A szingularitás azt jelenti, hogy elszálltak az egyenleteink, és fogalmunk sincs, mi van. Egy új, szélesebb érvényességi körű modell esetleg majd mond erről is valamit, pl. a kvantumelmélet és az altrel egyesítéséből származó kvantumgravitáció, ami még nem létezik.
"Hogy a benti anyag milyen állapotba kerül, azt nem lehet tudni."
Az, hogy az eseményhorizonton belül az anyag a szingularitás felé haladjon, egy állapotváltozást kell, hogy elérjen. Legalább is a saját rezgőmozgása tekinetetében. Egy szingularitásban mozoghat a pontszerű anyag?
Létrejönne egy kb 18mm átmérőjű eseményhorizont, az anyag pedig tovább esne befelé, jelen ismeretek szerint a szingularitásba. Hogy a benti anyag milyen állapotba kerül, azt nem lehet tudni. Kifelé az eseményhorizont képviseli a lyukat, Shwarzschild lyuk esetén az átmérője és töltése jellemzi, semmi más. Mikrohullám tartománybe eső fotonokkal "párologna".
Amennyiben összenyomnánk a Föld teljes tömegét, anyagát 18mm-es átmérőjűre, akkor a tömegvonzás azon a "kicsi" gömbfelületen érvényesülne? A gömbben lévő elfajult anyag hideg és kompakt részecskékből áll?
A fizikusoknak (most) vannak modelleik és eszközeik a fly és tanulmányozására. A vöröseltolódásból ki tudták számítani egy fly méterét és korát a 20 évig épített űrtávcső méréseiből.
A Hawking sugárzás egy mat. modell, aminek nincs kisérelti bizonyítása és számunkra nem is lesz.
Tulajdonképpen az eseményhorizont átmérőjének, (vagy felületének) megfelelő hullámhosszú fotonok válnak le a horizontról. Amikor a Fly nem aktív, nincs beáramló anyag, a nagy gravitáció ellenére, fénysebességű fotonok hagyják el a felületet? Igaz, ezeket már csak rádióhullámok formájában.
Azt mondják, hogy az elektron pontszerű. A tömege alapján ki lehet számolni a feltételezett eseményhorizontjának méretét. Sőt, a Hawking-hőmérsékletét is. Nagyon rövid idő alatt el kellene párolognia.
g00 az időt, g11 a kör sugarát, a főátló másik két tagja a főköríveket transzformálja.
Vegyük most g11 és g22 képletét a Schwarzschild metrikából. Gyököt kell belőlük vonni.
Tehát a körív hossza változatlan, viszont a kör sugarának elemi hosszúsága a végtelenhez tart a horizont közelében.
Ezeket az elemi hosszakat kellene integrálni a horizonttól egy adott magasságig.
A horizontnál indulva a kör sugara végtelen, és kifelé egyre nagyobb lesz, ha a vélt szingularitás a kör középpontja. Miközben a kör kerülete mindig véges.
Ha a kör középpontját nem a szingularitásnál vesszük fel, hanem adott r magasságban, az elemi kör átmérője és kerületének hossza a síkbeli 3.14-hez tart a szingularitástól mért magasság növekedésével.
De hiába ásunk egy mély gödröt, ezt a mérést így nem lehet elvégezni, mert csak a talpunk alatt lévő össztömeg számít.
Az egyetlen lehetőség felfelé menni.
Viszont a tér görbületét nem szabad összetéveszteni a felszín görbületével.
Például azért, mert a különböző bolygók sűrűsége eltérő.
Tehát rajzolok egy kört a felszín közelében. Megmérem az átmérőjét és a kerületét.
Aztán felülök egy repülőre és tízezer méter magasan ismét megmérem.
Brooklyn idelent sem tágasabb, mint odafent lenne. A mérési módszer nem jó.
„a modern fizika évszázados küzdelme is, amely a mikrovilág kvantumos elmélete alapján próbálja megírni a gravitáció kvantumelméletét is. Mindmáig sikertelenül. Miért? Ennek oka is az információ jellegében van: a gravitációról kizárólag folytonosan érkező tapasztalatokból értesülünk. A folytonos információhoz pedig folytonos elmélet dukál, ezt alkotta meg Einstein az általános relativitáselméletben.”
Biztos, hogy kizárólag folytonosan érkező tapasztalatokból tudunk a gravitációról?
Az igaz, hogy a gravitáció folyton hatással van ránk, de amikor súlytalannak érezik magunkat, például az űrállomás lakói, megfeledkezhetnek róla. Annál kellemetlenebb újra érezni a súlyunkat, amikor a Földre érkeznek. Az ejtőernyős sima Földet érése és a ki nem nyíló ernyővel Földet érés között is óriási különbség van. Mindez a test tehetetlenségéből és a nehézségi gyorsulásból fakad. Egy tehetetlen tömeggel, behatárolható részecskeszámmal rendelkező testnek van gravitációja, (tömegvonzása) ami a részecskeszámmal arányosan növekvő. Ez már a gravitáció kvantálásának első megmutatkozása. Ha figyelembe vesszük az elektron és a proton tömege közötti különbséget, már az is kvantumokat feltételez. A gravitáció hatási mechanizmusa, hasonló az EM hatásához a (folytonos) terjedésük tekintetében. Ami a távolság négyzetével arányosan csökkenő. Az erősebb elektromágnesség a „sprinter”, míg a gravitáció a hosszútávfutó. Mivel a testekből, „töltéseikből” eredő az elektromosság is, meg a gravitáció is, rövidtávon az EM a nyerő. Ez is egy kvantálásnak minősül, mivel minden testnek van egy nyugalmi tömegéből eredő határvonala egy távolság, ami alatt a gravitáció alul marad az elektromossággal szemben. Azonban ha olyan mértékben összenyomjuk a testet, hogy elérjük a Schwarzsild sugár értékét, megkapjuk azt az eseményhorizontot, amin belül már egyértelműen a gravitáció a nyerő. Ez arra enged következtetni, hogy ha "kiszorítjuk" a testből a szuszt, vagyis a téridőt, akkor a gravitáció mindent legyőz. ;-)
„Engem jobban érdekelne, hogy a metrikát miként mérhetjük itt a felszín közelében.”
A lapos Földhívők jól elvannak az ácsderékszöggel. Azonban egy bizonyos részecske, vagy atomszám fölött, az űrben lévő objektumok gömbszerű alakot öltenek magukra. Minél nagyobb a gömb, annál laposabb a felületén állónak a távoli horizont. Az emberi léptékű dolgokra van bedrótozva az agyunk. Ami ettől kisebb, vagy nagyobb léptékű, ahhoz kell a metrikát igazítani.
"Azt nem tudom, hogy csak a tér, vagy vele együtt a teret kitöltő anyag is."
Az anyag kölcsönhatásokkal (és lokális gravitációval) összekötött tartományait nem tudja magával vinni, csak a szabad objektumokat. Még a galaxisok csillagai közti gravitáció is sokkal erősebb annál, hogy deformálja a szerkezetét, csak az ennél is ritkább struktúrákat torzítja.
A szabad sugárzások hullámhosszait viszont befolyásolja.
A fejünkben létezik az a képesség is, hogy befogadjuk a külvilágról alkotott képet, a valóságot. Amit még nem ismerünk, modellezéssel próbáljuk valóssá tenni, megismerni. A részemről alkotott modell szerint, a diszkrét elemekből álló téridő struktúra a valóság létalapja. Minden keletkező és eltűnő dolog belőle származik, és beléje távozik. Az egyetlen örökkévaló annak ellenére, hogy kvantumai a legrövidebb ideig létezők. ;-)
