Köszönöm a megerősítést valószínű hogy a tanácsát megszivlelem és az emeleti 3 terasz ajtót
átlépő kuszobbel fogom kérni annál is inkább mert a ház egy nagyobb domb legtetején épül
ahol mindig jár a levegő és sokszor lehet szélnyomásra számítani és bevagó eső ellen sem nagyon védett.
Ha esetleg önnek is lenne duo szalag beszerzésre ötlete azt szívesen venném.
Üdvözlettel
Azért ha ezt a duo szalag beszerzést kicsit tudnád konkretizalni azt megköszönném,
hol lehetne megvenni ? ez a 70k a 200m-re duplán értendő ( kívül/belül) ?
És természetesen RAL beépítésére kaptam a munkadíj ajánlatot,azzal remélhetőleg nem lesz gond.
Igen olyan fajta redőnyünk van amit a tokvég lábain rögzítenek a kerethez. Még amikor bontottam mérges is voltam, hogy úgy csinálták, hogy a csavar a profilt összenyomta mikor meghúzták mivel a feje nem ment át a külső oldalon. Amit én láttam neten, az olyan volt, hogy a külső luk nagyobb volt, gondolom itt átmegy a csavar feje és csak a szerszám miatt kell a nyílás a csavar meg a belső oldalán szorítja fel a keretre a tokot. Ugye elég az U profil belső oldalát rögzíteni a csavarral?
Autófényezők tudnak szépen festeni műanyag profilt (de nem fautánzatúra), de csak festő kamrában. Helyszínen beépítve nagyon necces, bár nem kizárt (már láttam, de nem ajánlom)!
Javaslat:
- kiszedeted az ablakot,
- szétszedeted (vasalat le, üveg ki),
- autófényező lefesti,
- összerakatod,
- visszaépítetetted.
...lehet, hogy olcsóbb, mint egy új színes ablak...?!
Megtalálni a megfelelő vállalkozókat még így sem egyszerű feladat :)
Jobb lett volna, ha a meglévő redőnyről és a lefutókról teszel fel egy képet, akkor írnám a megoldást.
Ha csak ennyi toktoldó van, akkor önmetszős csavar kellene, mert így biztosan találkozol a merevítő vassal, legalábbis azon az oldalon, ahol nincs toldó.
Ha a redőnyláb nem visel terhet, akkor valószínű olyan a redőnydobod, amit külön kell felcsavarozni, vagy nem?
A csavar nemcsak azzal a 3 mm-es fallal találkozik, hanem mélyebben a belső kamrafallal is és nem olyan könyen szakad ki a helyéből a csavar, ha nincs megszakítva a menet.
"Hilo' csavarnak hívtuk, ami nem önmetszős, ez dupla menetes volt és simán előfúrás nélkül bement a műanyagba, nem repesztette szét. Ez azért is jó volt, mert kinn lógva a 9.-ik emeleten gond nélkül csavaroztam be a redőnylábat egy kézzel, géppel persze.
Szóval nem a szokványos facsavart használtam, nem szerettem ezen dolgok miatt, körülményes volt vele dolgozni.
Köszönöm a tanácsokat de ha megengeded szeretném pontosítani, hogy jól értem-e? Kömmerling profiról van szó tehát valahogy így néz ki:
Oldal toktoldó csak oda került ahol nyitásirányt változtattunk így a gurtni a vasalat oldalára került és emiatt tettek rá toldót ami csak másfél cm.
A többi ablaknál csak a keret van. A lábakon teherviselés nincs így ide valószínűleg meg merem kockáztatni, hogy csak a műanyagba hajtott csavar tartsa a lábat. De a szerkezet nagyobb terhet jelent és félek a 3 mm-es műanyag oldal nem tartja meg huzamosabb ideig a redőnyt és kiszakad. A régi felfogás a tokvég lábának egy-egy db facsavarral a fakeretbe behajtva történt ide szeretnék önmetsző lemezcsavart tenni belehajtva a merevítő profilba bár nem tudom milyen vastag kerül-e egyáltalán mehet rá de tartósabbnak érzem ezt a rögzítést. Attól is tartok hogy mivel eléégé mélyen vannak az ablakok a helyükön, nem tudok merőlegesen fúrni így fennál az a veszély hogy a csavar nem fúrja át a vasat csak arrébmászik és így kiszedi a műnyag keret anyagát. A kereskedelemben kapható csavarnál egyszerű pozdorja csavarra gondolsz? Az átmegy a műanyagon de nem repeszti szét? Nem kell előfúrni?
Gyártással kezdtem, beépítőként folytattam, most területi képviselője vagyok a cégnek. Ezen felül sokat olvasok itthoni és külföldi weboldalakat is. Szülőatyja vagyok a cég weboldalának, kinézeténk és szövegének egyaránt. Ablakozáson kívül több weboldal gazdája vagyok más irányú területen, magyar, olasz, német és angol nyelven is.
Abban kérném segítségeteket, hogy már beépített műanyag nyílászárókat utólagosan lehet-e matricázni, vagy festeni? Milyen cégeknél érdemes érdeklődni?
(fehér nyílászáróim vannak, amit "kaptam" a házzal együtt, cserélni nem akarom, viszont a felújítási tervünkben más színnel képzelnénk el a nyílászárókat)
1. Nagy valószínűséggel nem alaptalan a félelmed - Kiss Atti után szabadon...:) -,
mivel az alu küszöb vizsgálati eredményei a szélállóság, vízzárás kategóriákban rosszabb, mint a normál tok küszöbé. Erkélyajtókra én egyáltalán nem támogatom, bár vannak speciális követelmények, ahol nem kerülhető el pl. akadálymentes útvonal.
A bejárati ajtók esetén nem fázunk meg - az igaz, de bejárati ajtót általában folyosóra, szélfogóba építik be és nem közvetlenül a hálószobába vagy nappaliba...?!
Kérdéses az is, hogy alu küszöbnél tud-e a gyártó nyíló-bukót gyártani, mivel a nyíló-bukó zárfögadót pl. ROTO NT vasalat esetén az alsó vsz.oldalra kell szerelni?! Az alu küszöbre ez nehézkes!
1., Nagy valószínűséggel alaptalan a félelmed, mert ennyi erővel a bejárati ajtók aluküszöbjeinél is megfáznátok..
:-)
2., Ezt Nektek kell eldöntenetek. A TB és az ET ajtók funcionalitása és műszaki kialakítása is eltérő. Az esztétikán kívül érdemes (lenne) a szerkezettel szemben elvárt funkcionális követelményeket is megvizsgálni.
3., "reális áron" DUO-szalagot...
:-))
Szeretem az ilyen kérdéseket. 200 m 100 mm-es Illbruck DUO kb.70k HUF. Ehhez a mennyiséghez venned kell 4-5 palack alapozó spray-t, és szintén 4-5 tubus varratpasztát. Anyagköltségben egy százas, nem beszélve a megemelkedő munkadíjról.
Szóval, mi a "reális" elképzelésed a "reális árról" ??
Ellenben az, aki ajánlatot kér egy viszonylag extra cuccra, megkapja tőlem, majd bármiféle visszajelzés nélkül visszasüllyed a semmibe ( tudniillik annyit sem írtál, hogy köszi, nem aktuális), az a továbbiakban nálam max. szájkaratéban jeleskedhet - mint teszed is, mint látjuk -, de ügyfélként nem fog megjelenni.
Korábban sok segítséget kaptam a szakértő fórumozóktól,profilokról,beépítésről stb ,ezúton is köszönöm .
Ma eldőlt végül a kommerling premium line kétoldali mahagóni lett a befutó amelyről mindenki
jó véleménnyel volt. Doorland csinálja a RAL beépítést( remélhetőleg jók ebben, van valakinek tapasztalata velük kapcsolatban?)
Ezzel kapcsolatban kérnék még egy kis szakmai segítséget .
1. A tervező a b.nyíló terasz ajtókat alu küszobbel írta ki ami csak egy gumitomitessel szigetel
(és egy gyenge csúszó gumi porfogóval), nem veszítjük-e el ott azt a hőt amit oly nagy körültekintéssel az üveggel és a profillal megspóroltunk ,nem hatékonyabb-e egy sima átlépő küszöb???
Arról már nem is beszélve hogy az aluküszöbös megoldás drágább is!
2. Egy emelő toló már megrendelésre került a nappaliba és az onnan nem túl távol az étkezőre egy 270x240 bukó toló van tervezve most a kereskedő 240 ezerrel többért ajánl oda is emelő tolót ami azért pénz de ha ki tudjuk szorítani talán beleférhet.
A kérdés az hogy megéri-e , tényleg annyival jobb,szebb szerkezet az ,nem túl meghibásodás,működtetés problémás??? Van valakinek hosszabb távú tapasztalata emelő tolóval azon túl hogy elegáns megoldás---bocsi kicsit hosszúra sikerült de ez lenne a kérdés.
3. Tud valaki reális áron duo beépítő szalagot RAL beépítéshez---ha jól írom--- az sem mindegy mert ide több mint 200 méter kellene??? Ha valakinek van jó beszerzése ötlete azt szívesen venném.
Előre is köszönöm .