csak hogy valamiféle visszajelzés is legyen a 'nagy váltást' illetően: most épp abban a fázisban vagy, amikor olyasmiket írsz be a fórumra, amiket semmi értelme beírni egy fórumra. ;) de nevezhetjük hangosan motyogásnak is a hangosan motyogók klubjában, és akkor nem olyan nagy a disszonancia. ;)
Ma eleg nagy valtas tortent az eletemben. Hosszu szokebol, kozephosszu voros hajam lett. Kiraktam egy kepet fb-ra, erre ir az ex, h ujra voros? Hat most erre mit lehet mondani? :D Mondtam, h igen, mondta jol all, megkoszontem es ennyi. 3 mondat volt, de annnnyira felesleges. Mit kell jopofizni, mikozben annyi nincs benne h a cuccaimat 2 honap utan visszajutassa?!
Hát... inkább úgy mondanám, hogy ne legyek nagyképű, hogy sokkal nagyobb az érdeklődés irántam mint gondoltam ;) :)
Persze mikor gondoltam... hát mikor szakítás volt.Akkor olyan mínuszban voltam.Most meg mint egy hullámvasúton pont legfelülre kerültem.
Az a baj, hogy ne bántsd meg őket - de találkozzál is velük - sőt beszélgetek többel telefonon is.Szóval, ha nem ismerkedem, akkor nem tudom meg ki milyen.Ha meg ismerkedek akkor valaki félreérti, ha első tali után még beszélgetünk, vagy találkozom vele, akkor minden rendben van.Aztán ha eggyel beszéltem még egy másikkal is beszélek, mert nem akarok két szék közül a pad alá... de lehet most meg így esek majd?Ígyekszem korrekt lenni, de manapság már nem 1-2 hónapig tart az ismerkedés, hanem 1-2 randi.Azaz utána már történnie kell(ene) valaminek.Azért 1-2 alkalom alatt vkit megismerni úgy, hogy hosszútávon tudj vele tervezni...
Az pedig mint egy mágnes vonzza a csajokat, hogy nem akarok tőlük semmit.Mármint hirtelen nem.Nyugodt, és határozott vagyok.(nem tom mi van velem) Mivel látják nem feltétlen vagyok oda értük - de szimpatizálok velük, és ők is velem - valami iszonyat mód megváltoztatja őket.Komolyan mondom, hogy udvarol egyik-másik... már már nekem kellemetlen.Mivel a telefonbesz. felveszem, így megmutattam vakinek, hogy mit mond az egyik, és Ő sem akarta elhinni.Vagy a másik dolog lehet még, hogy ennyit változott a világ, esetleg ennyivel előnyösebb lettem a korosztályomban mint régen.Nem tom.
Nekem most a legjobb gyógyszer az, ha intelligens és szép emberekkel tudok talizni/randizni.Rájövők, hogy van még élet az EX után.Sőt, most úgy tűnik már, hogy igenis kellemesen kell csalódnom. Sőt... most ide leírhatom, vigyáznom kell, hogy én ne bántsak meg másokat.Na ez legalább olyan nehéz mint a szakítás után volt...
Az a legrosszabb az egészben, hogy úgy tűnik minden rendben van (ezt mondta), majd egyik pillanatról a másikra úgy megváltozik minden (nem tudom mi miatt...), hogy szakít, és gyűlölettel teli szemmel néz rám, utálatosan viselkedik... Nem tudom az okokat, nem csináltam semmi rosszat.
"Ha neki nem kellettem, majd kellek másnak aki értékesebb."
Szerintem ez egy tipikus önnyugtató frázis, amit a szakításon épp túlesett emberek szeretnek mantrázni. Az elején könnyebb úgy feldolgozni a fájdalmat, hogy kivetítünk az exre mindenféle rossz dolgot, esetleg felnagyítjuk a hibáit, és azt mondogatjuk magunknak, hogy nála úgy is jobbat érdemlünk (amúgy is a fogyasztói társadalom ezt már belénk nevelte).
Persze ez akkor jelentkezik, amikor már biztos, hogy vége, mert ahogy majdmégse említette, a hirtelen szakításnál csak akörül forognak a gondolatok, hogy elvesztettem, akit a legjobban szerettem, szóval sztem a düh fázisban jön a "nála jobbat érdemlek" mondogatása.
Az első sokkon túllépve jön, hogy szembe tudunk nézni azzal, hogy mi is hibásak vagyunk, és akkor van, hogy magunkon kezdünk el dolgozni, hogy olyan emberré váljunk, akire magunk is büszkék lehetünk és ezzel párhuzamosan történik, hogy elkezdjük tisztán látni az exet is. Se felül, se alul nem értékeljük, hanem látjuk a jó és a rossz tulajdonságait is. És itt nyer új értelmet, a nála értékesebbnek kellek majd dolog (bár az értékes itt nem a legjobb szó), mert azzal, hogy magunkkal és az exel is tisztába kerülünk egyre jobban körvonalazódni tud, hogy milyen embert is képzelünk magunk mellé, aki majd számunkra (ez fontos!!) értékesebb lesz, mert jobban összepasszolunk majd. Attól az ex, mint ember még értékes marad, csak mi találunk egy számunkra megfelelőbbet.
"magunkat is leértékeljük ilyenkor. hiszen addig őt is értékesebbnek hittük másoknál"
Egyetértek, sőt szerintem a szakításkor- már akit elhagynak- még többre értékeljük a másikat mint addig értékeltük.Pont ezért is olyan nehéz elszakadni.
"Ha neki nem kellettem, majd kellek másnak aki értékesebb."
attól, h valaki szakít valakivel, nem értéktelenebb, mint addig volt, amíg együtt voltál vele - sőt én azt gondolom, hogy magunkat is leértékeljük ilyenkor. hiszen addig őt is értékesebbnek hittük másoknál.
annyi mindenki értékes, aki nem a párod, nem? sőt még az is értékes, aki soha nem lesz az. ez nem így mérhető. az már eg ymás kérdés, hogy azért nehéz ez, mert annyi minden alapján godolja az ember ki lenne neki jó.. aztán az élet sokszor felülírja az előírt dolgokat .. eltalál az ámor nyila aztán tök mindegy mit gondoltál addig erről/arról :)
Nekem is mindig az adott erőt. "Ha neki nem kellettem, majd kellek másnak aki értékesebb." - mondogattam. Addig is amíg nincs partner, olyan életet élek, ami értékes, követendő és hogy mások felnézzenek rám. Aztán rájöttem, hogy nem másoknak akarok megfelelni, hanem saját magamnak. Mert ha a saját szememben értékes vagyok, akkor másoknak is az leszek. :)
Még mindig motoszkál bennem - ez az igazság... Viszont innentől érzem, hogy ezt le kell zárni, el kell engedni, mert ilyen primitív ember nem kell... Csak ugye visszatérünk az előző posztra... Na erre nincs szükségem, az a baj, hogy sok idő kell nekem a továbblépéshez. Gondolom neki kevesebb, nyilván ő rakott ki. De nem is ez a lényeg: hanem az, hogy mit gondolt rólam... mert ez szánalmas, denem fogom meggyőzni, ha menni akar, menjen csak, akkor is, ha én nem ezt akartam...
Lehet csúnyán hangzik, de sztem hasznos, ha az ex úgy viselkedik, amitől végleg kiábrándulsz belőle. Nálam ez a második szakításkor sem történt meg, ugyan az eszem már tudta, hogy nem akarom én ezt tovább, de nem szakadt el annyira a cérna, hogy ne adjam meg gondoltban az esélyt annak, hogy egyszer majd még talán.... viszont a szakítás után úgy egy-másfél hónappal volt egy beszélgetésünk, amikor olyan szinten volt tapló, hogy végleg pont került a kapcsolat végére. Azt hiszem lelkileg csak akkor szakadtam el igazán tőle. Szóval akár pozitívumként is felfoghatod, mert legalább nem motoszkál a fejedben a "mi lenne ha...". :)
Ezzel is tisztában vagyok, nem keresem, nem keressük egymást, és nem zaklatom. Viszont ez a derült égből villámcsapás sokként ért, és az is, hogy szerintem nem a kulturáltabb módját választotta a szakításnak, + rosszul esett, hogy nem egyedül jött, és beszélni sem igazán akart. de ez van: finito - és ezek után a dolgok után főleg nem kezdeném vele újra, -20 -ra süllyedt a szememben... lehet, hogy én többre is az övében, de nem tudom miért - és ezek után már nyilván kérdezni sem fogom...
Általában az ilyen átgondolt döntések véglegesek. Amikor mi először szakítottunk (derült égből villámcsapás módjára) összejöttünk újra, viszont most, mikor átgondolt döntést hoztunk nagy valószínűséggel visszafordíthatatlan a dolog. Tudom, hogy nehéz elfogadni, amikor a fejed felett dől el az egész, de nincs más hátra, mint előre... meggyászolni, továbblépni :)
Utólag ezt én is tudom, de akkor nem volt ilyen egyértelmű, mivel a munkahelyén is komoly gondok vannak. Ennek ellenére a jelekből szerintem egyértelmű, hogy megérlelt döntést hozott ez alatt a pár nap alatt.
Legalább így nem volt esély szakítós szexre :D Én megtettem anno, amitől csak jobban fájt a szívem, mert baromi jó volt és igyekeztem bemesélni magamnak, hogy ilyen jó csak a szerelemtől lehetett... ma már tudom, hogy nem, de akkor szerintem még pár hetet rátett a szenvedésemre.
Nekem is volt, hogy ilyen hirtelen raktak ki, súlyosbítva azzal, hogy chaten és már két éve együtt voltunk, szóval átérzem, hogy milyen ez, mintha kihúznák a lábad alól a talajt hirtelen. Ezért nyugtatlak azzal, hogy legalább gyorsan vége lett, mert egy hosszabb kapcsolat után -tapasztalatból mondom- még jobban padlóra teszi az embert az ilyen szakítás.
nem tudom, hogy csináltam. hétfőn benyögte, hogy gondolkozni akar kettőnkön, mondtam OK, de a választ sejtettem... Erre szerdán benyögi, hogy nem. Mondtam OK, te tudod, majd pénteken felhívtam, hogy beszéljük meg, erre OK, visszatérünk rá. Majd egy hétig semmi, csak adjam vissza a cucait. OK, de add vissza te is az enyémeket. a többit ismered...
Úgy értem, hogy szerintem nem megalázó számodra. Én nem látlak megalázottnak, vagy hogy mondjam. Ahogy leírtad, a magad részéről rendesen csináltál mindent ezzel kapcsolatban... Amúgy meg nem ritkaság egyáltalán, hogy emberek vacakul szakítanak... szóval ennek a hatókörébe egyszer így belekerülni, az nem vet rád rossz fényt egyáltalán. Ha egy többéves kapcsolat lenne, akkor lehetne gondolkozni rajta, hogy mit mulasztottál vajon, mi furakodott úgy a bőre alá, hogy így adja vissza vagy hasonló... de ezen a rövidebb távon én azt saccolom, hogy ez még nem a közös életetek eredménye volt. Az a jó gondolatod, amit a bejegyzés végén írtál, hogy ha menni akar, hadd menjen... tényleg, hadd legyen az ő dolga, miért, hogyan... Ne bántsd magad ezzel. Szakítani amúgy is rossz, amivel nem muszáj, azzal ne tetézd. Így értem valahogy, amit mondtam :)
hogyne venném magamra, mikor nem értem mi ez az egész, és nem is mond semmit + odahozza a testvérét - szerintem rendkívül primitív módon és indok nélkül amúgy...
Jaja, én csak azt mondom, hogy ne vedd magadra. Szerintem legalábbis. ...Egyszer volt egy hasonló hirtelen kapcsolatom, gyors összeköltözés, gyors szakítás, mi úgymond összevesztünk valamin, de ha már közelebb kerültünk volna egymáshoz, akkor az csak egy lüke félreértés lett volna, így meg vége lett miatta. Volt-nincs :)
