hát, én is bevallom, nincs nyelvvizsgám, igaz, az angol érettségim 5-ös lett, de ennek már 5 éve, többször vissza kell forgatnom, ha valami összetettebb dolgot meg akarok érteni, Henry először teljesen érthetetlen volt, Meldrum lord szövegét pedig így 2 rész megnézése után kezdem érteni :) persze hogy az ilyen apróságokra oda tudjak figyelni, amiket leírsz, legalább 2x végig kéne néznem angolul Stokes tetszik nekem nagyon, ahogy beszél fenn és aztán ahogy lenn, elég nagy a különbség, magyarban ez alig jön át
Mulatságos jelenet például, amikor a bálba készülnek hőseink, és Mabel Lady Lavendertől kap ruhát az alkalomra. Lady Lav Mabelt szintén ladynek hiszi és megcsodálja Mabel derekán az "érdekes anyagből" készült kötényt ami nem más, mint egy krumplis zsák, rá is kérdez, honnét való a "szoknya".
Itt fel volt adva a lecke a szegény fordítónak, de egész jól megoldotta:
Mabel azt mondja, a csarnokban, a "zsákhordó"-któl szerezte, amit Lady Lav fonetkiusan "Jacques Hordeaux"-nak (Zsák Hordó) ért, és azt hiszi, ez egy francia divattervező neve. Mabel folytatja, hogy "Gül Baba" volt benne és a királynak vitték, Lady Lave pedig a krumplifajta nevét valami könnyű vérű nőcske nevének véli, akit a királynak kerítettek hancúrozásra.
Az eredeti párbeszédben:
Lavender: "Oh, I do love your skirt! What a lovely material! Where did you get it?"
Mabel: "Covent Garden. It's a tater sack."
Mabel a Covent Garden alatt az azonos nevű bevásárlónegyed híres piacát érti.
A "tater" (ejtsd "tét@" a "potato", ejtsd hanyagul: "p'tét@") természetesen krumpli, a "sack" pedig zsák, de Lavender ezt kb úgy érti, hogy "It's a Tatesacque [model]"
Lavender: "Tatesacque... Tatesacque, now that's a designer I don't think I know. Is he French?
Mabel: "No... It had King Edwards in it!"
A "King Edward" egy ismert krumplifajta, Mabel erről beszél, hogy ez volt a zsákban. Lavender, akinek krumplival és zsákkal kevés dolga akadt, szoknyákkal és királyokkal viszont annál több, VII. Edward angol királyt érti, aki a róla elnevezett Edwardian korban, azaz 1901-1910 között uralkodott, Lavender természetesen ismerte és eléggé meghökken arra a gondolatra, hogy a király szoknyába bújt volna valaha :)
Lavender: "Beg your pardon?"
Mabel: "King Edwards, was in it."
Lavender: "Really? How Bertie had some very strange habits. He did upset the old Queen so."
(Az eredetileg Albert Edward névre keresztelt királynak az uralkodócsaládban és a társadalom felsőbb köreiben "Bertie" volt a beceneve.)
De nem, Zselé :) ebből a sorozatból (és lefogadom, Crofték többi sorozatából is) rengeteget lehet tanulni. Megnézed párszor angolul és a nyelvtudásod máris bővül annyit hogy 12trees szövegében is felfedezed a megnövelt értéket :)
Én pl tűrhetően bírom az angol nyelvet :) de nem szégyellem bevallani hogy a Milordban elhangzó szövegek közül többnek utána kellett járnom hogy megtudjam, mit is mondanak pontosan. De ez ma már csak pár kattintás, egy kis Google, egy kis Wiki és máris Bob a bácsikád :)
Írtam is itt korábban, hogy számos sok apró utalás, finom humor és kortörténeti adalék csak az angol eredetiből jön át.
A legbanálisabb példa az akcentusok kérdése. A magyar nyelvben ilyesmi alig van, az angolban igen sok, és angolban társadalmi, kulturális, származási és egyéb különbségeket is jeleznek, jellemeznek.
A magyar szinkronban ez elsikkad, hiszen Mabel és Henry durva, munkásosztálybeli cockney akcentusát például lehetetlen visszaadni. Bármilyen jó is Mabel szinkronhangja, csak a reszelős, borízű proli öregasszony hangját hozza, de nem az underclass akcentust, mert a magyarban ilyesmi nincs. Henry sorozatosan elnyelt, illetve nagy igyekezettel, de a rossz helyeken kiejtett szó eleji H hangjai az angolban humorforrást jelentenek, a magyar szinkronban ezt lehetetlen megoldani.
Őlordsága és családja "posh accent"-ben, arisztokrata felsőosztálybeli akcentussal beszélnek: főleg Őlordságánál jellegzetes, pl. Stokes nevét nem "sztóx"-nak, hanem szinte "sztíx"-nek ejti. Lavender mama hanghordozása is méltóságosan hullámzó. A posh accent elő is kerül a történetben, amikor Cissy képviselőnek készül, és egymástól függetlenül, de ugyanazokkal a szavakkal Mabel és a gyárbeli Jock (aki lévén skót, szintén jellegzetes, skót akcentussal beszél) is megjegyzi, hogy bajosan választanának meg a munkások egy burzsuj akcentussal beszélő, monoklis jelöltet ("not with a posh accent and an eyeglass").
Stokes beszéde külön tanulmány, hiszen ő és Ivy északabbról származnak, ez mindkettejük kiejtésében is érződik: északon az U-val írt és A-nak ejtendő hangokat O-nak vagy épp szinte fonetikusan U-nak, az O-val írt és rendesen A-nak ejtett hangokat U-nak ejtik, pl. up = "op", drunk = "dsrunk", once = "vunsz". Stokes a szolgálók közti beszédben ezt így is használja, de ha a "felsőkkel" beszél, ezt az akcentust szinte teljesen kikapcsolja.
12trees minden körülmények között igyekszik korrekt angolsággal beszélni, mivel magában megveti a saját osztályát, ezért még egymás közti beszélgetésekben is kerüli az alsóbb osztályok akcentusát, kifejezései pedig választékosak, annyira, hogy néha Ivy pl. nem is érti, és James kénytelen egyszerűbb helyettesítő kifejezésekkel megismételni a mondókáját. Wilson kapitány beszédét csak enyhén színezi akcentus, Mrs Lipton pedig kifejezetten szépen és érthetően beszéli a köznyelvi angolt.
Szintén angolul jönnek ki jól a korabeli szóhasználatok. Teddy és a többi úr gyakori kifakadásai általában tartalmazzák a "Damn cheek" vagy "Belly cheek" kifejezést, amelyekben a "cheek" nem "orca", a "belly" pedig nem "pocak" (hanem melléknevek elé biggyesztett fokozó nyomatékosítás, olyan mint a "jolly"). A hülye, buta, eszement stb. jelzőkre csak úgy repkednek a potty, dotty kifejezések, Lady Lavre pedig a "silly old bat", "bats in a belfry" kifejezéseket alkalmazzák (cseppet sem) tiszteletreméltó családtagjai.
Henry és Mabel proliságával kontrasztot formálnak a szájukba adott irodalmi utalások, amelyek a magyar szinkronban sajnos totálisan rejtve maradnak. Akit érdekel, pl. az alábbi hozzászólásokban :) olvashat ezekről:
Rengeteg klisé, panelszöveg ismétlődik a sorozatban, nagyszerű tanulmány ez is. Odalent Mrs Lipton jár ebben az élen, a "least said, soonest mended" sokszor elhangzik, mint ahogy a különféle közmondások is, amelyeket a "that's what I always say" zár le. Ezeket Henry próbálja visszhangozni, általában fülest érdemlő, lehető legrosszabb módon :) De odafent is panelekben beszélnek, ha magyarul beszélne valaki így, kínosan igénytelennek hangzana, de az angolban ez másképp van :)
Szóval aki teheti, mindenképp nézze végig a sorozatot angolul IS, esetleg az egyes jeleneteknél megállva, visszatekerve és a másik nyelvre átváltva. Tanulságos.
(A fordítási hibákra most nem térek ki, a cukrozott húsos pitétől Charles érsek/püspök változásain át a lócipőig van elég sok, de ezeket valsz mind ismeritek, itt a topikban is szó esett már róluk :) )
azt hiszem, ez csak azon múlik, hogy ki milyen jól beszél angolul. Pl az én nyelvtudásom mellett bármit mondhat Mr Twelvetrees, semmi plussz információtartalma nem lenne :)
érdemes amúgy angolul is végignézni a sorozatot? magyarul már megtörtént, belenéztem angolul és nagyon sok pluszt hozzá tud adni az eredeti szöveg, például amint 12trees mond az első részben amikor meglátja stokes-t az ajtóban, hatalmas, magyar szinkronban nem jön át
A fogyasztói kosár jelentősen eltért a maitól az biztos. Olaj és sör árakat volt a legkönnyebb megtalálni :) Persze akkoriban hihették, hogy az olaj sosem fogy majd el, így nyomott az ára. Érdemes lenne Keynes néhány művét tanulmányozni, ő ugye akkoriban fogalmazta meg téziseit, biztos találnánk kapcsolatot. Találtam kimutatásokat a korabeli árváltozásokra, és az általános sztrájk után, defláció volt, és jelentősen visszaestek az árak.
Az egyik epizódban, azt hiszem mikor Mrs Lipton hisztizik, 12trees említi Stokes-nak és Wilson kapitánynak, hogy a "savanyú" bor 15 shilling. Mire Ivy közli, hogy majdnem 1 heti bére. (Az első epizódban heti 1 fontban állapodnak meg, tehát konzekvens volt a forgatókönyvíró :)) Az a bor 180 pence, tehát kb. 30 sörnyi ára van (6 pence-szel számítva), nem csoda, hogy Mayble lehúzza a végét :) sörre vetítve (3 fontos egységárból kalkulálva) ez ma 90 fontos bor lenne. Persze fenntartásokkal kell kezelni ezt a számítást.
A kocsmákat nem a "fentiek" látogatták, Ivy-ból kiindulva a napi bér kb. 3 shilling (21/7 - az egyszerűség kedvéért), tehát 36 pence. Ebből nagyjából 6-7 sört lehetne kifizetni naponta, mára vetítve (3 fontos egységárból kalkulálva) 18-20 fontos bér. Ha hihetünk a sörkalkulálásnak:) Azt hiszem ettől a gondolatmenettől a statisztikusok és az elméleti közgazdászok falnak mennek.
A Bank of England honlapján fenn vannak a kor bankjegyei: 10 shilling, 1 font, 5 font.
én még azt is el tudom képzelni, hogy előkelőbb származású fiatal hölgyeken segítettek, akik egy "baleset" folytán estek teherbe, és szüleik "vidékre" küldték őket, hogy a városban ne tudódjon ki semmi róluk. Aztán egy évvel később visszatértek a társasági életbe, mintha mi se történt volna.
70 forintjával számolva az 490 Ft egy korsó sörért.
Ez most sok vagy kevés? Kocsmai szakértőt ide :) És persze az se mindegy hogy milyen kocsmában lökik eléd azt a korsót 7 pennyért.
A bankjegyek a sorozatban korhűek, az első epizódot leszámítva. A korabeli bankóknak csak az előoldalán volt nyomat, a hátlapja sima volt, ez jól megfigyelhető. Viszont azt még ki kéne nyomozni hogy a bankjegyek milyen címletekben jöttek. 1 fontos bankjegy biztosan volt, de vajon milyen papírpénzek voltak még?
A lentebb linkelt hozzászólásomban szereplő mai forintértékek hosszas kalibrálás után születtek, de nem garantálom, hogy tökéletesek :) a számításoknál a havi keresetek összevetéséből indultunk ki, de elég sok tényező bezavar. Nyilvánvalóan nehéz összehasonlítani az akkori és mai árakat, hiszen egészen más volt a gazdaság szerkezete, működése, más tényezők alakították-alakítják ki az egyes termékek, szolgáltatások árát akkor és ma. Az átkonvertált árakon ma képtelenül drágának találhatjuk a Meldrum-ház luxuskiadásait, ugyanakkor pl. a benzint a mai üzemanyag árakhoz képest 1927-ben valsz potom áron adták.
Megesett / Hányatott sorsú / Bajba jutott stb. úrhölgyek:
Korábban, amikor Charles püspök eredetijét nyomozgattuk itt, asszem oda lyukadtunk ki hogy London püspökéről lehetne szó, aki a Milord-beli alteregójához hasonlóan szintén felkarolta a szociális ügyeket. De hogy a sorozatban emlegetett "úrhölgyek" kik lehettek, az nem teljesen tisztázott. Teherbe esett és/vagy otthonról elzavart cselédekre, utcalányokra gondolok, akik számára az egyház tartott fenn afféle menedéket.
Igazad van. Nem szokásom magyarázkodni, de most mégis megteszem (Hova vezetne ez :) ) Az zavart meg, hogy az 1816-os"pénzcsere" (Az angol "Great Recoinage" kifejezés talán jobban visszadja a valódi jelentést :) ) során a pound sterlinggel váltották fel a guinea-t. Jobban utánaolvasva, a guinea még használatban maradt 1971-ig, és "úri" pénznek tartották, tehát a melósokat fontban, az úriembereket guinea-ben fizették. Lord Meldrum 5 fontot ad "megesett" szolgálólánynak az első epizódban :) Az 5 fontos legendás bankjegy volt a mérete miatt, talán ezért is fordul elő többször.
Viszont találtam egy kalkulátort, korabeli pénzt számol jelenértékre: http://www.nationalarchives.gov.uk/currency/default0.asp#mid
A püspököt a "Találkozás a munkásokkal" epizódban 12 fontot 15 shillinget és 4 pence-t kér a megesett hölgyeknek az emeleti folyosó szőnyegezésére. Ez mai árfolyamon 400 font körül lenne.
Persze ettől még a korabeli árszínvonalat nem tudom pontosan. Ha jól tudom 1l benzin mai áron kb. 1,75 font, és 1 sör akkori áron kb 4 pence volt.
Bocs, hogy belekotyogok, de a guinea NEM volt egyenlő a fonttal. Többet ért nála 1 kerek shillinggel: 1 font = 20 shilling, 1 guinea = 21 shilling, azaz 1 guinea 1,05 fontot ért.
Ennyi belefért karácsonykor, bár a "valóságban" George biztos nem adott volna ennyit.
Na és vajon ki mit kapott karácsonyra a háznépből? Mert ugye plazmatévével nem lephették meg egymást :)
Csak találgatok, ki minek örülhetett: Cissy talán kapott egy új sportrepülőgépet vagy egy autót, a kevésbé vagány és a csillogást jobban kedvelő Poppy drága cipőt, ruhát, ékszert vagy egyéb kiegészítőt fogadhatott szívesen, Teddy pedig nyilván egy új golfütő készletnek. A családból Őlordsága számára tudnék elképzelni igényesebb kulturális ajándékot, pl. egy díszes kiállítású könyvsorozatot vagy kisebb műtárgyat. Lady Lavendernek nem is tudom, mi felelne meg, talán egy szép Gordon vagy Beefeater díszdoboz :)
Egyfajta 12es rendszer volt érvényben, ami a fenti érméket foglalta magába (Farthing, Halfpenny, Penny, 3 Pence, Six Pence, Shilling, 2 Shilling, Half Crown, Crown, Guinea). A Guinea egyenértékű volt a fonttal (Pound Sterling). Ezek közötti átváltást szemlélteti a táblázat. Hivatalosan 1971-ben tértek át a kontinentális Európában megszokott decimális rendszerre.
Nem vagy te valamilyen rokoni kapcsolatban a szerzőkkel?D
Tökéletesen megfogalmaztad, - ahogy egyszer Stokes mondta Jamesnek: "nem is letne másképp". Ahogy olvastam, minden jelenetként lejátszódott elöttem. Nagyszerű.
Angliában most, karácsony reggelén van emelkedett, ünnepi hangulat.
Nincs ez másképp Nyugat-Kensingtonban sem, ahol a Meldrum-házban Őlordsága és családja a szalonban köszönti egymást. A háttérben, a pianino mellett áll a James által gondosan kiválasztott (és a kertész által a motorbicikli oldalkocsijában hazacipelt és tartóba befaragott), felállított és díjnyertesen feldíszített karácsonyfa, szelíden lobogó gyertyákkal.
A kandallópárkányra aggatva sorakoznak a családban nemzedékek óta öröklődő, házilag kötött, vastag karácsonyi zoknik, amelyekbe az angolszász Santa Claus (miután leparkolt a tetőn a rénszarvasszánnal és leküzdötte magát a kéménykürtőn), pazar ajándékokkal rakott a főúri családtagok számára.
James és Stokes ünnepi szmokingban, fehér kesztyűben állnak az ajtó mellett, s miközben a függönnyel keretezett szalonablakon túl odakint sűrű pelyhekben hull a hó, idebent a gramofonról szóló Jingle Bells dallamaira belépdel a család. Poppy szertelen, kislányos izgalommal, ragyogó arccal csodálja meg a karácsonyfát és találgatja, mit rejthet az ő zoknija. A Meldrum-fivérek és Cissy kissé visszafogottabbak. Stokes és James uniszónóban kívánnak jó reggelt és boldog karácsonyt.
Eközben odalent a konyhában nagy a sürgés-forgás, hiszen készül az ünnepi ebéd. Mrs Lipton a fazekakat és tepsiket felügyeli és sorolja az egyes fogásokhoz szükséges hozzávalókat és teendőket. Az e részletektől és az ínycsiklandó illatoktól megrészegült Mabel kétpercenként jegyzi meg, mi mindenre nem is emlékszik, mikor ette. Henry szokás szerint mindig rosszkor és rosszul szól bele a társalgásba, így aznap már a harmadik tarkónlegyintést kapja, Ivy pedig rémesen izgul, mert ez az első karácsonya a Meldrum-házban.
Ivy kíváncsiskodására Mrs Lipton elmagyarázza a szokást: először a család ünnepli meg a karácsony reggelt a szalonban. A reggeli után pedig a személyzet, a szokásos 11 órai teaszünetben tart egy kis saját ünnepséget, amihez már be is szereztek egy kisebb fenyőfát amit majd a konyha sarkában állítanak fel. Mindenki kap majd egy kis ajándékot (a férfiak a nőknek, a nők a férfiaknak vettek közösen apróságokat), Mrs Lipton ünnepi ebédjéből természetesen lent is lakomát csapnak és ezen természetesen Wilson kapitány is részt vesz, a hangulatot pedig ezúttal 3 palack Château-Lafitte szolgáltatja Őlordsága pincéjéből (de tudta nélkül). A karácsonyi ebéden kivételesen Mabel is részt vehet (Ivy és Henry között ülve) és fenti és lenti összes maradékot még aznap hazaviheti (és ez nagyon finom lesz).
Délután, teaidő előtt Őlordsága a dolgozószobába rendeli az egész személyzetet. Családja jelenlétében méltatja egész évi szorgos munkájukat, boldog karácsonyt kíván nekik és átadja a család ajándékát: a szolgálók egyformán, rangkülönbségre való tekintet nélkül 2 fontot kapnak. A hálás személyzet nevében James mond cirkalmas (és Stokes szerint émelyítően hajbókoló) köszönetet, majd mindannyian távoznak (Henry az ajtóban térdhajlítással búcsúzik).
A topiklakóknak pedig ezúton kívánok én is boldog karácsonyt!
Followers, nahiszen :) Udvarlókra trmészetesen gondolnia sem lehetett.
A minap itt szóba került a Manor House reality-sorozat, webhely link lentebb, na ott aztán olvasható az Edwardian (az 1900-as ével első évtizede) életről sok minden. Alaposan áttanulmányozva a korabeli szolganép és uraik mindennapjait, megállapítható hogy Meldrumék idejére kissé felhígultak a dolgok :)
Ha akkoriban (a múlt század legelején) kiderült bármelyik cselédről hogy viszonya van, azonnal kirúgták volna. A komornyikok esetében pedig elvárás volt a szerzetesi életmód. Meglepő módon ez a korabeli gyógyszerek hiányosságaira vezethető vissza. Az igazi orvosság drága volt és nehéz volt hozzájutni, pláne cselédeknek, ezért sokan alkohollal, borokkal, szeszekkel kúrálták magukat. Egy úri házban pedig az alkoholok felett a komornyik rendelkezett, és ha nős vagy barátnőt tart (okoskodtak az urak) akkor nyilván hazalopja neki az italt, ha gyengélkedne.
A komornyik angolul butler, ami a francia bouteillier szóból ered, ebben pedig a "bouteille" (palack, butélia) szó fedezhető fel. Ez is a komornyikok egyik fő feladatára, az italok felügyeletére utal és nem csoda, hogy sok komornyik lett iszákos. Sir Ralph ki is rúgta a magáét emiatt, és amikor James pályázik a helyére, Sir Ralph meg is kérdezi tőle, hogy iszik-e, mire James azt feleli, hogy igen ritkán, és akkor is csak orvosságként veszi magához.
Korábban itt szörnyülködtem hogy milyen elnyomott élete lehetett a Milord cselédeinek, de az ő életük 1927-ben kicsapongó dőzsölésnek hat az alig 20 évvel korábbi viszonyokhoz képest. Utóbbiakat Őlordsága és korosztálya (Sir Ralph, Charles püspök, Mrs Lipton, Wilson kapitány) még fiatalon megismerhette.
Nem véletlen hogy a megnyilvánulásaikban nem is a sokat hangoztatott viktoriánus, hanem inkább az edwardi szemlélet köszön vissza. Sok apróság is felfedezhető, afféle "maradványként", ami még 1927-ben is megmaradt. Igazi élmény felfedezni a hagyományok továbbélésének formáit, és ez is csak a Milord készítőinek felkészültségét mutatja.
