A „polgári-nemzetiek” gáncs nélküli szabadságharcost, Szent György-lovagot látnak Mansfeldben
Nem. Áldozatot látnak Mansfeldben.
Április 30-án a szocialista-liberális többségű Fővárosi Közgyűlés hozzájárult ahhoz, hogy emlékművet állítsanak a II. kerületben Mansfeld Péternek, „akit az 1956-os forradalomban vállalt szerepe miatt néhány évvel később, 18. évének betöltése után kivégeztek”. Az emlékművet nem helytelenítem, az indoklást igen. Nem kellett megvárni a vádlott nagykorúságát a legsúlyosabb ítélet végrehajtásához, mivel az 1957. július 15-én hatályba lépett 34. sz. törvényerejű rendelet lehetővé tette a fiatalkorúak halálbüntetését is.
1) Az indokolás nem mondja hogy meg kellett várni a vádlott nagykorúságát.
2) Tény, hogy megvárták.
Ez az Eörsi (is) egy pénisz. Valaki mondja má' meg, hogy lehet ebből ilyen jól megélni...:-)
Mansfeld Péter egy nehézsulyu köztörvényes bünőző volt: A kocsilopás nem forradalmi tett, miért járna neki ezért szobor?
A felakasztása randa dolog volt, de ez nem csinál belőle kiváló figurát.
Mansfeld Péter szobrának avatása Beszédet mond: Bayer Zsolt, Rácz Sándor, Wittner Mária, Makovecz Imre, Kő Pál, Horváth Csaba, Bencze B. György, Döbrentei Kornél, Takács Bence Közreműködik: Ferencz Éva énekművész, a Szent Angela Általános Iskola és Gimnázium gyermekkórusa A szobrot megszenteli: Dr. Bolbelitz Pál. Helyszín: Veronika park
MEGHÍVÓ MANSFELD PÉTER EMLÉKMŰ AVATÁSI ÜNNEPSÉGÉRE Az ünnepélyes emlékműavatás időpontja: 2004.október 23. de.10 órától Az avatás helye: Bp.,II. Világifjúsági park (közismertebb nevén Veronika park) Megközelítés: Margit hídról lejövet a Margit utcán át, az Apostol utcára fordulva a Bolyi u. sarkáig.
A túlélés egyenlő szerencse plusz elállatiasodás. Haláltáborban az elállatiasodás a civilizációs gátlások levetését jelenti. Aki nem képes ellopni a szemétdombról a kidobott krumplihéjat, aki nem képes könyörögni és verekedni az élelemért, az meghal. Haláltáborban a túléléshez kell „hozzátartozó” – de nem a távol lévő anya, apa, hanem inkább egy szövetséges. Aki fölrángat a földről, mielőtt odaér a sor végén haladó katona, és agyonlő. Aki, bár maga is nagyon éhes, neked adja a fele kenyerét, mert látja, hogy órákon belül kiesik a kezedből az ásó, és elvisznek a gázkamrába.
Lelke mélyén a kápó is olyan ember, mint te: neki a kápóság jutott, hogy megkísértse a túlélést. A kápó üt és ordít, mert ez a szerepe: ezért kap több kaját, mint akiket ütlegel; de kivételezik a kishúgával, mert meg akarja védeni, hogy ő is túlélje. Mindenki nem élheti túl, az áldozatoknak is szinte naponta választaniuk kell: a menthetetlent ott kell hagyni, tilos rá tartalék kaját, lelki és testi energiát pazarolni. Ha nincs szerencséd, így is kiszelektálnak; indulsz a gázba. De még az utolsó utáni pillanatban is meg kell kísérelni, hogy kimentsük a hozzánk tartozót: hazugsággal, könyörgéssel. Előfordul, hogy sikerül.
Minden pillanatban résen kell lenni: az életveszély bármikor, bárhonnan jöhet. Eközben nem látni a rabság végét: csak annyival látszik rövidebbnek minden nap, amennyivel az élet is. Ennek ellenére kell erőt meríteni, hogy ha nem látszik is a vége, nem szabad feladni. Hogy az elállatiasodásnak, a struggle for life-nak értelme van: túlélhető a borzalom.
Ausch Klára 16 évesen került a birkenaui lágerbe. Nagynénjével elképzelhetetlen szenvedések végén túlélték a haláltábort. Feljegyzéseit magának készítette, most kerültek először nyilvánosságra. Minden kamaszban van bizonyos írói tehetség: a nagykanizsai tinédzserben is volt empátia és íráskészség egyaránt. Egy védett, biztonságos élet gyermeki tapasztalataival került olyan körülmények közé, ahol ember embernek farkasa kellett hogy legyen. Olyan szemszögből tudta megítélni a háborút és a holokausztot, ahonnan mi, később született, békében élt emberek. Nézőpontja azért döbbenetes, mert közel áll a miénkhez: egyszer csak elromlik valami a világban, őspatkányok terjesztenek különféle kórokat, és ott találjuk magunkat védtelenül olyan emberek közt, akik úgy lealjasultak, hogy magunknak is hozzájuk kell aljasulnunk, ha élni akarunk. Hogy ez nem csak távoli múlt; bármikor fordulhat úgy a világ, hogy új borzalmak közepén kell megküzdeniük az életünkért.
Ausch Klára Ajándékba kaptam az életet című naplóját Borzák Tibor szerkesztette. Mellbevágó, durva, katartikus olvasmány.
Az utóbbi hetekben politikusok vitatkoztak szobrok kapcsán Mansfeld Péterről. Időnként szóba kerül róla írt tanulmányom (Mítoszok helyett – 1956, noran, 2003). Mégpedig torzítva. A torzítások és félreértések elkerülése végett szeretném rögzíteni az álláspontomat.
A 15 és fél éves Mansfeld a fegyverszüneti időszakban (október 30.) csatlakozott a Széna téri felkelőcsoporthoz. Szabó bácsi gépkocsis összekötője lett. Ebben a minőségében járt a Schmidt-kastélyban, a II. kerületi tanácsházán, a Fő utcai csoportnál, a BRFK-n, a Szabad Nép székházában és a Margit kórházban. A szovjet megszállók elleni harcban nem vett részt, de összegyűjtötte és elrejtette a fegyvereket, hogy egy későbbi forradalom kirobbanásakor fel lehessen azokat használni.
1957 folyamán Mansfeldben a fegyveres és politikai ellenállás szándéka nem merült fel. Vagyon elleni vétségekért 1958. január 29-én – háromévi próbaidőre felfüggesztett – egyéves börtönbüntetésre ítélték. Ebben a perben ötvenhat szóba sem került. Ám a fiúnak meghatározó élménye maradt, amit a vizsgálati fogságban a rabtársaktól hallott, és a rendszer engesztelhetetlen ellenségévé vált. Február 15-én barátaival elhatározta, hogy „gengszterbandát” alakít, és bosszút áll a kivégzett Szabó bácsiért és a forradalmi tevékenységért fogságban lévő sógoráért, Virág Jánosért. Autókat „vettek kölcsön”, egy rendőrt lefegyvereztek az osztrák követség előtt. Mansfeld kezdeményezésére elhatározták, hogy leszámolnak egy árulóval, aki volt cellatársát börtönbe juttatta, ám az illetőt nem találták otthon. Más akcióra nem volt módjuk, 19-én a rendőrség elfogta őket.
Mansfeld a fogságában hihetetlen lelkierőről és bátorságról tett tanúbizonyságot. A legcsekélyebb mértékben sem tört meg, minduntalan szökni próbált, egyszer – átmenetileg – sikerrel. A szervek többek között ezt jelentették róla: „Egész vizsgálat alatt fölényesen és cinikusan, mereven beszél ellenforradalmi felfogásáról, a cselekménye helytelenségét nem hajlandó (még kismértékben sem) belátni.”
A Fővárosi Bíróság bűnösnek találta a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezésében és vezetésében („gengszterbanda”, 1958. február 15– 19.); a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban (vagyis a forradalomban) való tevékeny részvételben, kétrendbeli gyilkosságra való szövetkezésben (a rendőr s az „áruló” likvidálásának szándékáról van szó, bár ezt a vádhatóság egyáltalán nem bizonyította be); fegyver, lőszer, robbanóanyag rejtegetésében; hatósági közeg elleni erőszakban stb., és ezért életfogytiglan tartó börtönbüntetést szabott ki. A Legfelső Bíróság a tényállás módosítása nélkül súlyosbított. A kivégzésre 11 nappal Mansfeld 18. születésnapja után került sor.
A „polgári-nemzetiek” gáncs nélküli szabadságharcost, Szent György-lovagot látnak Mansfeldben, és minden árnyaltabb vélekedést gyalázkodónak, kegyeletsértőnek minősítenek. Április 30-án a szocialista-liberális többségű Fővárosi Közgyűlés hozzájárult ahhoz, hogy emlékművet állítsanak a II. kerületben Mansfeld Péternek, „akit az 1956-os forradalomban vállalt szerepe miatt néhány évvel később, 18. évének betöltése után kivégeztek”.
Az emlékművet nem helytelenítem, az indoklást igen. Nem kellett megvárni a vádlott nagykorúságát a legsúlyosabb ítélet végrehajtásához, mivel az 1957. július 15-én hatályba lépett 34. sz. törvényerejű rendelet lehetővé tette a fiatalkorúak halálbüntetését is. Erre azonban sosem került sor. A 18 évnél fiatalabbakat – különösen ha nem vettek részt fegyveres tevékenységben – legtöbbször csupán figyelmeztetésben részesítették. A lefogott Széna téri felkelők közül a Mansfelddel egyidős Körmöndi László és Nyiri Gábor ellen nem indítottak eljárást, sőt még Hajdú László, Szaniszló Sándor, Tóth Dániel, Tumbász János ellen sem, jóllehet ők egy-három évvel idősebbek voltak Mansfeldnél, és fegyveres akciókban is részt vettek. Az Úri utcai ipari tanulók egy 16-17 éves csoportja (Benke Miklós, Bartolf Mihály, Jobbágy Lukács, Juhász József, Képes Árpád, Kovács János, Tokai László) az októberi és a novemberi harcokban bizonyítottan fegyvert fogott a szovjet csapatokkal szemben, sőt új forradalom kirobbantására szervezkedtek, és elrejtett géppisztolyaikat március 15-én akarták felhasználni. Másfél évtől hat és fél évig terjedő börtönre ítélték őket. Aligha maradt volna közülük bárki is életben, ha úgy tíz évvel idősebbek lettek volna.
Mansfeld a tárgyalásán így foglalta össze Széna téri emlékeit: „Azt nem tudom megmondani, hogy Szabó bácsi végcélja mi volt. Azért mentem a Szabó bácsihoz, mert mindenki odament. Szabó bácsi mondotta, hogy olyanokra van szükség, mint én. Az ellenforradalom célja, hogy az 1945-ben megalakult forradalmi kormányt megdöntse.” Nehezen lehetne tehát Mansfeld Pétert tudatos forradalmárnak minősíteni.
Sosem állítottam, amit Pál Gábor (Magyar Nemzet március 27., április 20.) a nyakamba varr, hogy Mansfeldet lopásokért és más bűncselekményért ítélték halálra. Én ezt írtam: „Meggyőződésem, hogy a kíméletlenség magyarázata nem a vádpontokban rejlik. Azt nem tudták elviselni a bíráskodók, hogy Mansfeld még a teljes reménytelenségében is szembe mert velük szállni. Ezért tűnhetett javíthatatlan, átnevelhetetlen »ellenforradalmárnak« a szemükben.” Mansfeld mártíromsága a kádárista megtorlás embertelenségének, kegyetlenségének legfőbb szimbóluma, s mint ilyen, méltó az emlékműre. Az antisztálinista szabadságharcosok emlékére azonban elsősorban (és többek között) Angyal Istvánnak, Iván Kovács Lászlónak és Szabó bácsinak kellene szobrot emelnünk.
offtopic
En a roston sult elmebetegek motvacioit se forsziroznam, akik rendszerint szemelyes eletuk kudarcat es az abbol levont vegzetes kovetkeztetest fedik el es polirozzak fel a hosiesseg pozaval.
Egy kis sikerelmeny a kornyezetben, es egy jol schweifolt sikos punci az estek 99.99999 % -aban biztos megelozest jelent az ilyen kisiklasokkal szemben.
Mert igaz ugyan Mansfeld Petert iszonyatosan csunya modon iteltek halalra es vegeztek ki, de
Mansfeld Peter ugyanakkor egy kemeny korztorvenyes bunozo volt, akit sajat koraban javithatatlannak es megrogzottnek iteltek, aki sajat szemelyisege okan kicsit sem erdemel szobrot.
Ne csinaljunk mar host a bunozobol.
Toth Ilona tragikomikus koztorvenyes gyilkossagat a nyomorult es artatlan kazanfuto karara (nagy nehezen, hivo lelkeknek ) meg el lehetett adni politikai motivaciojunak, de Mansfeld Peter autofeltoreseit mar azoknak sem.
"az 1956-os forradalomban vállalt szerepe miatt - csak ismételni tudom, hogy ez nem igaz! Mansfeld, 1956-os szerepéért 1 év felfüggesztett szabadságvesztés büntetést kapott.
"a nevet sajnos nem tudom... aki a Nemzeti Muzeum lepcsojen gyujtotta fel magat 1968-ban"
HoApO: mail ment.
OFF
Több, mint 33 éve, 1969. január 20-án a Nemzeti Múzeum lépcsőjén Bauer Sándor 17 éves diák benzinnel leöntötte és felgyújtotta magát, a szovjet megszállás elleni tiltakozásul. Mindkét kezében nemzetiszín zászlót tartott. Tettével a cseh Ján Palach példáját követte, aki négy nappal azelőtt, január 16-án ugyanilyen módon követett el Prágában öngyilkosságot. Bauer Sándor emlékét egy nagyon egyszerű márványtábla őrzi 2001 októbere óta.
ON
Emeljünk szobrot Mansfeld Péternek, egyetértek. De mikor emelünk szobrot, mi több: mikor emlegetjük az áldozatok között, mikor gyászoljuk meg azokat a "gyerekeket", akiket a belügy sorozott be, akik tisztes polgári vagy falusi, istenhívö családokból származtak, de az egyenruhájuk miatt felkoncolták öket? Sok százan voltak, szerencsétlenek!
