"...említettem a turistaút nyilvántartást, ami nagyon hiányzik!"
Többször említetted már, de azt, hogy mi lenne a tartalma, még nem sikerült definiálni.
Azt se, hogy kinek kéne "összerakni".
A "szomszédban" (TUHU) már írtam a nyilvántartásról, arról, ahogy én képzelem, és arról mely részben már megvalósult.
Sajnos, akadt egy kis problémám a Bükk tájegységgel, hisz arra nem számítottam, hogy egy útvonal kétszer "vált" megyét, ezért a megyei nyilvántartás "szűrése" nem volt sikeres:-(
Pedig a paraméterezés, és a szűrés - elvben - korrekt volt.
A Szarvaskő - Miskolc-Garadna közötti ZÖLD kezdetben Heves, majd egy rövidke B-A-Z megyei szakasza után ismét Heves, majd véglegesen B-A-Z megye.
Hasonlóra nem voltam felkészülve:-)
Az alap a nyilvános MTSZ nyilvántartásnak az a része, amely a Bükk turistaútjait tartalmazza, azokat, melyet a Heves megyeiek "kezelnek".
Alföldi Kéktúra Vekeri Pihenőközpont – Volt Halápi csárda 2016. augusztus 28.
Tanulva a múltkori túrám tapasztalataiból, amikor az utolsó, ötödik napra több mint 30 km maradt, most az utolsó túranapra csak nagyjából 20-22 km-t terveztem, hogy még egy korai vonatot elérhessek Debrecenben hazafelé. Azért ezen a reggelen is szokás szerint fél hétkor kapcsoltam be a GPS-t, vettem hátamra a motyót és indultam el. No, nem mentem messzire, csak a kemping portájáig, hiszen vizet kellett újra kérnem, hogy legyen egy kis tartalékom az útra. Most a kemping gondnokával akadtam össze, aki egy fiatal srác volt talán a huszas évei vége felé. Láttam az arcán az érdeklődést, amikor találkoztunk, aztán mint kiderült, ő is szokott túrázni, de inkább a kerékpáros válfaját szokta űzni ennek a tevékenységnek. Elbeszélgettünk pár percig, feltöltötte a palackjaimat az iroda mosdójában, aztán kisegített némi apróval, hogy vehessek még egy gyümölcslevet az automatából. Kár, hogy nem vele akadtam össze előző nap este, mert mondta, ő megengedte volna, hogy meghúzzam magam a kemping egyik eldugott zugában. De most már mindegy.
Háromnegyed hét felé indultam tovább, a már reggel is forgalmas országút szélén visszabaktattam a Kati-hídhoz és rátértem a kéktúra nyomvonalára. Már az első métereken meglepetés ért, ugyanis egy eszméletlenül dzsindzsás úton kellett továbbindulnom a Kati-ér partján! A hajdani keréknyomok éppen csak kivehetőek voltak a gaztengerben, már hetek óta nem járhatott itt egyetlen jármű sem! Majdnem fél órát törtettem a derékig érő, kora reggel még harmatos gazban, mire egy járható útra értem ki. Ezen a murvás erdei úton indultam tovább, ez aztán sokáig kitartott alattam. Egy irtásfolton lévő vadiúj akácos telepítésnél váltam meg tőle, az út ugyanis a szélén haladt tovább, én pedig átvágtam egy földúton a kisujj vastagságú akáccsemeték sorai között. Aztán újra erdei utak jöttek, később elértem a mezőket és feltűntek előttem a lovardák. Eloldalaztam a homokos úton a karámok és istállók között, aztán fél kilenc felé kiértem ugyanarra az aszfaltútra, amit már kereszteztem előző nap a volt Ludas csárdánál.
Dzsindzsás sávon a Kati-ér partján
Megérkeztem a lovardákhoz
Itt aztán elgondolkodtam, hogy hol is pecsételjek? Volt egy stempli az egyik közeli lovarda kapuján, de tudtam, hogy kilenckor nyit majd a jóval messzebb, talán másfél kilométernyire lévő Bánki Arborétum, amit úgy gondoltam, van időm felkeresni. Ráfordultam hát a forgalmas út szélére, és elindultam rajta nyugat felé. Tíz perc alatt eltrappoltam rajta az útkereszteződésig, ahol a Panoráma út keresztezi a főutat, rátértem erre, és újabb tízperces menet végén már az arborétum kapuja melletti parkolónál telepedtem le egy árnyékos padra rövid pihenőre. Nyitás után én voltam az első belépő, megvettem a jegyet, aztán a poggyászom a recepció melletti irodában hagyva tettem egy kőrt. Megnéztem az épületben a kiállítást, a parkban körbesétáltam a kis tavat, bolyongtam egyet a sétányokon. Fél tíz felé indultam vissza, de ekkor már kapkodtam a bakancsaim, mert rájöttem, hogy több mint egy órámba került az arborétumba tett kirándulás!
A Bánki Arborétum fogadóépülete
Az arborétum tavacskájának partján
A kéktúra is rátér a főútra, de pont az ellenkező irányba (jobbra) és azon halad vagy kétszáz lépést. Utána homokos földútra fordul, mezők szélén, majd az erdőben halad egy sort, végül kiér Bánk üdülőövezetének szélére. A Derecskei-Kálló-csatorna és a szélső házak közötti sávon haladó földúton baktattam egy sort, majd miután kereszteztem a pangó vizű csatornát egy kis hídon, elértem lassan a Fancsika III. víztárolót. A tó teljesen be van nőve náddal, egy tenyérnyi szabad vízfelületet nem láttam rajta. Rövid nézelődés után továbbindultam a gátján a futó keréknyomokon. Nem figyeltem a térképre, ezért aztán a keréknyomokat követtem akkor is, amikor otthagyták a gátat, csak akkor kapcsoltam, hogy elkevertem, amikor kiértem a Panoráma útra, ezt ugyanis nem érinti a térkép szerint a kéktúra! Visszafordultam a gátra és továbbindultam rajta.
A gát a Fancsika III. és Fancsika II. tárolók közötti összekötő csatorna mellett folytatódott, erre mentek tovább a jelzések is, de ez a szakasz viszont annyira benőtt volt, hogy pár perc törtetés után visszafordultam és egy nyiladékon át mégis kiballagtam a pár lépésnyire lévő aszfaltútra, ezen baktattam el a következő tóig. Itt aztán rátértem a víz felé induló földútra és a kék jelzések is megjöttek később a dzsindzsás csatornaparton. Ezen a tavon már volt szabad vízfelület, meg is álltam egy pihenőre a partján. Kicsit hűsöltem a tóparti füzek árnyékában, de nem volt sok maradásom. A gát után erdei szakaszok jöttek, jólesett az árnyék az egyre jobban kimelegedő délelőttön! Megállás nélkül mentem egészen a Bodzás-víztároló sarkáig. Negyed egy felé értem ide, gyorsan megettem a még reggel, a sátorban az útra készített szendvicseket, aztán skera tovább!
A Derecskei-Kálló partján vezető földúton
A Fancsika III. víztároló gátján
A Fancsika II. víztároló leeresztő zsilipjénél
Vagy kilométernyit mentem ennek a tónak is a gátján, de itt sem láttam szabad vízfelületet, a nád minden talpalatnyi helyett benőtt rajta! Aztán újabb homokos erdei utak jöttek, de errefelé már minden különösebb látnivaló nélkül. Egyhangúan teltek a kilométerek, szinte észrevétlenül fogyott a távolság. Az út utolsó szakasza tetszett csak, itt jelleghatáron haladva jobb oldalon egy napfényes feketefenyves, balra pedig vegyes tölgyes-akácos erdő húzódott. Egy idő után meghallottam a 48-as úton elhúzó autók hangját, aztán a vasúti síneket keresztezve hamarosan kiértem a főút szélére. Ráfordultam a padkájára és kettő előtt pár perccel elértem a volt Halápi csárda előtti buszmegállót. Első dolgom volt ellenőrizni a kirakott buszmenetrendet, szerencsére most sem tévedett az internetes változata, megvolt a Debrecen felé induló 14:33-as busz.
Erdei úton a Fancsika-víztárolók után
A Bodzás-víztárolóban nincs víz
Jelleghatáron futó homokos úton
Átöltöztem a megálló ütött-kopott bádog bodegájában, aztán elballagtam pecsételni a volt csárda épületéhez. Beütöttem a túrám utolsó stemplijét a füzetembe, aztán megvártam a megállóban a buszom. Három előtt pár perccel értem a vasútállomáshoz, amikor beléptem a váróterembe, épp akkor mondta be a hangosbeszélő az IC indulását. De nem is erre a vonatra akartam felszállni, hanem a fél órával később induló sebesvonatra, ami még a következő IC előtt érkezett Kőbánya-Kispestre. Innen már nem volt más dolgom, mint metróval és busszal hazabumlizni a városon keresztül.
Nem; ahogy írtad, kajakra úgy emlékeztem, hogy ja télleg, korhatár :) Márhogy az epizód korhatáros, nem a szakasz. De igazad van, a túrára volt kiírva :)
Itt folytatom tovább a válaszadást, kérdéseid, megjegyzéseidre.
Tegnap az is eldőlt, hogy az út kataszterre alapozva minden festési munka a megyék koordinálásával történhet csak. Pályázni is a megyék láttamozása esetén lehet mindenkinek. Tehát a festők kapcsolata, ellenőrzése így biztosítva lesz. Festőigazolvány alapján nevesíteni lehet majd a munkákat és megoldódik a garancia kérdése is.
A nógrádi egyesület vezetőjével egyeztettük a közös álláspontot. Turista lehet, de a szervezett turista szám sajnos ott leszűkült. De ott is központi koordináció lesz festés terén, még ha nem is megyei szövetségnek hívják majd a koordinátort.
Sőt, ugyanakkor jelentkezett egy teljesítménytúra rendező is, akivel pontosítjuk a rendezési lehetőségeket.
Tehát az események miatt megjelent felhívásunkra vannak hatékony fejlemények.
Elnézést Tamás, de pár napig nem voltam itt, a legutóbbi hozzászólásodra néztem vissza ide. A szabvány jelzés természetesen alap elvárás. Ennek alapján derült ki az illegális jelzésfestés is. Most zajlik a felderítés, a városi önkormányzat és a Kalandpark bevonásával.
Nekünk van nyilvántartásunk, annak alapján vittem fel anno az MTSZ honlapra a megye túraútjait. Igaz, az már javításra nem hozzáférhető, így nem tudom aktualizálni. A korábbi kezelők nem mindenhol ismertek, de ez lassan átíródik, mert a pályázatoknál már teljes adminisztrációt vezetünk, akár napra is.
Az út nyilvántartás ez évben teljessé válik, mert a tegnapi MTSZ-értekezleten egyezség született az idei teljes útlista kialakításáról. Így pár hónap múlva az útlista aktualizálódik. A kezelők pedig majd a pályázatok teljesítése során kerülnek hozzá.
A Malomkő tanösvény kezelővel kapcsolatunk van, hiszen több ponton is együtt fut a Rákóczi úttal. De ha ez már szóba került, érdekességként felteszek egy képet egy nem régen létrehozott tanösvényről, ami Hercegkút határában fut. Ez a Trautsondorf tanösvény.
Na többek között ezért említettem a turistaút nyilvántartást, ami nagyon hiányzik!
De ez még csak az első lépcső, a második pedig, hogy az egyes festők között konszenzusos megoldás szülessen!
Mindjárt jön a következő kérdés, hogy Nógrád megyében kivel beszéltél, hiszen sok turista van azon a környéken is.
Ott is a konszenzusra kellene törekedni, hiszen ahogy nálatok is vannak, nem általatok kezelt tanösvények, stb, ott is lehetne egy kívülállók által létesített ÉZ tanösvény pl.
Ezen én is filóztam. A csereháti és bükki rejtett erőforássokkal teli, kissé veszélyesebb falvakat csak nem merik majd mutogatni, így az nem lehet a korlátozás oka. A perszóna non grátisz (Mónika) mintha feltűnt volna már az első részben is, ha jól láttam, de ő sem lehet az oka, mert ha kissé össze is rúgták a port a főnökséggel, attól még nem lett esztétikailag rosszabb látvány. :)
Talán majd a jókedvű borozgatások? Vagy esetenként csúnya szavak használata, amikor a sokadik pecsétet felejtik el benyomni a füzetbe...?
Arról van valakinek lövése, hogy az OKT Zemplénben futó része 12 éves kor alattiaknak miért nem ajánlott?
Bakancslistás videóban láttam.
Bugyi nélkül flangálnak az erdei tündék, vagy mi?
Kisinassal 10 éves korára 300 km-t azért összekéktúráztunk, ezekszerint szerencséje hogy a Zemplén még előttünk áll? :-)
Kíváncsi leszek melyik tájegységekről derül még ki, hogy "korhatáros"
Ha már Bakancslista: a drónos felvételek kúlak, a kövesember is érdekes volt, viszont én keveselltem a konkrétan az útvonalat bemutató felvételeket. Pecsételésről volt kb 37ezer képkocka, de arról hogy gyalogolnak az erdőben..
Ja és attól a fajta effekttől hogy egy mozdulatot lejátszanak előrefelé aztán meg hátra és ettől rángatózik az egész, attól én is majdnem rángatóztam
A lelkes önkéntesekkel meg csak annyi a gond, hogy egyszeri festés nem megoldás, mert nem lesz aki rendszeresen karban tartja. Ezt az utat évente!!! kellene gondozni több száz kilométeren. Erre kevés a pár lelkes önkéntes lelkesedése.
A nem határsávban futó jelzések színe megváltozott, de a túraút maradt. Csak jelzése illeszkedik az útrendszerhez. Az utak korábban is léteztek, csak az ÉZ miatt akkor átfestették.
A határsávot a vegetáció visszavette. De itt a jelzésekre nincs is szükség, mert a határkövek tökéletesen navigálják, aki dzsungelharcra vállalkozik.
Szerintem az teljesen mindegy,hogy mi volt régen,mert az a lényeg,hogy mi van most.Van egy vagy több lelkes önkéntes,akik egy olyan túraútvonalat karoltak fel,amit mások már halálra ítéltek.Ez a része jó.Azt persze te jobban tudod,hogy teljesen megszűnne-e ez az útvonal vagy beépülne egy másikba.Mert ha beépülne,akkor megértem,hogy csak plusz munkát okoznak nektek.Ha viszont megszűnne,akkor inkább örülnünk kéne,hogy talán mégsem csak múlt időben beszélhetünk róla.
Végül is abban van valami, hogy ha egyébként van egy vagy több lelkes festő, aki szabályosan újrafesti, netán még gondozza is az útvonalat, akkor nem kellene megszüntetni vagy lemondani róla végérvényesen :) Majd lesz az is népszerű egyszer ha lecseng a nagy kék kör láz :)
Én csak végigjártam Balassagyarmattól Somoskőújfaluig, és láttam a saját szememmel hogy újak a jelzések. Nyilván nem szegelte fel a fára az elkövető a névjegykártyáját, se a telószámát nem pingálta fel. De mivel nagyságrendileg 100 km-ről beszélünk, nyilván nem egy egyszeri fellángolás lehetett..
Most olvastam hogy nálatok is festi a zöldet valaki, akkor viszont mégkevésbé értem miért indok a "nincs erőforrás a karbantartásra" mondat.
Egyszerűen csak nem kell a zöld jelzéssel foglalkoznotok és majd megoldja az ismeretlen festő.
Ha a festés minőségével van a baj akkor inkább kiképezni kéne az illetőt mint az útvonalat megszüntetni (mégha ez utóbbi egyszerűbb is)
Elnézést kérek, hogy ismét előveszem az Északi Zöld témáját. A hét végén alkalmam volt a nógrádi természetjárókkal beszélni. Jelezték, ők soha nem tartották karban az Északi Zöldet sem korábban, sem most. Ezt nincs is szándékukban a jövőben sem megtenni. Számukra az ÉZ nem téma. Az ottani felújításról nincs tudomásuk, illetve nem ismerik kik tették.
Miután több alkalommal is felemlítetted a nógrádi felújítást, kérlek ha tudod, add meg ezek elérhetőségét, vagy nevét. Ha más valaki tud ebben információt adni, attól is kérem ezeket.
Visszatértem, hogy egy kicsit még többet lássak a környékről, és egy kicsit hegyet is másszak.
A Béke-kilátó igazi kuriózum, hisz a két hegyi település (Brennbergbánya és Görbehalom) panorámáját láthatja, aki megmássza a közel 500-as csúcsot.
Görbehalom Fehér Dániel forrás, innen indultam, a közelben igényes váróhelységgel "ellátott" buszmegálló (Fehér-híd).
A forrás őrzi dr. Fehér Dániel emlékét, a közelében hangulatos pihenőhelyek, na és indul a KÉK felfelé, egy gyenge ösvényen.
Jó sok szintet le kellett küzdeni a látványért, na és a kódért. mely csalafintán a lépcső első kanyarjában van, aki nem mászik, az nem látja:-(
Sajnos a környéken nincsen pihenésre alkalmas pad, bár a völgy parkolójából szerintem sokan felkeresik. Az a rövidebb út, de ott nem áll meg a busz.
Visszafelé (002 ponttól DK-re) egy kis felfedező túrát iktattam be, elvileg a 003-as pontig van jelzés, de egy idő után visszafordultam, minek következtében sikerült feltérképezni a Muck-hoz vezető utat. Aki több kilátó felkeresését tervezi, az erre menjen, széles erdészeti út, a térképeken is szerepel, igaz, a határsávban a ZÖLD jelzés ritka, mint a fehér holló.
Csodás fenyvesben vezet a kék a 003-as ponttól délre, maga a pont, egy hatalmas nyiladék, itt fordul a kelet felől érkező zöld (észak felé), és a dél felől érkező kék (nyugat felé).
Innen végi jelzett út (zöld) vezet az 500-as csúcsok gerincén, régi P3 jelet is láttam, na és régi P is akad, ha valaki tudja, hol kell keresnie.
Sajnos a kerülő miatt kevés időm maradt, na és a meredek völgybe se akaródzott bemenni, ezért van a végén a kunkor, de ennek már nem volt jelentősége, jó tempóban ereszkedve a hegyoldalban elértem a műutat, na és a buszt is.
Van még két kilátó, melyeket remélem, sikerül felkeresni, még az idén.
Lám-lám! Így jár, aki a kultúra fellegvárában bízva kempingbe tervezi éjszakai szállását. :-) Én egyszer tettem ilyet (mentségemre szóljon, hogy a nejemmel voltam túrázni), de azt is megbántam, mint a kutya, aki kilencet kölykezett. Egy duhajkodó társaságtól hajnali kettőig nem tudtam aludni, igaz azt már betéve tudtam, hogy melyik csajon milyen színű bugyi van ill. volt. A disznók...
Nem is csinálok azóta ilyen felelőtlen dolgot, kizárólag vadkempingre tervezek! Ott legfeljebb vaddisznók zargatnak éjszaka, de az semmiség... :-)
Lám-lám! Így jár, aki a kultúra fellegvárában bízva kempingbe tervezi éjszakai szállását. :-) Én egyszer tettem ilyet (mentségemre szóljon, hogy a nejemmel voltam túrázni), de azt is megbántam, mint a kutya, aki kilencet kölykezett. Egy duhajkodó társaságtól hajnali kettőig nem tudtam aludni, igaz azt már betéve tudtam, hogy melyik csajon milyen színű bugyi van ill. volt.
Nem is csinálok azóta ilyen felelőtlen dolgot, kizárólag vadkempingre tervezek! Ott legfeljebb vaddisznók zargatnak éjszaka, de az semmiség... :-)
A Vértesben (is) tiszta erőből dúl a bőgés. Aki szereti az ilyet, annak javaslom a Géza-pihenőt, gyorsan, könnyen elérhető hely és hemzsegnek a bikák a környéken, tegnap egész este koncerteztek. Ja meg nem utolsósorban a Kéken van, tehát kiesik az erdőlátogatási tilalom hatálya alól.
Alföldi Kéktúra Pungur-hegyi volt iskola – Vekeri Pihenőközpont 2016. augusztus 27.
Ezen a reggelen is fél hét felé indultam tovább az utamon, pár tucat lépéssel visszagyalogoltam a földútra és továbbindultam rajta délnyugat felé. Tanyák mellett baktattam el, itt is kitartottak még az erdős puszták, de itt már nem csak legelők voltak, néhol megművelt parcellák is beléjük ékelődtek. Hét előtt pár perccel értem el a Létavértesről jövő országutat – tegnap egyszer már kereszteztem ezt a borpajtáknál – pár percet rajta slattyogtam dél felé, aztán a jelzéseket követve egy jól kijárt, homokos földúton indultam tovább a Kepecs-tag felé. Ligetes erdőfoltokon vágtam át, majd a majorság előtt értem el egy erdős dombhátat, az ezen átkapaszkodó úton a homok olyan mély volt, hogy bokáig süllyedtem bele a bakancsaimmal. Középkorú nő és talán tízéves fia jött szemben velem, erőlködve tolták a homokban a kerékpárjaikat.
Az erdőfolt túlsó szélén állnak a Kepecs-tag majorságának épületei, pecsételtem a tájvédelmi körzet tájékoztató táblájának lábára szerelt kéktúra bélyegzővel, aztán elgondolkodtam azon, hogy kérjek-e vizet itt majorságban, avagy sem? Végül is több mint két literem volt még a hátizsákban, annak elégnek kell lennie késő délutánig, így aztán arra gondoltam, cipelje feleslegesen a többletterhet, akinek két édesanyja van! Mint később kiderült, tényleg elegendő volt a vizem a célig, de azért alaposan be kellett osztanom! Megsimogattam még egy karámba zárt szép szarvasünőt, aki kíváncsian figyelte a ténykedésem a stemplivel, aztán a hátamra kapva ismét a batyut továbbindultam az épületek között átvágó homokos keréknyomokon.
Előttem az a homokos dombhát, ahol bokáig süllyedtem a homokba
Megérkeztem a Kepecs-tag épületei közé
A kéktúrás pecsét dobozkája az információs tábla lábán található
A Kepecs-tag után ismét jött egy útvonalváltozás, igaz a kisebbek közül: itt az új nyomvonal levágja a régi útvonal Kanfuter felé tett kitérőjét. A táj egyébként nem sokat változott az előző nap délutánjához képest: füves mezők és homokdombok, erdőfoltok között kanyarogtak a néha csak alig járt keréknyomok. Kijártabb útra csak akkor akadtam, amikor dél felől megérkezett egy erdőfoltban a kéktúra régi útvonala. Innen már erdősebb lett a táj, órákon keresztül róttam a kilométereket a fák között, ami nagy szerencse volt, mert egyre melegebben tűzött a fejemre a nap a kisebb-nagyobb tisztásokon. A jól kijárt homokos keréknyomok szinte végigvezettek ezen a tájon, csak egy helyen, a volt Patkány-Szűcs tanya közelében lettek kissé benőttebbek, itt úgy láttam, a jó minőségű út bement a tanyára, viszont a jelzések elkerülték azt! Viszont a táj nagyon tetszett, a kopár gátak és mezők után élmény volt újra akkora erdőkben járni, amik nem csak pár percre adtak árnyékot a tűző napsütésben!
A térképen jelzett üdülőtelep előtt aztán egy széles, homokos út fordult alám, ez pedig kitartott egészen a volt Ludas csárdáig, ahol elértem a Debrecenből Létavértesre vezető forgalmas aszfaltutat. Ekkor már fél kettőre járt az idő, viszont a térképet elemezve láttam, hogy a Vekeri Pihenőközpontig tervezett utam több mint kétharmadát már megtettem. Hosszabban megpihentem itt, a homokos út utolsó méterein letelepedve az erdőszéli, árnyékos, füves sávra és megebédeltem. Kicsit még heverésztem a fűben, de a forgalom zaja miatt nemigen lehetett itt pihenni, így aztán kettő felé továbbindultam.
Beerdősült homokdombok között
Erdőkön, réteken keresztül
Benőtt úton a Patkány-Szűcs tanya mellett
Pár száz lépést a nemrégiben aszfaltozott, széles országút szélén baktattam, aztán a jelzéseket követve balra letértem róla erdei keréknyomokra. A jól kitaposott út egy erdei rakodóig vezetett csak, a farakások után egy növendék akácosba értem, errefelé már senki sem használta az utat, kezdte visszafoglalni magának az erdő. Pár száz méternyi törtetés után elgondolkodtam azon, érdemes-e még visszafordulni, és kiballagni az országútra, hiszen most párhuzamosan haladtam vele, talán 150-200 lépés távolságban, de aztán a GPS-en láttam, hogy nemsokára egy másik erdei útba torkollik bele ez a rég nem járt csapás, így aztán kitartottam, és folytattam a dzsungelharcot.
Szinte kiestem a jól kijárt, homokos földútra az akácosból, itt újra fel tudtam venni a szokás tempómat. Errefelé egyáltalán nem voltak sűrűn felfestve a jelzések, a sárga útjelző táblák is kikoptak az út mellől, de nem volt más dolgom, mint hogy kövessem a néha földúttá bővülő keréknyomokat délnyugat felé. Különböző korú tölgyesek, akácosok váltogatták egymást mezőkkel, irtásfoltokkal, egy-két megművelt tábla szélén is elsorjáztam errefelé. Nagyon jól álltam idővel, ezért egy barátságos helyen le is heveredtem a fűbe és sziesztáztam egyet. Csak négy óra után indultam tovább azzal a szándékkal, hogy legközelebb már csak a Vekeri-tónál állok majd meg!
Jellemző kép: jól kijárt keréknyomokon az árnyas erdőben
Szieszta az erdőben (önkioldóval készült) :-)
Teljesen elmerültem a gondolataimban, oázisként gondolva az egyre jobban közeledő Vekeri Pihenőközpont büféjére, ahol végre megihatok majd egy jó pofa seritalt a több mint egynapos absztinencia után! Egy idő után aztán arra figyeltem fel, hogy rossz irányban áll az árnyékom! Valahol a hátam mögött kellett volna lennie, most pedig előttem volt, jobboldalt! Itt épp egy mező szélén baktattam a keréknyomokon, de körbepillantva az erdőszélen egyetlen kék jelzést sem láttam, a GPS szerint is valahol a semmi közepén leledzettem éppen. Fejcsóválva fordultam meg és baktattam visszafelé vagy 300 lépésnyit, mire észrevettem, hogy a jelzések a mező másik szélén indultak tovább, alig látható füves keréknyomokra térve! Aztán később ezek a nyomok belefutottak egy murvás erdei útba, ezen értem ki a Debrecenből Pocsajra vezető országútra, ahol az keresztezte a Kati hídnál a Kati-eret.
Rátértem az útra és elporoszkáltam rajta a mintegy 500 lépésnyire lévő kemping bejáratáig. Eloldalaztam a sorompó mellett és egyből a recepció épületéhez indultam. Csinos fiatal hölgy jött ki az ajtón és kérdezte, hogy itt szeretnék-e megszállni a kempingben (ahá, ő látott az üvegfal mögül, míg én nem láttam be a sötétített ablaktáblákon keresztül). Úgy látszik, ez kívánságműsor – gondoltam –, de az igenlő válaszomra mégsem adott kedvező feleletet! Egy egész hétre bérbe vették ugyanis a kempinget, most is zajlik itt az egyetemi gólyatábor! Sajnos, még abba sem egyezett bele a kiskezicsókolom, hogy bemehessek a büféig, vagy a mosdókig! Alaposan leforrázva álldogáltam a recepció ajtaja előtt, így aztán kissé megszánt és megmutatta, hol találom a kéktúra bélyegzőt.
Nyomtam egyet az italautomata mellett a falra szerelt dobozából előhúzott a kéktúra stemplivel a füzetembe, aztán megnéztem, mit árul az automata? Alkoholos italok nem voltak benne, kóla, egyéb lónyálak és kétdecis dobozos gyümölcslevek voltak az összes választék. Felváltattam egy ezrest apróra a hölggyel, aztán leraboltam az automatát. Találtam benne féllityis Márka szőlőt is, ebből vettem négyet, ez ifjúságom rég nem kóstolt ízeire emlékeztetett. Kettőt megittam ott helyben, kettőt eltettem a hátizsákba, ezek jók lesznek majd vacsira és reggelire, de ezeken kívül nem volt semmi innivalóm! Talán, hogy enyhítse a merev elutasítást, a kis hölgy vállalta, hogy megtölti a recepció mosdójában a törhetetlen palackjaimat vízzel.
Így aztán ott álltam szállás nélkül, de persze volt sátram! Megkerültem a sorompót, aztán újra ott álltam az országút szélén. Már épp elindultam volna vissza a Kati hídhoz, hogy továbbinduljak az erdőben valami sátorhelyet keresni magamnak, amikor észrevettem, hogy pont a kemping kijáratával szemben keréknyomok indulnak befelé az erdőbe! Egy rövid forgalmi szünetben fürgén átügettem az úton és beléptem a fák közé. A dzsindzsás erdőszél után egy szabályos sorokba ültetett fiatal akácosban találtam magam, a fasorok között füves csíkokkal. Talán száz lépést ballagtam befelé, aztán letértem az útról a fasorok közé. Hamar megtaláltam a megfelelő helyet ahol pár perc alatt felütöttem sátrat.
Kilátás a sátorból az országút felé
Kikapcsolása előtt megnéztem a GPS-t: 119 km-en állt a számlálója és 729 m szintet mutatott, tehát ezen a napon 28,5 km-t jöttem 203 m szinttel. Hoztam az átlagot. Hazatelefonáltam, megvacsoráztam, aztán hallottam, hogy a sötétedéssel megindult az élet a gólyatáborban. Beindult a zene, vidám hangok szűrődtek át az erdő fái között, amit még az este is forgalmas országút zaja sem tudott teljesen elnyomni. Engem viszont nem kellett altatni, úgy végigaludtam az éjszakát, mint egy álomkóros mormota.
Ugyanez a módszer nálunk is évek óta, az útvonal, amin haladok adott; ha esetleg útközben felfalnak a migránsok, akkor tudni, hogy a legutóbbi koordináta után kell keresni valahol a kevésbbé emészhető részeimet :)
Talán neked is új? 
