" ...Miutàn pedig föl nem tételezhetö, hogy nyelvünket ilyen fejlettségüre az egész középkoron àt szinte àllati sorsra kàrhoztatott magyar földmüvelö nép képezte volna ki, kénytlenek vagyunk azt elfogadni, hogy a magyar nyelv màr a bekövetkezett elnyomatàs elött volt ily tökéletes. Mert hiszen az is képtelen föltevés volna, hogy az emlitett testörök müvelhettek volna ki egy tökéletlen, barbàr nyelvböl olyat, hogy ez a szàzadok, ezredévek ota irodalmilag müvelt nyelveket fölülmulja. De még ennél is nagyobb képtelenség lett volna azt kivànni, keresztül vinni, hogy ilyen mesterségesen alkotott nyelvet az egész magyar nép meg is tanulja, hasznàlja, s a Lajtàtol a Gyimesi szorosig, Moldvàig beszélje. Feltételzni sem lehet, hogy a Gyimesi szorosban, a messzi Erdélyben, a havasok között, magyar iskolàkat sosem làtott, irni-olvasni nem tudo olàhorszàgi csàngok is a bécsi testörök szerkesztette nyelvvel éljenek. Màrpedig a csàngok nyelve szerkezetileg semmit sem különbözik a Bakony hegység, azaz Ny-magyaro. juhàszai nyelvétöl. Alàbb kimutatom, hogy a magyar nyelv ugy szerkezetében, mint szogazdasàgàban, a nyugati nyelveket valoban fölülmulja és amennyiben ezek rà hatottak, e hatàs szerkezeti tökélyét csak rontotta, éppen azért, mert azok szerkezete tökéletlenebb..."
"Bár lényeges különbségnek tűnik, hogy a latin annak idején fölülről jött be nyelvünkbe, a művelt emberektől, az angol pedig alulról jön, az alacsonyabb szellemi színvonalú rétegektől."
És mi a helyzet a törökkel, szlávval, némettel, újlatinnal?
Szerintem elfogult a hölgy; és ezt csak azért merem leírni, mert a nyelvészek álláspontja sem egységes.
Bátran kijelent¬hetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna.
Csak éppen nem ismerné a kutya sem. (Ezzel a - bármelyik - nyelvet minősítem, csupán megjegyeztem.)
Ne velem vitatkozz, mert nem én irtam ezeket, hanem Magyar Adorjàn (ö meg màr meghalt). Szàmomra tökéletesen vilàgos, hogy mit akart ezzel mondani, ha neked még nem, akkor folytasd az olvasàst.
George Bernard Shaw (1856-1950) angol irófejedelem komolyan tanulmányozta a magyar nyelvet. Egy rádiós nyilatkozatában mondta: “... egy igazán tehetséges angol irónak az előbb már említett hatalmas előnyök ellenére is leküzdhetetlen nehézségekkel kell szembenéznie. Őszintén mondom, az anyanyelve¬men nagyon sokszor képetelen vagyok érzéseimet és gondolataimat teljes pontossággal visszadni. A mi nyelvünk gazdag, nagy és praktikus, de viszonylag fiatal... Bátran kijelent¬hetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit. A magyar nyelvben a propozíciók használata helyett a legtöbb szó végét óriási variációan változtatni lehet. Ez a művelet a legkisebb érzelmi rezdülést is képes kifejezni és hűségesen visszadni. Ehhez képest (s itt bocsánatot kérek a tisztelt Hallgatóságtól) sokszor úgy érzem, hogy a mi angol nyelvünkön a legtöbbször képtelen vagyok a közlendőm belső lelkiismeretem szerinti pontos vissza¬adásra, és ahelyett, hogy biztosan odatalálnék, ahová akarok, csak járom és járom az utam akörül a szólás-mondásunkban szereplő bizonyos bokor körül. (I am just going and going around the bush.)”
"Milyen lehetett tehàt azon régi magyar nyelv, amelyet a nyugati mintàra a kereszténység fölvétele utàn megszervezett földbirtokossàg kedvéért a jobbàgysàgba taszitott magyar parasztsàg, azaz a födmüvelö nép, idegenvérü és latinul beszélö és iro kiràlyai, urai és papjai ellenére is, hosszu és keserves szàzadokon àt fönntartott? Azt, hogy a szegénységben, elnyomatàsban és mindennapi nehéz munkàban élö, adokkal, tizedekkel, zsarolàsokkal sanyargatott nép e nyelvet a küzdelmes szàzadokon àtmentette. Ellenben azt igenis föltételezhetjük, hogy ezalatt nyelvünk inkàbb még hanyatlott, ugy szerkezetében, mint szoanyagàban. Történelmünkböl tudjuk, hogy a magyar nyelv e szàzadok utàni elnyomatàsàbol csak Mària Terézia magyar testörei körében kezdett föltàmadni... ..Mària Terézia testörei nemcsak mind jovàgàsu magyar ifjak voltak, de szellemileg is kivàlo, eszes emberek. Ök voltak olyan bàtrak, hogy még ott, Bécsben is ahol csak a német és a latin nyelv jàrta, közös megegyezésböl nemcsak hogy magyar anyanyelvükhöz ragaszkodtak, hanem - ami akkor hallatlan szörnyüségnek szàmitott - magyar irodalmi müködésbe kezdtek.... Mikor aztàn Mària Terézia testörei köréböl nyelvünk idövel, lassan irodalmi és magasabb körökben is lenézetés nélkül mégis beszélhetö és irhato nyelvként mindinkàbb terjedni kezdett, akkor müvelt emberek, tudosok, nyelvészek amilyen az emlitett Mezzofanti is volt, meglepetve àllapitottàk meg, hogy hiszen e nyelv oly tökéletes szerkezetü, s oly gazdag szoanyagu, hogy a régi irodalmi nyelvekkel nemcsak versenyezhet, de azokat fölül is mulja..."
S ez mit is bizonyít? Románok is századokig az egyházi szláv nyelvet használták, amit az átlagember meg sem értett. Egy rakás országban nem a saját nyelven folyt a közélet, az irodalom. Sőt mai is ez van sok országban. Pl. a nem-arab Afrikában ma is csak egy-két országban nem európai nyelv, hanem helyi nyelv a közélet, az oktatás, az irodalom nyelve.
Egy tanulságos versike: -------------------------------------------------------------------------------------------------------
Gyimóthy Gábor: NYELVLECKE
Egyik olaszóra során, Ím a kérdés felmerült: Hogy milyen nyelv ez a magyar, Európába hogy került? Elmeséltem, ahogy tudtam, Mire képes a magyar. Elmondtam, hogy sok, sok rag van, S hogy némelyik mit takar, És a szókincsben mi rejlik, A rengeteg árnyalat, Példaként vegyük csak itt: Ember, állat hogy halad?
Elmondtam, hogy mikor járunk, Mikor mondom, hogy megyek. Részeg, hogy dülöngél nálunk, S milyen, ha csak lépdelek. Miért mondom, hogy botorkál Gyalogol, vagy kódorog, S a sétáló szerelmes pár, Miért éppen andalog? A vaddisznó, hogy ha rohan, Nem üget, de csörtet - és Bár alakra majdnem olyan, Miért más a törtetés? Mondtam volna még azt is hát, Aki fut, miért nem lohol? Miért nem vág, ki mezőn átvág, De tán vágtat valahol. Aki tipeg, miért nem libeg, S ez épp úgy nem lebegés, -- Minthogy nem csak sánta biceg, S hebegés nem rebegés! Mit tesz a ló, ha poroszkál, Vagy pedig, ha vágtázik? És a kuvasz, ha somfordál, Avagy akár bóklászik. Lábát szedi, aki kitér, A riadt őz elszökell. Nem ront be az, aki betér . . Más nyelven, hogy mondjam el? Jó lett volna szemléltetni, Botladozó mint halad, Avagy milyen őgyelegni? Egy szó - egy kép - egy zamat! Aki 'slattyog', miért nem 'lófrál'? Száguldó hová szalad? Ki vánszorog, miért nem kószál? S aki kullog, hol marad? Bandukló miért nem baktat? És ha motyog, mit kotyog, Aki koslat, avagy kaptat, Avagy császkál és totyog? Nem csak árnyék, aki suhan, S nem csak a jármű robog, Nem csak az áradat rohan, S nem csak a kocsi kocog. Aki cselleng, nem csatangol, Ki 'beslisszol' elinal, Nem 'battyog' az, ki bitangol, Ha mégis: a mese csal! Hogy a kutya lopakodik, Sompolyog, majd meglapul, S ha ráförmedsz, elkotródik. Hogy mondjam ezt olaszul? Másik, erre settenkedik, Sündörög, majd elterül. Ráripakodsz, elódalog, Hogy mondjam ezt németül? Egy csavargó itt kóborol, Lézeng, ődöng, csavarog, Lődörög, majd elvándorol, S többé már nem zavarog. Ám egy másik itt tekereg, - Elárulja kósza nesz - Itt kóvályog, itt ténfereg. . Franciául, hogy van ez? S hogy a tömeg miért özönlik, Mikor tódul, vagy vonul, Vagy hömpölyög, s még sem ömlik, Hogy mondjam ezt angolul? Aki surran, miért nem oson, Vagy miért nem lépeget? Mindezt csak magyarul tudom, S tán csak magyarul lehet. . !
"...Emlitettem, hogy a germànok közül csak a mûveltebb szàszok àllottak koomyabban ellent a keresztény hittéritöknek. Tudjuk, hogy Europàn kivül is azon népek àllottak leginkàbb ellent, amelyek a legmüveltebbek voltak és müveltek ma is. A müveletlen népek Afrikàban, Ausztràliàban eleinte néhàny hittritöt megöltek ugyan, de utobb mégis hagytàk megukat megtériteni...A mûvelt kinai, japàn vagy indiai ellenben màr nehezen térithetö meg, a buddhistàkrol, mohamedànokrol nem is szolva. Ez érthetö: hiszen müvelt nép, amelynek van màr fejlett szellemi élete, fejlett vallàsa, màs vallàsért, màs felfogàsért a magàét nehezen hagyja el, kezdetleges müveltségü nép azonban..könnyen fogad be valamilyet. Tiszta papirosra könnyen irhatunk, de ha olyanra akarunk irni, amely màr tele van irva, akkor azt elôbb el kell tàvolitanunk, ha ugyan lehet... Nekünk pedig okirataink maradtak arrol, hogy Màtyàs kiràly koràban, az 1470 körüli években Jàszberény környékén még téritgettek. Ez oklevélben IV. Sixtus pàpa megdicséri Igal Fàbiàn és Zarnàst Gergely szerzeteseket, amiért a kereszténységtöl idegenkedö némely jàszokat megtéritettek. (Gyàrfàs istvàn: A jàsz-kunok története. Szolnok 1883.)... ..Hogy a magyarsàg az utobbi szàzadokban el is maradott, ennek elsösorban si a foltonos hàborus pusztitàsok voltak, de nem kevésbé a hoszu szàzadokon àt tarto török, majd osztràk leigàztatottsàgunk, valamint az ösi sajàt, de pogàny volta miatt üldözött müveltség folytonos irtàsa is... ...Az ösmagyar rovàsiràs Erdélyben kb. kétszàz évvel ezelött még hasznàlatban volt, holott Europàban a legtöbb nép csak kereszténységre térésével tanult meg irni-olvasni, mig a magyarsàg éppen kereszténységre téritésével kezdte sajàt iràsàt elhanyagolni és ezzel mûveltsége màs elemeit is.... Am, hogy az irni-olvasni tudàs a magasabb szellemi mûveltség bizonyitéka, nagyon jol tudjuk. Vagyis: annak oka, hogy a magyarsàg oly nehezen volt kereszténységre térithetö, épen az volt, hogy szellemi szinvonala akkoriban a téritökénél vagy magasabb volt, vagy nem maradott el azoké mögött..."
'Tudják-e, melyik az a nyelv, amelyet mondatszerkesztő képessége és ritmikájának harmóniája minden más nyelv fölé, a göröggel és az olasszal egy szintre emel? A magyar!'
Giuseppe Mezzofanti (1774-1849) itáliai bíboros, nyelvtudós, aki több tucat nyelvet folyékonyan beszélt (élete vége felé állítólag ötvennyolc nyelven írt és százhárom nyelvet ismert) - többek közt a magyar nyelvet is jól beszélte, ismervén minden hangárnyalatot és nyelvjárást - vélekedett így a magyar nyelvről. Amikor megkérdezték tőle, hogy melyik nyelvet tartja a legszebbnek, mosolyogva a következőket felelte: Ő a saját anyanyelvével, az olasszal szemben elfogult és azt tartja legszebbnek. De hozzátette egy kis gondolkozás után, hogy az emberi gondolat és érzelmek közvetítésére szolgáló nyelvek közül, egy kevéssé ismert nyelv, a magyar az, amelyet legkifejezőbbnek tart. (A nyelvtudós hagyatékában két magyar verset is találtak.)
Édes anyanyelvünk angol részről is kapott szép elismerést.
Sir Bowring John, aki a Cambridge Encyclopedia szerint is a világ legnagyobb nyelvtehetsége volt (több mint száz nyelvet beszélt, köztük a magyart is), el volt ragadtatva a magyar nyelvtől, és észrevette, hogy születése valahol a történelem előtti idők homályában tűnik el. Sok magyar költeményt fordított angolra. 1830-ban kiadott egy verseskötetet 'Poetry of the Magyars Preceded by a Sketch of the Language and Literature of Hungary and Transylvania' címen, amelynek előszavában írta a föntebb idézett megállapítást, mely magyar fordításban így hangzik: 'A magyar nyelv a régmúltba vezet. Nagyon sajátos módon fejlődött és szerkezete ama távoli időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb európai nyelv még nem is létezett. Ez egy olyan nyelv, melynek logikája és matematikája a feszítet húr erejének kezelhetőségével és rugalmasságával bír. Az angol ember büszke lehet, hogy nyelve magában hordozza az emberiség történetét. Eredete kimutatható, láthatóvá tehetők benne az idegen rétegek, melyek a különböző népekkel való érintkezés során rakódtak egybe. Ellenben a magyar nyelv olyan, mint a terméskő, egy tömbből van, amin az idő vihara egyetlen karcolást sem hagyott. Nem naptár ez, amely a korok változásához alkalmazkodik. E nyelv a legrégibb és legdicsőségesebb emlékműve a nemzeti önállóságnak és szellemi függetlenségnek. Amit a tudósok képtelenek megfejteni azt mellőzik. A nyelvészetben csakúgy, mint a régészetben. A régi egyiptomi templomok alapjai, amik egyetlenegy kőből készültek, nem magyarázhatók. Senki sem tudja honnan származnak, melyik hegységből szerezték a csodálatos képződményeket, vagy miként szállították és emelték a helyükre őket a templomokban. A magyar nyelv kialakulása ennél sokkal bámulatosabb. Aki ennek titkát megoldja, az isteni titkot fogja kifejteni: Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala Istennél, és Isten vala az Ige.' Erre a csodára érezhetett rá Teller Ede is, amikor élete végén járva a következőket mondta: 'Felfedezéseim közül arra a felfedezésre vagyok a legbüszkébb, hogy csupán egy nyelv van, a magyar nyelv!'
[Sir John 1866-ban Petőfi válogatott műveit adta ki angolul. A mű ötvennégy verset, köztük a János vitéz fordítását is tartalmazza.]
Kiváló nyelvészeink, Körösi Csoma Sándorral az élen 200 éve bizonygatják, hogy a magyar a legősibb nyelvek egyike, amelyben mindmáig konzerválódott az ősi világnyelv.
Dudás Rudolf - amerikai sumerológus - negyven éven keresztül minden nyomot felkutatott, hogy Sir Bowring prófétai meglátásának a nyitját megtalálja. Hamar rájött, hogy ilyen messzi távlatokba visszamenő ősiségben Sir Bowring titkába modern nyelvészeti eszközökkel nem képes betekintést nyerni. Kutatásai eredményeként megállapítja: 'A magyar nyelv korát felbecsülni még megközelítőleg sem lehet; lehet, hogy egykorú a Vértesszőlősi emberrel, 350,000 év, vagy még idősebb. Bizalommal hívhatjuk MAGYAR ŐSNYELV-nek is, mert kezdetben, a Biblia szerint az emberiség összessége egy nyelven beszélt.' (Dudás Rudolf, A teremtés ősmagyar nyelve, Szikamber Kör, Vancouver, 1999)
George Bernard Shaw egy rádiós nyilatkozatában mondta: 'Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit. A magyar nyelvben a propozíciók használata helyett a legtöbb szó végét óriási variációan változtatni lehet. Ez a művelet a legkisebb érzelmi rezdülést is képes kifejezni és hűségesen visszaadni. Ehhez képest (s itt bocsánatot kérek a tisztelt Hallgatóságtól) sokszor úgy érzem, hogy a mi angol nyelvünkön a legtöbbször képtelen vagyok a közlendőm belső lelkiismeretem szerinti pontos visszaadásra, és ahelyett, hogy biztosan odatalálnék, ahová akarok, csak járom és járom az utam akörül a szólás-mondásunkban szereplő bizonyos bokor körül. (I am just going and going around the bush.)'
Sok más idegen (nem magyar anyanyelvű) neves író, tudós is észrevette, hogy nyelvünk önmagában is páratlan kulturális érték.
Dr. Molnos Angéla élő nyelvész, társadalomlélektani kutató, aki több évtizedig külföldön élt és alkotott, hazatérve csalódottan vette tudomásul, hogy Magyarországon már alig beszélik a 'tiszta' magyar nyelvet. A nyelv állandóan változik, és amit ma átélünk, azt nyelvbomlásnak hívhatjuk. Ez a nyelvhalálhoz vezető út első állomása. Ami ma a tömegtájékoztató eszközökben történik, különösen a képcsatornák nagy részén, egyszerűen népbutító. Magán a nyelven keresztül butít, mert az elsilányított nyelv leszoktatja az embereket a gondolkodásról.' Lásd bővebben: http://heti.demokrata.hu/index.php?Itemid=36&id=1328&option=com_content&task=view
HONLAP A MAGYAR NYELVÉRT http://www.net.klte.hu/~keresofi/
Gárdonyi Géza (1863-1922) Minden nemzetnek fő kincse a nyelve Bármit elveszíthet, visszaszerezheti, De ha nyelvét elveszti, Isten se adja vissza többé.'
Déry Tibor (1894-1977) '...a magyar nyelvet tekintem legnagyobb földi kincsemnek, s minden porcikámmal tiltakozom megrontása, csúffá tevése, elárulása és kisemmizése ellen.' Olvassátok és járjon át benneteket is a büszkeség, hogy a magyart mondhatjátok anyanyelveteknek!
Köszönöm a hozzàszolàst - pàr mondatban elintézted a kérdést (bàr nem teljesen vilàgos, hogy ez a sajàt véleményed-e, vagy valami jostehetséggel megàldva màr elöre tudod, hogy mi fog kisülni a topikbol).
Komolyabbra forditva a szot, Magyar Adorjànt idézem:
" A kereszténység fôlvétele elötti idökböl nyelvünkröl ugyszolvàn semmit sem tudtunk, mert az idegen hittéritöknek sikerült minden kereszténység elötti magyar nyelvemléket megsemmisiten. Annyi pedig bizonyos, hogy a kereszténység elterjedése utàn alig volt még nyelv, amely oly mostoha helyzetbe került volna, mint a magyar. Jol tudjuk, hogy csak az olasz, a görög, némely germàn és a szlàv nyelv volt olyan szerencsés, hogy a kereszténység fölvétele utàn is irodalmi nyelv maradhatott, tehàt tovàbbra is müveltetett, fejlödhetett. Akkoriban egyrészt a latin és az olasz, màsrészt az ogörög és az ujgörög között alig volt még különbség. A szlàv nyelvek sem kûlönböztek egymàstol annyira, mint ma és igy az oszlàv egyhàzi nyelv minden nehézség nélkül közös irodalmi nyelvükké lette, egészen a legujabb idökig, amikor màr a külön nemzeti nyelvek is irodalmi nyelvekké lettek. Igaz ugyan, hogy a görög-keleti és a katolikus egyhàzak külön vàlàsa utàn a katolikus szlàvoknàl bevezetett latin egyhàzi és irodalmi nyelv mellett a nemzeti nyelv alàrendelt heyzetbe került, de mivel ez màr sokkal késöbb történt, nàluk a nemzeti nyelvet a latin sohasem tudta teljesen kiszoritan. Màsrészt a szerbek, a bolgàrok és az oroszok, nem térvén katolikussàgra, irodalmi nyelvük a szlàv maradott. Az olaszoknàl pedig Dantenak màr igen koràn sikerûlt a toszkàniai nyelvet irodalmi nyelvûl elfogadtatni. Nem sokkal késöbb ez a franciàknak és spanyoloknak is sikerült. Többé-kevésbé a germàn nyelvek is megmaradhattak irodalmi nyelvekül. Ez pedig e nemzeteknek azért sikerült, mert nàluk ugy az uralkodok, mint a papsàg is sajàt nemzetük beliek voltak és ezek nem viseltettek sajàt nyelvük irànt oly gyülölettel, mint a magyarsàg idegen hittéritöi és idegen uralkodoi is... magyarul sem tudtak. Mindezzel szemben pl. a germàn nyelvek az irodalombol nemcsak hogy nem szorittattak ki, hanem a reformàcival uralomra jutottak, mig az uralkodok maguk is germànok lévén, sajàt nyelvüket udvarképes nyelvül mindenkor megtartottàk, semmiesetre sem üldözték...Màsrészt az összes germàn és szlàv népek a kereszténységet elég könnyen elfogadtàk, kivéve a szàszokat... Tudjuk, hogy nàlunk még szàzadok mulva is többször volt <pogànylàzadàs>. Elképzelhetni tehàt, hogy nàlunk többnyire idegenekböl àllo papsàg, mily gyülôlettel volt a minduntalan pogànylàzado magyar nép és ennek pogàny nyelve irànt. Tudjuk tovàbbà, hogy a mi kiràlyaink udvaràbol a magyar nyelv mindig teljesen ki volt zàrva, hogy ott csak latinul, legföljebb németül, lengyelül, csehül lehetett és volt szabad beszélni, csak magyarul nem, kivéve Màtyàs kiràly uralkkodàsa rövid ideje alatt...."
