Ez a topik a Logikai feladványok offtopik szálából jött létre, melyben Dulifuli kifejtheti, hogy miért nem *lehet* az, hogy az idő és a tömeg relatív, a többiek meg megpróbálhatják megértetni vele, ill. kérdésekkel tesztelni a Dulifuli-jelenséget.
Két gondot látok. Az egyik, hogy az axiomatizálás az nem arról szól, hogy axióma az, ami
1) elfogadunk bizonyítás nélkül
2) már "elég" elemi, Occam-ikus állítás.
hanem a 2) rész egy törekvés, nem egy "ez már elég elemi, vagy nem" eldönthető kérdés. Innen az egész borul, mert axióma szerintem az, amit elfogadunk, és a jelen tudásunk szintjén a legelemibb, legoccamikusabb. Ha a Kirchoff-ot nem tudjuk magyarázni elemibb alapvetésekből, akkor nem tudjuk, sag schon, attól még jelenleg ez az axióma, de biztosan "elegánsnak" és korszakalkotónak találnánk azt, aki ezt a továbbaxiomatizálást megteszi egyszer.
A másik gond az az általános vélekedés, hogy a matematika nem falszifikálható. Miért is nem? ha egyszer a fizikusok 1020 nagyságrendben fognak részecskéket összeadni, és kiderül, hogy ott a matematika nem működik, akkor falszifikálva lesz. Ugye Popper elvileg falszifikálhatóságról beszél, márpedig a matematikát nap mint nap falszifikációs teszteknek vetjük alá a közérttől a házépítésen át a GPS rendszerekig, attól még, hogy sosem cáfolódik, attól még bizony rendes tudomány az. Most a matematika éppen a modellezhetőségek és az axiomatizálhatóság kereteit és korlátait vizsgálja, Gödel épp falszifikációja annak a lelkes és addig általánosan gondolt elképzelésnek, hogy lehet a dolgokat axiomatizálni, jó erős formális nyelveken, és eközben minden felmerülő kérdésre választ kapni.
Azzal is tisztában kellene lenni, hogy a matematikától eltérően a fizikában miért posztulátum a posztulátum, hiszen itt az általuk lebecsült fórumtársak éppen a posztulátumok érvényességét feszegetik. Ezekre szerintem rossz válaszokat adnak tanult olvtársaink.
Nosza, kérünk egy jó választ, de legalábbis egy másmilyent.
Egyetértek veled, az itt folyó vitát talán Laue megjegyzése jellemzi a legfrappánsabban:
"Jellemző a leghangosabb kiabálókra mindkét oldalon (tudniillik azok részéről, akik a relativitáselméletet támadják és azok részéről, akik védik), hogy az elméletből rendkívül keveset értenek"
Vagyis messze nem elég a posztulátumok ismerete, és az is csak éppen elégséges, ha valaki érti hogyan lehet a posztulátumokból kifejteni a specrelt. Azzal is tisztában kellene lenni, hogy a matematikától eltérően a fizikában miért posztulátum a posztulátum, hiszen itt az általuk lebecsült fórumtársak éppen a posztulátumok érvényességét feszegetik. Ezekre szerintem rossz válaszokat adnak tanult olvtársaink.
Finomabb a gondolat: A viselkedésből a megfigyelhetetlen implementécióra következtetni értelmetlen dolog. Ám a viselkedésből arra következtetni, hogy egy adott implementáció lehetetlen az értelmes lehet.
Pl. Mittudjukmi, hogy valaki tizenhárom golyó közül, hogy találta meg az egy könnyűt. Ha ez elvileg is kifürkészhetetlen, akkor értelmetlen azt mondani, hogy "volt egy hatkarú mérlege és arra ilyen meg ilyen csoportosításban rakta fel a golyókat és, akkor az egyik könnyűnek találtatott." De a következő kijelentésnek van értelme: "Kétkarú mérleggel egy mérésből ez nem sikerülhetett." Vagyis negatív kijelentéseket lehet tenni implementációkra vonatkozólag a viselkedés megfigyelése alapján.
nekem épp az ellenkezője a benyomásom. nézd meg pl astrojan-t. soha nem válaszol semmire, az összes tevékenysége kimerül pár szólam ismételgetésében, és pár cikk citálásában. ez mi, ha nem dogmatizmus? ráadásul olyannyira ragaszkodik hozzá, hogy nyilvánvaló értelmetlenségeket és ellentmondásokat is képes hangoztatni, mivel kizárólag a saját mániája szűrőjén át lát mindent.
ha valaki komoly szinten műveli a tudományt, annak legalább egyszer életében szüksége volt arra, hogy ne bezáruljon a nehezen érthető dolgokkal szemben, hanem vegye a fáradságot az alapos megértésre. aztán később esetleg merevvé válhat a gondolkodása.
de a másik oldalon, a "tudományreformerek" között szép számmal akadnak olyanok is, akik soha nem is próbáltak megérteni semmilyen más álláspontot, elég volt nekik egy jól lezárt, vastagfalú bunker, amiben jól érezhetik magukat. elég nehéz is lenne nyitott, kíváncsi elmével hosszan fenntartani súlyos tévképzeteket.
Kizárólag filozófiai nézőpontból beszélek most, aki ez nem érdekel, ugorjon egyet :-)
Van az itt folyó vitának egy fővonulata is, ez érdekel engem igazán. A dogmatizmus harca a gondolkodó emberrel. A dogmatizmust sajnos itt a fórumon a tanult ember képviseli, hiszen aki csak a tanultak alkalmazására szorítkozik, az szükségképp nem is lehet más mint dogmatista, és ezt nem is ítélem el. De nem tagadom, nekem Szettembrini szmpatikusabb Noahnál...
Van egy mellékvonulat is: axiomatizálható-e a fizika? Ekörül vitatkoznak, még ha nincsenek is ezzel tisztában a tisztelt vitapartnerek. Sajnos éppen a nagyobb felkészültségűek nézete az, hogy igenis axiómatizálható. Pedig nagy különbség van a matematika és fizika között e téren. Csak megjegyzem, hogy a kutató fizikus egy igazán új modellhez úgy kezd hozzá, hogy igyekszik elfelejteni az eddig tanultakat. Úgy tudom legalább is a CERN-nél most ez a divat. Ez ugye elképzelhetetlen egy matematikusnál?
A leghirhedtebb példa erre Hilber pofára esése, amikor megpróbálta a fizikát a matematikához hasonlóan axiómatikusan felépíteni. Ki is nevették érte a fizikusok.
mármint az adott igazság-, helyesség- és egyéb definíciók mellett.
Pontosan. A "vajon a keringő atomórák az időt mérik-e" kérdésnek csak akkor van értelme, ha definiáljuk az idő fogalmát mérési utasítással, és ha atomórákat használunk a definíció céljára, akkor triviális a válasz a fenti kérdésre. A matematikában az alapfogalmak tulajdonságait axiómák rögzítik, de a természettudományban szükség van mérési utasításokra. Egyébként elnézést ha off-topik voltam. Én a dulifulizmus megértését nem tudósként végzem, hanem csak hobbiból és ezért gyakran nem professzionális a hozzáállásom a témához. Meg egy kicsit frusztrált is vagyok, mert 6 év alatt nem sokat értettem meg a jelenségből.
1. a "tudósok" egy heterogén, valamint nem pontosan definiálható csoport. valamint minden tudós egyben állampolgár, ember, és esetlegesen szülő, sporthorgász, önkormányzati képviselő, úrvezető, index fórumozó vagy éppen a helyi újság rovatszerkesztője.
2. a "megértés" nem pontosan körülírt fogalom. ha a megértés az összefüggések feltárását, a lényeg tisztázását jelenti, úgy ez a tudomány feladata valóban. a megértésnek a másik értelmezése, miszerint elfogad, együttérez, az nem dolga a tudománynak.
3. a "minősítés" fogalom is bizonytalan. amennyiben a jó/rossz felosztásba való besorolást jelenti, úgy a tudománynak ez nem terepe. amennyiben a következmények, társadalmi hatások elemzését értjük alatta, úgy a tudománynak ezzel foglalkozni kötelessége.
mármint az adott igazság-, helyesség- és egyéb definíciók mellett.
Hogy aztán ez a világról mond-e valamit (azon túl, hogy az ember, így az agya is, így azok hálózatában létező közösségi tudat, így azon belül a világ modellezése, és így azon belül a ZFC is persze a világ része, tehát van') -- az már jó kérdés. Félreértés ne essék, én ezzel nem becsülöm le a mögötte álló szellemi teljesítményt, és nem csak a ráfordítás, hanem a hasznosság szempontjából sem. A matematika arról szól, hogy a modelleink saját jogon mennyire konzisztensek, és hova vezetnek, és ez rettentően fontos.
Vigyázat, óvatosan fogalmaztam, nem azt mondtam, hogy a matematikai igazság és helyesség egyezik-e a világ igazságaival, mert annak semmi értelme nem lett volna. Az emberek túlnyomó többsége úgy képzeli, hogy persze az igazság az egy a-priori fogalom, pedig az igazság abszolut emberi fogalom, már maga az állítás is az. De ez még annál is sokkal erősebb és nehezebben emészthető állítás, mint az, hogy a-priori idő sincs.
Majd jön persze dulifuli dúlva-fúlva a vonattal, meg az emelettel, hogy nyilvánvalóan mekkora marhaságokat beszélek, és nem fogja meglátni a különbséget a vonat (ami tényleg van), egy ill. sok konkrét vonat konkrét viselkedése, ennek absztrakciója (az "a vonat", ami már csak van') és a róla szóló állítás (szintén már csak van') és annak igazságtartlama között. "A" vonatok nem jönnet, konkrétan például a pécsi gyors jön 3:15-kor -- hogy az összes ilyen jövésből absztrahál az ember egy "a vonatot", ami csak úgy "jön", az már csak van', és ebből következően a róla szóló igazságok is csak úgy van'nak. Ezen igazságok is a mi modelljeinkben érvényesek, amikről csak azt mondhatjuk, hogy annak az odakint levő valaminek a vetületeire érvényesnek tűnnek, az a valami odakint nem tudjuk, milyen szabályok szerint működik, csak annyit, hogy bizonyos körülmények között ugyanarra vezetnek azok a szabályok, mint a mi modelljeinkben lévő szabályok.
Mintha én írtam volna. De, amikor azt írtam valahol, hogy én rabszolgatartó demokrata vagyok, és hogy az emberek 90%-át közel se engedném ahhoz a gondolathoz, hogy értenek valamit a világból, akkor te is letorkoltál.
Mert te meg akararod tanítani a rabszolgát arra, hogy ember. Pedig nem az. És nem a konkrét rabszolga a konkrét születésénék fogva. A rabszolga 15 éves korára érik rabszolgává. Mindenki kiemelkedhet és lesüllyedhet családi hátterétől függetleül. Én boldoggá akarom tenni a rabszolgát. És erre két módszer van: a vallás és a korbács. Én is rendszeresen imádkozom és korbácsolom magamat. És ki is fogok emelkedni a rabszolgasorból, akármilyen nehézzé is tettem a dolgot.
"Egyébként általános társadalmi jelenség, hogy az emberek egyre inkább gyanakvással, ellenérzéssel és minden alázatot nélkülözve tekintenek a tudományra és a művészetre. A laikus jobban akarja tudni a fizikusnál, hogy miben áll a természet vizsgálata, a matematikusnál, hogy miben áll bizonyítani valamit, a költőnél, hogy mi tekinthető versnek vagy jó versnek. Vagy tovább megy, azt mondja, nincsenek laikusok és hozzáértők, ez csak egy arisztokratikus megkülönböztetés (hiszen demokrácia van). A témával minimálisan sem foglalkoznak, de azért esténként leülnek fórumozni és kedvtelésből kioktatják a teljes szakmát, több százezer embert, akik egész életüket a témának áldozták és már jópár kritikai szűrőn átestek (pl. megszerezték a doktori fokozatot, vagy írtak már vagy 1000 verset sok év keserves munkájával, amiből 100-at kiválogatva kötetet publikáltak és nem utolsó sorban tisztában vannak a korábbi jelentős költők munkásságával). Az internet az ő malmukra hajtja a vizet. Ma sorban álltam a Nemzeti Múzeumban, hogy bejussak a Dzsingisz Kán kiállításra és mögöttem nagy pofával magyarázta valaki, hogy a finn-ugor nyelvrokonság mekkora baromság, és az MTA csak azért nem ismeri ezt el (még), mert túl sok nyelvész (ironikus hanglejtéssel) érdeke sérülne. Pedig biztos a japán nyelvhez állunk közel. Ugyanúgy jönnek ilyen paprikajancsik a tévében, akik a Talmudot magyarázzák, aztán ott van az aszpartám-hisztéria, az evolúció tagadói, a homeopátia, a feng-shui, Egely György és Gróf Spanyol stb."
Maximalisan egyetertek, ugyanakkor felelemmel tolt el ez a folyamat. Ez a mentalitas beszurodik mindenhova, a donteshozoi korokbe is, termeszetese valik. Nem tudom, hogy hova vezethet...
A matematikának egészen mások a céljai, mint a természettudománynak. Ez a topik a természettudományról szól, ahol értelmetlenek az olyan kérdések, hogy "mi az idő" vagy "miként kell az időt mérni", mert nincs jó kritériuma annak, hogy a válasz helyességét megítéljük. Annak van értelme, hogy megállapodunk az idő fogalmában és utána mérésekkel ellenőrizhető állításokat generálunk róla.
A lenti cikkem (aminél egyébként sokkal mélyebb és fontosabb munkáim is vannak) egy konkrét kérdésről szólt, ahol a válasz helyessége ellenőrizhető (erre vannak a matematikában a bizonyítások). A kérdés nem azért kérdés, mert Erdős kérdezte, hanem azért, mert van rá jó válasz. A kérdésben szereplő m mennyiség nem úgy létezik, mint az "idő", amiről Dulifuli beszél. Annak az m-nek van pontos definíciója, ami be van ágyazva az euklideszi geometria évszázadok alatt gondosan felépített testébe, Dulifuli szerint meg az idő csak úgy van - önmagában - amit lehet jól mérni és rosszul mérni.
Dulifuli egyébként azért áll így a kérdéshez és sok más kérdéshez, mert így elejét veheti a valódi szellemi munkának. Ugyanezért van az is, hogy pl. én hosszan és kimerítően írok ide az ő topikjába, míg ő pár sorral beéri (már várom az újabb felháborodását, hogy ő munkából él, nincs annyi ideje fórumozni). Könnyebb elintézni a SR-t egy kézlegyintéssel, hogy az hülyeség vagy nem a valóságról szól, mint leülni és megérteni, hogy a SR-beli pontosan körülírt alapfogalmak (mint pl. idő) és posztulátumok miként vezetnek el fáradságos de könyörtelen logikával azokhoz a furcsa állításokhoz (mint pl. mozgó rudak megrövidülése), amiknek a jelentését Dulifuli egyelőre nem is érti (persze ezt se ismerné el soha). Ő a mai természettudományt egy szektának tekinti és nem utolsósorban egészen másfajta igényeit elégíti itt ki a fórumon, mint mi.
Egyébként általános társadalmi jelenség, hogy az emberek egyre inkább gyanakvással, ellenérzéssel és minden alázatot nélkülözve tekintenek a tudományra és a művészetre. A laikus jobban akarja tudni a fizikusnál, hogy miben áll a természet vizsgálata, a matematikusnál, hogy miben áll bizonyítani valamit, a költőnél, hogy mi tekinthető versnek vagy jó versnek. Vagy tovább megy, azt mondja, nincsenek laikusok és hozzáértők, ez csak egy arisztokratikus megkülönböztetés (hiszen demokrácia van). A témával minimálisan sem foglalkoznak, de azért esténként leülnek fórumozni és kedvtelésből kioktatják a teljes szakmát, több százezer embert, akik egész életüket a témának áldozták és már jópár kritikai szűrőn átestek (pl. megszerezték a doktori fokozatot, vagy írtak már vagy 1000 verset sok év keserves munkájával, amiből 100-at kiválogatva kötetet publikáltak és nem utolsó sorban tisztában vannak a korábbi jelentős költők munkásságával). Az internet az ő malmukra hajtja a vizet. Ma sorban álltam a Nemzeti Múzeumban, hogy bejussak a Dzsingisz Kán kiállításra és mögöttem nagy pofával magyarázta valaki, hogy a finn-ugor nyelvrokonság mekkora baromság, és az MTA csak azért nem ismeri ezt el (még), mert túl sok nyelvész (ironikus hanglejtéssel) érdeke sérülne. Pedig biztos a japán nyelvhez állunk közel. Ugyanúgy jönnek ilyen paprikajancsik a tévében, akik a Talmudot magyarázzák, aztán ott van az aszpartám-hisztéria, az evolúció tagadói, a homeopátia, a feng-shui, Egely György és Gróf Spanyol stb.
Azért kérdem, mert tudom, hogy az Erdőssel együtt publikáltatok egy alsó-felső becslést a mondott számra. (Az én Erdős számom csak 3, a Tied 1!!!)
De a kérdés, amire a Pach-hal meg az Erdőssel együtt válszoltatok csak azért kérdés, mert az Erdős kérdezte. Ismétlem ez akkor is nagy dolog, ha én most viccet csinálok is belőle: Aki ilyen kérdéseken mereng, mint az m(n) szám mibenléte, hogy nyilatkozhat úgy a fizikai szubtilitásokról, mint Te alább????
Ez egy Erdős-probléma, ami csak 2- és 3-dimenzióban érdekes. A kockarácsszerű elrendezésből látszik, hogy a keresett m legalább n1/3+o(1). A másik irányba csak annyit tudunk, hogy a keresett m legfeljebb n3/5+o(1). Az alsó becslés bizonyára közelebb jár az igazsághoz. De miért kérded?
Adott n-hez mi lenne az a legkisebb m, hogy minden n elemű E3 ponthalamznak legyen olyan eleme, amelyhez legfeljebb m ettől egyenlő távolságra levő pont akad a halmazban?
Én azt nevezem olcsó kérdésnek a jelen kontextusban, ami nem eredményez új ismeretet mérhető mennyiségekre vonatkozóan. Tehát attól, hogy valaki mereng, hogy "vajon mi az idő és miként kell azt mérni" nem fogja soha megtudni, hogy egy 20ezer km magasban keringő atomóra miként használható földi távolságmérésre. Ha azonban az illető hajlandó elszakadni ettől a vallási jellegű kérdéstől és bátran felteszi, hogy az atomórák által mért "idő"-nek nevezett mennyiségek kielégítenek ilyen meg olyan posztulátumokat, akkor - sok értékes matematikai és műszaki megoldás árán - a gyakorlatban is működő eredményt kap: a pompás GPS rendszert meg ezer más dolgot. A tudományban használatos fogalmak és az emberi nyelv szavai nem önmagukban léteznek. Nincs olyan, hogy "idő" csak úgy. Az ember nem születik semmiféle időfogalommal. A kisgyerek azt mondja, hogy "tegnap" arra is, ami egy hete történt és arra is, ami egy hónapja. Aztán szép lassan kikristályosodik benne az általunk is használatos időfogalom. Ebben persze segíti őt az a sok szabályosság, ismétlődés, minta, amit lát maga körül, a nappalok és éjszakák váltakozása stb. Az atomóráink ennek az időfogalomnak kiválóan megfelelnek, de az einsteini feltevéseknek szintúgy. Na ez az, ami vezet valahová (és a sok konkrét matematikai és műszaki problémán való izzadás), nem pedig az, hogy "de vajon az atomórák tényleg az időt mérik-e". Az utóbbi egy olcsó kérdés, kb. olyan mélységű, mint hogy "a negatív számok valóságosak-e".
Ezzel Einstein elérte, hogy a téri-idő implementációjáról szalonképtelen dolog legyen beszélni.
Értem mire gondolsz, de talán nem Einsteint kellene hibáztatni, hiszen ő volt legjobban ellene a tudományos dogmáknak. Az viszont tanulságos, hogy éppen az ő elmélete süllyedt le leginkább a lózungok szintjére, ami általában a téridővel kapcsolatos, dehát emiatt az utókor a felelős.
Nagyon is egyetértek veled, hogy filozófiai megközelítésben lehet ezt rendbe tenni, de ehhez nemcsak a relativitáselmélet, hanem a Lorentz-elv ismerete is szükséges lenne, hiszen a két elv között "csupán" filozófiai különbség van.
"A kérdés igazából nem az, hogy "mi az idő", meg "miként kell azt jól mérni". Ezek önmagukban csak olcsó filozófiai jellegű kérdések olyan dolgokról, amik a természettudós szótárában is előfordulnak."
Nem annyira olcsó kérdések ezek. Einsteinnek azzal sikerült órakonstrukciótól független időfogalmat bevezetnia, hogy posztulálta a fénysebesség megfigyelőfüggetlen állandóságát. Ezzel: Minden óra (a szerkezetétől függetlenül), ami ennek megfelelően működik. Viszont minden olyan állítás, ami az óra szerkezetétől függ nem általánosan igaz, hanem csak arra az időfogalomra, amely az adott szerkezetű órával mérhető.
Ezzel Einstein elérte, hogy a téri-idő implementációjáról szalonképtelen dolog legyen beszélni. Kitarthatunk amellett, hogy a modell mogött kár implementációt keresni, mert az úgysem úgy van. Egy másik kérdéstipus azonban nem érdektelen: Lehet-e valami így meg így implementálva, ha így meg ígí viselkedik? Vagyis a megfigyelhetetlennel kapcsolatos implementációs kérdések, ha az implementáció miléntjére nem, de a minként-nemjére vonatkozhatnak.
A fizikában az időtartamot igen pragmatikusan definiálják: az, amit a megfigyelőnél levő etalonóra mér két esemény között. Az etalonóra itt egy adott felépítésű atomórát jelent, ez is definíció (megállapodás). Itt most lehetne hosszasan diskurálni arról, hogy egy megfigyelő miként mérje két távoli esemény között eltelt időt a nála lévő órával stb. (tehát a mérési utasítás mi legyen pontosan), de inkább vegyünk egy konkrét példát, ahol ezek a dolgok elég egyértelműek. Tekintsd azt a két eseményt, hogy a 20183 km magasban geocentrikus pályán keringő atomóra kibocsát egy rádiójelet amikor az pontosan 0 órát mutat és egy másik rádiójelet, amikor az pontosan 24000 órát mutat. A két rádiójel érkezése között a fentiekkel azonos felépítésű földi álló atomórák tanúsága szerint kicsit kevesebb, mint 24000 óra telik el (az eltérés nagysága kb. 0.0457 mp). Ez kísérleti tény. Azt is tudjuk, hogy a rádiójelek szinte hajszálnyira ugyanannyi ideig utaznak fentről le (ez is kísérleti tény, az elért pontosság itt a másodperc milliomod részének a töredéke). Tehát a fenti definíció szerint a kiszemelt két esemény között kevesebb idő telt el a földi álló órákon, mint a fenti keringő órákon. Ez tehát a bizonyíték, ezt értjük az idő megfigyelőfüggő volta alatt. Te persze használhatsz más definíciót az időtartamokra, amivel azok biztosan nem lesznek megfigyelőfüggők (pl. csak egyetlen órát engedsz meg időmérésre használni, mondjuk a KFKI egy kiszemelt atomóráját). A kérdés igazából nem az, hogy "mi az idő", meg "miként kell azt jól mérni". Ezek önmagukban csak olcsó filozófiai jellegű kérdések olyan dolgokról, amik a természettudós szótárában is előfordulnak. Az igazi természettudományos kérdés az, hogy meg tudjuk-e pontosan jósolni a fenti 0.0457 mp eltérést a pontosan megadott kísérleti elrendezésben vagy sem. A relativitáselmélet erre és másra nagyon alkalmas, míg más elméletek egyáltalán nem. Minket nem az érdekel, hogy ki mit ért idő alatt és mit gondol róla. Minket a konkrét és szikár számszerű tények érdekelnek (a példánkban a 0.0457 mp eltérés) és hogy azokat egyszerű alapelvekből kiindulva meg tudjuk-e érteni, magyarázni.
Na és mi van, ha nem engedem meg a tükröt, mégpedig éppen azért, mert szerintem a fény nem mozog mindenhez képest c-vel?
Belekötöttél a SR posztulátumának megfogalmazásába, ezen próbáltam segíteni. A tükrös átfogalmazás lehet, hogy logikailag nem egyenértékű a szinkronizációs megfogalmazással, ezen el lehetne töprengeni (de nekem nincs hozzá kedvem). A szinkronizációs megfogalmazás egyébként teljesen korrekt, ha definiáljuk a szinkronban járás fogalmát. Persze biztos abba is belekötnél (mert a definíció fénysugarakat használ), ami persze értelmetlenség, mert definíciókon, axiómákon nincs értelme vitatkozni. A dolog ugyanis úgy működik, hogy ezeket rögzítjük és utána az axiómák következményeit feltárjuk. Ezt úgy hívják, hogy matematika. Ha pedig a definíciók és axiómák mérhető mennyiségekhez kapcsolhatók, akkor a következmények is ilyenekhez kapcsolhatók, tehát egybe lehet őket vetni a kísérleti eredményekkel. Ezt már úgy hívják, természettudomány.
Következő kérdésem: mi az az etalonrúd?
Egy előre kiszemelt rúd, ami elmozgatható bármilyen más rúd mellé. Tehát olyan rúd, ami bármely inerciarendszer rúdja mellé fektethető. Ha egy rúd mellé mozgatott etalonrúd fedi őt, akkor azt is etalonrúdnak tekintjük. Az SR posztulátuma szempontjából mindegy az etalonrúd konkrét választása, mert ha egy rúddal mint etalonrúddal teljesül a benne foglalt állítás, akkor minden más rúddal mint etalonrúddal is teljesül a benne foglalt állítás. A posztulátumban időkülönbségek konstans voltáról van szó, a konstans nagysága érdektelen.
mert feltételezzük, hogy létezik valóságos hosszkontrakció a mozgás következtében
Létezik, de nem úgy (nem azt jelenti), ahogy te gondolod. A mozgó rúd hossza nem egyenlő a sajáthosszal, tehát más ennek a fogalomnak a definíciója (nem melléfektetett etalonrúddal mérjük). Továbbá nem feltételezzük ezt a jelenséget, hanem levezetjük a fenti posztulátumból. Most sajnos mennem kell.
