Keresés

Részletes keresés

Gybral_Tar Creative Commons License 2015.06.26 0 0 51

A szervezetnél folytatott vizsgálat alapján az önkormányzat volt vezetője, Hegedűs István hozzátartozó ilyen-olyan formán összesen 29 millió forintot raktak zsebre. Az alternatív vizsgálóbizottsági jelentés azt is feltárta, hogy az ORÖ elnök bizalmát élvező önkormányzati képviselők tavaly év végén 50 ezer forintos jutalomban részesültek. Márpedig a plusz pénz osztogatására a vezetőnek nem volt felhatalmazása, emiatt ügyészségi vizsgálat indult.

Zöldberky Creative Commons License 2015.06.15 0 0 50

Három ügyet egyesítve nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az Országos Roma Önkormányzat részvételével zajló a Híd a munka világába elnevezésű program forrásainak felhasználásával kapcsolatban.

Gybral_Tar Creative Commons License 2015.06.11 0 0 49

Házkutatásokat és lefoglalásokat kezdtek az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) részvételével zajló Híd a munka világába program forrásainak felhasználásával kapcsolatban a NAV pénzügyi nyomozói - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

Több tanút is kihallgattak már az ügyben - írta a Magyar Nemzet az adóhivatal tájékoztatására hivatkozva.   

A lap felidézte, a csaknem ötmilliárd forintból megvalósuló Híd a munka világában roma felzárkóztatási projekt gyanús pénzköltéseiről először az Index számolt be, amely szerint a 2013-ban 75 százalékban uniós forrásokból elindult program nem a célnak megfelelően, a leghátrányosabb helyzetűek érdekében használta fel a pénzeket; többek közt 200 millió forintért vásároltak székházat, valamint 30 millió forintért béreltek hét középkategóriás gépjárművet fél évre. 

Azt írták, az adónyomozók először május közepén jelentek meg a roma szervezet fővárosi Dohány utcai székházában, miután a Fővárosi Főügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el.

toloba Creative Commons License 2015.06.01 0 0 48

Az ORÖ iskolájában papíron naponta 211 darab krétát használt el minden osztály

 

Egészen elképesztő csalások mehettek az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) szolnoki sulijában, a RomNet olyan pénzügyi elszámolásokról ír, amikben első ránézésre is kamu tételek szerepeltek. Így például az iskolában a papírok szerint

  • 945 ezer forintért vásároltak egy benzines fűnyírót,
  • 850 ezer forintért másoltattak kulcsokat,
  • 930 ezer forintért vettek ragasztót,
  • és egyetlen tanév alatt 4 millió forintot költöttek krétára.

Ez utóbbi a hét évfolyamot működtető suliban azt jelentené, hogy minden osztály, minden nap 211 darab krétát használ el, ami nem hangzik túl valószínűnek.

A RomNet beszélt az egyik beszállító céggel, ahol azt mondták, hogy

“kapcsolatban állnak az iskolával, és rendszeres árubeszállítói az intézménynek, de csak a gyanús összegeket tartalmazó számlákat – az általunk leadott számla sorszámok alapján – nem találták.”

Volt, hogy a papírbolt 1717 forintnyi krétavásárlásról tudott, miközben a papírokban ugyanarra a napra krétára 850 ezer forintos tétel szerepelt.

A dologban a legaljasabb húzásnak mégsem ezek a lenyúlások látszanak, hanem az, hogy az ORÖ, miután a szolnoki kormányhivatal vizsgálatot indított a suli ellen, bejelentette, hogy feljelentést tesznek, és a jövőben nem kívánják támogatni az intézmény. Így az itt tanuló gyerekek jövője egyelőre bizonytalan, szeptemberben szinte biztosan nem folytathatják ebben a suliban.

Az iskola – legalább is az órarend szerint – benne volt a botrányos HID programban is, amiben például a szegények felzárkóztatására szánt pénzből például gellérthegyi irodát vásároltak.

“Gyanúsnak tekinthető számlakifizetések és anyagbeszerzések az ORÖ más iskoláiban is fellehetők. A RomNet birtokába jutott összesítésből az látszik, hogy az ORÖ bőkezűen támogatta és segítette a főként hátrányos helyzetű, roma származású gyermekek nevelésével foglalkozó iskolákat. Ezek között kiemelkedik Farkas Flórián lakhelyén működő szolnoki iskola, amely az összesítés alapján mintegy kétmillió forintért vásároltak kávét, egymillió forintért ásványvizet, de több százezret költöttek cukorra, citromlére is. A jó munka és kiváló eredmények elismerését jelentheti, hogy 756 ezer forintért vettek emléklapot és okleveleket a Dr. Hegedűs T. András iskolának.”

Zöldberky Creative Commons License 2015.05.28 0 0 46

Inog a kártyavár

Előzmény: mivvann (45)
mivvann Creative Commons License 2015.05.27 0 0 45

Letartóztatták a Heves megyei cigány önkormányzat elnökét

Előzetes letartóztatásba került a Heves megyei cigány önkormányzat lungo dromos elnöke adócsalás és más bűncselekmények miatt. Farkas Flórián bizalmasának és Heves megyei a Lungo Drom Heves megyei irányítójának számító Danyi Sándort, aki a Heves Megyei Közgyűlés roma[...] Bővebben! Tovább »

forrás: Blog.hu

 

Állítólag az egri Markhot Ferenc Kórház felújításában vett részt alvállalkozóként és itt keveredett adócsalásba.

 

Fideszes városi elnök privatizálta a hevesi egészségügyet

Míg Heves fideszes polgármestere az egri Markhot Ferenc kórház üzemeltetésének magánkézbe adása ellen tüntet, saját városában egy magáncégre bízza a Városi Egészségügyi Szolgálat működtetését, és a szervezet vagyonát. A nyertes cég tulajdonosa pedig a Fidesz egri elnöke, aki egyébként a Markhot Ferenc kórház orvosa. Tovább »

forrás: Index.hu

 

Előzmény: toloba (44)
toloba Creative Commons License 2015.05.26 0 0 44

Letartóztatták a Heves megyei cigány önkormányzat elnökét

A RomNet több forrásból úgy értesült, hogy a cigány önkormányzat elnöke adócsalás és más bűncselekmények miatt előzetes letartóztatásba került.

portál úgy tudja, a heves megyei elnök, Danyi Sándor Farkas Flórián bizalmasának számít. Egy héttel ezelőtt vették őrizetbe, majd múlt csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezték.

A RomNetnek több megyei cigány vezető is megerősítette a letartóztatást, valamint elárulták, Danyit a vállalkozásának tevékenysége miatt helyezték kényszerintézkedés alá.

Danyi Sándor az egri Markhot Ferenc Kórház mintegy hatmilliárd forintos európai uniós támogatásból megvalósuló felújítási munkálatiban dolgozott alvállalkozóként, és információink szerint az adónyomozók csalás miatt vették őrizetbe a megyei cigányvezetőt - írják. 

atv.hu

Letartóztatták a Heves megyei cigány önkormányzat elnökét

 

 

toloba Creative Commons License 2015.05.20 0 0 43

Gyanús lett az uniós pénzekért felelős helyettes államtitkár?

 

Az Index információi szerint az Országos Roma Önkormányzat költekezésével párhuzamosan a hatóságok vizsgálják az Emberi Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkárának tevékenységét is.

Köpeczi-Bócz Tamást még az előző ciklusban nevezték ki az Emmi uniós fejlesztések koordinációjáért és stratégiákért felelős helyettes államtitkárává, és a 2014-es országgyűlési választás után is a poszton maradt. Korábban ő volt Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium háttérintézményének, a Türr István Képző és Kutató Intézetének főigazgatója, ahol hivatali ideje alatt több mint 25 milliárd forintos EU-támogatást osztottak szét egyebek mellett roma programokra.

Úgy tudjuk, Köpeczi-Bócz helyettes államtitkár hivatala igazolta többek között azokat a TÁMOP-os pályázatokat, amelyeket Hadházy Ákos feljelentése nyomán vizsgálnak a hatóságok.

Az LMP-s politikus azért fordult a rendőrséghez, mert az Országos Roma Önkormányzat által meghirdetett "Híd a munka világába" program 5 milliárdos keretének egy 270 millió forintos részéből olyan beszerzéseket írtak ki, amelyek nem egyeztethetőek össze a program eredeti célkitűzésével, a romák munkához való juttatásával. Ráadásul a beszerzéseket jelentős túlárazásokkal bonyolították le.

Index - Belföld - Gyanús lett az uniós pénzekért felelős helyettes államtitkár?

King_of_Giants Creative Commons License 2015.05.18 0 0 42

Szájkosarat raktak a hölgyre!

Most a Jobbikot vegzálja

mivvann Creative Commons License 2015.05.18 0 0 41

Csak felfelé lehet bukni a roma önkormányzattól

Miközben a költségvetési csalás miatt nyomozó NAV autókkal viszi el az épületből a lefoglalt iratokat, a gazdasági és a hivatalvezető is lelép az ORÖ-től, hogy a Miniszterelnökségen folytassa munkáját. Tovább »

forrás: Index.hu

Éjjel ledarálják a kínos iratokat az ORÖ-ben?

A Romnet cikke és az Országos Roma Önkormányzat több képviselője szerint éjjel nagyüzemben semmisítik meg a gazdálkodással kapcsolatos papírokat, kimutatásokat az ORÖ Dohány utcai székházában. Az Indexnek a szemtanú tagadta, hogy iratmegsemmisítésről lenne szó, de más ORÖ-képviselők azt állítják, nekik teljesen mást mondott a késő este gyanús fényekre felfigyelő és az irodát rendőri segítséggel feltörő politikus. Tovább »

forrás: Index.hu

John Doe(520i) Creative Commons License 2015.05.16 0 0 40

Ne folytsd bele a szót. :)

Előzmény: Törölt nick (39)
Törölt nick Creative Commons License 2015.05.16 0 0 39

26, okoska.

Előzmény: Beretta Sound (37)
rebur Creative Commons License 2015.05.16 0 0 38

Amíg Polt a főügyész nem engedik el Flóri cigány kezét.

Előzmény: Törölt nick (26)
Beretta Sound Creative Commons License 2015.05.16 0 0 37

Egeszesen dobbenetes,hogy ahogy kitort a botrany a t. Fidesz szavaok rogton ballibsizesbe folytottak a banatukat,a

tolvajok megbuntetse helyett.

 

King_of_Giants Creative Commons License 2015.05.16 0 0 36

Kéttucatnyi roma fiatal követelte Farkas Flóriántól, ..... hogy mutassa be érettségi bizonyítványát

 

Aljas liberobolsik által feltüzelt huligánok. Jóhogynem doktorival lehet egy nemzet/iség/et vezetni!

 

A nyitó cikkben meg,

"a hivatali ügyfélfogadás is szünettelt, arra gondolt, esetleg betörők járhatnak a roma szervezet irodájában."

Ugye, rögtön az előítéletesség...

Előzmény: mivvann (6)
lxt Creative Commons License 2015.05.15 0 0 35

...embert barátjáról.

martinaxe7 Creative Commons License 2015.05.15 0 0 34

Rendes becsületes besúgó

 

Ki lesz mosva, mint a Szita...

fák,juh Creative Commons License 2015.05.15 0 0 33

Színtiszta rasszista vagy. Csak úgy süt belőled.

Előzmény: mivvann (6)
Törölt nick Creative Commons License 2015.05.15 0 0 32

http://index.hu/belfold/2015/05/15/oro/

Orbán Viktor csalódtam benned !

mivvann Creative Commons License 2015.05.15 0 0 31

Persze aki teljesen vállalhatatlan lett volna, az vagy lemondott magától, vagy lemondatták ízibe

 

Mint a NÁCI RUHÁS FIDESZEST?

 

Pedig ott Szijjarto meg Fidesz elnökségi nyilatkozatot is kiadott, hogy azonnal kirúgják... Aztán évekig semmi, végül magától átment a Jobbikb

Előzmény: Plébános úr (23)
mivvann Creative Commons License 2015.05.15 0 0 30
ásítósmacska Creative Commons License 2015.05.15 0 0 29

Ez a "szánalmas ballib média" .....

 

Ilyen szerintük a szólásszabadság. :-s :-s

 

Bezzeg az Orbánozós cikkek alatt simán hagyják elfajulni az anyázásokat... :-s

 

 

Előzmény: Törölt nick (22)
Törölt nick Creative Commons License 2015.05.15 0 0 27

no igen, a ballibek tudnak, ha akarnak... :o)

Előzmény: mac.m (25)
Törölt nick Creative Commons License 2015.05.15 0 0 26

mi a probléma?

Ha lopott, menjen a böribe, és kész.

 

mac.m Creative Commons License 2015.05.15 0 0 25

pár komment után megjelent a nem kommentelhető felirat

 

El tudom képzelni azt a pár kommentet...:-D

Előzmény: Törölt nick (22)
SchiSa Creative Commons License 2015.05.15 0 0 24

Így lesz a Farkas cigánybűnözővel is, ha nem emelnek ellene vádat addig. Ha igen, azonnal repül.

 

erre azért ne vegyél mérget. Várhegyi az államtitkárságról az elsőfokú ítélet után, a képviselőségről és a fidesz frakció tagságról a másodfokú ítélet után mondott le.

igaz továbbra is maradt párt igazgató...

Előzmény: Plébános úr (23)
Plébános úr Creative Commons License 2015.05.15 0 0 23

Sosem vált még meg senkitől Orbán csak a balliberális oldal feldemhedése miatt.

 

Persze aki teljesen vállalhatatlan lett volna, az vagy lemondott magától, vagy lemondatták ízibe (pl. a vak komondoros, akin azóta is élvezkedik a balliberális oldal).

 

A többieket szép csendben leépítette a következő választásokon. Így lesz a Farkas cigánybűnözővel is, ha nem emelnek ellene vádat addig. Ha igen, azonnal repül.

 

Előzmény: Törölt nick (18)
Törölt nick Creative Commons License 2015.05.15 0 0 22

Nagyon érzékeny téma, mert pár komment után megjelent a nem kommentelhető felirat.

 

http://www.origo.hu/itthon/20150515-nav-nyomozok-leptek-meg-az-orszagos-roma-onkormanyzatot.html

Zöldberky Creative Commons License 2015.05.15 0 0 21

Pénteken reggel adónyomozók jelentek meg az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) Dohány utcai székházában a szervezetnél zajló költségvetési csalás ügyével összefüggésben és iratokat foglaltak le – értesült a RomNet. Mindeközben az ORÖ kihelyezett közgyűlést tart Kisvárdán.

A Hatósági intézkedés tényét a RomNet-nek a NAV bűnügyi szóvivője is megerősítette, de közlése szerint házkutatást nem végeztek, "csak iratokat foglaltak le". A Romnet ezzel összefüggésben megemlíti, hogy a héten ORÖ-s források alapján úgy értesült, hogy éjjel, titokban semmisítik meg az ORÖ dokumentumait és pénzügyi elszámolásinak adatat a szervezet Dohány utcai székházában.

A nyomozás az ORÖ-höz több szálon kötődő, Farkas Flórián (volt ORÖ-elnök) vezette Foglalkoztatási Szövetkezet Híd a munka világába elnevezésű programja miatt zajlik, ezt a Romnetnek a NAV bűnügyi szóvivője meg is erősítette. Az ügyekről először az LMP-s Hadházy Ákos beszélt (lásd a HVG április 1-jei cikkét), aki arról számolt be, hogy Farkasék az uniós társfinanszírozású tervhez kapcsolódóan például a főváros frekventált részén, a Gellérthegy utcában vásároltak irodaházat több százmillió forintért, amit gazdagon be is rendeztek. Emellett tíz autót béreltek, fél évre 3-3 millió forintért.

Zöldberky Creative Commons License 2015.05.15 0 0 20

Hol az elözetes letartoztatás?

Előzmény: pgy57 (16)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!