Vajon tényleg jó lett volna, ha győz a forradalom 1848-ban?
Mit jelentett volna a "szabadság" Magyarország számára?
1848 valóságát borzasztóan nehéz kifejteni
a rárakódott romantikus-kokárdás nemzeti maszlag alól,
úgy, hogy minden falu főutcáját Kossuth utcának hívják
és még az írástudatlanok is fejből tudják, hogy "talpra magyar".
Szeretjük elhinni a végtelenül lebutított
mesét a lánglelkű, fiatal hősökről és a csúf, gonosz Habsburgokról,
amelyben TELJESEN egyértelmű, ki a jó és ki a rossz,
a világos erők harcolnak a sötét erőkkel, és szegény Magyarország már megint
szenved más hibájából.
Ne érts félre: NYILVÁN nem azt mondom,
hogy a magyarok a rosszak, és az osztrákok a jók - csak
azt vetem fel, hogy vajon nincsen-e végletesen,
karikatúraszerűen eltorzítva a valóságunk.
Nem érdekes, hogy a forradalom, a háború,
a vérontás kitörését ünnepeljük (ami borzalmas megtorláshoz, és közel egy évtized Bach-korszakhoz vezetett)
mondjuk a Kiegyezés helyett, ami aztán talán a magyar történelem legsikeresebb,
legjobb fél évszázadát eredményezte - az osztrákokkal karöltve?
Vajon nem lett-e volna jobb Magyarország számára,
ha diplomáciai úton keres megoldást a problémáira
és együttműködést keres - ahogyan 30 évvel később tette?
Vajon biztosan Kossuth és Petőfi, az úgynevezett
"szabadság" volt 1848-ban a legjobb választás? Mi
lett volna, ha győzünk? Vajon Magyarország
önmagában is elérte volna, hogy ötven évvel később
Budapesten legyen a (majdnem) legelső földalatti
és fővárosa Európa egyik valóban kiemelkedő
városává váljon a századfordulóra?
Ahogyan mondtam már: a választ nyilvánvalóan én
magam sem tudhatom - csak felteszek egy kérdést,
amit nem szoktunk feltenni.
Sok érdekes önellentmondás van a magyar
emlékezetben. Például a gonosz, áruló Kádár letöri az
'56-os forradalmat, de "Kádár alatt minden jobb volt".
Ugyanilyen az 1867 előtt átkozott Ferenc József, aki
1914-re "ferencjóskává" válik, a "labanc" osztrák
pedig "sógorrá".
Vagy ugye ott van Trianon toposza: sokat hallom,
hogy azért kellett a gonosz háttérhatalomnak
szétverni az Osztrák-Magyar Birodalmat,
mert önellátó volt és páratlanul nagyszerű.
Azt az Osztrák-Magyar Monarchiát, amit tárgyalással
hoztunk létre, és ami nem jöhetett volna létre, ha '48
győzedelmeskedik.
Csak ez nem olyan szép történet. Deák és Andrássy
győzelme a tárgyalóasztalnál bonyolult és unalmas,
amíg a "Szabadság, szerelem, e kettő kell nekem"
gyorsan belemegy az összetett rendszereket át
nem látó egységsugarú állapolgár fejébe is.
Utóbbira remekül lehet zászlót lobogtatni, az előbbinek az
évszáma sincsen meg sokaknak.
Aztán nem érdekes, hogy ma is (még mindig)
hasonló helyzetben van Magyarország? Orbán
játssza az új Kossuth szerepét, aki a gonosz Nyugattal harcol,
saját bevallása szerint hős utcai- és szabadságharcos.
Az egységsugarú állampolgár pedig boldog,
mert ezt érti, hiszen ez ismerős és egyszerű: már megint
bántanak minket a csúf, gonosz, ellenséges erők, mi
vagyunk a jók, ők a rosszak, azt csináljuk, mint az apáink.
És megint kérdés, hogy jelentéktelen európai kisországként
(tudom, ez sokaknak fáj, de a valóságban az ország neve
sem fél fer az ország területe fölé sok világtérképen),
vajon nem járnánk-e jobban az együttműködéssel, mint a hőbörgéssel?
Persze a párhuzam ezer sebből vérzik és nem csak azért
mert ha a 25 éves Petőfi ma a sajtószabadságért állna ki a
Nemzeti Múzeum lépcsőjére, a népnemzeti Békemenet azt kiabálná
"taknyos kölyök", és lerángatná onnan, hogy
aztán napi szinten gyalázzák meg a Bayer Showban.
Vagy azért, mert úgy tudom, az utcai-
és szabadságharcos hivatalos magyar álláspont szerint
például az ukránoknak tűrniük kéne az orosz aggressziót,
pedig ott tankokkal törtek be nem mellesleg pont azok a földjükre,
akik a mi szabadságharcainkat és kétszer leverték...
És a párhuzam legfőképpe azért sánta,
mert Magyarország már évtizedek óta szabad ország,
szuverén, maga dönt a sorsáról.
Senki sem kötelezte arra, hogy tönkremenjen,
hogy kiárusítsa magát az oroszoknak és kínai rendőröket engedjen a földjére - ez mind
szabad akaratból történt.
Ezért is vetődik fel bennem a kérdés,
hogy vajon mi lett volna, ha a szabadságot 1848/49-ben nyeri el.
Vajon jobb vagy rosszabb lett volna?
Vajon tudnánk-e a történelmi és nemzeti kérdésekről nyitottan
és felnőtt módon gondolkodni, mint ahogyan ma nem tudunk?
Ágoston László.
Érdekes gondolatok......