Kérdezz, jár erre pár guru. Hamarabb kapsz választ, ha precízen leírod mi a baj (oprendszer, sw verzió, hibaüzenetek, egyéb) - de kérünk, egy kérdést ne írj bele több topicba, kérdezés előtt keress vissza, hátha már volt a problémád.
Ja, és amennyiben warez windowsod lenne, ez nem az a hely ahol segítene bárki. És kodekpakkot, soha, sehova sem teszünk fel.
Pedig ezzel a másik kábellel egyelőre nem akart még kikapcsolni. Tény, még csak félóra telt el, de a másikkal ilyen sokáig nem működött. Szóval reménykedem. Meg a régin elég furán meg van hajolva a kábel rögtön a számítógépbe dugott rész mellett. Valószínűleg még az előző asztalnál túlságosan be volt tolva a falhoz, akkor megtörhetett, aztán mostanra adta meg magát.
A kitisztítást öcsém csinálta, neki elsőre a túl sok por volt a tippje, amikor az nem segített, akkor írtam ide. Vett még számítógépes üzletben valami palackos izét, amiből levegőt lehet fújni, azzal fújkálta át a belsejét a teraszon. Jött belőle por rendesen. Én meg addig a leszedett két oldalát porszívóztam le, hogy tutira ne legyenek eltömődve a lyukak. Mondjuk azt olyan havonta meg szoktam csinálni.
Ha mazzag, akkor csak kideríteném, de ebben az esetben az a legkevésbé esélyes. Azárt egy memtest/live CDs teszt sem ártana, hátha mégis. Érdekes, mert mozgatástól vagy takarítástól sem szoktak kondik megjavulni a tápban.
A kedves kérdező azt írja, hogy kitakarították a belsejét ha ez kicsit is igaz, akkor a venti és borda tisztaságát megkérdőjelezheted, de akkor már 3 percenként nem kapcsolna ki.
A tápokon népmesei a kapcsoló elhelyezkedése, de nála pont egy olyan van, amelyen van kapcsoló és beazonosítani ezzel a legkönnyebb.
Most ezt nem tudom minek írtam le, mert szerencsére a következő hsz.-ben úgyis okosabb leszel.
Úgy tűnik, megoldódott. Kivettük a helyéről, hogy megnézzük a műdökését szétszedve, de mivel totálisan be van gabalyodva a tápkábel a többi kábel közé, nem volt kedvem kibogozni, tettünk rá egy másikat. És mit ad Isten, ezzel kutyabaja. Szóval a kábel lehetett valahol megtörve, és nem érintkezett rendesen.
Én nem csak a pasztázást ellenőrizném, hanem azt is, hogy ha van rajta hűtőborda, illetve ventilátor, akkor azok nincsenek-e tele kosszal. Mert ha igen, akkor azokat sem árt kitisztogatni.
A tápegységen pedig nem mindig van kapcsoló, de ezzel kapcsolatban szerencsére érkezett már egy jobban használható válasz is.
Kitisztítottuk a belsejét, az nem segített. Túlmelegedésre nem gondolnék, mert egész éjszaka ki volt kapcsolva, és bekapcsolás után kb. 3 perc múlva leállt. Az utóbbi hetekben amúgy le is van eléggé lassulva. A táp az mi? Cserélhető alkatrész, vagy az egész gép kuka?
Ha egy asztali gép azzal szórakozik, hogy egyik pillanatról a másikra kikapcsol, az software vagy hardware hiba? Okozhatja vírus, vagy a gépben romlott el valami? Visszakapcsolni is csak úgy tudom, ha a hátul lévő főkapcsolót ki- majd visszakapcsolom, különben az elől lévő kapcsoló nem reagál a nyomkodásra. Ma kezdte, de egy órán belül háromszor csinálta.
Mivel a MegaDrive és DreamCast a világ legjobb cucca, így mi mást tehetnénk? Na jó, akad mellé nálam még sok más. Klón Nintendó, kézikütyük garmada, satöbbi.
Az alább részletezett problémám megoldásához szeretnék segítséget vagy tanácsot kérni: Apósomnál volt egy ősrégi laptop Win7 rendszerrel amelyet kizárólag a ScanMaster futtatására használtunk. Ez egy autós OBD szoftver, vásároltam hozzá egy WiFi-s egységet amely az autó rendszeréhez csatlakozik. Sajnos a laptop pár hónapja elromlott, helyette egy Win10 rendszert futtatót kapott a rokonságból. A gép tökéletesen működik a házban található WiFi-vel, böngészés, stb hibátlanul funkcionál. Viszont az autó mellett a listában WiFi_ODBII-ként megjelenő egységhez nem tudom csatlakoztatni, "Nem lehet csatlakozni ehhez a hálózathoz" hibát kapom minden próbálkozás esetén. Annyit még érdemes tudni, hogy minden egyéb elérhető hálózattal ellentétben amelyek "Biztonságos" jelzőt mutatnak, itt "Titkosítatlan" jelenik meg, jogosan, hiszen nem kér sem jelszót, sem egyéb azonosítást.
Szeretném megkérdezni, van-e megoldás, vagy a Win10 minden esetben megtagadja egy jelszó nélküli, védtelen hálózathoz való csatlakozást?
Menj be az idő és nyelvbe, szedj le mindent, csak a qwertz magyar maradjon. Ekkor el fog tűnni a hun is a tálcáról, mivel nem lesz mire váltani. (nem lesz hun váltani) :)
Utána add hozzá mondjuk az angolt (brit), de szintén qwertz billentyűvel, így a magyar klavierkiosztásod megmarad, de brit helyesírást fog nézni, ha azzal írsz.
Nyelvi eszkoztar bealltasai. Kinn van az ora mellett, jobbklikk, es ott az az ablak nem jon fel, ahol a valtast be lehetne allitani. Hozzaadni lehet x nyelvet. Szolval mintha kihagytak volna a menubol.