"Friss húsként" gondoltam illik egy bemutatkozással kezdeni!
Pécsről gépelek, heteró, nyáron közepesen c*gány barna, szakállás 33 éves felnőtt? vagyok. Egy Laser Corner nevű helyet csinálunk, mellette hobbiból reklám/marketing/szövegírásban tevékenykedem. Illetve a Looser's Bash motoros társaságot igyekszem kordában tartani.
Egy XL 500R után váltottam /vagyis még papírozunk/ Tenerére, második generációs, nálunk a műhelyben szétszedett "csavarra restaurált" fényezett darab, sok állás után. Remélem a hónap vége felé már ülöm és a gumi tömítések és társai a ~ 1,5 év állásban nem adták meg magukat. Vettem így egy bmw f650et ami 4 évet állt, az eléggé "kellemetlen" volt ahogy menet közben ette meg a korábban betonra keményedett tömítéseket.
A kötelezőkön /folyadékok, szűrők,/ kapott egy pár tkc80+vastag belsőt, persze minden forgó mozgó rész olajozva-zsírozva, van valami hisztije amire érdemes az első "bejáratás" során figyelnem? Tulaj mondta hogy a "kábelkorbács" sokszor volt bontva toldva /kapott Triumph S.Triple első fényszórókat szépen a fejidomba faragva, meg menetfény miatt is több ki-be kötés van, érdemes cserélni, vagy ha a csatlakozók rendben vannak, fesszab kap hűtést valahogy és nem főzi meg magát és nincsenek "olasz autó tünetek" akkor jóvanazúgy?
Ha nálam már a motor, meg a dekoros megcsinálja a "péterhánzel" dekort rá teszek be képet.
Vaskapu lesz az az Erdély - mert a kimondott "aszfaltos Erdély" MA 14-kor indul Szegedről...
Hali! JerGyere!
Megyünk! Aszfalt (és motorcsónak...) szerepel a lehetőségek között.
Ott tudsz jelentkezni a weblapon! Szervezkedés: sZállás: panzió; kaja:félpanziót szeretnék, így eleve olyan szállásokra megyünk, ahol ez megvan.
Fizetés a tetthelyeken, egyénileg. Esetleg, ha valaki csak nézni szeretné ahogy elénk teszik a kajákat és ő majd megoldja a járda szélén parizeres zsömléből - azt is lehet, csak jelezze előre, hogy nem kér kaját :-)
Rotációs kapával, ukrán, csehszlovák traktorokkal, biciklivel stb, mert a BIGre nincs idő de ugyan az megvan. Most törpölök rajta, hogy fel kéne próbálni a hengert amit vettem pár hete és sok éve tőled :-)))
Én fehérvári vagyok, ha csak babrálnivalód van olaj, betétek cseréje, féktárcsa stb, abban szivesen segítek neked, de nagyobb lélegzetvételű dolgokhoz nekem sincs időm.
Mivel a gyári világítása nem éri el a 30 évvel ezelőtti ETZ-m szintjét, szeretném kérdezni, hogy van arra irányuló tapasztalat, hogy egy H4-est kibír e a lámpa??
Motort már sikerült vennem (XTZ 750, 93-ból), de mivel nem vagyok egy neten élő ember (nincs fész meg ilyenek) így nehezebben megy kicsit a dolog.
Egy ideje keresgélek magasított plexit a vashoz, mert az már kiderült ez alatt a kb. 400 km alatt, hogy a gyári nekem (is) alacsony s mivel a jövő héten mennék Erdélybe, jó lenne egy magasabb, de rendre csak a 660-hoz találok.
Ha egy linket dobna valaki, azt alkalomadtán egy reális sörrel is honorálnám!
szerintem ez egy sín lefogató szög, jó eséllyel valami kisvasút hagyatéka a múlt évezred középső harmadából
mindenesetre ettől nagyobb már jó eséllyel nem lesz :))
most már mindegy, de ha újra kezdené az ember érdemes lenne egy szép nagy térképet a garázs falára festeni aztán az ilyeneket oda beverni ahol szerezte, de a veszteségeket is fel lehetne jegyezni
Én se fiatalodom már... Sitt volt kiszórva kb másfél-két méteren - lehet, hogy abból került hozzám. Elteszem emlékbe és vonszolom magammal - hátha elriasztja a többi szögecskét-csavarkát ezután!
Ha nem, Érden, a Szent (István, vagy László) úton van még egy tippem, de azt inkább privátban, mivel hivatalosan már nem működik! (Autó-és motorszerelő)
Érd-Diósd határán, a Homokbánya úton, a körforgalom melletti autókereskedés mögé gurulj be a Firnixmotorhoz, és kérdezd meg, hogy télen, hosszú átfutással vállalja-e. Üdv Nektek, Hadvezér voltam!
Bizony, létezik, hogy H4 van benne - merthogy az való bele :-) Nekem nagyon bejött az emeltfényű, Osram, Philips, Tungsram, GE - majdnem mindegy milyet teszel bele.