Nálunk reggel óta tök borús az idő, volt kis eső, meg két-három enyhe dörgés, most megint esik.
Néhány korábbi kérdésre válaszolni szeretnék, remélem, hogy nem borítja fel a rendet:
Manapság már nem, de régebben adtam vért, sőt, voltam készenléti véradó is, akit távirattal hívtak, ha pont olyan vércsoportú vér kellett (akkor még nem volt sms). Eddig kb. negyvenszer adtam vért.
8-12 havonként kell csináltatnom teljes vérképet, csaknem tök normális minden.
Ami az örökletes betegségeket illeti: legtöbbször csak a rá való hajlam öröklődik, amit egy adott életforma megerősíthet (Itt nyilván nem a kromoszóma rendellenességgel járó betegségekről van szó.)
Ami a szépülést illeti: az a tapasztalatom, hogy ha egy nő nem szép fiatalon, az nem lesz szép a kor előrehaladtával sem. Aki szép fiatalon, az előtt két lehetőség van: szép marad 50 felett is, vagy megcsúnyul.
Hatnak rád a hirtelen időjárás-változások, a frontok?
Nem tudom, de valószínűleg igen. Szerintem valami tudat alatti dolog lehet amúgy, az agy a feltűnés keltésével próbál valami hiányzó dolgot pótolni, vagy valami eluralkodott érzést elnyomni.
Ja ismersz ilyen embert, nála miben nyilvánul ez meg?
Minden túlsúlyos barátom boldogan él. Addig míg az egészsége engedi nincs is ezzel baj. A nagyobb baj, hogy én például észre sem vettem túlsúlyosként, hogy egyáltalán az vagyok. Próbáltam viccesen tálalni, hogy el vagyok hízva, és le is zártam ezzel a témát.