Keresés

Részletes keresés

2bp Creative Commons License 2002.11.04 0 0 3
T. Bátori László !
Miután olvastam a másik topicban a levelet és érdekes módon már " Berzendorfer kolléga " - bár a kolléga nem biztos hogy megfelelő - sem válaszolt a kérdéseimre, így Neked tenném fel azokat. Érdekes látni hogy a konkrét dolgokkal mennyire nem, a véleménnyel annál inkább vitatkozik mindenki, pedig én úgy gondolom a kérdések meg nem válaszolása, a kinyilatkoztatásszerű hivatalos megnyilatkozások eredményezik a negativ hatásokat.
A törvényelőkészítésekkel kapcsolatban, csak annyit, hogy lehet sok egyeztetésen kell keresztülmenniük, de az nem eredményezheti, hogy a véleményezők ( szakmai )a késöbbiekben ne ismerjenek rá az eredetire.
Az az álláspont nem tartható, hogy ezek nem biztos hogy jók, de majd javítunk rajta.
A repülésben előre kell látni a dolgokat, ahhoz hogy baj nélkül leszálljunk.
Repülő ember vagy, ott voltál a fórumon, halottad amikor a dugóhúzóhoz hasonlították a mai állapotot.
A dugóhúzóból ki kell venni a gépet, lehet az elején az oktatónak finoman ,halkan megjegyezni, hogy mit kell tenni, de ha a pilóta nem teszi és jön a föld, akkor akár ordítva is, de ki kell venni belőle, mert ha nem, katasztrófa lesz. Nemcsak átvitt értelemben.
Ha tetszik, ha nem, jelzésértékűnek kell felfogni, hogy a három szervezet ilyen sötéten látja a helyzetet és bizonyára más hangnem uralkodott volna ha a sokszori próbálkozásokat nem az ott elhangzottak szerint utasították volna el az illetékesek.
Tehát várom a három kiragadott kérdésemre a válaszodat.Annál is inkább mert például az orvosival, kapcsolatban kiváncsi lennék, végig gondolta-e valaki , hogy hány nagytapasztalatú sokat megélt pilótát von ki a vontatásból, indokolatlanul.
Én nem érzem elfogadhatónak azt az érvelést, hogy ezzel pénzt is lehet keresni. Ilyen alapon bármely "úrvezetőnek " is autóbuszvezetői PÁV-on, ( pályaalkalmassági vizsgálaton )kellene részt vennie, hiszen pénz kereshet a saját kocsijával is. A Hatóság joga az ellenőrzés esetleg a büntetés.
Elnézést az egyenes beszédért, de úgy gondolom a mostani helyzetben , udvariasan de tényszerűen kell érvelni.
Üdv.

bado Creative Commons License 2002.11.03 0 0 2
A tömjénfüst alapjában véve jó, csak vigyázni kell, nehogy füstmérgezést kapjál. Tudud, ez olyan, mint az Unicum, az egy gyógyszer, csak velem sokszor előfordult a gyógyszermérgezés :-))

Valóban, volt a 70-80-as években (lehet pontosítani, de nem ez a lényeg) egy "luk" a repülés leszabályzásában, mikor jogszabályok hiányosak, egymásnak ellentmondóak volta, sőt sok területen egyáltalán nem volt szabályzás. Ebben az időben kezdett el anarchizálódni a repülés, ez különösen akkor indult meg, mikor megjelentek a magánvállalkozások és a magángépek. Tény és való,hogy rengeteg csirkefogás történt ebben az időben és a szomorú, hogy a szélhámozó módszerek vezettek sikerre, nem a korrekt(ebb) szakmai hozzáállás. De ez, ugye, nem csak a repülésre volt (van) jellemző kis országunkban, hanem gyakorlatilag minden egyébre.
Hibást persze könnyű találni: a joigalkotó nem dolgozott (sok-sok éves-évtizedes lemaradás volt a repülés joszabályi hátterében), a hatóság, hiszen zömében csak alibi feladatot végzett (jój tudom, hiszen magam is ott dolgoztam 1992-ig), minden ment a maga öntörvényű útján.
Sok kollégával beszélgettünk erről annak idején, hogy milyen óriási hiányosságok vannak a (kisgépes) repülésben.
Saját tapasztalatom volt például az, hogy egy (kisgépes viszonylatban ismert) üzembentartó tulajdonosa azokra a felvetéseimre, hogy ezt-azt-amazt pótolni kell (bulletinek, AD-k, eszközök, meg egyéb ilyen jelentéktelen apróságok) azt válaszolta, hogy a hatóság így elfogadta.
Nehogy azt gondolja bárki is Tőletek, hogy azért puffogunk, mert ezt az időt kívánjuk vissza (habár biztos, hogy vannak ilyenek egy páran, de merem remélni, nem ez a többség).
Ennek a hosszú elmaradásnak a bepótlása nem könnyű, egyszerő és főleg rövid ideig tartó feladat. Ezért vannak erős kétségeim, hogy ez alatt a rövid másfél év alatt kiadott 30, vagy több (méghozzá elég lényeges, nagyobb területeket, vagy a repülés egészét átfogó) jogszabály így elsőre olyan jól sikerült, hogy nem is kell változtatni rajta.
Ez az előző mondatom volt az udvarias változat. Másképpen lefordítva: az elmúlt másfél évalatt kiadott 30, vagy több jogszabály jelentős része nem sikerült, rossz mert:

1.A JAA által kiadott szabályokat (JAR) másképpen értelmezik és alkalmaztatják, mint más, régebbi JAA tagországokban (szigorúbbak);

2. A magyar polgári repülés különböző ágazatai számára (jelenleg) egyértelműen nem teljesíthető pontok alól nem próbált eltérést bejelenteni, nem készített nemzeti szabályzást (bocs, a lefordított és maximum szigorított JAR-okat nem tekintem annak!!);

3. Nem biztosított elegendő időt arra, hogy a repülés és az abban résztvevő személyek, szervezetek felkészülhessenek a váltásra, nincs (hivatalosan) átmeneti idő (azért írom, hogy hivatalosan, mert azért nem minden cég tért még át, csak még nem csesztetitek őket/minket, de véleményem szerint csakis azért, mert a PLH-nak erre nincs elegendő kapacitása - kevesen vagytok).

Tudom, hogy elméletben a jogszabályokat nem a PLH alkotja. Azt is tudom (na jó, régebbi tapasztalataim alapján feltételezem), hogy a jogszabályalkotásban gyakorlatban a hatóság is részt vesz. Azt is tudom, hoszen meséltétek, hogy nem minden esetben az kerül be a jogszabályba, amit ti javasoltok, de azért azt mégsem akarod mondani, hogy a polgári repülésre vonatkozó jogszabályokat abszolút outszájder emberek csinálják, majd a kiadott érvénybe lépett rendeleteket meglepődve olvassátik első alkalommal. Mert azt azért nehezen tudnám elhinni.

Innentől fogva lehetne vesézgetni a konkrét jogszabályokat is azon kollégák részvételével, akik az adott szakterülete(ke)t képviselik.
Ezidáig nagyon jól elbeszélgettünk ketten, amihel nem szüséges a Fórum, valamelyik kellemes üzemegységben, árpaszörp mellett is megtehetjük.

Halljuk mások véleményét.

Előzmény: Bátori László (1)
Bátori László Creative Commons License 2002.11.03 0 0 1
Ja, igen.
Sajnos a magyar repülés szabályozásában 1989 után egy olyan közel tízéves űr következett amikor a sokat vitatott, de legalább létező légügyi törvény mellett az alacsonyabb rendű jogszabályok nem születtek meg.
Kevesen tudják, hogy a demokráciánk hajnalán 1987-ben született egy törvény a jogalkotásról, ami előírta, hogy mindenki számára kötelező normatív szabályozást csak jogszabály, azaz törvény, kormányrendelet, miniszteri rendelet tartalmazhat.
Ezzel egycsapásra véget ért az a világ amikor a légiközlekedést a hivatalban lévő légügyi főigazgató Légügyi Előírásokkal és Légügyi Utasításokkal szabályozhatta (meglehetősen diktatórikusan, de legalább hatékonyan).
Az elmúlt időszakban közel harminc jogszabály jelent meg a repülésben, amelyek között kétségtelenül vannak olyanok amelyek végrehajtása nem egyszerű.
Szeretném eloszlatni azt a tévhitet, hogy a jogszabályt a hatóság alkotja. Ez tévedés viszont a jogszabályok a hatóságra nézve is kötelezőek, akárhogy is húzzuk a szánkat (ezt persze csak bezárt irodaajtó mellett szoktuk csinálni).
Az érintettekkel való leülés nem könnyű. Erre az AOPA-s topicban már kitértünk néhányszor.
Előzmény: Bátori László (0)
Bátori László Creative Commons License 2002.11.03 0 0 0
Ok, akkor folytassuk itt.

Mi is volt a kérdés? Most sajnos nem látok a személyemet övező tömjénfüsttől:-))

Előzmény: bado (-)
bado Creative Commons License 2002.11.01 0 0 topiknyitó
A "Szégyen és gyalázat...) című topicban írtam egy vitaindítót. Kicsit hosszú, úgyhogy nem másolom be ide.

Sajnos a magyar polgári repülés soha nem látott mélyponton van. A repülős társadalom teljes egészében morog és köpköd, de - jó magyar szokás szerint - még csak el sem kezdett összefogni, hogy hivatalosan elfogadott formában kommunikációra bírja a légügyi hatóságokat, amely kialakulásával már el lehetne kezdeni a problémák megoldását.

Kérek mindenkit, akinek erről véleménye van, hogy európai formában fejtse ki.

Repülés fanoknak talán nem lesz annyira izgalmas ez a topic, hiszen most nem repülőkről, szép repülésekről, hanem a repülésben lévő munkáról lesz szól.

Badó

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!