Neked is adós vagyok az alább leírt dolgokkal küldeném neked is. Kitartást odakintre. egy pár este így részletekben leírom az intézett dolgokat amilyen részletesen lehet hogy a tanulóidő már ne sok legyen neked (nektek).Már egy pár dolgot kijártam úgyhogy célirányosan tudom adni az infókat.
Nagyon sokat tudnék írni a tanfolyam indulásától amiben Szilvafan volt segítségemre a mostani helyzetemig amiben már Comad barátom(remélem mondhatom így) is sokat segít. Az a baj, hogy az egy újjas írótechnikám nagyon sok időt vesz igénybe és így egy pár mondat is nagyon sok időt felemészt. A jelenlegi munkám egy kicsit visszás, ha van munkánk azért megyek sokat, ha nincs meg azért mert intézni kell a következőt. Így a Fórumra inkább csak olvasási szinten van energiám. Intézem emellett azért a főzővel kapcsolatos dolgokat igaz arra se sok idő jut. Sikerült már azóta beszereznem egy használt 200 literes főzőüstű komplett főzőberendezést amit jelenleg hivatalos bejelentett vámzárral tárolok addig amíg a hely ahová a főző kerül nem realizálódik. Meghosszabbítattam a szeszmérő gép bevizsgálását Szabadegyházán meg is van 10 évig érvényes. Van még nagyon sok minden megpróbálom majd részletekben leírni már ezzel tartozok egy pár jó ismerős, barát fórumosnak. Intéztem - önkormányzatot - földet a főző helyéhez - mérnököt az épülethez és a technológiához - gyümölcsfa csemetéket és egyébb növényeket(eper, fekete berkenye stb) a későbbi cefre alapanyagnak. Biztos sok minden még kimaradt, még amit tudok összeszedek.
1 ötlet: ha jól tudom a növényi illóolaj lepárlás nem ütközik törvénybe, viszont a készülék (lepárló) teljesen azonos módon müködik és néz is ki mint a pálinkafőzők
(persze nem a legkorszerűbbekre gondolok). Tehát ajánlom mindenkinek némi citromfű és levendula beszerzését. /mi csak 1 kis illóolajat szeretünk volna kinyerni :-)/
Szia! A Békési-Pándi féle "Pálinkafőzés" c. könyvben sok jogszabály-törvény benne van. Vagy megkérdezheted "kezdő városi"-t is, ő most foglalkozik vele, ha lesz ideje, valszeg szívesen válaszol. Egy biztos: úgy tudom, 10 misit eleve letétbe kell tenned, mikor hozzáfogsz. És akkor még hol van a többi!!! Szal nagyon meg kell gondolni. Meg azután az EU 2015-ig engedélyezte a jelenlegi bérfőzetési rendszerünket, ki tudja, mi lesz utána. Ezt is meg kellene tudni. Nemrég keresgéltem a neten, elég sok főzdét találtam, ami eladó-kiadó, talán az az út járhatóbb, hiszen egy már működő főzde rendelkezik mindennel, ami kell. Persze nem ismerem az anyagi helyzetedet, lehet, hogy nem gond. Sok sikert!
Én borkészítéssel "próbálkozom", az is beindul magától, de teszek élesztőt hozzá, fajélesztőt.
Azt a bort is meg lehet inni, ami csak "úgy" készül, de én csak akkor iszom meg, ha finom, a savak is rendben vannak és ahhoz legtöbbször kell egy kis besegítés.
Gondolom a jó pálinkánál is hasonló lehet a helyzet.
Persze nem a savakra gondoltam, mielőtt valaki szóvátenné :)))
Nyomokban volt szó már itt arról, hogy hogyan lehetne törvényesen (és nem legálisan, mert az nem magyar szó!) pálinkafőzdét létesíteni. Nem mondom, hogy csinálnék, de a távoli jövőben még az is lehetséges.
Gondolom először kell olyan hely, ahol ilyet lehet létesíteni. Utána berendezés és engedélyek.
1. A saválló anyagot azért használják, mert olcsóbb.
2. A réz semlegesíti a kénvegyületeket. Nem olyan lesz az íze, mint réz nélkül.
3. Sárgaréz=mérgezés, vörösréz=alkoholmérgezés, tehát csak vörös!
Ha összerakod az előbbi infókat, akkor jössz rá, hogy mostanában miért látsz sok olyan főzőt, ami savállóból van, de a sisak (a tetején a bog) réz.
Érdekes, hogy a tavalyi páleszemet (még nagyon kezdő vagyok) megkóstolta egy profi (az ivásban profi) ismerősöm, és azt mondta, hogy élesztőszagú. Nem tudom, hogy mit ronthattam el, de fajélesztőt használtam.
Az a gyanúm, hogy az "élesztőszag" egyfajta pálinkahiba, de nem az élesztőtől lesz, hanem mástól, csak a "népnyelv" hívja így.
Köszi! Kár, hogy pont most húzták le a fajélesztőket. VALAMI csak kell, hogy legyen bennük, csak nem parasztvakítás az egész. A parasztok amúgy sem használják. Meg semmit se.
Kösz Dzsery72! Ez tényleg ennyire egyszerü. Ma főztem almasüritményből sütőélesztős erjesztéssel, 10% -os volt a cefre alkoholtartalma és ez rendkívűl magas. Répacukorból, gyümölcscukorból minden élesztő csinál alkoholt a sütőélesztő még a liszt keményítőjét is bontogatja, tehát a kevésbé érett gyümiból is megpróbál alkoholt csinálni és ez sem a hátránya. Sorolhatnám fruktoz-maltoz-dextroz de minek....
Munkám miatt sajnos egy ideig nem állt módomban résztvenni a közösségi életben, de látom már megint az örökzöld élesztős téma van napirenden. Mindenkinek ajánlom figyelmébe egy korábbi 3649-es hozzászólásomat, ahol bővebben olvashattok a sütőélesztő, és a fajélesztő azonosságáról.
Korábban esett már szó az alkoholtűrő képességről is. Nos aki eezért használ fajélesztőt, számoljon utána, hogy a lefőzött 50%os pálinkája menyi cefréből készült. Könyen számolható utólag a cefre alkoholtartalma ( mivel az nem mérhető a térfogatkiszorításos, folyadéksűrűség elven működő fokolókkal) a következő szerint: pálinka(50%-os literben)/cefre menyisége (literben) ezt 50-el megszorozva megkapod a cefre alkoholtartalmát százalékban. Nos akinek ez 15-20% körülire jön ki, (persze cukormrntes cefre esetén) annak hangos zeneszó mellet benyalok! A gyümölcscefrének nincs akkora cukortartalma hogy ki tudnátok használni a magas alkoholtűrő élesztőket. Nekem jó kihozatallal is 3-6% szokott lenni.
A főzési táblázat szerint a szilva ad a legjobban 14L/100L cefre, ezt kiszámolva:(14/100)*50=7%!!!! alkoholtartalmú cefréből nyerik!
Senki ne vegye ezt sértésnek, lehet használni fajélesztőket, magas alkoholtűrő élesztőket, de ezek sem lesznek eredményesebbek a sütőélesztőnél!
Te se dél-alföldi vagy akkor :-) Most olvasom a VPOP honlapján (a jó játékos ismerje az ellenfelet), hogy lebukott egy illegális főzde, 590 l szesz, 23000 l cukorcefre, 2500 l-es üst és egy 0-t sem tévesztettem!!! Ehhez képest a nálunk lebukott kismiska. Lefotóztam az újságból a képet, olyan amilyen.
Életem Ostora most nyomta az orrom alá a helyi újság cikkét, hogy lebukott itt a környéken egy zugfőző. Le is van fényképezve, nem is rossz kis cucc, olyan 30 l-esnek nézem, kár, hogy fekete-fehér a kép. No amiért beírom az egészet: úgy kezdődik a cikk, hogy "közérdekű bejelentés nyomán vonultak ki a fináncok" stb... Méghogy közérdekű...pfff. Azt is írják, hogy a megtalált 100 l pálesz után fél millát, a főző miatt több, mint százezret kell fizetni. Mondom én mindig, ezeket nem kell otthon tartani. Pláne nem együtt a páleszt meg a főzőt.
Igen,nekem pont ezést elég egy sokkal kisebb,csak anynit csinálni,amennyit a haverokkal buliban elkortyolgatunk! Saválóva semmi gondom,én a végeredményben sem érzek különbséget,csak túl nagy,és nem tudom kihasználni,nekem felesleges!
Kis főző kis mennyiség, kis ráfordítás ............eredmény.
Mi volt a rozsdamentes berendezéssel a problémád? Az előző néhány hozzászólásodban termék- eredmény és alapanyag meghatározásod nem különösen igényel vörösréz szerkezetet.
Alex27 megkaptam az emailt,ésm ár írtam is választ! Snapszmester én nem vagyok ügynök,mindenkinek csak jótanácsként írtam,de ez mindenki szive joga,h mit rak bele és mit nem,ezért ha te úgy érzed csináld nyugodtan sütőiparival!
Vörösréz-saválló témához. Végül is a vörösréz csak a "kisüsti" pálinkához feltétel. Pálinka lesz a savállóból készült cuccban is, csak másmilyen. Lehet, hogy valakinek az jön be. És itt egy kép a pálinkafesztiválról: ha jobban megnézitek, a látszólag saválló cucc belseje vörösréz! Ha nem lenne épp nyitva az ajtaja, észre sem lehetne venni. (IGEN, mielőtt valaki megkérdezné, a csajt is észrevettem :-)))
Ez kölcsönös lehet. Azon vitáztok velem amit évek óta alkalmazok bizonságosan, eregményesen. Ti feltételezéseket írtok, ki sem próbáltok semmit, én a tapasztalataimat osztom meg veletek. Kik vagytok tik fajélesztőgyár ügynökök :-))
Snapszmester,te nem értessz minket! Én mindenkit biztatok,h tegyen bele élesztőt,főleg ha cukrot is tesz hozzá,de azért kell fajélesztő,h minél magasab alkoholtartalmat,és egésséges erjedés legyen a végeredmény!