Amolyan első igazi tesztnek szántam ezt a versenyt a januári újrakezdésem óta. Igazolásokat begyűjteni, hogy hogyan is állok tavalyhoz képest, hogy mit eredményezett az elmúlt két és félhavi szisztematikus, edzői okosságra épített munka. A VTM maratoni távja volt a teszt tesztje. Mivel az jól sikerült, így ezt engedélyeztem magamnak, hogy kiderüljön benevezhetek-e az UTH-ra.
Mivel nem futottam 3,5 óránál többet fél éve, és ennyi szintet sem, ezért izgultam rendesen. Szállást, utazást is csak az utolsó pillanatban intéztem, köszönöm utólag is Áronnak és Ricsinek, hogy befogadtak.
Rajtban kérdezte Kurucz Andris, hogy mit tervezek, mondtam, hogy 155-ös pulzust, ha lehet végig Sejtettem, hogy a pulzuskontroll a táv első harmadában visszafog majd, de azt nem gondoltam, hogy ennyire. A rajt után rengetegen hagytak állva. Az első 20 km-en van vagy 1600 m szint, mégis sokan itt próbálnak előnyt, tartalékot szerezni. Erősen lihegve, fújtatva mentek el mellettem csapatokban az emberek, felfelé gyakran kellett sétára váltanom, abból is a kényelmesebb verzióra. Szót fogadtam, tartottam a 155-öt, gondoltam nézzük, mit tud ez a türelemjáték. Elég idegesítő lehettem a környékemen lévő versenyzők számára, hiszen felfelé folyamatosan elmentek mellettem, azonban ha volt egy méter sík, vagy lejtő, akkor én azt kihasználtam és eléggé nagy sebességkülönbséggel előztem vissza őket. Aztán félretettem ezt a parámat, arra gondoltam, hogy ők tempomattal mennek, én meg egyenletes fordulatszámmal. Meglátjuk, kinek fogy el előbb a benzinje.
2 óra elteltével egyszer csak azt vettem észre, hogy egyre kevésbé előznek vissza felfelé. Sőt, kezdtem bedarálni olyanokat is, akiket még nem láttam korábban. Legnagyobb meglepetésemre 2:35-re értem fel (mint kiderült a 44. voltam), ami vagy 5 perccel volt gyorsabb mint tavaly. Ezt mondjuk el sem akarta hinni, mivel emlékeim szerint akkor azért toltam neki rendesebben az első harmadban is.
Csak egy kulacs vizet vettem és már mentem is tova, ezzel azonnal vagy 5-6 embert hagytam el. Lefelé rongyoltam, nem kíméltem a térdeimet, sorra szedtem a skalpokat. A cipőmm nem volt az igazi (Hoka Stinson ATR), csúszkált benne a lábam, nem tartott meg a meredekeken. Sombokornál kicsit elégettem azért a combjaimat, de jól haladtam utána is, még mindig kontrollálnom kellett, hogy ne menjen feljebb a pulzusom. Innentől eléggé légüres térbe kerültem, sokáig nem találkoztam emberekkel, vagy csapatokkal.
Galyatetőre jó kedvvel érkeztem, Pálos Zsófi próbált nekem segíteni, de nem hagytam, megint csak egy kulacs vizet vettem magamhoz és szaladtam is tovább. Igazából bejött ez a gyors frissítés vonal megint. Szerintem az egész versenyen van 2-3 percet töltöttem csak ezzel.
Ágasvárnál Levi feldobott, jól éreztem magam nagyon, bár a hegy és a lejtő azért megfogott. Mátrakeresztes előtt be is néztem egy jobbos letérőt, úgyhogy 1-1,5 percet beletettem a pályába. Itt kezdtem azt hinni, hogy meglehet a 6:30. Azt terveztem, hogy jó erőben leszek és kifutom az utolsó mumus hegyet (Múzsla), és onnan meg leszáguldozok. A terv jó volt, de a tervek ritkán jönnek be. Hiába toltam be az utolsó gélemet még a hegy előtt 10 perccel, a mászás azonnal megfogott. Az elején esélyem sem volt futni felfelé, utána meg próbálkoztam, de nem igazán ment. Fordult a kocka, most már nem arra kellett figyelnem, hogy ne menjek 155 fölé, hanem hogy jelentős erőfeszítéssel el tudjam érni ezt a fordulatszámot. Itt előzött meg az egyetlen ember a versenyen (mármint azokat kivéve akiket az első pillanattól kezdve sosem láttam), és itt értem utol Kurucz Andrást is. nem volt jó bőrben, de sajna már én sem, úgyhogy nem erőltettem a versenyt. Próbáltam felvonszolni magam, néha már gyalog sem volt egyszerű. Ez a hegy maga a gonosz, még lejteni is úgy lejt, hogy közben emelkedik. Nem tudtam már tartani a pulzust, 143-148 között volt. Fejben elengedtem, hogy itt is tartsam, inkább a biztonságos beérkezésre vágytam már. Azért még sikerültek 4:40-es, 4:45-ös kilométerek is az utolsó 5 km-ben.
Nagyon örültem a végének, nem bántott, hogy nem lett meg a 6:30, így is javítottam vagy fél órát. A verseny alatt végig egyenletesen mentem, nem éreztem magam fáradtnak, nem kellett problémákat megoldanom. Az utolsó hegyen elfogytam ugyan kicsit, de ez relatív ugyebár. Ez amúgy a kajáláson múlott szerintem, amit egy icipicit alullőttem. Két szeletet, és 4 gélt vittem, meg az ajándék magnéziumot. Ennek nagy részét Galyáig megettem. Keresztesen kellett volna kóla, sót sem ettem, szóval ha jobban odafigyelek, akkor talán marad kraft az utolsó downhillre is.
Összességében jól sikerült a teszt, Kiderült az is, hogy jobb állapotban vagyok, mint tavaly ilyenkor (vagy talán mintha valaha), és hogy jól működik, mind az edzés, mind a versenytaktika. Mondjuk 43-47 km között nem éreztem úgy, hogy lenne kedvem továbbmenni még vagy 60 kilométert, de ez talán természetes is. Az UTH-ig még van egy bő hónap. addig még biztos alakul.
Közben azért elgondolkodtam azon, hogy annyi mindent tanulunk mi egymástól, futók. Megtanuljuk, hogy le kell ragasztani a mellbimbónkat, hogy Hokában/Salomonban/ .-ban jó futni, hogy miért érdemes kompressziós szárat húzni, vagy, hogy érdemes néha sót nyalni. Azt nem pontosan értem, hogy miért nem mainstream az, hogy egy versenynek, depláne egy jó szintes terepversenynek, nem futjuk el az elejét, vagy hogy (hacsak nem vagyunk az első 20-ban) nem felfelé kell hozni a célidőn, hanem leginkább síkon, vagy lefelé. Valószínűleg az emberiség rendíthetetlen optimizmusa lehet a kulcs ebben
Gratulálok, minden versenyzőnek, célba érkezőnek. Nagyon szép idők születtek!
Csermanek, azért neked sincs mit szerénykedned, a tavalyi 7:06-ra idén 6:40. :)
Tényleg az aggasztott egy darabig Oroszlánvár környékén, hogy látlak. Ez a VTM-en még belefért, itt határozottan annak a jelét véltem látni benne, hogy csúnyán elfutottam az elejét. :) De erről majd bővebben...
Zserzseli, neked nincs fent az előző 2 évről időd. Az normális, hogy te már kipihented magad, mire beértem, de amúgy hogy ment?
Alapvetően mindenki javítani látszott. Tavaly is jó időt fogtunk ki, de idén optimálisat.
hejjj ez baromi jó idő.. hatalmas nagyot fejlődtél! emlékszem az első mátrabérc befutódra, de még nem ismertük egymást.. légszomj, remegő lábak stb. most meg lazán feltett kezekkel láttalak a célban, boldogan.. yeahh. mondjuk találkoztam a pároddal a muzslára fölfele, ő jött le.. sztem itt volt egy kis segítség aka motiváció a végére :)
Sziasztok! Nem neveztem holnapra, de már kicsit bánom. Legalább a Muzslát bevállalhattam volna...:( Minden azt súgja, hogy futásra ideális idő lesz, kíváncsi leszek az ígérkező párharcokra, jó szelet kívánom, hogy minden indulót szeressen viszont a Mátra!
3. rész - amelyben megtudhatjuk, hogy az euforikus edzés után sikerült-e hősünknek a Vértes lankáin helyt állnia.
Reggel időben keltünk, hogy még egy szűkös evésre is fussa, de ilyenkor csak egy kis mézes kenyeret szoktam elnyammogni. Utána felvettük Németh Emesét gyerekekkel együtt, és az M1-en keresztül elautókáztunk a rajtba. Már jó sokan voltak ott, pedig a félmaraton később kezdődött, parkolóhelyünk is csak odébb akadt. Most maradt elég időnk a cihelődésre, és a szűkös wc-kapacitás ellenére még oda is sikerült bejutni, hogy semmi ne állhasson egy jó teljesítés útjába. :)
Kedvesem és egyben életem párja a felesen indult, így ő csak elbúcsúztatott, majd maradt a következő rajtra, mi meg 9-kor (biológiai idő szerint 8-kor) nekivágtunk. Ki az 50-nek, ki a 40-nek. Én az utóbbiakhoz tartoztam. Ugyan tavaly az ultra távot választottam, és komoly elszámolnivalóm maradt ezzel a versennyel, de idén inkább a Mátrabércre koncentrálok, ezt amolyan próbaversenynek szántam. Leginkább arra voltam kíváncsi, mennyire bírom az emelt tempót, magasabb pulzust 2, 3 óra futás elteltével is. Lévén az utóbbi bő fél évben kicsit másként edzek, és érzésre most jobban elengedhetem magam, nem pukkadok ki olyan hamar.
Persze azért nem kezdtem rögtön sprintelni, a motornak be kell melegedni nálam, csak akkor teljesít hosszú távon is jól. ment a darálás, Áki bácsi tűnt fel sokszor a közelemben, hol én előztem, hol ő engem. Aztán jött Csermanek, és mivel pont kellemes nagyjából sík szakaszra értünk, elkvaterkáztunk egy jó darabon. Persze mint a nyugdíjasok az SZTK-ban, főként a fájdalmakat, gyógymódokat vesézgettük. Tragikomikusan sokszor ez a téma mostanában nálam.
Egy idő után aztán győzött a valóság, és bár nagyon jó élmény volt egy ilyen jó futó mellett szinte megerőltetés nélkül galoppozni, de aztán elengedtem, és folytattam egy tarthatóbb tempóban.
A következő pozitív élmény a csákányos-pusztai hurok bejáratánál ért, mert még láttam a "nagyokat" kimenni belőle. Ilyet se tapasztaltam még. :) Aztán azt is jó jelnek vettem, hogy mikor beestem az első frissítőpontra, előttem alig volt 1-2 ember, viszont utánam hirtelen beesett vagy 10-15, szóval úgy éreztem valahol a középmezőny élén lehetek. Nem is vacakoltam sokat a tankolással, folyadéktöltés, pár szem ez meg az, és léptem tovább. Persze ez is elég volt ahhoz, hogy Széles kolléga (MTB) elviharozzon mellettem, nyilván nem tartotta rendjén valónak, hogy eddig előtte voltam. :) Az emelkedőn meg hiába eredtem utána, rohamosan távolodott. Innen már ment a darálás, igyekeztem tartani azt a tempót, amitől nem éreztem, hogy kicsinálna. Időnként szóba elegyedtünk egy-egy sporival, de aztán ment mindenki a maga módján tovább.
Várgesztes előtt aztán feltűnt előttem Fatima, reméltem, előbb-utóbb felérek majd rá, ami nagy fegyvertény lenne, mert igen jó futó. Viszont ő sokkal gyorsabban frissített, meg mintha jobban is egyben lett volna, a faluból kifelé menet már nem is láttam. Aztán a falu végén idén balra fordultam, és nem jobbra, int az ultrások, és hirtelen lecsökkent a forgalom is. Meglepetésemre valami "siratófallal" találtam szemben magam, ilyen az ultrán nem volt. Előttem hárman gyalogoltak, a női 2. és 3. és még valaki. Akkor még azt hittem, hogy az első 2, mert Emőkének ugye még a hátát sem láttam egész verseny alatt. :)
Mikor felértünk, hamarosan beértem a 3. leányt, közben Fatima iramot váltott, és eldöntötte a viadalt. Én az átbukás után ő utána eredtem, és bár messziről láttam, de az is feltűnt, hogy a lejtőkön nem hogy csökkenne, de nő közöttünk a távolság. Végül az utolsó előtti pont után azért sikerült megközelítenem a síkoknak köszönhetően, és mikor észrevett, még talán be is várt. Onnan már együtt mentünk. Még tanácsokat is kaptam, hogy tartsam magam, hogy guruljak a lejtőn. Jól teltek a kilométerek. Ami viszont a legjobb volt, hogy 30 után lazán ment az 5 perc alatti sebesség. A pulzusomat nem tudtam mérni (még mindig nem pótoltam az elromlott Polar pántjaimat), de nem éreztem, hogy a végét járnám. Az utolsó ponton is ment a szurkolás (előtte is minden ponton, de hát ez a rendkívüli már szinte szokványos Csanya versenyein, annyira jó a gárda), és nem akartam lazázni, nagyon hamar továbbindultam. Fatimának aztán félre kellett állnia 1-2 percre, így már magamra utalva tehettem meg az utolsó 4-5 kilométert. Nem apróztam el, még volt előttem valaki, akit meg akartam fogni, és bár kicsit tartotta magát, mikor felértem rá, de aztán egy újabb erősítéssel sikerült lehagynom.
Az aszfalton már tényleg úgy éreztem, hogy száguldok, és a végén szurkolók arcáról is ezt olvastam le, mikor nekem tapsoltak és hajráztak. Az utolsó 7 km-en 4:45-ös átlagot mentem, de ebben volt 4:30 alatti is. (Igaz, én gy éreztem, 4:00-esben megyek. :)
A verseny előtt 4 órát tűztem ki limitnek, Szabó Gerinek már azt mondtam, hogy az ő tavalyi 3:52 ideje a cél, de végül 3:37 lett, igaz, rövidebb pályán, mint a múlt évi, ezzel 9. lettem olyan 100 induló közül. Ez nagyon melengeti a szívemet, de ami ettől is fontosabb, közel 40 km-es versenyen (39,1 km), amihez 1000 m szint is társul, sikerült jóval 6 percesen belüli (5:32) átlagot mennem.
És a slusszpoén. Önnönmagammal eltelve kérdeztem szívem hölgyét, milyen volt neki a versenye, mondta, hogy jó volt, jól érezte magát. Aztán ennyiben maradtunk, mert gondoltam, hogy már az is nagyon jó az utóbbi idők sok derék- vagy lábfájós futása után, hogy élvezte a futást, és én tovább páváskodtam a teljesítményemmel, mire egyszer csak eljött a félmaraton eredményhirdetésének ideje, és mondják: 2. helyezett: Pribéli Ildikó. Mondom: mi van??? Hát nem is mondtad?!! Mire ő mosolyogva: Nem kérdezted...
Csak mivel beharangoztam. Mindjárt a nyakunkon a Mátrabérc Trail, aztán utána már arról kell majd írni.
Egy szép márciusi napon megkaptam az új csukámat. És hogy rímeljen, a csuka az Hoka volt. Alig vártam, hogy kipróbálhassam, milyen érzés az új Stinson modellben, az ATR-ben futni. A rá következő hétvégén aztán úgy alakult, hogy szívem hölgye shoppingolni ment a barátnőjével (azért megjegyzem, adidas boltba mentek, futócuccokat nézni :) így nyakamba szakadt az saját tempóban edzés lehetősége.
Időspórolás miatt felautóztam a Normafához, leparkoltam a kisvasút felé, és rövid bemelegítés után elkezdtem ismerkedni az új járgánnyal. Útvonalnak a következőt szemeltem ki: Z--on megkerülöm a János-hegyet, aztán a Szépséges Juhásznét elhagyva a Hárs-hegyet is jobbról kerültem, majd el a P--on a Lovastanyáig, ott balra a Vadas-park felé, onnan újra János-hegy, fel a Libegőig, majd le Makkosmária, onnan pedig még kisebb kanyarral vissza Normafához.
https://www.strava.com/activities/271781058
Nem tudom, látszik-e annak is, aki nem tag a Strava-n.
Óvatosan kezdtem, nem hajtottam szét magam a lejtőn, sem az emelkedőkön, de hamar bemelegedtem, és már a Petneházi (y?) előtt a P-on lefelé éreztem, hogy ezzel a párnázottsággal sokkal bátrabban megereszthetem az erősebb lejtőkön is, nem csapja szét az amúgy fájós sarkamat. 10 km után még mindig nagyon jól éreztem magam, élveztem, hogy tempózhatok, síkon is a lovak közé csaptam, az emelkedőket is szuszogósabbra vettem. Gyönyörű idő volt amúgy is, talán az első normális tavaszi nap idén, nem sajnáltam magamat, de nem is kellett, mert hosszú idő után először igazán jó érzés volt futni. Még felfelé összefutottam egy TT-n szembefutó régi TT-s cimborával, aki meg is jegyezte, hogy igen keményem veszem az emelkedőt. :)
A Libegőhöz véletlenül keveredtem fel, de legalább további szintet vittem az életembe, és újra élvezhettem a kvázi száguldást lefelé Makkor Marcsi felé. A templomnál láttam, hogy még hiányzik némi táv a 20 km-hez, a célul vett 2 óra sem telt még le, a P-on elkóboroltam még kicsit tovább Budaörs felé, majd visszakanyarodtam, hogy felfussak vissza a kocsihoz.
Végül kb. 21,5 km-t és 700 m szintet szedtem össze alig több, mint 2 óra alatt (2 óra 2 perc) 5:50 körüli átlagot menve. Edzésnek. Még most is jól esik erre az edzésre gondolni. :)
Önbizalommal telve készülhettem hát a következő hétvégi VTM maratoni távjára...
Jó gyilkos meleg lehetett, de ahhoz képest egész szép eredmények születtek! A te 6:06-od is csak 5 perccel marad el a csúcsodtól. Ilyen hirtelen melegben ez nagyon szép teljesítmény!
Ma láttam az Igazi Terepfutó etalonját. Az Andezit 30-on Vanyarcon ért utol egy futó pár, de ott belegyalogoltak, és úgy maradtak. Azt hittem, elég volt nekik, de amikor elértük a falu szélét, és véget ért az aszfalt, az út pedig ugyanolyan meredekséggel emelkedett tovább, azonnal futni kezdtek az emelkedőn. Úgy látszik, csak derogált nekik aszfalton futni. :-)
Kb. 2 hete kipróbáltuk magunkat a Sirok-Kékestető útvonalon. A Kékestető előtti részen rengeteg kidőlt fa volt, ahol elég nehéz áthámoznia magát az embernek. A Mátrabérc Trail szintidejét, illetve a kékestetői ellenőrzőpont nyitva tartását ez nem befolyásolja? Járt arra valaki az elmúlt 1 hétben?
Nagy divatja van a trilógiáknak, én is közre bocsátok hát egyet. 2 versenybeszámoló közé ékelve 1 sima hétvégi edzés. Ezt kapjátok most.
1. fejezet Bükki Kilátások - Mókás Futás
Még sosem voltunk Imaróék ezen neves versenyén, amiről sok szépet olvastam ezen a fórumon, és most úgy adódott, hogy sikerült megfelelően szervezni a dolgokat a részvételhez. Előző este hazautaztunk, anyukámnál feltankoltunk szénhidrátból (pirított szilvalekváros tészta), és reggel onnan mentünk Szilvásváradon keresztül Felsőtárkányba. Én a Fun Run-ra készültem, míg kedvesem versenyen kívül tervezet futni egy jól esőt. Idejében odaértünk, de annyit vacilláltam az öltözékemen, hogy végül alig értem oda a rajtra, a startvideóról szerintem le is maradtam. Ezt a versenyt amolyan próbatételnek tekintettem, mi maradt meg az őszi formából, mennyire bírja a szervezetem a tempósabb hosszút. Az élboly nem húzott el nagyon, elég családias lehetett a hangulat elől, gondoltam is, hogy hiányzik a mezőnyből egy Hajduska Balázs vagy egy Varga Jocó. :) Én igyekeztem egy mérsékelt tempón bemelegíteni a motort. Egy darabig a későbbi női győztes Ambrus Petrával bandáztuk, de mikor felhívtam a figyelmét, hogy 5 percesekben megyünk, gyorsan lemaradt. 1:0. :-) Sokáig mondhatni eseménytelenül mentek a kilométerek, örültem a szép időnek, figyeltem a testem jelzéseit, próbálgattam, mit kockáztathatok tempóban. Kis idő múlva felértem Csernus Brigi, a későbbi női 2. mellé. Felfelé nagyon ment, a lefeléken meg én voltam a bátrabb. Az Őrkő-házig minden rendben ment, de utána elkezdtünk keveredni a többi távval. Sajnos elkövettem azt a baklövést, hogy nem tanulmányoztam előzetesen át az itinert, illetve azt, hogy a többiekhez képest merre megyünk. Utálom, amikor bizonytalan vagyok az útvonalban, és most elkezdtem az lenni. Voltak szalagok bőven, de nem voltam biztos, hogy azok nekünk jelzik-e az utat. Tudtam, hogy egy darabig együtt megyünk a Hardosokkal, de azt nem, mikor kell leválni róluk. Ugyan volt vagy 3-4 perc előnyöm, de bevártam Brigiéket a Cserepes-kő utáni tisztáson, hogy bizonyosságot szerezzek, nem kavartam máris el. Aztán elhúzott mellettem Olipapa, én meg mentem utána. No ez volt a rossz ötlet. Ugyanis simán felmentem utána a Tar-kőhöz. Alatta lett volna az elágazás, amiről nem tudtam. Nagyon bosszantott a dolog, ráadásul feljött utánam Brigi is, ekkor lett belőle 2.. Mikor visszagurultunk persze felülről már látszott, hogy a nyereg másik oldalán is vannak szalagok. Ez sajnos első odaérkezésünkkor nem tűnt fel. A célban szóvá tettem Imaronak, hogy biz ide elkelt volna egy útjelző A4-es papír, miszerint Hard erre, FunRun arra, nem tudom, a jövőre nézve megfogadja-e a tanácsomat. Én biztos nem fogok ugyanott még egyszer eltévedni. (Vagy de, és akkor már csak röhögni fogok magamon. :) Utólag visszanézve 12-13 percet veszítettem, ellenben nyertem 100 méter szintet, meg némi plusz kilométert. :) Kicsit megtörte a lendületemet is az eltévedés, de igyekeztem ismét összekapni magam, rákapcsoltam, és újra előzni kezdtem a nem tévelygő versenytársakat. Sikerült Csanyát is újra beérnem, aki jobban felkészült az anyagból, mint én. Tamás-kútjánál viszont már éreztem,hogy fáradok. Eddig az időveszteségeimet is próbáltam tempóváltásokkal behozni, innentől már csak az egyenletességre és a kitartásra koncentráltam. Ekkor összeálltunk Brigivel, és már majd végig együtt is mentünk. Jót dumáltunk, szépen haladt az idő. Amikor az utolsó nagy emelkedőhöz értünk, akkor mindketten felismertük a szokásos tárkányi versenykör szakaszát, pár éve 3x csináltam meg egy verseny alkalmával. Jó hosszú, meredek, gyaloglós, de legalább tudtam, mi vár. A csúcs előtt már eléggé kivoltam, és míg egy elhagyott rajtszámot gyűjtöttem be, addig futótársam kissé el is libbent. A lefelén azért győzött a gravitáció és az ősi futótörvény a sz.rról, hamar utolértem. Végül együtt csaptunk célba a is tó körüli diadalkör megfutása után. 4:27-tel.
Értékelés: A verseny első 10 km-e után úgy éreztem, akár a 4 óra is meglehet, de aztán ez elúszott. Nem csak az eltévedés miatt, hanem mert el is fáradtam a végére. A Tar-kői kiruccanás nélkül talán meglett volna a 4:10. Ez nem rossz eredmény a 35 km-hez társuló 1500 m szintet figyelembe véve. Főleg év elején. Az is fontos, hogy nem voltam rosszul a végén az emelt tempó ellenére sem. Se légzési nehézségek, se szédelgés. A verseny is hangulatos volt, szimpatikus szervezői csapat, varázslatos útvonal! Jövőre is ott szeretnénk lenni!
Hú engem besorsoltak a v500-ra, már nagyon várom! :)
A téli felkészülésben sokat segített, hogy célnak a vtm-et választottam, ennek nem lehetett nekimenni úgy, hogy nem futottam rendesen legalább 12 hetet előtte.
Valahogy mindig így alakul. November végétől pihenő, aztán nehéz visszarázódni. Több család, több olvasás, és este nehezebben (=nem) tudom rávenni magam a sötétben edzésre. Esetleg sokáig tart felöltözni, egy idő után mindig van kifogás. Lehet, hogy a motivációm a napi fénymennyiséggel függ össze :)
