Csányi Sándor: Fellebbezünk az UEFA döntése ellen.
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke, Csányi Sándor – aki egyben az UEFA alelnöke is – elárulta, még részletes indoklást vár az UEFA zárt kapus büntetése kapcsán, de a szövetség mindenképpen fellebbez a döntés ellen.
Az UEFA kettő plusz – felfüggesztett büntetésként – egy mérkőzésre bezárta a Puskás Arénát az Eb-meccseken tapasztalt „diszkriminatív viselkedés" miatt. Az üggyel kapcsolatban Csányi Sándor a Mandinernek adott interjújában azt mondta, a szövetség mindenképpen fellebbez a döntés ellen. Emellett pedig a kamerafelvételek alapján mindent megteszek azért, hogy akiket felelősség terhel, polgári jogi eljárásban feleljenek a tettükért.
Mivel pedig teljesen laikus vagyok, ezért megkérdem; esetleg lehetne csinálni egy olyan topikot, ahová minden törölt hsz-t be lehetne újólag tenni,és amit onnan már nem lehetne a modinak törölnie!?
Ami egy óriási kukaként funkcionálna és az kotorászhatna benne, akit a tartalma érdekel.
"Ennek mindegy mi, csak magyar ellenes írást tudjon betenni. "
Hogy ez a szerencsétlen ki fiaborja, azt a franc tudja. Valami ide pottyant zabivándor, esetleg idegen, vagy csak így sikerült. Meg aztán minden bizonnyal sok öröme nincs az életben, hiszen még ebben a topikban is többnyire utálják. Persze ez nem is csoda, hiszen mindent és mindenkit gyűlöl, ami magyar, vagy magyar érzelmű.
Ja és a provokációi után nagy előszeretettel jelenti fel a vitapartnereit. Hát igen, a kis öröm is lehet öröm. Itteni létezése óta egyetlen vele kapcsolatos kérdés foglalkoztat; ha itt mindent és mindenkit utál, vajh miért van itt? Esetleg mindenütt utálják?
A 2002-es vb-n simán favoritnak tartották őket, erre kiestek a csoportkörben (Anglia és Svédország ellen, az akkor halálcsoportnak számított).
Akkor Bielsa volt a szöv.kap., neki az volt a becsípődése, hogy Cresoo és Batistuta nem lehet egyszerre pályán, mert túlságosan hasonló típusú játékosok.
Mondjuk a legtöbb argentin szöv.kap.-nak volt valami stikkje. 1998-ban Passarella a hosszú hajat nem tűrte, Redondo ezért sem vállalta a részvételt (Batistuta hajlandó volt nyiratkozni).