Csak azért szóltam, hogy beteljék a mit a próféta szólott, mondván: Megnyitom az én számat példázatokra; és kitárom, amik e-világ alapítása óta rejtve voltak.
A másik szokásos pozitívumot nem írom ide (Nem firkálják a falat), mert az nem biztos. Ugyanis a Fa dezodor reklámot, és az RTL kliub reklámját igenis összefirkálták. Azt is, amelyik falon volt.
Bell, Next, kiváló példák! Úgy vitakultúra, mint vitaetika terén. Jajj a HGYnek, ha ilyen emberek (és ilyen eszközökkel) védik. Bell például nem átall hazugságokat kreálni, azokat a szánkba adni, és úgy hivatkozik rá. Jó módszer. Méltó a PLtől kirúgásomkor hallott "ártani akar a Gyülekezetnek"-hez. Ártani akar! Kitalálják az ember gondolatait is. Aztán a kitalált gondolat alapján bánnak el vele.
Szépen kérlek, hogy ebben a topicban legalább ezt a két nicket ne említsd, mert itt mondkettő OFF.
Tudom, hogy voltak. Olvasgattam a hgy-s topikokat. De hogy elbuktak volna? Tán ők is megunták az iszapbirkózást. Különben meg igazságtalanok volnánk, ha nem említenénk meg, hogy vannak azért kitartóak, mint pl. Belll, Next.
A többség azonban ide se dugja az orrát. Ödönke nagy bánatára. :))
Majd hétfőn reagálok erre valamelyik másik Hgy-s topikban. Ott próbáljatok majd kinyírni érte. Itt lehetetlenné teszitek a normális beszélgetést az offolásotokkal, képtelenek vagytok elszakadni e sérelmeitektől. Meg néhány nicktől. A Hgy-ben tanultam meg azt, hogy a sérelmeket minél rövidebb idő alatt el kell rendezni és letenni, és ez nagyon jó tanítás volt.
Ne keverjük a dolgokat! Az icukizmus az, amikor az egyik focista a csapat helyett csak önmagával törődik, vagy rosszabb esetben a nézőket hergeli odáig, hogy van, amelyik be is fut a pályára (ez Lajoska). Sajnos nincs rendes bíró, és nincs edző sem, így a focisták önmérsékletén múlik, hogy valaki belekezd-e az icukizmusba. Az icukázást a sportriporterek meg a szurkolók kezdik el, amikor megúnják az önmérsékletet tanúsítani nem akaró focista önzőzéseit. Azért pedig senki ne kiabáljon, hogy mindig az egyik kapu előtt folyik a játék, tekintettel arra, hogy a hágyés csapatnak se csatársora, se védői, stb. De ez nem a nem hágyés focisták hibája.
Semmire, de a dolog nekem olyan, mintha nem lenne foci csak azért, mert néha felbukkannak a focihuligánok. A fucihuligánokat be kell kasztlizni, a foci meg maradjon.