A Debrecenből Szilágyi Péter és Balajti Ádám jöhet kölcsönbe.Szilágyiért a Siófok is versenyez, míg Balajtit az Újpest is szívesen látná soraiban.Nekünk is szükség lenne két fiatal gyors ,technikás támadóra....
Egyetértek az általad leírtakkal, kiegészítve azzal, hogy talán a támadó szekcióhoz sem ártott volna jobban hozzányúlni. Oké, hogy a védők többen voltak, több gyenge teljesítménnyel, de az előrejáték nemcsak gyenge volt, hanem vérlázító is sokszor. Ha lesz egy-két jó új védőnk, gólt még mindig nem fogunk rúgni és az ikszre játszásról már tényleg lecsúsztunk.
„A tv-közvetítésekért kapott pénzen és a MÁV-csoport támogatáson kívül szinte teljes egészében egyedül állom a felnőtt szakosztály minden költségét.
A csapat költségvetése, 200 millió forint
Megyebeli szponzoroktól, 6 millió forint folyik be a kasszába.
Köszönet a polgármester úrnak, hogy a stadion rekordidő alatt felújításra került, azonban a szigorítások miatt nem biztos, hogy az önkormányzat költségvetése elbírja az esti világítás kiépítését
Nyolc-tíz játékostól elköszönünk és helyükre 5-6 valóban meghatározó játékosokat igazolunk.
Az NB III-ban szereplő csapatból 3-4 fiatalt bemutatkozhat az első osztályban tavasszal.”
A legmesszebb menőkig helyeslem a döntést. Én lehet hogy még találtam volna egy-két olyan játékost akinek szintén utilaput kötöttem volna a talpára. Sok sikert az épitkezéshez. Hátha vannak még csodák és talán bentm...... De nagyon nehéz lessz. A tavasszal mindenkinek megkell szakadni a pályán. Már aki oda kerül. Hajrá.
Szerintem elősször produkálni kellene valamit a csapatnak és akkor lenne közönség. Ne felejtsük el az NBII. záró fordulóját. Ott nem 1000 ember volt. Csak hát ilyen teljesitményre a kutya sem kiváncsi.
Sajnos ugy néz ki, hogy bebetonoztuk magunkat a tabella jelenlegi poziciójába. Lehet itt edző bárki. Azt mondja egy régi mondás, hogy ha nem megy a kupi akkor nem a helyet kell lecserélni hanem a k.....t.
Rég nem jártam a Véső úton, milyen állapotban van a pálya? Gondolom a megmaradt atlétika miatt gondozzák valamelyest, ha más nem a gerelyesek kedvéért, de focimeccshez azért több kell.
A "vetélytársak" sorra aratják a bravúrokat. Ha szombaton nincs Kaposvár verés, azt hiszem ki lehet jelenteni, hogy a MÁV kiesett az NB1-ből! 100%- os teljesítmény NEM lesz elég hozzá!!
Üdvözlöm a forumon véleményt nyilvánitókat. Szeretném felhivni a csapat és a tisztelt szakvezetők figyelmét hogy a labdarógást gólra játszák. Az a csapat nyer amelyik töbször rugja a labdát az ellenfél kapujába. Na már most valaki szólhatna a fiuknak / ha már maguktol nem jönnek rá/, hogy ugy nem igazán lehet gólt rugni ha a védelem játszadozik a saját kapunk előterében. Ha csak nem rug az ellenfél öngólt. De ugye erre nem lehet a bentmaradást alapozni. Összességében az a véleményem, hogy ilyen antifutballal nemlehet eredményt elérni. Elkéne ezen gondolkodni amig nem késő.Üdv.
A védelem kész. Tetszik, nem tetszik, ha öt védővel tudunk védekezni, akkor annyival. A mostani meccsen volt egy-két elváltás, figyelmetlenség a folyamatos nyomás alatt, de végülis a közvetlen védelem - beleértve Rézsót is - hozta magát, mint a múlt héten is. Nullára csak akkor leszünk képesek a meccset kihozni, ha a középpályán jobban megtartjuk majd a labdát, nem lesz állandó nyomás alatt a közvetlen védelem, addig örülnünk kell, hogy 1 gólt kapunk csak. 40 év felé baktató játékosok nem fognak futóversenyt nyerni, ugyanazt a területet többen kell, hogy levédjék. Ráadásul, a mezőny 3/4-e védekezésre kényszerít, erre be kell rendelkeznünk. Lehet ez nyerő taktika (ld. görögök eb győzelme), mégha nem is túl szimpatikus. Ezek az adottságaink jelenleg, ebben kell gondolkozni. Ha jön is a télen egy-két 20 éves védő (a meglévő 8-9 mellé...), alapvetően nem változtat semmin. Továbbá, hiába akarnánk Monyóból irányító középpályást faragni, ő jobbhátvéd, hozza is magát ott. Hevesi-Tóth formája is azóta hanyatlik, mióta Vágó ide-oda rakosgatta, holott ő középső védőként került ide, az alkata is inkább védő, mint agyrém jobboldali középpályás, meg mittudomén még mi.
A középpálya viszont nagyon hiányos. Szalai rendben, pontatlan az összjátéka sokszor, de ez nem újdonság, nem is tőle várnánk a pengés megoldásokat. Énnálam alapember lenne, ha nem játszhatna, akkor hárman vannak a helyére: Búrány, Vörös és Mile. A szakértelem kritikája, hogy az előző kettő a nyáron érkezett. Nem rosszak, de nem is jobbak, mint akik már itt voltak. Ezen a poszton az utánpótlásból is lehetne meríteni, kinevelhető egy használható játékos, szükségtelen volt igazolni. Antal Gabi viszont nagyon kéne középre. Vagyis, inkább úgy mondom, hogy egy, az ő rúgótechnikájával és játékintelligenciájával megáldott ember, aki bír 90 percet. Úgy gondolom, ilyen játékost nem sokat találni a magyar mezőnyben, esetleg csillagászati összegért, úgyhogy magát Antalt kéne játszatni. Még akkor is hasznos lenne, ha Boti robotolna helyette is. A Fradi ellen az első félidőben volt egy-két ígéretes megindulásunk, ami pontosabb labdafelhozatallal helyzetet eredményezhetett volna. Baloldali középpálya jó lenne egy 10 kiló plusszal és az ezzel egyenértékű elszántsággal felvértezett Lengyel Bélának, de ő sajnos még formán kívül is van jelenleg, marad Tschami, aki elég szertelen, de legalább nem halvérű és előbb-utóbb rendeződnek az agyi tekervényei, jobban fog koncentrálni. Remili játszott a Fradi ellen itt, (relatíve) megoldotta a pozíciót. Jut eszembe, tényleg vérlázító, ha Moha flegmáskodik, de jelenleg ő a legkomplexebb játékosunk, meggyőződésem, hogy legalább egy játszótársat kellene mellé betenni a középpályára, kevesebbet kényszerülne egyénieskedni. Mivel a jobb oldal nagyon gyenge a se nem erős, se nem gyors, se nem technikás, viszont leginkább gyámoltalan Koós miatt, Remilinek kellene átjönnie ide. Ékként (és nem centerként!) jelenleg Ngalle-t érzem jobb formában levőnek, szegény Pisanjuk-ért nem fog két kézzel kapkodni a Fradi a tegnapi játéka után... Mi tudjuk azért, hogy tud ő ennél jobbat is. Alex jelenlegi helyzetünkben használhatatlan, "birkózó" centerként a betömörülő védelmek feltörésére használható, a szakvezetésnek kellett pár forduló, mire rájöttek, hogy ellenünk nem tömörül senki...:(
Pető Zoli valami olyasmit mondott a Sport tv NB1-s összefoglaló műsorában, hogy Simon Anti amikor először megjelent az öltözőben mint újdonsült szolnoki vezetőedző csak annyit mondott,hogy ..."több mint egy éve itt vagyok veletek", azaz (gondolom én )a Cegléd edzőjeként amikor tehette megnézte a MÁV meccseit, pontosan tudta,ismerte a játékosokat, a játékstílust a lehetőségeket, korlátokat. Kimaradt egy-két játékos a kezdőből, van belőle sértődés is, de tecccetek volna előbb bizonyítani...!
Szerencsére Simonnak nem kell szem előtt tartania az eddig tapasztalt és igen eredményes(...) magasfokú szakmaiságot, amikor a nyáron választott játékosok mellőzése mellett kell döntenie. Ő valszeg kevésbé magasfokú szakmai alapon döntött, mondjuk, hogy ki hajlandó hajtani, meg hasonlók...
Csattanós választ adott Botond Vágó "mesternek"!! El lehet játszani a gondolattal, mi lett volna ha...persze semmi értelme.Marad a "Na ugye, mi megmondtuk!". :)))) Gyerünk Boti , még vagy 150 ilyen sikeres meccsig az NB1-ben!!