Szia Olyan tyúktojás van a melyik nem kel ki 21-ik napra , de sajnos annak gondja van.!( A tyúk tojás Minden optimális körülmények között 20nap és 8 órára kel ki) A régi tojás lehet a legnagyobb gond, a beltenyészet(gyengén fejlődik a csibe), a hőmérséklet, fertőzött, beteg szülőpár és még ezer féle oka lehet. Lehet késöbb pár nap múlva kikel, de nem lesz tökéletes csibe soha, És és álltalában a nagy keltetősök, ha a tojás kitörés folyamatosan és legalább 50%- a megpattant a csibéknek 6-8 órán belül ki kel kelni és 12 óra múlva az összes kikel. ami nem az sajnos a "kutyáé" Tehát 21 nap és 4-6 óra. Max. Sajnos itt a fórumon olvasom, hogy 23-35 napra kelnek csibék, azok ha életben is maradnak soha nem lesznek tökéletes szülők és az utódok sem. Üdv: István
nem vágok egyből a közepébe, mert már 1 éve keltetek szinte folyamatosan.
terhelem is a gépet rendesen, mert nem nagyon pihen.HU 100 sk gép lett véve, mellyel először keltettem, aztán csináltam neki a 3ik keltetés után hüttőből nagyobb házat, végül áttettem nikecellből készített kocka házba mely még nagyobb.
csak eddíg nem foglalkoztam mással csak csibe keltetéssel, nem is érdekelt más, ezért nem is kerestem rá más beéállításra.
a saját papírjait meg átböngészve nem találtam benne.
itt is olvasgatok már egy ideje, csak nem találtam.
pontosabban a multkor, febr körül olvastam egy hozzászólást, de most azt se találom. Vagy csak a heti északázás miatt átsiklottam felette.
most keltek ki a csibék kedden. 197 kiscsibe.
Most kaptunk kacsa tojásokat, hát gondoltam akkor ezt is kipróbálom hamár vannak.
Sziasztok! Most egy kis gondban vagyok, segitség kellenne. Kaptam 10 db ismeretlen eredetü tyuktojást. Ma telt le a 21. nap, de még nem kelnek, nem is repednek. Van olyan tyukfajta, amelyiknek a tojása nem 21. napra kel? egyet megtörtem él benne a csibe szép fehér, csak még a szikzacskója tök sárga, amikor még nem érte el az idejét a tojástörésnek. Lehet még kb 4-5 napjuk. Valakinek ötlete?
Sziasztok! Szeretném megosztani veletek az örömömet. Köszönöm a segitséget / ikresjutka, pirosvillám, fapeter/. 21 tojást kaptam az egyik szomszédtól., első lámpázásnál 3 tojást kellett kidobnom / záp, termékeltlen, elhalt / maradt 18 ebből kikelt 16 csibe. 2 nappal később tettem a keltetőbe 41 darab tojást az első lámpázásnál 7 db tojást kellett kidobnom maradt 34 ebből kikelt 29 db csibe a többi 5 belefulladt, de azt hiszem nem rossz arány , mert 16 napig nem permeteztem. nem tudtam, hogy kell. Most van 45 gyönyörü kiscsibém. Most kaptam 9 db pézsmaréce magyarul néma kacsatojást most ezzel kisérletezem az interneten talált módszerrel kiváncsi vagyok mennyi kel ki belőle. Sok sikert kivánok mindenkinek és köszönöm a segitséget.
Szeretnék tanácsot kérni tőletek,ti mivel pótoljátok a lámpázáskor kieső tojások helyeit,hogy azok ne guruljanak ki-be pakoláskor.Ez egy kézi forgatású fekvő tojásos keltető.Tanácsaitokat előre is köszönöm.
Igen! (nekünk egyértelmű!) sajnos, több példa volt már rá, hogy nem lehet elég szájbarágósan leírni a technológiát. (illetve lelehet, de vannak, akik mégsem értik :-( )
ebből is látszik, hogy miután szinte napi téma
a napi kétszeri kézi forgatáskor,5-10 percnyi szellőztetés,
valakinek egy egyet jelent az
5-10 percenkénti forgatással...
Lehet, hogy hülyén fejezi ki magát, de mi a garancia arra, hogy nem így csinálja??
Hello olvastam h tudnál segiteni a kompakt fütőegységben.alkatrészenként venni akarok egy keltetőt.Tod h alja teteje hálo foliabélés.És nekem tül drága a majd nem 26000 forintos fütő egység. Hogy lehetne ezt olcsobban és ugyan olyan nagyságura csinálni mint az eredeti.De hongarocelest akarok.
szia már bocs én otthagytam volna mert annál jobb helyet úgyse tudsz biztosítani meg az anyuk biszti jobban kikeltette volna őket .Kár volt elhozni mert gondolom ha pár kikel úgy se engeded vissza a természetbe had legyenek szabadon!!!:(:(:(
szia saját tyúkjaim tojásait probáltam,meg apósoméktól kaptam.biztos hogy nem voltak a tojások öregek.hogy helyesen tárolom-e hát papír tojás tartóba hegyes végűkel lefelé rá a tetejét.ez jó?hőfokot nem igazán ellenőriztem.digitális lázmérő jó?