A labdarúgó NB I/B 11. fordulójában az FC Szeged 20-ra kikapott Dabason. A kék-fehér-feketék nem nyugodtak bele a vereségbe.
A labdarúgó NB I/B 11. fordulójában az FC Szeged 20-ra kikapott Dabason. A kék-fehér-feketék nem nyugodtak bele a vereségbe, megóvták a találkozót, mivel szerintük a Pest megyei gárda támadója, az Újpesttől furcsa körülmények között leigazolt Boér Gábor jogosulatlanul szerepelt a mérkőzésen.
Első fokon ugyan a Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága elutasította az óvást, csakhogy ebbe nem nyugodtak bele a szegediek. December 3-án másodszor is panasszal éltek, és láss csodát, a fellebbviteli bizottság hatályon kívül helyezte az első fokú ítéletet és új eljárás lefolytatására kötelezte a fegyelmi testületet. Az indoklás szerint a fegyelmi grémium nem kellő alapossággal folytatta le a vizsgálatot, s úgy hozta meg határozatát.
Az ügyre várhatóan csak a jövő év elején kerül pont.
Szeged, december 4., 13.15 Az elégedett szegediek nem terveznek változást a keretben.
Az idén feljutó Szeged az utolsó fordulóban idegenben verte meg a sereghajtó Dunaújvárost, és ezzel az őszi szezonban a 14. helyen végzett. A csapat megfelelt az előzetes várakozásoknak, hiszen a klub vezetése az induláskor a bennmaradást tűzte ki célul.
- Valóban elégedettek vagyunk, hiszen egy feljutó csapatnak elsődleges célja az kell, hogy legyen, hogy a klub megragadjon az adott osztályban, és ennek mi eddig maradéktalanul megfeleltünk - mondta a gárda technikai vezetője, Kovács Gábor. - Ugyanakkor van némi hiányérzetem, mert a csapatban "maradt" vagy 5-6 pont, én ezt elsősorban a rutintalanság számlájára írnám, persze az is igaz, hogy a másodosztályban már nem lehet annyit hibázni, mint az NB II-ben, itt már komolyabb csapatok szerepelnek, amelyek azonnal kihasználják a hibákat. Ettől eltekintve azonban elégedettek vagyunk.
A klubvezető elárulta, hogy Szegeden nem terveznek változást a keretben, a klub nem áll anyagilag olyan jól, hogy erősítésen gondolkodjon.
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n] [A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n] [A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n] [A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n] [A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n] [A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n] [A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]
És egy igazi ultra autója... :c)))
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]
Ja-ja. Olvassatok bele nb1.hun a cikkhez való hozzzászólásokba. Megy az ugatás, mé szeged, mé nem egerszeg mitudomén, mé kell tanyára menni szegedre stb. Faszomat bekaphatja mindenki aki nem kék-fekete, rossonerók különösen.
Akkor itt van nektek egy ízig-vérig hiteles forrásból (nb1.hu...) származó focihír! :))
"Szeged, december 4., 13.15 Az elégedett szegediek nem terveznek változást a keretben.
Az idén feljutó Szeged az utolsó fordulóban idegenben verte meg a sereghajtó Dunaújvárost, és ezzel az őszi szezonban a 14. helyen végzett. A csapat megfelelt az előzetes várakozásoknak, hiszen a klub vezetése az induláskor a bennmaradást tűzte ki célul.
- Valóban elégedettek vagyunk, hiszen egy feljutó csapatnak elsődleges célja az kell, hogy legyen, hogy a klub megragadjon az adott osztályban, és ennek mi eddig maradéktalanul megfeleltünk - mondta a gárda technikai vezetője, Kovács Gábor. - Ugyanakkor van némi hiányérzetem, mert a csapatban "maradt" vagy 5-6 pont, én ezt elsősorban a rutintalanság számlájára írnám, persze az is igaz, hogy a másodosztályban már nem lehet annyit hibázni, mint az NB II-ben, itt már komolyabb csapatok szerepelnek, amelyek azonnal kihasználják a hibákat. Ettől eltekintve azonban elégedettek vagyunk.
A klubvezető elárulta, hogy Szegeden nem terveznek változást a keretben, a klub nem áll anyagilag olyan jól, hogy erősítésen gondolkodjon."
Ki a faszt érdekel? Megjelentél a félidőben, de hiába szerepelsz a médiában, sosem érhetesz fel batizi magasságokba! Messze van még a március. Addig is: Galatasary-Juve
2-0..Isztambul óóóóó Isztambul! :-))