Sajnos nem, vadásztam magam is Genova környékén és régi képeslapokon, nem bukkant föl. Az ide feltett képen egy valószínűleg elhagyott, pusztuló épület van, bele nőtt nem oda való növényekkel. A kép "BIG" változatban letöltve jól nagyítható; a torony bal oldalán a nyitott terasz alatt valami provizórium látható, az épülethez közelebbi oszlopos tuja mögött határozott domb(hegy)oldal látható. A torony mögött jobbra +1 amforás terasz látható. Az egyik (torony alatti) terasz fölött mediterrán cserépfedést sejtek, fa szerkezeten.
Az eredeti épületet újították fel, vagy az alapoktól teljesen új házat húztak fel? (mert az ablak kiosztás nagyon más, viszont a beépítési forma mintha ugyanaz lenne)
Áh, köszönöm! Szóval ez az a kartonra kasírozott fotó, amiből - emlékeim szerint - valahol van is itthon néhány, még a nagyszüleim fiatalkori fényképeivel...
Korábban a KEKKH-hoz kellett beadni, de most már a kormányablaknál. Mivel műegyetemi társakat keresünk, ezért ott fogjuk beadni azzal a kéréssel, hogy ők keressék elő és írják rá a személyes adatokat, majd továbbítsák az állami szervnek.
Pár éve – meglepetésünkre – nem kellett kifizetnünk a kiküldött meghívók postaköltségét, mert az egyetem állami...
Akkori barátom csak néhányszor kért meg az előadásokon való helyettesítésére. Nem tudok róla semmit, mert az általános iskolai osztálytalálkozó előtt a hatósági címnyilvántartón keresztül küldtük ki a meghívót számára, mivel ők nem adják ki a címet, csak továbbítják a levelet, de ő sajnos nem reagált. Pedig akkor még életben volt és Magyaroszágon, mert ha nem, akkor azt a hivatal jelzi a kérelmezőnek.
Ezt azért írtam le, mert ha valaki nem találja a társait, akkor államilag segítenek, de kell hozzá valamilyen adat, pl. anyja neve vagy születési idő. A személyes paramétereket az iskoláknak mér nem szabad kiadniuk, még egykori osztálytársaknak sem.
Akkor a tanfolyamon ketten voltunk nők. Mindenki fogadkozott, hogy a műszaki vizsgán a nőket elsőre elbuktatják. Már nem emlékszem a másikkal mi lett, de én simán átmentem. Igaz kis gyerekkoromtól apám mellett ültem az autóban és tudtam a szerelés minden csinját binját. Apám egyébként közgazdász volt, de szerette az autókat.
Egyszer nagyon későn este taxival mentem haza, akkor még Budáról Pestre és a Lánchíd közepén elkezdett köhögni a kocsi, majd leállt. Akkoriban másik taxit szerezni lehetetlenség volt, így mondtam a taxisnak, hogy ugyan nézze már meg a gyertyákat, majd oda adtam a körömreszelőmet, mert nála nem volt semmi, hogy kicsit simitsa vele végig a gyertya fejét. Taxis úgy nézett rám, mint valami őrültre. De addig bíztattam, mig megcsinálta és láss csodát, elvitt hazáig.
Ma már azt se tudnám hol keressem a gyertyát ha egyáltalán létezik még ezekben a modern csodákban.
Azt hittem, hogy – csaknem – bűntelen vagyok, de a bejegyzésedre eszembe jutott egy ehhez a házhoz kötődő vétkem: a hatvanas évek közepén egy osztálytársam helyett ültem be (talán többször is) egy jogsitanfolyam előadására.
Ez a volt Arizona mulató, mikor még se te se én nem jártunk mulatóba. Közben aztán volt sok minden de végül a fényképészet háza lett Mai Mano fényképészről elnevezve.
