Keresés

Részletes keresés

Tygger Creative Commons License 1999.02.02 0 0 122
Ezt nemrég alkalmaztam magamra is ... :-))

- Akkora paraszt vagy, hogy még a fagyit is bicskával eszed!

Abba a kategóriába sorolandó (amelynek valaki már leírta egyszer a sztenderd elemzését-értelmezését, úgyhogy én azt most mellőzném is...), amelyben a poént, a humort az eszközölt sértés enyhítésére, annak élének tompítására alkalmazzuk.
Stöki Creative Commons License 1999.02.01 0 0 121
Iwo már említett egy bizonyos káromkodógép illetőt. Nos, én nemcsak hogy ismerem az urat, de együtt is lakom vele, úgyhogy tökéletesen tisztában vagyok káromkodási szokásaival. (Igaz, mostanában már nem káromkodik annyit, megkomolyodott...) Szóval, az említett csávó (nevezzük mondjuk Zsocának :))) rendszerint az alábbi formulát használja káromkodásként:

"Hogy az Isten bassza bele a faszát!"

No, ezt így, ebben e formában nem hallottam tőle, ugyanis ez csak a "törzstrágárság", ezt hangulattól függően cifrázni szokta érdekes jelzőkel, úgymint: vasporos, gépzsíros, stb. Egy konkrét esetre nagyon emléxem: amikor egy körúti kirakatban megláttunk egy 30ezer forintos tollat (aranyból volt, meg minden), Zsoca a következőképpen fakadt ki:

"Hogy az a tetves, büdös, ótvaros, redvás, pudvás, csihos kurvaisten bassza bele azt a kátrányos, gépzsíros, kóchengeres, vasporos, teveszaros, gennyes-túrós faszát, hát mi a ló büdös fasza kerül 30 ezer forintba egy kibaszott tollon, basszamegakurvaistenleborultfasza?"

Mindezt 120 decibellel, fényes nappal, a körúton...

Eddig a sztori, és akkor innentől elemzés: Kétségtelen, hogy említett úriember káromkodása nem a legötletesebbek közül való, és inkább "töménységével" üt, mint mögöttes jelentéstartalmával (bár arról már volt szó, hogy a Teremtő nemi szerve olyan hatalmas lehet, hogy ha ő azt egyszer (vagy többször) valakibe beleveri, hát az onnantól kezdve már csak spárgareklámként futhat karriert... :))), mégis úgy gondolom, hogy három dolog miatt érdemes górcső alá venni a fenti szentenciát:
1. Zsoca mindezt egyetlen szuszra mondta el, ami elemzésemben arra enged következtetni, hogy kedves lakótársam tüdeje már hozzászokott gazdája szokásaihoz, és káromkodásaiban tökéletes partnerként kooperál.
2. Az az egyedi módszer, ahogy Zsoca egymásba fűzte a szellemes jelzőket, szerintem külön dicséretet érdemel. Zsoca egyaránt gondolt a vizuális típusokra ("kártányos", "vasporos", "gépzsíros", stb.), az állatkedvelőkre ("tetves", "teveszaros", "ló büdös fasza"), sőt, még burkoltan tisztelgett is Oliver Stone Született gyilkosok című alkotása előtt, hiszen Tommy Lee Jones ebben műben használta Isten faszára a "túrós" jelzőt. Mindemellett mesteri az a mód, ahogy a művész az utolsó, egyetlen szóba olvasztott kifakadásával ("basszamegakurvaistenleborultfasza") sommázta a káromkodást, mintegy összefoglalva annak lényegét, s félkeretes rendszerbe foglalva azt.
3. Végül, de nem utolsó sorban az a tény, hogy Zsoca leggyakrabban használt káromkodása Istent szidja a lehető legtrágárabb módon, arra a következtetésre vezet, hogy fenti káromkodás szülőatyja kifejezetten vallás-, sőt, keresztényellenes. Én, mint Zsoca lakótársa tanúsíthatom, hogy ez a feltételezés abszolúte megállja a helyét...
Minden összefoglalva elmondhatjuk, hogy Zsoca káromkodása valóban művészi, és - bár inkább a hagyományos, impresszionista irányvonalat követte - minden tekintetben gazdagította ezt a topicot.

Ennyi. Zsüri, hány pontot kapok ezért a kimerítő elemzésért?
Gyedmaroz Creative Commons License 1999.02.01 0 0 120
Egy erdélyi gyűjtés, még abból az időből, amikor komoly státusszimbólum volt az autó, na nem a milyen, hanem az, hogy egyáltalán.
-Hogy állna három ótó a házad előtt!
Jelesül rendőr, mentő és tűzoltó, tetszőleges sorrendben. Mivel abban az időben másféleképpen nem lehetett halmozni ezt az anyagi javat, a kívánság nyilvánvalóan pejoratív volta tagadhatatlan volt.
psmith Creative Commons License 1999.02.01 0 0 119
"Tudod mit mondott Jörgens Morgensen, a lahti váltókezelő, amikor mindkét kezét és lábát levágta az oslói gyors? Hát a faszom nem kéne ???"

Így kicsit hosszabb, azért, hogy már közben is legyen ideje gondolkozni a delikvensnek a lehetséges megoldásokon. A kezek levágása nagyon fontos, hiszen ezek után Jörgens Morgensennek már csak egy kiálló testrésze marad amit felajánlhatna annak a bizonyos gyorsnak. / Fejét kivéve persze, hiszen ez Jörgens Morgensen megszűnését okozná. /

Bocsi a kiegészítésért, nem kukacoskodás akart lenni

PSmith
Előzmény: Micimackó (109)
heki Creative Commons License 1999.02.01 0 0 118
Holnap zsüri pontoz.
Kenőpénzeket elő.
buta Creative Commons License 1999.02.01 0 0 117
Hogy vinne el az orbánc !!

Magyarázat:
Ugye az orbánc az egy halálos kimenetelü vész, valamint a sertéspesti elnevezése, szóval kettő az egyben .
Mackó Creative Commons License 1999.02.01 0 0 116
Ó, hogy az a méteres kékeres, ecetes kócba csavart istennyila álljon a hátába annak, aki elkeverte a mellélmszegődött biteket!

Elemzés helyett:
Mackóról indulván lettem mackó, mint nemecsek ernő, aki nem én voltam, én viszont nem voltam egy darabig, most viszont én ÉN vagyok, bár újjászülettem...
Új életet kezdek, de a régi vagyok.

Jókedvet!
Mackó, az (újra)kezdő

(bocs, egy kicsit off voltam)
matula Creative Commons License 1999.02.01 0 0 115
Az alábbi kedveskedést rosszul sikerült bolti lopás után keletkezett affér során halottam (mint egyszerű bámészkodó):

"Letöröm a kezed és a hátadba szúrom!"

Elemzés:
Az adott kontextusban teljesen egyértelmű az egyik fél kirohanása a másik egyik végtagja ellen, amely ugye károsítani volt hivatott az ő vagyonát. Az, hogy a károsult egyén a bűnelkövető egész karját romlottnak kiáltotta ki, és nem csak ujjropogtatást helyezett kilátásba, enyhe túlzásnak minősül, de talán a hevült izgalmi állapot elegendő magyarázatot szolgáltat erre.
Felhívnám a figyelmet viszont arra a jelenségre, hogy történetünk hőse a letört kézzel hátbaszúrást is tervbe vett, és itt világosan megfigyelhető az "aljasságra aljassággal" elv működése, ti. hogy orvul még bele is szándékszik azt szúrni a vértől csöpögő kitépett kart ellene hátába.
CaveMaN Creative Commons License 1999.02.01 0 0 114
{ohsorryimissedthetopic}
Gyötör Creative Commons License 1999.01.29 0 0 113
Erdélyi kiránduláson gyűjtve:
Qrva román gereblye!
A vélhetően nem tökéletes minőségő kerti szerszám szidalmazása nem egy kertben, hanem utcán hangzott el, az elsődleges jelentéstől elvonatkoztva, egy általánosabb, rossz hírt tudomásul vevő káromkodásként. Igazából nincs túl nagy eszmei mondanivalója, de egyszerű, gyorsan kimondható, kifejező, ezért komoly, mély beleérzéssel lehet előadni. Személyében nem sért senkit, bár meglehetősen rasszistán hangzik.
Gyötör, vagyis ex-Stib
Endorfin Creative Commons License 1999.01.29 0 0 112

Roma eredetu:
"Folyjon ki ez a kettö,"
közben a V alakra formált jobbkéz mutató és középsö
ujjával a saját szemünkre,majd gyorsan a szembenállóra
mutatunk,
"ha nem igaz, hogy......"

Endorfin

DESTROYER Creative Commons License 1999.01.28 0 0 111
Hogy a hóhér húzzon arra a retkes,véreres faszára!
mackó Creative Commons License 1999.01.28 0 0 110
Az Isten kócos faszát!

Jókedvet!
Mackó, a kezdő

Micimackó Creative Commons License 1999.01.28 0 0 109
Ha olyasmire kérnek amit végképp nem kívánnánk megtenni, kínos vagy kellemetlen az számunkra, vagy bármely más okból utasítanánk vissza a kérést:

"Tudod mit mondott Jörg Jörgensen dán váltókezelő, amikor mindkét lábát levágta az expressz ? Hát a f@szom nem kéne ???"

Előnye, hogy csak egyszer kell mindkét mondatot alkalmazni egy adott személy esetében, hiszen ha már egyszer elmondtuk neki, elég a ráutaló szavakat említeni:
"Jörg Jörgensen"
-------------------------------------------------------

"A holló modja a szemedre hogy csecsebogyó !"

A mondás azokra az időkre utal vissza, amikor még divatos leszámolási mód volt a nyilvános akasztás, keresztrefeszítés stb. ami után a megboldogultat nehány napig hagyták lógni, mint vadász a fácánt.
Na eközben jöttek a hollók, és ők ugye igazi inyenchez méltóan mindíg a lédúsabb részekkel kezdték....

Gondolom ezek után nyilvánvaló, hogy nem jókívánságról van szó...
-------------------------------------------

"Te oltáron kerékpározó Atyaúristen !"

Megdöbbenésünknek adhatunk így hangot, vizuális fantáziával bőven megáldott ismerőseink ilyenkor somolyognak a bajszuk, vagy rúzsuk alatt, és a dolog éle így már el is van ütve egy kicsit. Erős vallásos neveltetésben részesült személyeknél ne alkalmazzuk, sértheti érzéseiket...

Törölt nick Creative Commons License 1999.01.28 0 0 108
használd őket egészséggel vise !

Az első felét itt olvastam a törzsasztalban, a második felük (részben) nem lehet nemzetközi mivel a biztosítékos csak a magyar nyelvben müxik..

bye

Donneck

Dun Ringill Creative Commons License 1999.01.28 0 0 107
vise,

olvastam én ezt már több nyelveken is, nem is csak mostanában, úgyhogy szerintem senki nem kopirájtolhatja itten.

vise Creative Commons License 1999.01.28 0 0 106
OFFTOPIC

Dear Pethor,

Mennyire copyright-osak az ujrahasznositott elektronokkal kapcsolatosak? Csak mert marha jopofanak tartom, es hasznalnam oket :)))

udv,

vise

ragaszkodo Creative Commons License 1999.01.27 0 0 105
Ma akkor itt is van ketto tolem nektek!

" Si , szanko, fakutya egye meg a fene!"
" Fabulon az ore-bore, ezt hasznalja hanyatt homlok!"

Az ertelmezest ratok bizom! :-)))

Törölt nick Creative Commons License 1999.01.27 0 0 104
Ma hallottam:
"Beáll, mint Dobó Kata a Pepsi reklámban"

pl. ha a csavar beszakad a menetbe, vagy a kulcs beletörik a zárba ezt azzal illusztrálhatjuk a legjobban, ha felidézzük a vöröshajú femme fatale jellegzetes csípőficamszerű tartását amint kitámasztja a kék ajtófélfát és azt búgja: "Van egy pepszid ?"
Előnye hogy akinek címezzük (pláne ha nőből van) még percekig gondolkodik rajta, hogy most dicsértük-e vagy szidtuk és ez elég időt hagy nekünk a menekülésre...

bye

Donneck

Tygger Creative Commons License 1999.01.27 0 0 103
Ezek sem káromkodások, hanem fenyegetések...
Mindazonáltal művészinek tekinthetők, hisz igen szemléletes, mond6ni költői képeket alkalmaznak, és a fenyegetés erejét talán kissé enyhítő poénos felhanngal is bírnak.
Testnevelő tanár szájából valók.

Az egyik:
- Fiam, a következő ilyenért kapsz két pofont, de a második már hullagyalázás lesz...

A másik:
- Úgy töröllek szájon, hogy a fogaid körmérkőzést játszanak a bentmaradásért!!!

Nos...?

Törölt nick Creative Commons License 1999.01.27 0 0 102
2nd try:
***

Nnna akkor itt az én gyűjteményem, mégha ezek nem is káromkodások, de a derűtök talán kompenzálja a várható büntetőpontokat... :
:-)

Aki másnak ürgümbürgüm, nem halad az ipce
Népi gyökerekre visszavezethető aranyigazság, mely a bekövetkezett kudarcot/problémát a valaki által elindított, majd egymást követő fatális események láncolatában látja indokolva. Konklúzió gyanánt használjuk.

Mikor már oda minden remény a probléma megoldására, de a tíz kicsi júzer még reménykedő tekintettel csüng rajtad, tekintélyünket mentendő, nem marad más hátra mint levonni a magvas tanulságot eme sommás evidencia formájában.

Jövőbe mutató, ha a user hibájára utalva egy kis "ejnye-bejnye" hangsúllyal használjuk, ezzel is kifejezve, hogy ami történt előre látható volt, logikus, hogy bekövetkezett.


Zu schön to be true ! (ejtsd: cu sőn tubi trú)
Túl szép, hogy igaz legyen ! Amikor minden sikerül, bejönnek a dolgok és egyszerűen nem tudunk mellényúlni - alkoholtól némileg támogatott - mámorossággal használjuk a fenti kifejezést, amely szolidan érezteti, hogy ha a szükség úgy hozza beszélünk ám külföldiül is.

Evidencia
A "...legyen szíves tartson evidenciában !" kezdetű Vevő-esdeklés szülte matéria. Felhasználóbarát szubsztancia.
Az Evidenciát úgy képzeljük el mint egy tartósítószert, amely állagát tekintve egy plazmaszerű, zavaros, sűrű és zöld folyadék. Nagyméretű (legalább 800 literes) áttetsző üvegfalú akváriumban tárolandó.
Benne ott úszkálnak mindazon ügyfelek (.../felhasználók/vevők) akik korábban kérték Tőlünk: tartsuk Őket Evidenciában ! .. és lám: mi megtesszük.

Ügyfélszolgálatokon való használata állítólag fegyelmezett arcizmokat igényel...

Csókmámor
Búcsúszó. Ha már túl vagyunk a csóközön, csocsi, csocskalocska és csocsika korszakán, itt az evolúció következő foka.
Ezzel a búcsúzással nem csak egyszerűen elköszönünk aktuális teflon-partnerünktől, hanem egyenesen örömállapotba hozzuk, megvillogtatva egyúttal iránta való empatikus készségünket.


A végére három netkedvenc (versenyen kívül):

csigafröccs.
avagy kuk@c-kóla. Elektronikus frissítő.

Leszkennellek
"Agyoncsaplak és megőrzöm a lenyomatodat" rövid formája.

"Ez az e-mail kizárólag újrahasznosított elektronokból készült, ezért nem kellett miatta meghalnia egyetlen villanyszerelőnek sem." (A verzió)

"Ez az e-mail kizárólag újrahasznosított elektronokból készült, ezért nem kellett miatta kivágni egyetlen biztosítékot sem." (B verzió)

bye

Donneck

leha Creative Commons License 1999.01.27 0 0 101
gyűtöttem néhány újabbat:

"anyád, az a bárcás, aki egy marék homokért b.szik a sivatagban"
a kiszólás eredete akkorra vezethető vissza, mikor még a bárca néven közismert engedéllyel kellet rendelkizniük bizonyos ipart űző személyeknek. Külön figyelmet érdemel a fizetség számosságának alacsony voltát kiemelő rész.

"anyád, az a shanghaj-i, sárgalábú, rafiaszoknyás ..."
ezt jobbára a számítógéppel folytatott egyoldalú verbális kommunikáció során szoktam sűrűn használni.
"kiváglak, mint a korpábaszart macskát"
a neveletlen háziállat ilyen alkalmakkor remekbeszabott műrepülő formációkat tud bemutatni.
"kiváglak, mint paraszt a taknyát"
azt hiszem, a fent említett matéria maximum csattani tud.
ha már kedvenc mondások ... (legfeljebb jól lebasztok)
kész vagyok, mint a mateklecke
be vagyok tépve, mint a mozijegy
bocs : )

Al Capone Creative Commons License 1999.01.27 0 0 100
Az izes, hosszas karomkodasnal nincs is jobb, kiulni a folyopartra, tabortuznel baratokkal, es csak mondani, mondani. Kedves nyugat-europai baratainknak hiaba is mondjuk: we need this, you know. Nem, nem tuggyak.
Vagy hogy
LOFASZ A SEGGEDBE!
ezt nem lehet ugy mondani,hogy Pferdeschwanz in dein Arsch!, vilagos.

Beawis es Butthead is eleg gyenge angolul. Shit, meg cool, meg yeah.
Van meg olyan is, hogy
KAPOL EGY MAFLAST!
vagy O, HOGY A TIFUSZ TAKARICCSON EL!
O, HOGY A BAJ MENNYEN A SZADRA!
vagy HOGY A VESZETT JO ISTEN SSZON MEG!
Ezen utobbiak mar ciganymondasok, a topicban tobb is van ilyen.

Ez a topic mintha emlekeztetne a kedvenc mondasaid (volt( topicra.

Al

vise Creative Commons License 1999.01.27 0 0 99
Ez nem káromkodás, inkább az illető minősítése:

Kevés vagy, mint mákos tekercsben az önindukció.

Katonaságnál használta egy barátom ezt a kifejezést egy műveltebb összetételű szakasznál.
Tetszik, hogy habár gimnáziumi fizika anyagra épül csak, mégis nem az a semmi értelmi színvonalat nem feltételező minősítés. Érdekes a kontraszt is a teljesen vizualizálható, és mindenki által közismert mákos tekercs, valamint az elvont és kevésbé emészthető önindukció között, amelyet a tekercs szó a köznapi életben kevésbé használt másik jelentése köt össze.

udv,

vise

Samuka Creative Commons License 1999.01.26 0 0 98
"hamubasült faszság"
idösapám kedvence,amit akkor szokott kedvesen felemlegetni,ha távlati terveimet osztom meg vele:))
heki Creative Commons License 1999.01.26 0 0 97
hubi, a 2.-ért 9 pont jár, de amit a lovas néniről írtál oly gusztustalan, hogy +büntető/jutalom pont.
leha, a feltámadás-ellenes kirohanás nagyon szép: 10 pont.

ISMERETTERJESZTÉS ON:

A halál faszára szóösszetétel állítólag Pécsről származó, újkori képződmény.
Egy színi előadáson keletkezett, Krleza Szentistvánnapi búcsú c. darab próbáján.
A darabban szerepelt egy életfa és egy halálfa.
Utóbbinak a szára körül kellett volna táncolni valakiknek, de nem jöttek, és a rendező (B.L.) leordított, hogy "gyerekek a halálfa szára körül kellene...stb"
ISMERETTERJESZTÉS OFF

leha Creative Commons License 1999.01.26 0 0 96
Haljon meg a lovad!
szintén roma eredetűnek tűnik ...

A bőgő álljon a hasadba és a rák pengesse!
tudom, hogy volt már, de ez egy másik verzijó

Az Isten pofozza rád a temetőajtót!
azt hiszem, elég plasztikus ...

menj a halál náthás f.szára
ezt a náthást magam sem értem : )

(volt még néhány, de már lelőttétek őket : )

DESTROYER Creative Commons License 1999.01.26 0 0 95
A született gyilkosok című filmben Tommy Lee Jones beszólása...
Bocs de nem idézem...
Peter Creative Commons License 1999.01.26 0 0 94
Volt gimista padtársam hozzászólása egy aznap gyakran szellentő cimboránknak címezve:

Ha nem hagyod abba, kiharapom a seggedből a membránt.

Ez bizony fenyegetés a javából. Mint tudjuk, fingani jó, de egyszerre sokat fingani, az már nem olyan jó. Talán az egyik dolog, ami a szélgörcsöt mégis viccessé és elviselhetővé teszi, az az, hogy milyen szépen szól, és hogy az ember még cifrázni is tudja néha. A fenti megjegyzés ettől a "vokális" élvezettől való megfosztást helyezi kilátásba, lényegretörő frappánssággal.

hubi Creative Commons License 1999.01.26 0 0 93
ha lehet kerulom a karomkodast, de a kihoznak
a sodrombol akkor a kovetkezokeppen nyilvanulok meg:
a halal huzzon a nathas mocskos retkes stoplis vereres faszara !

a halalt itt nem elvont fogalomkent vagy elkerulhetetlen torteneskent kell ertelmezni, hanem a jo oreg kaszast a maga
zorgocsontu valosagaban. a karomkodas tulparameterezettsege arnyban all a duh mertekevel.

par rovid de velos :

basszon meg a hoher !

mielott minden egyebb kellemetlent muvel veled. holgyeknek majdnem olyan rossz kivansag mint uraknak.

szopjal lovat !

egyszer lattam egy avit amin aluloltozott
neni a fent emlitett procedurat vegezte, aztan amikor a pacinak jo lett, a neninek nem
birta tovabb a gyomra, a tobbit probaljatok levizualizalni.

szaradjon bele a szar!

csak olyanokra alkalmazzuk akikrol tudjuk hogy a jelenlevo hallgatosag is utalja.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!