"A 444-hez került MTVA-s jegyzőkönyv szerint ezen a ponton tűnt fel a helyszínen az MSZP-s Molnár Zsolt, aki a dokumentum szerint a székház előtt lévő rendőrökkel egyeztette le, hogy kihozza a többi politikust az épületből, így nem kell a rendőröknek erővel fellépni ellenük.
Ez hazugság, nem egyeztettem a rendőrség biztosítás parancsnokával, és egyáltalán, senkivel a képviselőtársaimon kívül. Én valóban azt gondoltam, hogy ki kellett már akkor jönni az épületből, a követelések teljesültek, az öt pontot a nemzetközi közvélemény is megismerte, nevetségessé válunk, ha bent maradunk, több ezer tüntető várt bennünket kint. Ezt képviseltem bent, és ma is úgy gondolom, hogy ez volt a helyes döntés
- mondta a 444-nek Molnár Zsolt, miután felolvastuk neki a jegyzőkönyv rá vonatkozó részét.
Az MTVA-s irat így folytatódik:
„Nevezettet [Molnár Zsoltot] a teher portán át engedtük és kísértük társaihoz.”
Ez a rész azért érdekes, mert az MSZP-s Molnár érkezését már rögzítette a párbeszédes Tordai Bence élő közvetítése, és az épületen belül Molnár némileg máshogy, a levegőt kapkodva meséli el bejutásának történetét (01:51:10-től):
„Óriási küzdelem árán (...) befenyegettem magamat, hadonásztam a képviselői igazolványommal, mondtam, hogy ha nem engednek be, akkor én újra mászok.”
https://444.hu/2019/02/07/egy-mtva-s-jegyzokonyv-szerint-az-mszp-s-molnar-zsolt-a-rendorokkel-egyeztetett-arrol-hogy-kihozza-az-ellenzeki-kepviseloket-a-kozmedia-epuletbol