És akkor ezek alapján a familysearch.com-ra azt az eddig feltöltött több, mint 3 millió adatot egy kattintással letörlik? Mert ebben az esetben kénytelen leszek az adott település összes anyakönyvét lementeni amelyben érdekeltségeim vannak, hogy a jövőben is kutathatóak legyenek számomra. Másrészt a Szabolcs megyei polgári anyakönyvek feldolgozását is fel kellene valamiképpen gyorsítani, hiszen ez a 4 hónap gyorsan el fog telni és mire ki lehetne élvezni a hasznát addigra törölhetik is le. Én nem látok ésszerű magyarázatot arra, hogy kinek árthat az, ha tudja hogy más hozzátartozói több évtizeddel mikor hunytak el, vagy mikor kötöttek házasságot. A legkésőbbi házassági anyakönyvek többnyire a 40-es éveket szokták érinteni. Egy kis józan ésszel átgondolható, hogy azok akik az előbb említett években kötöttek házasságot kevéssé valószínű, hogy élnek, de ha élnek is se zavarhatja őket 90-es korukban hogy mások megtudják a szüleik nevét és születési idejüket, helyüket.
Legjobb tudomásom szerint igen, az 1895 előttiek kutathatóak maradnak. De személyiségi jogok miatt az államiak kutathatóságát megszüntetik. Ha jól emlékszem azokat, amelyekben 90 évnél újabb bejegyzés található. És mivel mindegyik állami anyakönyvben van ilyen bejegyzés, mindegyik kutathatlanná válik. Bár lehet, hogy valami más a hivatalos indok, én így emlékszem.
Ha 1895 előtti egyházi anyakönyvekben szeretnél kutatni, akkor a Magyar Országos Levéltár óbudai részlegébe kell menned, ahová ingyenes a belépés. Amennyiben oda nem tudsz eljutni, le lehet kérni a megyei levéltárakba a kellő mikrofilmeket, eredetieket nem. A levéltár honlapján erről bővebben is van információ. A megyei levéltárakban tárolják az 1895. évi és az utáni állami anyakönyvek másodpéldányait, de már csak 2011. év végéig kutathatóak. Állítólag vannak olyan levéltárak, ahol már most sem szivesen adják oda ez utóbbiakat. Szóval csak remélhetjük, hogy a mormonok még töltenek fel anyakönyveket.
Valami fantasztikus, pár felmenőt meg is találtam.
Csak sajnos most olyan részében kell keresnem, ahol csak a képek vannak feltölve, és egyesével ki kell nagyítanom az anyakönyvi kivonatok egyes oldalait, de nagyon izgalmas!
Az lenne a kérdésem, hogy ha ebben az adatbázisban nem találok meg mindent, akkor ami ide nincs feltöltve, azt kereshetem a Széchenyi Könyvtár Levéltárában, illetve a településen, ahol épp aktuálisan keresnem kell? Vagy ezek a keresztlevelek, anyakönyvi kivonatok..stb ami ebben a rendszerben van, honnan lettek feltöltve? Gondolom a levéltárból... mert ha igen, akkor mégiscsak egyszerűbb bemennem, és ott keresgélni, mint így számítógépen keresztül.
Ha esetleg voltál már ott, ott is gépen keresztül lehet csak a diákat nézni, vagy az eredeti iratokat?
Egy ilyen program nekem is jól jönne, főleg most, hogy szinte használhatatlan lett az oldal. Eddig mindíg megőrizte a nagyítási méretet, de most folyton újra kell nagyítgatni minden egyes képet. A másik dolog amitől tartok egy kicsit, hogy január elsejétől életbe lép az új törvény és attól félek le fogják szedni ezeket a képeket. Szóval jó lenne valahogy lementeni őket.
a familysearch oldalon szepen fenn vannak a szkennelt oldalak. csak eleg sokat kell varni az egyes kepek letoltodesere.
nem tud valaki valamilyen egyszeru programot, ami egy adott telepuleshez tartozo kepeket leszedi? Ejszaka dolgozna es utana offline gyorsabban at lehetne oket nezni.
Amennyiben az ősöm még 1895 előtt házasodott, de azután vált el, akkor ennek hol van nyoma? Csak az egyházi válásban, vagy már bevezették az államiban is? Egyáltalán hol lehet ezeket megtalálni? Borsodnádasdon volt a házasság. A házasságot mindenképpen csak helyben lehetett intézni?
A gyászjelentések között ezen az oldalon lehet a legkönnyebben keresgélni.
Az "A" sorba írd be a keresett nevet, majd a "C" sorban a nyílra kattintva egyenesen abba a kupacba visz amelyikben a keresett név van. Ezt kell végiglapozgatnod, lehet egyesével, ötöséves, stb.
Próbáltam Papp Ödönt is keresni, van is ilyen név, csak én nem tudtam összehozni a te családoddal. Nézd meg te is, te talán találsz összefüggést.
Én a Belügyminiszteri Levéltár iratai között keresném a megoldást, legalábbis a MOL honlapja úgy tűnik, mintha arra utalna, hogy ott vannak az ilyen vonatkozású papírok. A névváltoztatással kapcsolatosak mindenféleképpen. De azt is írja, hogy elég hiányos. Próbálj a repertóriumokban utánanézni, tényleg ott vannak-e.
A Belügyminisztériumi Levéltár, 1867-1945 (1949): Magyar Országos Levéltár: repertórium/ összeáll. Szinai Miklós. - Budapest : MOL, 1973. - 568 p. - (Levéltári leltárak 58.) Kézirat
Szászi András: A Belügyminisztériumi Levéltár 1867–1945: Repertórium 1-3. (Levéltári leltárak 15. Budapest, 1961)
Az számomra sem világos, mikor történt az örökbefogadás, de mivel 1900-ban született és 1930-ban megnősült, gondolom, a 900-as évek elején. Ellentmondásnak tűnik viszont, hogy az öccsét viszont, aki két vagy három évvel később született, miért nem fogadták örökbe? Ő ugyanis megtartotta a Papp nevet.
A gyászjelentés hihetetlenül sokat segített! Ebből kitűnik, hogy jó nyomon járunk, hiszen 1902-ben ezek szerint itt maradt az özvegy. Valószínűleg - majdnem biztos- a testvérhúga vagy nővére volt Jakab Lina.
Megjegezyésként szerepel, hogy " bejegyezve a BM által közölt külföldi kivonat alapján". Ezt szerintetek hol kell keresni?
Hihetetlen! Nagyon szépen köszönöm! Megkérdezhetem, hol találtad a gyászjelentést? Létezik olyan adatbázis, ahol én is utána tudnék nézni különféle gyászjelentéseknek?
Szerintem az árvaszéki iratok között lehetne talán keresgélni a levéltárakban, de lehet, hogy tévedek. Számomra nem derült ki, hogy mikor, hány évesen fogadták örökbe. Először ennek kellene utánanézni, majd annak, hogy az örökbefogadó és az örökbefogadott anyja milyen rokoni kapcsolatban álltak. Később azt is érdemes lenne megnézni, hogy a szülők mikor hunytak el, hátha halálozások miatt történt az örökbefogadás. Ha az örökbefogadás még a szülők halála előtt történt meg, érdemes lenne utánajárni, hogy hány testvére van (a nagyapám egyik testvérét a gyermektelen keresztszülők akarták örökbefogadni, mert ők már kilencen voltak testvérek). Esetleg anyagi okai lehettek, bár a tagosító mérnöki állás szerintem nem lehetett rosszul fizető állás.
(Elnézést, lehet, hogy az imént rossz helyre küldtem a szöveget)
Igen, polgári anyakönyv. Még egyszer köszönöm a segítséget, felbuzdulva rajta ismét keresésbe fogtam az Interneten, és sikerült kiderítenem, mi is lehet ez a betegség. A sebfertőzés (tetanusz) okozta Derme, másnéven merevgörcs. Csak ajánlani tudom a következő tanulmányt mindenkinek, akit ez a téma érdekel:
Dr. Csordás Jenő: A gyermekek halálozása és annak okai Tolna megyében 1896-1940-ben. In: Dobos Gyula: Tanulmányok. Tolna Megyei Levéltári Füzetek 12. Szekszárd 2009.
A miértre nem lesz könnyű választ kapni, márcsak azért sem mert szerintem Romániában kellene kutatni. Ha jól látom, bár elég nehéz kiolvasni, Papp (Jakab) György Szilágysomlyón született, legalább is a házassági anyakönyve szerint. Az édesanyja, Jakab Lina, mocsolyai, ami szintén ott van a közelben. Az én tippem az, hogy talán meghalhattak a szülők és ezért került sor az örökbefogadásra. Próbáltam a gyászjelentések között keresgélni, de csak az örökbefogadó szülő (Jánossy Józsefné szül. Jakab Emma) férjének a gyászjelentését találtam meg, aki szintén a közelben, Nagybányán halt meg. Szerintem át kelle nézned a szilágysomlyói illetve a környékbeli halotti anyakönyveket, hogy valóban meghaltak-e a szülők. Ha meghaltak, akkor megvan a válasz, ha nem, akkor nem tudom.
Nagyon nagy örömömre - bár csak most - fedeztem fel ezt a topicot. Abszolút kezdő vagyok, ezért kérem a segítségeteket. Mellékelek néhány anyakönyvi kivonatot, amelyek közös "érdekessége" egy örökbefogadási ügy. Ennek az örökbefogadásnak a miértjét keresik most a gyerekek ( 72 ill.68 évesek ), sőt, részben ezért jönnek haza Amerikából szeptember végén. Sajnos, eddigi próbálkozásaim eredménytelenek voltek. Az unokatestvéreimet most kezdi izgatni, vajon miért is adták/fogadták őket örökbe. Nagyon kérek mindenkit, legyen a segítségemre! előre is kéöszönöm!
Jól látom, hogy ez egy polgári anyakönyv? Ha igen, akkor ebben már nem használtak latin szavakat, tehát mindenképpen egy magyar szót kellene keresni. Sajnos fogalmam sincs mi lehet az, én is "Derine" vagy "Derinc" szót olvasok. Talán valaki másnak több ötlete van...