Szavad dörögjön, mint a pöröly, zúgó acélfogakkal őrölj és győzni fogsz.
Ami illatban illatos, ami csillagban csillagos, virágon szín és hő a hőben, erő erőben, kő a kőben, cukorban íz, a nedv, a kedv: nyelvedre vedd, szavadra szedd és győzni fogsz.
Siheder erdők ereje, az élet vére, veleje, minden elsőség eleje legyen erődnek ereje. Boszorkánykonyhán főzni fogsz, még három nap rejtőzni fogsz, de jő a péntek-virradat midőn kibontod héjadat és győzni fogsz.
Világ feszítse erejét, te elpattantod gerelyét és győzni fogsz!
"Ha barát kell, a legjobb leszek. Ha magányra vágysz, én a csönd leszek. És ember leszek, mert emberre vágysz: ki szeret, ki elfogad, s kit igaznak látsz."
a hang... a hangot a csend szüli meg és észre talán csak úgy veszed, ha már vele-száll, vele zeng szíved...
a fényt a szem fura mágusaként úgy zárja keretbe a vaksötét, hogy élesen álljon a kép eléd!
sose bánd azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ csupa rész az egész, bánat vagy nevetés, amíg élsz, de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!
míg hazaérsz, itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén, vagy a lét peremén, hol a hang meg a fény elenyész, sosem árt, ami ér, sem a rossz sem a jó sose kész...
a csend... a csendet a hang szüli meg és észre talán csak úgy veszed, ha hozzásimulsz, s vele tart szíved
sose bánd azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ csupa rész az egész, bánat vagy nevetés,amíg élsz, de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!
míg hazaérsz, itt ragyogunk s vacogunk a csodák közepén, vagy a lét peremén, hol a hang meg a fény elenyész, sosem árt, ami ér, sem a rossz sem a jó sose kész.
sose bánd azt, hogy ilyen, amilyen ez a földi világ csupa rész az egész, bánat vagy nevetés, amíg élsz, de ha lenn, de ha fenn szívedet követed hazaérsz!
Rózsát lát meg egy legény, vadrózsát a réten; szép, akár a hajnalfény, fut a fiú könnyedén, erre vágyik régen. Piros rózsa, rózsaszál, vadvirág a réten.
Fiú szól: Letörlek én, vadvirág a réten! Rózsa szól: Megszúrlak én, nyúlhatsz százszor is felém, nem szakítsz le mégsem. Piros rózsa, rózsaszál, vadvirág a réten.
A fiú letépi már a rózsát a réten. Jajgat, szúr a rózsaszál, tolvajával szembeszáll, nem menekszik mégsem. Piros rózsa, rózsaszál, vadvirág a réten.
Hát mit mondjak morcosan ébredtem, valami hülye képkerettel álmodtam, amiben nem volt kép. Na lehet, hogy nekem kell megfesteni vagy tussal megrajzolni.Gondolkodom rajta, mihez van kedvem a festéshez vagy a rajzoláshoz, de arra jutottam, hogy egyikhez sincs, bár lehet a festést még kipróbálom, ki tudja, lehet egy Picasso vagy egy Vincent van Gogh veszett el bennem.
Na de most a kávé veszett bele a gyomromba zenei aláfestés mellett, amibe egy-két varjú belekárogott itt a méla ébredésemben. Rögvest felébredtem a fekete virnyákolástól.de az is lehet, hogy egy kóbor macska volt. Ahh már keverem a "kekxet a bokxal".
Szép napot! Remélem nekem is az lesz, a nap gyönyörűen süt, csak egy-két bárányfelhő szaladgál az égen...:)
Nem túl régen az egyik város piaccsarnokában vásároltam. Fel kellett tölteni a hűtőmet, mert már fogyóban volt a húsi. Beálltam a sorba és amikor sorra kerültem, soroltam a hentesnek, hogy mit kérek, ö meg szépen mérte és csomagolta. Ekkor mellém állt egy idős néni és nagyon szépen megkért, hogy vegyek neki 1 kg csirkefarhátat. Ránéztem és úgy döntöttem, hogy veszek, hiszen lehet éhes és erre sem futja. A hentes kimérte kifizettem és odaadtam a néninek, aki hálásan megköszönte és elment. Én is indultam volna, mivel mindent megvettem ami kellett, de közben eszembe jutott, hogy sütnivaló kolbászt elfelejtettem, így visszaléptem a henteshez, hogy megvásároljam. Ekkor azt mondja a hentes, hogy tudom-e, hogy az öregasszony nem is magának kérte a csirkefarhátat, hanem a kutyáinak. Na és mondtam a hentesnek azoknak is enni kell!
A hentes furcsán nézett rám és mélyen hallgatott. Azt hiszem nem értette meg! :(
Ez a történet nagyon-nagyon rég még a 80-as években történt valamikor. A "férjem" nagyon szerette a Pick szalámit / persze megtehettük, de nem ez a lényeg / Akkor pont elfogyott, s úgy ahogy voltam otthoniasan bevágtam magam a kocsiba és elmentem az egyik üzletbe / előtte ott még nem vásároltam soha /. Irány a hentespult, mondom a hentesnek hogy mit kérek, reám néz azt mondja inkább 1 kg húst kéne vegyek! Hát biztos nagyon csórón nézhettem ki!
Mondhattam volna neki, hogy nem a ruha teszi az embert, de inkább magamban legyintettem! :(
Éppen ott bóklásztam, azt hiszem nyomtatópapírt kellett vegyek! Bejön az üzletbe halál piszkos olajos ruhában egy férfi / akit én ismertem és milliomos, csak szerette maga szerelni az autóját /
Odarohan a pulthoz és valami adóbevalláshoz nyomtatványt kért az eladókisasszony kiszolgálta, ö fizetett és eltávozott. Ekkor arra lettem figyelmes, hogy az eladókisasszony odafordul a kolléganőjéhez és azt mondja: Na ennek a koszos munkásnak vajon minek kell ilyen papír, vagy valami hasonlót.
Mit nem tesz az öltözet a felszínes embereknél! Na de ma sincs ez másképp azt tapasztaltam Mo-n! :(
Valamikor a 90-es évek elején történt eme eset. Éppen 1 napos volt a jogosítványom a tintacseppek még alig száradtak meg a papiroson. Persze vezetni jól tudtam, mert jogsi nélkül is vezettem sokat előtte, mondjuk a rendőröket nagy ívben kerültem. Na térjünk vissza a történetre amit elkezdtem, mondja a férjem, hogy ha jössz haza a könyvelőtől, / mert éppen oda kellett menjek / hozzál a kocsmából sört haza, mert úgyis útba esik. Szóval befordulok az utcába, szépen leállok az útpadka mellé. Irány a kocsma! Sokan voltak, így sorba kellett álljak, hogy a sört megvegyem, eltelt úgy félóra mire sorra kerültem. A szütyőben a sör, jövök kifele a csehóból, odakint az utcán töksötét van, s mint aki jól végezte dolgát, autó indít nagy gáz iránysurány. Látom hátul valami nagyon villog, de nem izgattam magam, puff valami megelőz, egy kicsit lassítottam, hát nem 2 baszott nagy motoros rendőr elébem állt az úton keresztbe. Azannyát ezek nekem integetnek, index jobbra.. fék megállok.
Közben bevillant az agyamba, hogy 1 napos a jogsim, most állít meg a rendőr amikor már van. Erre a gondolatra nem bírtam magammal és elkezdtem vigyorogni, így szálltam ki az autóból, azt mondanom se kell kapaszkodtam az autóajtóba úgy röhögtem. Na azért udvarias voltam mert köszöntem igaz röhögve, na a két rendőr körbefogott azt mondja az egyik zseka jogosítványt, személyit, forgalmit. Hu ekkor még jobban röhögtem, ahogy kiszedtem a papírokat behajolva a kocsiból, egyenesedem fel.. azt a kurvapicsát ott díszeleg a zseka kezében a szonda. Azt mondja fújja meg hölgyem, még jó hogy ismertem, mert láttam már ilyet a munkahelyemen, mert a másik végén fújtam volna meg. Kicsit visszafogtam magam, csak bárgyún mosolyogtam. Szonda fúj, azt mondja a zseka erősebben, gondoltam magamban jó akkor teli tüdőből. Nézi a zseka azt mondja nem jó, nem mutat semmit, csak zöldet / ha jól emlékszem /. Elővesz egy másikat, már annyira nem volt jó kedvem, így teli tüdőből megfújtam, mert már untam a szarakodást.. meg hideg is volt. Az mondja zseka maga nem ivott, mondom neki miből gondolta, hogy ittam, azt mondja a zseka látták amint kijöttem a kocsmából / a kis csibészek elbújtak / és ahogy röhögtem abból gondolták. De most már mondjam meg nekik, hogy min röhögtem annyira, mondom nézze már meg a jogsim 1 napos még a tinta sem száradt meg rajta és mivel oly kedvesek voltak elmeséltem nekik mennyit lébecoltam előlük akkor még mikor nem volt jogsim, erre pont akkor állítanak meg amikor már van. Ekkor már hárman röhögtünk. :)
Annyi szirma nincsen a virágnak, Annyi gyöngye nincsen a világnak, Mint ahányszor nevedet megáldom, Viruló virágom, Édes birodalmam, ragyogó világom!
Emberek közt elhagyatva álltam, Egy nyájas szót, annyit sem találtam; Kezet akkor nyujtottál te nékem, Drága kedvességem, Szép, magányos csillag gyászos, komor égen!
És azóta hű társam te voltál, Dús lelkeddel én hozzám hajoltál, Életemnek hajnalává lettél; Szépet szebbé tettél, Örömöt fokoztál, rosszat elfeledtél.
Csak nálad van hűség, állandóság, Te nemes szív, te igazi jóság! Ó de könnyü irgalmasnak lenned, Mást is jóvá tenned, Hiszen egy őrangyal lakozik te benned!
Szíved csak az én szivemre vágyott, És az volt az összes hiuságod, Hogy megőrizd boldog pillantásom, - Hogy a mindig máson Rágódó irigység: mosolyogni lásson!
Nem tudnálak meghálálni téged, Hogyha folyvást áldanám hűséged, Hogyha versem csak terólad szólna, Csak téged dalolna, Minden kicsi percem egy imádság volna!
Tűzzel izzik az árnyék a forró szelek évszaka ez haragosan zúgnak ilyenkor távoli tölgyesek
Gyűszűvirágok nyílnak a kertben kelyhük füstölve ég kábultan földre hull ha szirmukra száll a méh
Ragadós nedvet izzad az ág és földre hajol Mintha aludnál az út egyszer csak elfogy a lábad alól
ez már a lápvidék homályos pára felette lebegő nagy szitakötők ülnek a forró fellegekre
a víz felett villognak illetetlen milyen pazarló pillanat szárnyuk hegyén a rezzenések gazdag szeszéllyel játszanak
Itt buja fű tenyészik gólyahír nyit de lenn a zöld alatt rejtett erek sziszegnek szüntelen lépted nyomán a süppedékes földből a víz mohón mindenfelől előtör holnap magasra nő ezen a helyen is a sás a folytonos teremtés egykedvű változás
ó beljebb már a fordított bozót az égerfák gyökere vízbe lóg és remegő növényzet közt lebeg az arcod a homályos mély felett
érzed hogy vonz a víz s egyszerre csak a vad hurkos hínárszorítás rád tapad belülről látod mint sugárzik át a gyűrűző rezgésen a világ
s a vízszintesre ferdült fény alatt köréd gyűlnek a lomha nagy halak
(nyitott szemmel heversz síkos csigák között szakállas hallgatás nő benned kívüled és lassan megkötöz a víz színén virágszirom hintázik fenn a nap hallod hogy bugyborékol a sűrű lágy iszap)
Mintha aludnál az út egyszercsak elfogy lábad alól tárul a hajnal kelyhe s ismét összehajol
az arcod most homályos mély felett remegő zöld növények közt lebeg
Mintha aludnál nem emlékszel és semmit sem feledhetsz A roppant meleg éjszaka körötted egyre fényesebb lesz
Áttetsző közeli tűz fénylik a füvek alól Tárul a napok kelyhe s ismét összehajol
(belülről látod mint sugárzik át a gyűrűző rezgésen a világ virágszirom a víz színén a nap érzed hogy bugyborékol a sűrű lágy iszap)
Őszi napnak mosolygása, Őszi rózsa hervadása, Őszi szélnek bús keserve Egy-egy könny a szentelt helyre, Hol megváltott - hősi áron - Becsületet, dicsőséget Az aradi tizenhárom. Az aradi Golgotára Ráragyog a nap sugára, Oda hull az őszi rózsa, Hulló levél búcsucsókja; Bánat sír a száraz ágon, Ott alussza csendes álmát Az aradi tizenhárom. Őszi napnak csendes fénye, Tűzz reá a fényes égre, Bús szivünknek enyhe fényed Adjon nyugvást, békességet; Sugáridon szellem járjon S keressen fel küzdelminkben Az aradi tizenhárom.
Van-e még a hegedűben? Húzd cigány, Azt a csárdást, hadd pördüljön Az a lány. Van-e még gazdánknak ilyen Ó bora? Hadd igyuk meg, ne maradjon Holnapra. Eljöhetne török, tatár Vagy orosz, Rác, oláh, szerb és kitudja Milyen rossz, Annak állna házi gazdánk Jó bora, S abban másnak csak ne ázzék A foga. Húzd cigány, húzd, hadd ne higyjék, Hogy busúl A magyar, hogy házában nem Ő az úr. Hadd ne leljen abban senki Örömöt, Hogy szívünk már bánatában Megtörött. Fel-le fordúl a szerencse Kereke, Aki mit nyert, hogy ha bírja, Hadd vigye. Azt a csárdást! a magáét Hadd vigye A legény is, de csak úgy, ha Bír vele, S úgy bír csak, ha a lány szívből Vele jár, Máskép együtt törni, rakni Mit használ. Szomorú a magyar nóta Eleje, Sírva indúl a magyar is El vele. Ám de aztán viggá válik A sora, Hogy kedvvel néz Isten is le Rá maga. Három a tánc! hogy volt hogy! most Szaporán A legvígabb hátra vagyon Még talán. Vadkéjén ha megdöbben az Idegen, Megdöbbent már máskor is, fel Sem veszem. Peng a sarkantyú kipördűl, A bajusz. Hozzá minden lánynak ajka Odahúz. Így mutatja ifjú és lány Hogy magyar, S mássá lenni nem is tud, nem Is akar.
