Moszkvában izgatott hang telefonál a TASSZ-hoz(szovjet hírügynökség volt): -Tényleg igaz a hír, hogy Jerevánban Jaguárokat osztogatnak? A válasz: -A hír igaz, de nem jerevánban, hanem Tbilisziben, nem Jaguárokat, hanem Mercedeseket, s nem osztogatnak, hanem fosztogatnak...
Kicsit erre a történetre hajaz a DAI magyar-besenyő konfliktusát/konfliktusait tárgyaló leírása. Több fejezetben találkozunk ugyanis a konfliktus(ok) leírásával, de nem ugyanazt a verziót adják elő. Egyesek szerint azért, mert nem egy volt, hanem több, s egyszer egyik, másszor másik (a vérmesebbek még harmadikat is feltesznek) verzió került leírásra. Véleményem szerint, amit fentebb már elejtettem, "nem akkor, nem úgy, s nem az" történt, amit a DAI rekonstruál. Vagyis a hír igaz, de... Vegyük sorra a forrásokat, s a lépéseket, ahogy ez a propagandisztikus szöveg kialakult. Ugyanis a korabeli források összevetéséből szerintem rekonstruálható a folyamat, s természetesen a propaganda a felelős érte. Adott két esemény, amely fedi egymást. Több forrás is megemlékezik arról, hogy Szimeon trónralépte után magyarok kalandoztak Bulgáriában (most tekintsünk el attól, hogy mennyire voltak magyarok). Ezt nincs okunk kétségbe vonni. Akár a 895-ös évszámot is elfogadhatjuk a fuldai első bejegyzés után. Ugyanakkor zajlott a bolgár-bizánci háború is 894-6 közt, amely a bizánciak katasztrofális vereségével végződött. Az előbbi esemény aligha független az utóbbitól. S akkor nézzük meg a Fuldai Évkönyvet! 896-nál egy bőbeszédű leírást találunk az eseményekről, ahol összekapcsolja a két eseményt, egy sajátos szempont alapján keresztény üdvtörténetet állít elő! A gondolkodó ember felkapja a fejét, s rögtön gyanakodni kezd, hogy itt valami nincs rendben. A hívő viszont örül, hogy megkapta a hőn áhított bizonyítékot... Miről van szó? A bejegyzés indít egy teljesen általános leírással arról, hogy a császárt rossz tanácsadói rosszra csábították, emiatt a bolgárok, akik körében megingott a keresztény hit, háborút kezdtek Bizánc ellen. Azt a bizánciak korábban nyilván felmérték, hogy nemcsak ők nem ismerik a bolgárokat megsarcoló magyarokat, de nyugaton se tudnak róluk semmit, azon kívül, hogy zsoldosként, hívásra, jó pénzért felhasználhatók. Tehát az első csavart itt helyezik el a történetben: A hír igaz, de... A bizánciak nem akarván keresztény vért ontani, a magyarok pogány népét bérelik fel a tévelygők megleckéztetésére (A Biblia szerint az Úr is felhozott népeket a nyakas zsidók megtörésére, tehát a módszer ellen kinek lehet kifogása). Vagyis a bolgár-bizánci háború itt átalakul bolgár-magyar háborúvá, ahol a bizánciak (s persze az Úr) színeiben a magyarok harcolnak. Kétszer is legyőzik a tévelygőket, Szimeont beszorítják, úgyhogy szorongatott helyzetükből öreg királyuk tanácsára böjtöléssel, bűnbocsánatért esedezve az Úrhoz fordulnak, majd újra megmérkőznek, s a megtért bűnösöknek az Úr megbocsát, hatalmas győzelmet aratnak. Azt hiszem, hogy bármelyik mai kommunikátor csettintene, igazi mestermunka. A magyarok természetét ismerve, velük amúgy is fasírtban lévén, aligha jut eszébe bárkinek is megkérdezni tőlük, hogy Isten eszközei voltak-e? (Persze, hogy azok, hiszen hunok, s már Attila is Isten ostoraként működött...). a nyugati csoda után szomjúhozók megkapták a hőn áhított csodájukat, igaz nem saját szuemükkel látták, de egy megbízható szemtanú számolt be róla. Hiszen egy püspök csak nem hazudik.... Bizánc presztízse pedig meg volt mentve, nemcsak a kínos vereséget sikerült kimagyarázni, de mint a kereszténység védelmezője, még meg is dicsőült... S hogy mekkora mesterművet alkottak a bizánciak, azt azon is le lehet mérni, hogy még napjainkban is sokan komolyan veszik a leírást. Igaz az isteni beavatkozást már nem szalonképes vallani, de a többit még el lehet hinni... S rá mitológiát lehet építeni. De kanyarodjunk vissza a témánkhoz. A bulgáriai kalandozás, amit a honfoglalás előestéjéhez kötnek, reális eseménynek tűnik, s logikusnak is, hiszen a háborúval elfoglalt bolgárok hátországa a fősereg távollétében védtelen, így zsákmányszerzésre alkalmas. Besenyőknek ebben a történetben még nyoma sincs, bár a bizánci kéz már fogja a tollat, diktálja az írnivalót. A következő lépést Regino teszi meg világkrónikájában. Természetesen alapos anyaggyűjtés előzte meg művének megírását, így bizánci forrásokat is felhasznált. Nyugaton a steppei részekről eléggé elnagyolt, a klasszikus íróktól származó leírások voltak, így mindenekelőtt és -fölött Iordanes munkája a Getica, emellett infómorzsákat az aktuális viszonyokról Bizánctól is szerezhettek. Ilyennek gondolom a Meótisznál tanyázó besenyőkről szóló morzsát is. Iordanes okán a hunok, s a Meótisz, ahonnan kirajzottak, különösen érdekes volt, tehát a Meótisz, márcsak egy újabb "hun" csapás lehetősége miatt is magára vonta a kortársak figyelmét. Regino idején a "hun csapás" nemcsak lehetőség volt, de a valóság maga. Nem véletlenül nevezi hunnak a honfoglalókat, s nem véletlenül eredezteti őket a Meótiszból. Ahol az aktuális infómorzsa szerint épp pecinaci élnek, ami a patzinakoi latinos alakja. Besenyőkről Regino tudósít először a nyugati világban, s épp a magyarokkal kapcsolatban. Az meg már az ókortól közhely volt, hogy a steppén egyik nép elűzi a másikat, s a végén a rómaiak szívnak... Azaz ha a besenyők élnek a Meótiszban, akkor nyilván kiűzték onnan a hunokat, akik viszont rázúdultak a rómaiakra, akik történetesen germánok voltak, de attól még Szent Római Birodalomnak nevezték magukat, míg Bizánc a szerényebb Római Birodalomként tekintett magára. Ezzel a spekulációban megjelenik a besenyők általi elűzetés motívuma is - igaz itt meg hiányzik a megelőző bolgár háború, csupán általánosságban zaklatják a karantánok, s bolgárok végeit. A két motívum összekapcsolását Bizáncban végezték el. Az enciklopédikus Excerpták válogatásánál már nyilván felfigyeltek a különböző párhuzamos információkra, s egybeszerkesztették azokat. Így a DAI kompilátorának nem okozott gondot beilleszteni a műbe a történetet. Zavart legfeljebb az okozhatott, hogy úgy tűnik, egy tényleges, bizánci felkérésre végrehajtott akció is színesítette a képet, azaz a 896-ban propagandisztikusan felvázolt forgatókönyvet sikerült ténylegesen is alkalmazniuk, s ahogy fentebb fejtegettem, 908 táján magyar kalandozók taroltak Bulgáriában. Ami Szimeon számára is nyilvánvalóvá tette, hogy ha háborúzni akar Bizánccal, akkor a hátát biztosítania kell a magyarok ellenében. Vagyis kutyaharapást szőrivel, az egyik nomád ellen a másikat kell kijátszani, s felbérelte a besenyőket a magyarok megtámadására. S maga is akcióba lépett. A rekonstrukció szerint a Déli-Bug mentén zajlott a csata. Mindenesetre 913-27 közt, amikor végül is újabb bolgár-bizánci háború zajlott, a magyarok nem avatkoztak be. Bizánc kénytelen volt másokat mozgósítani. Pl. a szerbeket, illetve ez az egyetlen alkalom, hogy besenyőket sikerült bevonnia a krími théma parancsnokának 917-ben, feltehetően a Meótisz vidékéről... Szumma szummárum: A 896-ban propagandisztikus céllal megalkotott forgatókönyvet 908-ban feltehetően sikerült átültetniük a valóságba, Ezután Szimeon fellépése tökéletesen logikusan következett, de a kiűzetés motívuma nyugati spekuláció révén került bele a történetbe, s állt össze azzá, amit a DAI-ban olvashatunk a 40. fejezetben. Ehhez képest eléggé eltérő verziót olvashatunk a 38-ban, ahol kangarokat, szavárdokat emlegetnek, s Levedit vezérként. Olyannira más ez a történet, hogy sokan külön történetnek tartják, s egy első elűzetésről beszélnek. Abban egyetértek, hogy ez egy másik történet. Aminek semmi köze eleinkhez, hanem egy kangar-szabír háború leírását adaptálták az említett forráshiány miatt a honfoglalók előéletébe. Mivel az időközben megszerzett infómorzsák alapján akadtak rokon vonások, egyszerűen leporoltak egy történetet, s modernizálták a neveket. A dolgot megkönnyítették a hasonló hangzású nevek is. Mivel véleményem szerint a DAI szövege többször is módosult, így aktuálpolitikai megfontolások indokolják a változtatásokat. S mivel épp a besenyő-magyar viszony kapcsán mutatkozik eltérés az ismerttől, ugyanakkor a besenyőkről festett kép is eléggé eltér az ismerttől, de attól is, ahogy szűk egy évszázaddal később vélekedtek róluk, mindenképpen politikai propagandának kell tekintenünk azt, hogy a besenyők potens katonanépe egy csettintésre ugrik, pontosabban ajándékkal lekenyerezés után ugrik, s a Bizánc számára veszélyt jelentő törzseket lehűti. A valóságban inkább arról értesülünk, hogy besenyők támadtak bizánci területeket, a későbbi szerzők barbár félig állati, félig emberi lényeknek írják le őket, korábbi toposzok széles választékát alkalmazva, s a befogadásukat is ellenérzéssel nézik. A DAI az egyetlen, amely pozitív képet fest róluk, ez feltehetően összefügg azzal az irányváltással, amit a 963-ban hatalomra jutó katonacsászárok visznek végbe. Bizánc tengeri hatalmát erősítve katonai eszközökkel oldják meg a külpolitikai feszültséget. a muszlimok elleni háborút az egyház támogatásával, de a bolgárok ellenit az egyház ellenében is végrehajtva. Ebbe a képbe illeszkedik az a felfogás is, amely a katonai szempontok alapján mérlegelve a besenyőket, mint potens katonai erőt mutatja be, akik jó szövetségesek lehetnek. Itt fontos, hogy a magyarok ellenében, akiket lám már a múltban is elhajtottak, egyszer, kétszer, többször... S mint ahogy az a propagandáknál szokás, a hír igaz, de...
A 40. fejezetben olvassuk a törzsek felsorolása, s a bulgáriai kalandozás, majd a besenyő affér leírása után: "Ezen a helyen (a turkok által lakott helyen) a régi idők számos emléke található, legelőször is Traianosz császár hídja, ahol Turkia kezdődik; azután ettől a hídtól háromnapi járásra van Belegrad, ahol a nagy és szent Konsztantinosz császár tornya található; aztán feljebb a folyón Szermion(Simium) nevezetes helye van, kétnapi járásra Belegradtól. Azon túl pedig Nagy Moravia fekszik, amelyet a turkok elpusztítottak, s ahol korábban Szfendoplokosz uralkodott. Ezek az emlékek és neves helyek az Isztrosz(Duna) folyó mentén találhatók, de az ezek fölötti területek is a turkokhoz tartoznak, ezeket a rajtuk áthaladó folyók után nevezik meg. Ezek a folyók a következők: Első a Timészész(Temes), második a Toütész, harmadik a Morészész(Maros), negyedik a Kriszosz(Körös), s végül a Titza."
Mai ismereteink alapján ez a leírás korántsem fedi le a honfoglalók által megszállt területet. De akkor mégis honnan, s miért került bele a műbe? A miértre elég egyértelmű a válasz - "A turkok, ez a nép, melyet míg fel nem használtunk, nem is ismertünk..." írja Arethasz - az információhiány. Márpedig ha Arethasz ezt írja, aki pedig másolóiskolát működtetett, számos antik szerzőt ismert, s másolt maga is, akkor elég feltűnő, hogy néhány évtizeddel később már milyen sok infót találunk a turkokról. A kortárs szinte semmit nem tud, az utódok viszont számos történetet ismernek meg, vagy inkább spekulatív úton kapcsolnak a turkokhoz. A magyarokhoz fűződő viszony persze magyarázza az érdeklődést, de ettől még nem dől az információ. A régi írók tanulmányozása önmagában nem ad megoldást, időnként rá kell segíteni a megértésre, magyarul igazítani kell, s máris a semmiből infóözön nyílik. Ma sincs másképp. Tehát tanulmányozzuk a régi írásokat, hátha találunk valamit, amin kicsit igazítva ugyanoda jutunk... ahogy a fenti, turkokról való fejtegetésben írtam, turk ügyben kicsit messzire kell visszamennünk. Az igazi, történelmi türkökről Menandrosz illetve Theophülaktész Szimokattész írtak, illetve leginkább őket idézték későbbi szerzők. Félretéve azt az ellenvetést, hogy "de hát sermmi közük hozzá", nézzük meg egy kicsit jobban, mit is írtak, különösen az utóbbi. Ha Bölcs Leó nem restellt Maurikiosz Sztrategikonjából ollózni, akkor mi se finnyáskodjunk! S feltehetően a DAI anyaggyűjtői sem finnyáskodtak. Leó/Maurikiosz művének ominózus fejezeteit egyszerű nyelvezete, praktikus, lényegretörő megfogalmazásai miatt katonai szerzőtől származtatják, aki személyes tapasztalatait vetette papírra. Ne is menjünk messzebb Maurikiosz híres hadvezérénél, Priszkosznál. Életének kevésbé sikeres szakaszait mellőzve induljunk a balkáni ténykedésénél. Itt Szimokattészt követve azt találjuk, hogy először az avarok szövetségeseivel a szlávokkal számol le, majd Singidunum (Belgrád) alá vonul, megveri az avarokat, felújítja a lerombolt falakat, (s talán Sirmium térségéig is kiruccan) s hosszabb időt tölt a térségben 595 táján. A következő fontosabb esemény 599-ben esik, amikor Viminaciumnál (Traianus hídja!) foglal állást, tíz nap alatt három csatát vív meg győztesen az avarok ellen, majd átkel a Dunán, s újabb pusztító ütközetekben diadakmaskodva egészen a Marosig hatol(esetleg a Körösig?), ahol aztán Maurikiosz parancsára visszatér (a Tisza mentén?). Feltűnő egyezés van Turkia leírása és Priszkosz ténykedésének leírása közt (főleg a kiegészítő megjegyzésekkel). Egyelőre itt be is fejezem, s némi kitérőt teszek, hogy érthetőbb legyen a végkövetkeztetés. Menandrosz illetve Szimokattész írásaiból tudjuk, hogy 568-ban türk követek jártak Bizáncban, s nem éppen tisztelgő formában mutatkoztak be. Az avarokkal kötött bizánci egyezmény ellen tiltakoztak, mivel az avarokat saját alattvalóiknak tekintette a kagánjuk. S hogy mennyire komolyan gondolta a dolgot, azt 576-ban a kimmériai Boszporosz elfoglalása is mutatja. A továbbiakban találgatásokra vagyunk utalva. Bizánc súlyos háborúban áll a perzsákkal, a Balkánra nem igen jut ideje, pedig ott ekkoriban válságosra fordul a helyzet. Az avarok, szláv szövetségeseikkel és/vagy alattvalóikkal egyetemben szisztematikusan pusztítanak, s a szlávok ráadásul folyamatosan nyomulnak be, telepszenek meg az elpusztított területeken. Mindezt azok az avarok követik el, akik egy türk világbirodalom nyomása elől menekültek el, s akiket az említett türkök továbbra is fenyegetnek... Az optimisták persze mondhatják, hogy hiszen a magyarok is ezt tették a besenyők által fenyegetve, de azért legyünk realisták. A türkök komoly erőt képviseltek, s elszántak voltak, hogy akár a világ végéig is üldözik az avarokat, a besenyők meg leginkább koholt propagandaszövegekben üldözték a magyarokat... Visszatérve tehát az avar-türk konfliktusra, azt tudjuk, hogy valamiképp rendeződött, s aligha lehet kétségünk afelől, hogy hogyan. Természetesen nem az avarok diadalmas győzelmével, így figyelmet érdemel az a hír, amely a türköktől menekülő tarniakh, kotzager, zabender csoportról ír. Menekülők voltak? Vagy türk megbízásból az avarok megregulázására küldött sereg? Amely aztán letelepedett a szomszédságban, hogy felügyelje a korábbi rakoncátlankodókat. Hova telepedett? Természetesen a Bánátba, s a Duna mentére, elég közel ahhoz, hogy a Vaskapu természetes akadálya ne legyen akadály, s mindkét oldalon ők legyenek. Ez esetben a feljegyzésekben ők türk színekben szerepelnek. Ami szempontunkból azért fontos, mert ez esetben megvilágíthatnak egy másik homályos foltot. Ez pedig a PVL közlése, miszerint: "...fehér ugrok jöttek és örökölték a szlovének(szlávok) földjét...". Mivel a PVL-ben az ugrok rendre a turkok helyén szerepelnek, így ezen bejegyzés eredeti bizánci forrásában turkok szerepeltek. Bár az esemény a PVL szerint Herakleiosz császár idején történt, ezt nem kell túl komolyan vennünk. Az időpontok meghatározása nem erőssége a műnek. De a bolgárok emlegetése egyébként is gyanússá teszi a bejegyzést. Alighanem sűrített eseménysorról van itt szó, amelyet ráadásul még meg is fejeltek. konkrétan arra gondolok, hogy a fent említett három népcsoport, akik betelepedtek Avariába, között szerepel a zabender, amely képzésmódjában erősen emlékeztet az onogur~onogundur párra, azaz egy zaber~szabír név törökös változata lehet. Egyben átmenetet képez a szabír és a szláv szever között. S ezzel elérkeztünk egy újabb fontos mozzanathoz, a DAI egyik közlésének egy lehetséges magyarázatához. A szeverek az Epta geneai néven szereplő, bolgárokkal szövetségben álló csoport, akikről először Herakleiosz idejében történik említés. Vagyis a PVL kompilátora amellett, hogy súrített, a hierarchikus viszonyt is tekintetbe véve először a bolgárok foglalását írta le, majd utána a forrásokban Herakleiosz alatt megjelenő Epta geneai csoportot. A mi szempontunkból ennek azért van jelentősége, mert ez az Epta geneai csoport egyrészt már a bolgárok előtt jelen volt a térségben, másrészt viszont az általános vélekedéssel ellentétben semmi jel nem mutat arra, hogy szlávok lettek volna, akár az előbb említett csoportosulás a három törzs leszármazottai, kiegészülve akár szláv csoportokkal is. Azaz egy türk(nek nevezett) csoport az avarok felügyeletére betelepszik a Bánátba, elkergeti a szlávokat, az avarokat egykori szövetségesük, Bizánc megtámadására ösztökéli, később Priszkosz hadjárata során szétzúzza őket, amivel tudtán és akaratán kívül az avarok helyzetét könnyíti meg, akik ezután már saját szakállukra támadják Bizáncot, mivel a felügyelő erők szétverése után ők kerülnek domináns helyzetbe. A felügyeletet korábban ellátó "türk" népesség maradékai kénytelenek az avarok uralmát elviselni, őket feltehetően az avarok telepítik át a Dunán túlra, a mai Szerbia, Bulgária területére, ahol határőrökként funkcionálnak, mígnem Bizánc katasztrófával végződő ostroma után lerázzák az avar igát, s majd a bolgárok szövetségeseivé válnak. Szempontunkból a névben is szereplő jellemzőjük a fontos, azaz hét törzsből/nemzetségből álltak, akárcsak a turkok, akiket korábban valamilyen okból szabartoi aszfaloi néven neveztek.
Összefoglalva a fenti mozaikos eszmefuttatást, röviden egy ilyen eseménysort rekonstruáltam: A türkök elől menekülő avarok kénytelenek voltak elfogadni a türkök főségét, miután a türk kagán egy kontingenst küldött a megregulázásukra, amely törzscsoport tagjai közt voltak szabírok is, de kívülről, bizánci szemmel ők türkök voltak. Ez a csoport a Bánátban telepedett le, de szállásterülete lehúzódott a Dunáig, korábbi szláv területeket is magába foglalt. Ez váltotta ki a szlávok beözönlését a Balkánra, amit a türk kagán parancsára az avarok is megtámogattak, hiszen lehet-e jobban megbüntetni valakit, mint korábbi szövetségese ellen küldeni? Akár volt Bizánc és az avarok közt szövetség, akár nem, a türkök gondoskodtak róla, hogy ne jusson eszükbe szövetkezni. Bizánc szemszögéből a közéjük és az avarok közé települő csoport az avarok határőrségének látszott, tehát csak alárendeltje lehetett az avaroknak. A türkökkel kiegyezett avarok ezután türk parancsra, de emellett saját szakállukra is a Balkán módszeres pusztításába kezdtek. Priszkosz hadjárata lényegében szétzúzta az avarokat felügyelő "türk" szövetséget, miáltal az avarok felszabadultak a türk nyomás alól, s fordult a kocka, ők váltak dominánssá a "türkök" ellenében. Akiknek maradékait hét törzsbe szervezve ténylegesen határőrként használták, míg erejük meg nem roppant, s a Kovrat szervezte Nagy-Bulgária felügyelte a pontuszi régiót. Az Epta geneai, a hét törzs szintén ehhez az alakulathoz csatlakozott, majd az Aszparuh megalakította dunai bolgár állam részévé lettek. A DAI kompilátorai és a PVL kompilátorai ugyanarra a forrásra mentek vissza, amire Theophanész is, s talán Szimokattész is. A "türkök elől menekülő" kotzagér, tarniakh, zabender csoport a Bánátba települt, afféle Kis-Turkiát létrehozva, s örökölve a szlávok földjét a Duna mellett. A köztük szereplő zabenderből szláv szever lett, s mint a "hét törzs" tagjai bukkantak fel újra a bizánci forrásokban. Ez a név bukkan fel szeverján alakban a PVL-ben, s szabíroi formában korábbi bizánci forrásokban. Így érthetővé válik a DAI sztorija. A hét törzsből álló, korábban valamilyen okból szabartoinak nevezett turkok konfliktusa a kangarokkal, a hároméves kokettálás a kazárokkal, s végül a szétválás, Perzsiába, illetve nyugatra költöző néprészekkel. S magyarázható a PVL fehér ugrijainak szereplése.
A DAI következetesen turkoknak (türköknek) nevezi a honfoglalókat. Elég különös, hiszen Leó, de Konstantin is közvetlen kapcsolatban állt velük, s míg például az úzokat néven nevezi, bár közvetlen kapcsolatban ekkor még nem voltak velük, a besenyőket néven nevezi, igaz velük kapcsolatba kerültek, addig például a muszlim szerzők ismerik a mai felfogás szerinti önelnevezésünket madzsgar formában. A kérdést általában elintézik azzal, hogy a turk egy toposz, amit a steppei népekre gasználnak, de ezt nem találom meggyőzőnek. Milyen másik népet meveztek turknak bizánci szerzők az eredeti türkökön és a honfoglalókon kívül? A kérdésre véleményem szerint más megoldás van. Kicsit bonyolultabb, kicsit misztikusabb, s kevésbé kényelmes, kézenfekvő. Ehhez először is azt kellene tisztázni, hogy mit jelentett a türk szó azok körében, akik használták magukra, esetleg a környező népek kiket tekintettek türköknek. Ezután felvetődhet a kérdés, hogy vajon a honfoglalók, pontosabban a hatalmi elit nevezhette-e magát türknek, s ha igen, akkor mi okból.
Az első kérdésre csak közvetett források állnak rendelkezésre, s azok sem igazán a kérdéssel foglalkoznak. Muszlim szerzők, bizánci írók szólnak türkökről, s néhány más forrás, kínaiak is. a magam részéről a kérdést a szó etimológiája felől közelíteném meg, majd a steppei szokásokra térnék át. A szó gyökerét többféleképp magyarázzák, s alapjában hotani szakának tartják, amely összecseng török szavakkal, így gyorsan elterjedt a későbbi török nyelvű népek közt. Abban általában egyetértés van, hogy kezdetben az Asina-klánra vonatkozott, erre a szaka eredetű, de heterogén összetételű csoportra, amely később eltörökösödött. Az általános vélekedéssel ellentétben, amely türknek gondol minden népet, amely e dinasztia tagjainak uralma alá került, a magam részéről egy másik elképzelést vetnék fel. amellett, hogy a külső források inkább az előzőt erősítik. A magam részéről az önelnevezés felől közelítenék, s a gyökerekre utalnék. Vagyis az Asina-klán tagjai nevezték magukat türknek, sőt göktürknek, amivel égi eredetüket kívánták hangsúlyozni, akár úgy is, hogy a török illetve szaka 'kék' jelentésű szót összekapcsolták. Vagyis a 'kék', azaz 'égi' eredet a klán tagjait illette meg, így türkké az válhatott, aki a klánhoz tartozott. Persze idővel a beházasodás illetve születés révén szépen gyarapodott a kör, de türknek lenni mindvégig kiváltságos dolog maradt, mert ez egyfajta elitséget, égi eredetet hordozott. Ami hozzájárult egyfajta kollektív öntudat kialakulásához is. Mivel története során a türkök birodalma igen nagy területre terjedt ki, a különböző népek integrálása, pontosabban a vezető rétegének integrálása során felhasználhatták ezt is, vagyis azáltal, hogy kapcsolatba kerültek az Asinákkal, maguk is türkké váltak, így részesei lettek az égi eredetnek. Legalábbis az elit. A különböző források általában az elit alapján ítélték meg a népeket, s ritkán foglalkoztak azzal, hogy az egyszerű nép mennyire azonosul a vezetőivel, vagy modern szóval, identitása tükrözi-e a vezetőiét. Ezáltal vált lehetővé az, hogy egy egyébként összetartozó csoportnak a steppén többes identitása legyen. Volt egy saját identitása, amely a kapocs volt a tagok közt (pl. mindenki besenyő volt), míg a vezetőknek volt egy másik identitása is emellett, hogy ők türkök is voltak, azaz valamilyen módon kapcsolódtak az Asinákhoz. Maga a folyamat A Türk Birodalmak fennállása idején zajlódott, de elég sokáig tartott ahhoz, hogy a tényleges türkök eltűnése után kissé átalakulva, a türk szó eredeti jelentésének megfelelően már inkább az égi eredetet szimbolizálta, mint konkrétan az Asinákhoz való tartozást, bár a vérmesebbek még ezt is számon tarthatták.
Ezek után rátérve a második kérdésre, hogy nevezhették-e magukat bármilyen értelemben türknek a honfoglaló elit csúcsán állók, véleményem szerint igen. Azaz "égi eredetű" dinasztia lehetett Almucs dinasztiája. Ebbe az elképzelésbe belefér a turul-monda, hiszen a turul az eget is szimbolizálhatja. Felvetődhet a kérdés, hogy esetleg az Asinákhoz lehetett-e közük, hiszen ha már vizsgálódunk, akkor tegyük azt alaposan. Erre a kérdésre nem lehet kielégítő választ találni. Nem ismerjük eléggé az Asinák családfáját ahhoz, hogy kibogozhassuk a szálakat. Azt tudjuk, hogy a Második Türk Kaganátust megdöntő szövetség tagjai közt kirobbanó háborút végül az ujgurok nyerték meg, s alapítottak birodalmat a türkök helyén. A főnökük 727-től vezette az ujgurokat, tehát még a türkök idején vált vezérré, így a fentebbi gondolat alapján maga is valamilyen formában türkké válhatott, integrálódva a türk hatalmi gépezetbe. Ezt a türk tudatot továbbadva utódainak az utolsó ujgur kagánig jutunk, akit Ögének/Ügének neveztek. Újabban felelevenített elképzelés szerint ez az Üge akár azonos is lehet a magyar krónikák Ügyekjével. A részletek mindenesetre tisztázandók, de ha a bizánciak türközése nem toposz, hanem az uralkodó család hagyományában gyökerezik, akkor az Üge/Ügyek felvetés egészen érdekes távlatokat nyit meg a honfoglalók eddig is színesnek tartott összetételének további árnyalására.
Azt Moravcsikék is leírták, hogy a mű törzse, a nemzetekről szóló leírás már a 940-es évek elején kész volt, más mű részeként. 952 körül Rómanosz nagykorúvá válásakor aktuálpolitikai okokból (fogalmazom meg így én) ezt kiegészítették néhány fejezettel, esetleg frissítették, aktualizálták egyes részeit, pl pont a magyarokról szóló részt, Árpád illetve utódainak genealógiájával. Augsburg után, a magyarok korábbi szerepe újraértékelésre került, s a másik római birodalommal való kapcsolatok révén más megvilágításba kerültek események. Gondolok itt Regino híradására, a fuldai évkönyv bejegyzésére, amik megintcsak tendenciózus, propagandisztikus híradások, s véleményem szerint nem függetlenek a bizánci propagandától, azaz lényegében visszakölcsönöztek infókat a magyarokról. Amik közben nyugaton bővültek, módosultak. A fuldai bejegyzés nem tud arról, hogy Szimeon besenyőket bérelt volna fel a magyarok ellen, csak azt tudja, hogy Leó hívására a magyarok tönkreverték Szimeont. Regino úgy tudja, hogy a hunok(magyarok) a Meótiszból a besenyők elől menekültek el. A DAI e két forrás szimbiózisával egy olyan sztorit ad elő, ahol a magyarok bolgár hadjárata után következett a besenyők általi kiűzetés. Az egész folyamat remekül illeszkedik a politikai propagandák szokásos menetéhez, ahogy a fuldai bejegyzés is már eleve. De akkor most foglalkozzunk szigorúan a DAI-val. Tehát a 958-as évszám ennek, a magyarokkal szemben megváltozott politikának a következtében jön szóba, az évszám a fenti fejtegetésből következik. De nem ez az alap, hanem a másik, a 963! Ez utóbbi évszám az, amelyik erősebben játszik, s az első módosítást követő újabb értelmező másolat létrejöttét szükségessé tette véleményem szerint. Mi is történt 963-ban? Az első és legfontosabb esemény az ifjú Rómanosz halála. Ezt követte Theophanó császárné átmeneti, rövid régenssége, majd Konstantin flottaparancsnokának, Niképhorosz Phókasznak a trónralépte, akit nem sokkal később rokona, Ióannész Tzimiszkész követett 969-ben, mígnem Rómanosz kiskorú fiai nagykorúvá lettek, s visszatért a dinasztikus öröklés. Jellemző a bizánci udvarban zajló eseményekre, hogy talán már Konstantin sem természetes halállal távozott az élők sorából, de fia, Rómanosz megmérgezése elfogadott tény, Phókasz halála sem végelgyengülés miatt következett be. A személyi változások mögött persze nemcsak egyéni érdekek, hanem hatalmi csoportosulások harcai is álltak. Konstantin külpolitikájában a térítés, ajándékokkal való lekenyerezés fontos szerepet játszott, halála után markánsan a katonai megoldások kerültek előtérbe. Persze a propaganda ekkor sem szünetelt, s véleményem szerint ebben játszott nagy szerepet a DAI, s a korábban már említett Bazil Lekapénosz. Bazil 959-ben, Konstantin halála után kiszorult a hatalomból, helyét egy másik eunuch, Ioszéphosz Bringasz vette át. 963-ban aztán újra üstökösként kerül ismét a hierarchia magaslataira. Visszakerül parakoimómenészi címébe, a keleten folyó sikeres háborúkban is részt vesz, mesés vagyonra tesz szert, bőkezű mecénásként válik ismertté, s nem mellesleg Phókasz császár megbízásából újabb excerptát szerkeszt a tengeri hadviselésről szóló munkákat kivonatolva gyűjti össze a régibb korok szerzőinek legfontosabb gondolatait. Phókasz katona volt, nyers és faragatlan, s katonai sikerei ellenére sem lett népszerű a kifinomult bizánci udvarban, így a kényszerházas Theophanó szemében sem. Meggyilkolása nem is okozott különösebb felfordulást, a helyét a császárné szeretője, szintén Konstantin korábbi flottaparancsnoka, szintén sikeres hadvezér, Ióannész Tzimiszkész nagyobb zökkenő nélkül foglalta el. A nemkívánatos császárok eltávolításában Bazil szerepét különbözőképpen ítélik meg a későbbi korok krónikásai. Hol csendes szemlélőként, hallgatólagos támogatóként, hol aktív szereplőként, zendülések szervezőjeként, fedőakciók részeseként említik, de abban egyetértenek, hogy nélküle nem mehetett végbe az esemény. Mindenesetre üstökösként felragyogó karrierje sejtetni engedi, hogy a hatalmat átvevő katonai lobbi, hogy ezt a mai fogalmat használjam az egykori csoportosulásra, Bazilban egy ravasz, művelt és képzett embert talált, akit személyes ambíciói, illetve Konstantin alatt betöltött szerepe alkalmassá tett arra, hogy céljait keresztülvigye, s tartósan hatalomban is maradjon. Mint említettem, Phókasz katona volt, s kevésbé járatos a kifinomult diplomáciai cselszövésekben, tehát szüksége volt egy olyan emberre, aki viszont járatos volt ez utóbbiban. Bazil lehetett az, aki Phókaszt és a mögötte csoportosulókat szalonképessé tette az udvarban. S akkor végre szóljunk a DAIról is. Mint említettem, Bazil szerepe már az első kompiláció összeállításában is eléggé valószínűnek látszik. Konstantin alatt betöltött pozíciója, s a trönörökös nevelésének felügyelete, továbbá a tudás iránti érdeklődése egyaránt predesztinálta erre a szerepre, s ennek nyomán a 958-as betoldást is köthetjük a nevéhez. Mindezt azért tartom szükségesnek újra hangsúlyozni, mert az előbbi fejtegetéseimet azzal zárnám rövidre, hogy a katonai lobbi szalonképessé tételének érdekében felhasználhatta az ominózus DAIt, mint a tudományos igénnyel megalkotott uralkodói kézikönyvet, mégpedig az éppen aktuális politikai viszonyoknak megfelelően kiegészítve, gyakorlatilag a katonai lobbi érdekeinek megfelelően átalakítva azt. Korábban más topikban felvázoltam egy teátrális szcenáriót ennek illusztrálására, de ennek szelídebb verziója is elképzelhető. A lényeg az, hogy a DAI bizonyos fejezetei az épp aktuális politikai érdekeknek megfelelően, azaz a katonai lobbi szalonképessé tétele miatt kerültek finomításra, azaz átírásra. A miértre a válasz elég egyértelmű. A katonák katonák, a bizánci udvar kifinomult ízlésű hivatalnokai számára egy absztraktabb, tudományos igénnyel megfogalmazott eszmerendszer, ami például Konstantin ideája volt, sokkal elfogadhatóbb, s épp emiatt vált a DAI egy fontos eszközzé. Konstantin állíttatta össze, tehát az ő elveit tükrözte, így ha a katonai lobbi törekvéseit be tudják csempészni a konstantini eszmék közé, akkor ezáltal tulajdonképpen egy konstantini hagyományt tesznek folyamatossá. Ami által szalonképessé válik a katonai rezsim is. Erre az eszmei igazításra keresve sem találhattak alkalmasabb embert Bazilnál. Műveltsége, múltja, Konstantin alatt betöltött pozíciója, s ezáltal ismeretei mellett személyes ambíciói is segítették a katonai lobbival való kiegyezést. Nem véletlen, hogy Phókasz első intézkedései közt szerepelt Bringasz leváltása, száműzése, s Bazil Lekapénosz kinevezése. Ennek a törekvésnek tudhatjuk be az újabb excerpta elkészültét, s nem véletlen a témaválasztás sem. A tudományos alapossággal kidolgozott közigazgatás konstantini eszméje, legalábbis Phókasz országlásának kezdetén ilyen külsőségekben nyilvánult meg, s ennek az eszmének keretében válhatott olyan fontossá a DAI, hiszen annak célja pont ez volt. Bazil élettörténetének ismeretében talán nem véletlen az a 979-re utaló margószéli jegyzet sem, amelyre Moravcsikék utalnak, s amely egy 979-es másolat/átirat létét feltételezi. Eszerint 979-ben történt valami, amihez újra fel akarták használni a DAIt, feltehetően az ekkor épp uralkodó császár, II. Bazil ellenében. Vagyis a régi receptet kívánták újra felhasználni, s ehhez alighanem a régi embert megnyerni. Szerény ismereteim birtokában csak tippelni tudok, hogy történetesen a II. Bazil ellen lázadó Bardasz Szklérosz kívánta felhasználni Bazil Lekapénosz közreműködésével a DAIt egy, a korábbihoz hasonló akcióhoz. Bazil császárt azonban kemény fából faragták, s a harcmezőn bizonyított. 979-ben leverte Szkléroszt, majd egy évtizeddel később egy újabb lázadó tábornokot, Bardasz Phókaszt győzött le 989-ben. Ezzel megtörte a nagyhatalmú katonai arisztokráciát, amit korábban katonai lobbinak neveztem, miközben a hadsereg nagyobb részének hűségét is fenntartotta. De nemcsak katonai téren volt sikeres (nevéhez fűződik Bulgária meghódítása is), hanem az adminisztráció terén is. Uralkodásának kezdetén Bazil Lekapénosz "hatalma" csúcsán áll, a katonacsászárok alatt az adminisztráció irányítója, s emellett mesés vagyon felhalmozójaként szinte kiskirályként éli életét a keleti hódítások gyümölcsének learatásával. Vagyonszerzésének legitimitását többen is megkérdőjelezik, így újfent érdeke, hogy az ifjú császár érdeklődését a császárral együtt elhárítsa, azaz a katonai lobbival együttműködve új császárt ültessen a trónra. Szklérosz balul sikerült lázadása után Bazil még a helyén marad, de 985-ben már nélkülözhetővé válik, s a császár vizsgálatot rendel el, ami után vagyonát elkobozzák, őt magát száműzik, s még ebben az évben meg is hal. Szumma szummárum, véleményem szerint a DAI nem egy mai értelemben vett szakdolgozat, amit egyszer elkészítettek, s aztán úgy maradt, hanem egy afféle kézikönyv, szöveggyűjtemény, amit az épp aktuális politikai igényeknek megfelelően módosítottak, átírtak. Emiatt kerültek bele önellentmondások, s maradtak benne pontatlanságok. Az átalakítás általában hirtelen fellépő igény volt, s nem voltak hónapok a gondos szerkesztésre, hanem ad hoc jelleggel történtek. Bár e módosításokat olyan személy intézte, aki közreműködött az összeállításban, s tudása is megvolt hozzá, de az ember feje nem káptalan, így jobbára csak nagy vonalakban volt tisztában a tartalommal, s a rendelkezésre álló rövid idő miatt nem tudta egységes egésszé formálni a művet, az összefüggéseket, hivatkozásokat pontosítani. Így aztán egy eseménysort több változatban is tartalmaz a DAI, az épp aktuális igény szerint módosítva. Tehát ha az első verziót 952-re tesszük, akkor 958-ban, 963-ban, s esetleg 979-ben került sor aktuálpolitikai megfontolások alapján átdolgozásra. Majd egy évszázadra feledésbe merült, s csak a Dukászok alatt bukkan fel újra. Aligha véletlen, hogy a Szent Koronán Gézát Turkia királyának nevezik...
E pillanatban ez a kérdés a legnehezebb. Eredeti kézirat nem maradt fenn, a legrégibb, a párizsi kézirat Ioannész Dukász cézár/társcsászár írnokának másolata a műről (vagy annak egy másolatáról). Mivel kompilációról van szó, amely különböző korokból származó, különböző eredetű, s különböző színvonalú munkák kivonatait tartalmazza, esetleges saját elképzelésekkel vegyítve, s amit a későbbi másolók nem mindig betűhíven írtak át, csak közelítő időpont adható meg, s bizonyos részek esetlegesen későbbi elképzelést is tartalmazhatnak. Moravcsikék elképzelése a 952 körüli időpontra első látásra reálisnak látszik. Rómanosz ekkor már 14 éves, tehát szellemileg is érett arra, hogy az uralkodás nehéz művészetével ismerkedjen. Moravcsikék felvetik, hogy egyes részek már korábban elkészültek, s a 952 a végleges összeszerkesztés időpontja. A magam részéről ezt még megtoldanám azzal, hogy aktuálpolitikai okokból a szerkesztés még 952-ben sem zárult le, sőt a császár halála sem zárta azt le! S ez véleményem szerint pont a minket is közelebbről érintő részekben érhető tetten. Augsburg után megváltozott a császárság magyarok iránti politikája, amely indokolttá tehetett egy ilyen módosítást a tankönyvben is. Majd a császár halála után szintén aktuálpolitikai okokból újabb módosítás történt. A későbbiekben A DAI jelentőségét veszítette, bár egy margószéli hivatkozás alapján 979-ben Moravcsikék egy másolat elkészültét tételezik fel. Tehát a jelenleg vallott 952 körüli időponthoz két újabbat fűznék hozzá. Egyrészt 958-at, másrészt 963-at. Ezeket a mű belső tudósításából, illetve a külső körülményekből, politikai eseményekből vélem levezethetőnek.
Kezdjük az elsővel, mert ez az egyszerűbb. A 37. fejezet a besenyőkről szól. Ebben szerepel : "Ötven évvel ezelőtt az említett úzok egyezséget kötöttek a kazárokkal, rátámadtak a besenyőkre, felülkerekedtek rajtuk, s elűzték őket földjeikről, ahol az említett úzok a mai napig élnek..." Ezután a besenyők kóborolnak, majd a turkok (magyarok) szállásait foglalják el, s: "... és urai annak a területnek, mint mondottuk, mind a mai napig, ötvenöt esztendeje." A különböző értelmezések a besenyő-magyar konfliktust veszik górcső alá, s legfeljebb elírásnak veszik az 50-55 évet. Véleményem szerint is elírás, de nem úgy. Inkább automatizmus, amely önkéntelenül mozgatja az ember, a másoló kezét. Azaz az eredeti szöveg lenne egy 958-ban íródott, amit ismer a másoló, aki 963-ban másol. A szöveg kezdetén szereplő "ötven évvel ezelőtt" kifejezésből automatikusan kiszámolja az időpontot: 958-50 = 908. majd a szakasz végén a "mind a mai napig", azaz 963-ig, vagyis 963-908 = 55 év születik. Tehát a másoló itt nem mechanikusan végezte dolgát, de értelmezte is, s tudat alatt automatikusan "korrigálta" is az évszámot. Így az esemény egy 908-ban zajlott besenyő-magyar konfliktusra utalna, amelyben eleink húzták a rövidebbet. Aktuálpolitikai okokból, a "ha ló nincs, szamár is jó" elvén egy politikai szempontból megfelelő eseményt helyeztek más megvilágításba, más időbe. A propaganda már csak így működik. vegyünk egy eseményt, ami számunkra megfelelő, majd helyezzük olyan kontextusba, hogy még megfelelőbb legyen. Ezzel azt akarom mondani, amit mostanában már mások is pedzegetnek. A honfoglalás és a besenyő előnyomulás "nem akkor, nem úgy, s nem az" volt, ahogy azt a regnáló felfogás elképzeli. A kettő nem függ össze, s végképp nincs ok-okozati összefüggés köztük. Ezt ideológiai megfontolások alapján fejlesztették ki, s támogatták meg különböző források megfelelő (át)értelmezésével. Ez kivezet a témánk köréből, de szükséges szólni róla, mert a regnáló honfoglalás- illetve besenyő-mitológia alapműként hivatkozik a DAI-ra. A 908-as időpontot még egy belső infóval támogatnám meg: A 40. fejezetben, a kavarok és turkok nemzetségeiről szóló részben a besenyők támadását megelőző leírásban arról szól, hogy a turkok (magyarok) Leó hívására tönkreverték Szimeon bolgár cárt, majd visszatértek országukba. "Abban az időben Lioüntika, Árpád fia volt a vezérük". A magyar-besenyő konfliktus eltérő leírásából leginkább arra következtetnek, hogy több is volt, s ezeket összemosta a szerkesztő. Szerintem viszont egy volt, csak a különböző időpontokban történt felhasználás különböző aktuálpolitikai célok miatt különböző megközelítést, eseménysort okozott. Az első szerkesztés idején Bulcsú "kedves barát", ekkor pusztán semleges megközelítésben egyszerű eseményközlés történik. Ez a 40. fejezetbeli, bolgár iniciálásra történő besenyő támadás lehetett 908 után. Erről bolgár közvetítéssel értesülhettek, így került bele Lioüntika, ami egy szlávos olvasata lenne a Jutocsa névnek. Hogy Árpádot a harmadik fia követte volna a trónon, arra csak indirekt utalást találunk szintén a DAIban, amikor Falicsot, fiát nevezi regnáló uralkodónak Bulcsú látogatása idején (feltehetően). Az a szokás, hogy a legidősebb fiúnak kell követnie az apát, nyugati hagyomány, a steppén, de a ruszoknál sem volt teljesen általános. Sőt a hazai krónikás hagyomány egyenesen a legkisebbet, Zoltát nevezi meg utódnak. A külső körülmények ecsetelése már átvezet a "miért" témakörébe, így ezt most itt lezárom.
Konstantinról tudjuk, hogy az élete nem volt könnyű, s fiatal korában rokonai nem engedték uralkodni, lényegében apósának árnyékában élt. 945-ben vált igazi egyeduralkodóvá. Korábban idejét nagyrészt a könyvtárban töltötte, s itt szerezte tudását, mondják, s el is hihetjük. Mindenesetre az ő idején készült el az Excerpták gyűjteményének legtöbb darabja, azaz különböző szerzők fontosnak tartott munkáiból az értékesnek tartott részeket kivonatok formájában megőrizték. Természetesen a kor legkiválóbb elméi dolgoztak azon, hogy kiválogassák az értékes munkákat, s azokból a legfontosabb mondandót. Nincs új a nap alatt... Ma is van törekvés arra, hogy "objektív" módon osztályozzanak munkákat, lásd scientometria, az eredmény nagyjából ugyanaz. Az ideológiák uralkodnak, s a fő ideológusok mondják ki a verdiktet... A thémákról illetve a ceremóniákról szóló munkák szintén Konstantin neve alatt láttak napvilágot, de az említett szerkesztőbizottság tevékenysége nyilván közrejátszott, amellett, hogy Konstantin személyes közreműködését nincs okunk megkérdőjelezni. Hasonlóképp, a téma fontossága okán a DAIt is egy ilyesféle kooperáció eredményének tekinthetjük. Ezzel Konstantin érdemeit aligha csorbítjuk, ugyanakkor későbbi mondandóm szempontjából fontos ennek tudatosítása. Anélkül, hogy belefolynék a későbbi dolgokba, már most felhívnám a figyelmet egy fontos személyre, aki a korszak meghatározó "szürke eminenciása" volt, hullámzó karrierje, váltakozó erejű befolyása, hatalma mindenképp érdekessé teszi őt a tárgyalt korszak vonatkozásában, mondanivalóm szempontjából pedig kiemelkedően fontos. Ez az ember Bazil Lekapénosz, Konstantin apósának törvénytelen gyermeke, akit kasztráltak, s eunuchként Konstantin legfőbb bizalmasa, parakoimómenész ("császár mellett/szobájában alvó"), afféle főminiszter volt. Túl azon, hogy a birodalom ügyeivel foglalkozott, feladatai közé tartozott a trónörökös nevelésének felügyelete is, ráadásul a későbbiekben az utolsó excerpták kompilációja is az ő nevéhez fűződik. Szumma szummárum, minden okunk megvan annak feltevésére, hogy műveltsége, képességei, pozíciója alapján aktív részesként tekintsünk rá a DAI összeállításában.
Ki a mű szerzője, mikor készült, mi célból készült?
(Moravcsik-Jenkins kritikai, angol nyelvű munkáját használom, mert ez elérhető a neten, abból magam fordítok, tehát ha a szóhasználatom eltér a bevett változatoktól, ezért van, meg azért is, mert véleményem szerint a fordítások ferdítések is, a sokat emlegetett ideológia...)
Látszólag könnyű dolgunk van, hiszen a mű elején ez elég egyértelműen kiderül. Legalábbis a ki és a miért kérdésre elég egyértelmű a válasz: Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár a fiának, Rómanosznak szánta tankönyv gyanánt, hogy ismerkedjen az elődök tapasztalataival, tudásával, s később hasznosítsa ezeket az ismereteket. A mikor kérdésre csak egy biztosat mondhatunk: 959, a császár halála előtt. Bizonyos események, megfontolások kapcsán ezt az időpontot 948-52 közé teszik. De tényleg ennyire egyértelmű minden?
A honfoglalás korának legfontosabb, mert "legbőbeszédűbb" közel egykorú forrása. Szemben a magyar krónikákkal, amelyek jóval később íródtak, s irodalmi klisékkel tűzdeltek, vagyis a fantázia szabadon szárnyal bennük. De vajon a DAI hiteles adatokat közöl, megbízhatóan informál? Miért lenne megbízhatóbb, mint a magyar krónikák, a nyugati elfogult, kliséket halmozó híradások? Pro és kontra. Ami kétségtelen, a DAI megkerülhetetlen, mert "bőbeszédű", legalábbis a többi (közel) egykorú forráshoz képest.
A mű értelmezésekor minden kor az uralkodó ideológiának megfelelően magyarázott bele, értelmezett át szavakat, mondatokat, fejezeteket... Trianon előtt P mester gesztája uralta a közvéleményt, a millenniumi ünnepségek is a krónikák nagyszerű párducbőr kacagányos Árpád vezérét, s a dicső honfoglalókat emelték piedesztálra, pozitív öntudatot sugározva, amúgy magyar virtussal, az osztrákok ellenében. Aztán Trianon traumája egyszerre megváltoztatott mindent. A románok szintén P mesterre mutatva hivatkoztak arra, hogy ők már korábban ott voltak Erdélyben, így hirtelen új forrás után kellett nézni. A DAI kapóra jött, hiszen abba a románok nem tudták belemagyarázni, hogy az ő elsőbbségüket bizonyítja. A bolgárok, szlávok elfértek, főleg a bolgárok, hiszen ők nem szlovákok, s nem formáltak igényt Nagy-Magyarország egyetlen darabkájára sem. A szlovákok meg ekkor még nem számítottak, a csehek is inkább a németek ellen virtuskodtak. Az átkosban még tovább erősödött a DAI forrásértéke, hiszen "múltad a fájó, bús ezer év", s a nemzeti öntudatot jól le lehetett hűteni a DAI-ból kiolvasható besenyők gyalázta vert had képével, s jól oda lehetett sózni a krónikák büszke népének felemelt fejjel virtuskodó, "magyarkodó" kései utódainak. Hogy ma mi van? Ugyanez. Az ideológiai megfontolások nagyban befolyásolják az értelmezéseket. Korábban miért lett volna ez másképp? Nem véletlenül foglalkozom annyit az ideológiákkal. Véleményem szerint a DAI éppen úgy egy politikai megfontolások alapján született propaganda kiadvány, ahogy a későbbi korok számos egyéb történeti munkája. Az aktuálpolitikai megfontolások igenis szerepet játszottak még egy olyan "tankönyv", mint a DAI megírásában is. Mielőtt az ideológiai alapú hozzászólások mocsara elöntené a topikot, sorra veszem, hogy én mit látok a műben. A következő hozzászólások egy-egy témát vesznek alapul, járnak körbe. Hogy könnyebb legyen a hivatkozás, a keresés, paragrafusokba szedtem. A kulturált vita szabályai szerint megfogalmazom az álláspontomat, amit lehet vitatni, lehet cáfolni, ellenállítást felhozni, "bizonyítani" :) hogy ezt a költői kifejezést használjam, amit sokan mások is használnak, de művelni kevesen művelik... A további értekezés helyett jöjjön a lényeg.
