Ezt a topikot azzal a szándékkel nyitom, hogy az általam érdekesnek tartott cikkeket, amik jellemzően a mai Magyarországon elsorvadó demokrácia védelmében íródtak valamilyen formában más is elolvashassa, ha esetleg más forrásból még nem botlott bele.
A fasizálódás tünetei: - Erősödő nacionalizmus - Az emberi jogok megvetése - Ellenségkép- és bűnbakképzés mint összetartó erő - A fegyveres erők fölénybe helyezése - Ágaskodó nemi alapú diszkrimináció - Felülről vezérelt tömegtájékoztatás - A nemzetbiztonság rögeszmévé válása - Az egyház és az állam összefonódása - Állami védelembe vett nagyvállalatok - A munkavállalók elnyomása - Az értelmiség és a művészetek lenézése - A választások kijátszása
A jelentés alapján kijelenthető, hogy az új rendszer alkalmas volt arra, hogy több ponton súlyosan torzíthassa a választói akaratot: volt itt választókerület-manipuláció, győzteskompenzáció, állami propaganda a kormánypártok mögött,baráti civilek a kampányban, átláthatatlan kampányfinanszírozás, kettős mérce (sérült a szavazategyenlőséghez való jog) a külföldi magyarok szavazásánál, a kormánypártok irányában erősen elfogult médiapiac. Mindezt minden idők legdrágább választásán sikerült elérnünk.
Az EBESZ választási megfigyelési gyakorlata viszonylag jól kiérlelt. Pontosan kidolgozott szabályokat alkalmaz tevékenysége során. Vizsgálata az objektív tények megállapítása mellett figyelemmel van az adott ország demokratikus hagyományaira és fejlődéseire is. Azaz, tendenciákat elemez, így egy nagyobb demokratikus hagyománnyal rendelkező ország választásainak megfigyelése során szigorúbb, mint egy alapvetően diktatórikus ország esetén.
Az EBESZ vizsgálatait az ún. koppenhágai kritériumok alapján végzi, s azt is kiemelhetjük, hogy megfogalmazásaiban sokkal kritikusabb a működő demokráciákkal szemben. Azaz, minél többet vár el a korábbi demokratikus tapasztalatok alapján egy államtól, annál keményebben reagál a negatív fejleményekre.
Melyek voltak az EBESZ legsúlyosabb aggályai a magyar rendszerrel kapcsolatban?
-A választási rendszer "testre szabása"
-Választókerület-manipuláció
-Elfogult médiapiac
-A külföldön élő magyarok egy része nehezebben szavazhatott
Összegzés
Az EBESZ ezek mellett a gondok mellett a női jelölteket hiányolta, illetve kifogásolta azt is, hogy egyetlen kisebbségi jelölt sem jutott az országgyűlésbe .Ezek az EBESZ által is jelzett problémák nem ismeretlenek Európában: ahogy írtunk róla, az ilyen gondok jellemzően a balkáni államokban jelennek meg. Mostantól tehát a 2014-es választást hivatalosan is, legalább részben "elcsalt" választásnak tekinthetjük, hiszen azon a Fidesz tisztességtelen eszközökkel nyert kétharmaddal. Ez még akkor is így van, ha egyébként ezek nélkül is simán nyert volna áprilisban.
a szegénység közgazdasága - többen feltehetőleg nem fogják a fáradtságot venni a cikk értő átolvasásához, de aki tágabban szemléli a világot, annak érdekes új szemléletet vázol fel
Esther Duflo az egyik legtehetségesebb fiatal közgazdász, aki forradalmian új megközelítéssel kezdte kutatni a szegénységet. Azt vallja, nincs általános megoldás a szegénységre, minden esetet külön kell megvizsgálni, majd egyedi megoldást találni rá. Metódusa mára szinte bevettnek számít a közgazdaságtanban, társaival globális hálózatot szervezett, hogy a kormányok és civil szervezetek is átvegyék a módszereiket. Mára emberek milliói emelkednek ki a szegénységből olyan fejlesztési projektek segítségével, amelyek sikerességét az ő és társai kutatásai igazolták.
Gazdagabb országokban a szegényeket gyakran gyanúsítják azzal, hogy azért vállalnak gyereket, hogy állami támogatást kapjanak. Szegény országokban jellemző, hogy nem jár támogatás a gyerek után, viszont gyakori, hogy a szegényeknek sok gyerekük van. Ez miért van?
Ez egy olyan kérdés, amit szerintem nem nagyon értünk egyelőre. Viszont a helyzet nagyon gyorsan változik: ott van például Banglades, ahol évekig 5-6 gyereke volt egy átlagos párnak, aztán hirtelen már csak két gyerek vállalása vált megszokottá. Ezek a változások nagyon gyorsan mennek végbe, látszólag semmi nem változik az országban, aztán hirtelen leesik az átlagos születésszám. Amikor ezzel kezdtem foglalkozni, engem is meglepett, hogy milyen kevés tanulmány foglalkozik azzal, hogy ez miért van így, szóval erről csak feltevéseink vannak valójában.
Az egyik ok az lehet, hogy a születésszabályozás nem elég elterjedt, de szerintem ez csak kis részben magyarázat. A másik, ami viszont jobban magyarázhatja a dolgot, szerintem az, hogy szükség van a gyerekekre: ezekben az országokban nincs nyugdíj, nincs társadalombiztosítás, ezért az emberek egyedül a rokonaikban bízhatnak, ha bajba kerülnek. Ezt közgazdászok már évtizedek óta sejtik, viszont az a baj, hogy csak nagyon hosszú idő alatt lehetne tesztelni is – például úgy, ha egy adott csoportot két részre bontva megnéznénk, hogy mi van, ha az egyiknek adunk nyugdíjat, a másiknak meg nem.
A fejlesztési szervezeteket gyakran gyanúsítják azzal, hogy korruptak, és ezért a gazdagabb országoknak és a lakóiknak nem is éri meg pénzt adni nekik. Erről mit gondol?
Nagyon sok jó fejlesztési projekt van, szóval inkább csak jól kell megválasztani azt, hogy mire adunk pénzt. Ráadásul én azt sem gondolom, hogy a korrupció lenne a legnagyobb probléma, inkább az fontos, hogy van-e értelme az adott projektnek. Az Innovations for Poverty Action nevű szervezet oldalán például van egy lista azokról a projektekről, amiket tényleg megéri támogatni, mert hatékonyak és van értelmük.
Látom továbbra sem olvasol figyelmesen, mivel átsiklottál az emberi méltóság alapvető jogának tiszteletben tartásán. De nem haragszom. Ha te ilyen vagy, elfogadom, hogy ilyen vagy.
Hát ha magadból indulsz ki, erre juthatsz. De nem. Tévedsz. Már korábban többször meg is írtam, csak - mint látom többször is - igen felületes olvtárs vagy.
A mai Magyarországon egyre sorvadó demokrácia féltése ill. erősítése miatt emelek be ide cikkeket. Nem én irogatom - ez is azt igazolja, hogy eléggé felületes vagy. S mivel nem én irogatom, hanem szintén demokráciát szerető újságírók, ezért hál'istennek nem vagyok egyedül. Én csak médium vagyok, afféle egyszerű közvetítő.
Persze lehet, hogy ez - a cikkek tartalma - egyeseknek fáj és ez zavarja őket. Nyilván a demokrácia alapeleme az emberi jogok megsértése nélküli szólásszabadság. A nem közszereplő partner - s legyen az honfitárs vagy messzi innen élő embertárs - méltósághoz való joga is alapvető emberi jog. Egy közszereplőnek valamivel többet kell 'kiállnia', de bizonyos határok át nem lépésével, mivel ő is ember.
A kerítéssel és az oroszbarátsággal Orbán Viktor megosztja az EU-t – írja a Washington Times. Az amerikai főváros konzervatív lapja szerint a plakátok Orbán Viktor agyszüleményei, a politikus ellentmondást és riadalmat váltott ki Európában, mivel az illiberális állam felé halad. Egyre nagyobb számú hazai és külföldi bírálója azt mondja, hogy szabad kezet adott az idegengyűlöletnek.
Kim Lane Scheppele, a princetoni egyetem professzora úgy látja, hogy Orbán azért próbál keménykedni, mert szeretné megakadályozni, hogy újabb Fidesz-hívek pártoljanak át a Jobbikhoz. Mint mondja, a kormányfőre mindig leselkedik az a veszély, hogy elveszti a nácik támogatását, ezért nácibb a náciknál. Tisztában volt vele pl., hogy az EU soha nem menne bele a halálbüntetés visszaállításába, a saját támogatóit hergelte a javaslattal. Ami pedig az orosz, azerbajdzsán, illetve általában a keleti vonalat illeti, arról Scheppele úgy gondolja, hogy a miniszterelnök a saját uniós pozícióit árulja ezeknek az országoknak, mert azoknak szükségük van az EU-ban valakire, aki elárulja nekik a belső ügyeket és védi az érdekeiket.
A Freedom House nemrégiben azt állapította meg, hogy a kormány a médiatanácson keresztül a hivatalos vonal képviseletére bírta rá az újságokat és tévéket. A jelentés szerint a sajtószabadság, a demokratikus kormányzás és a választási rendszer tisztessége csak Oroszországban hanyatlott gyorsabban, mint Magyarországon, amióta a Fidesz vette kézbe az irányítást. Elemzők szerint azonban már kisebb repedések mutatkoznak Orbán politikai erődjén. Lásd a vereségeket a pótválasztásokon, a Jobbik fokozódó népszerűségét és a Simicskával kirobbant ellentéteket. Friss Róbert, az újságíró és elemző úgy gondolja: lehet, hogy az ellenzék nem tud a kormányfő fölé kerekedni, de a szövetségesei ellene fordulhatnak. A gazdasági elitnek és a kormánypártnak kell eldöntenie, meddig akarnak még követni egy vezetőt, aki szerelmes a hatalomba és ámokfutást mutat be.
Úgy tűnik, Orbánék számára nem csupán a paksi beruházás részletei számítanak titoknak, hanem az azzal kapcsolatos egyéb információk is. Más magyarázat aligha lehet arra, hogy a kormány elhallgatni igyekszik, mi a helyzet a projekt ügyéban folyó uniós vizsgálatokkal, amelyek három témakört érintenek: a fűtőanyag forrásának kérdését, a tiltott állami támogatás gyanúját és a pályáztatás hiányát a szállító kiválasztásánál.
A tiltott állami támogatás dolgának állásáról sem hallottunk semmit addig, amíg egy LMP-s EP képviselő rá nem kérdezett az illetékes brüsszeli bizottságnál. Kiderült, hogy már hónapok óta folyik az egyeztetés, amely nem győzte meg az uniós szerveket, ezért két hete formálisan is előzetes vizsgálat indult. Két hónap van arra, hogy javaslatot terjesszenek elő a továbbiakra, és ha beigazolódik a tiltott támogatás gyanúja, kötelezettségszegési eljárás indul ellenünk.
Márpedig nem csekélységről beszélünk, mert még a közvetlen beruházási költség is az orosz hitellel és a magyar önrésszel együtt 12,5 milliárd euró, azaz jelenlegi árfolyamon közel 4000 milliárd forint, és akkor még nem beszéltünk az átlagosan 4,5 százalékos kamatteherről, valamint a kiegészítő beruházásokról, ahol a legnagyobb tételek a hűtés megoldása, a használt fűtőanyag tárolása és a hálózati rendszer átalakítása. A végszámla 8-10 ezer milliárd forint között lehet, amelyet nagyjából 30 éves működési idővel szokás megtéríteni. Ez évente kb. 300 milliárd forintot jelent, ami jóval több, mint a hazai áramszükséglet 40 százalékát kielégítő jelenlegi atomerőmű teljes éves bevétele!
Látom, te nem érted a demokrácia lényegét. Minden jel szerint te egy hűbéri rendszer irányításának alsó fertályában elhelyezkedő bértrollnok lehetsz. Lelked rajta ... és sajnállak a lelkiállapotod miatt, hogy te mindent csak erőszak útját látsz megoldhatónak.
Túl rövid és ennék még túl általánosabb a hozzászólásod.
Így nem derül ki belőle, hogy kik és mit tettek, melyre a te elképzelésed szerint haladéktalanul hidrogénbomba ledobása a válasz. ENSz biztos, menekült, más külföldi befogadó a célpontod? Vagy kik?
Mellesleg megjegyzem, hogy a bomba találati helye körül jó pár kilométeres körzetben minden élet megsemmisül. Az ártatlanoké is, legyen az ember, állat vagy növény. Ez a te szereteted?
Ha télen tönkremegy egy óvoda fűtési rendszere, nem szabad heteket-hónapokat eltölteni a közbeszerzéssel, mert megfagynak a gyerekek. Ha kiderül, hogy méreg szivárog az Illatos úton a talajba, akkor a mérgező anyagokat sürgősen el kell szállítani. Ha évszázados vihar káros következményeinek enyhítéséhez gépek szükségesek, akkor gyorsan megvesszük a szükséges eszközöket, és nem jogi eljárásokkal bíbelődünk. És a legitim példákat sorolhatnánk. Meglehet, ilyenkor kevésbé hatékonyan költjük el a közpénzt vagy éppen valamelyik kedves politikus barátja nyeri el a megbízást, de ezt az árat megfizetjük, mert ilyenkor a tisztességes versenynél fontosabb a sebesség.
Ugyanakkor a törvény azt is előírja, hogy amennyiben az ésszerűen lehetséges, ilyenkor is legalább három ajánlattevőt fel kell hívni ajánlattételre: vagyis a főszabály a nem nyilvános és korlátozott verseny.
A kormányhatározat április 30-án született meg, a nemzeti konzultációs kérdőíveket május első felében kezdték meg kiküldeni. Ehhez képest a plakátozáshoz szükséges szerződést május 21-én kötötték meg, az első plakátok pedig június elején kerültek ki. Vagyis a nemzeti konzultációs kérdőíveket már hetekkel azelőtt postázták milliós számban, hogy a plakátok láthatóak lettek volna. Így nehezen áll meg az az érv, hogy a nemzeti konzultációhoz feltétlenül szükséges a kampány.
Az Ön döntése sok ezer ember számára élet-halál kérdése. A módosítások korlátoznák az ország területéhez való hozzáférést, aláásnák a tisztességes eljáráshoz való jogot, amely azt eredményezheti, hogy az arra rászoruló emberek nem kapnak nemzetközi védelmet. Különösen aggasztó, hogy a módosítások továbbra is lehetővé tennék a menedékkérők elhúzódó fogvatartását és a családok őrizetét. Menedéket kérni nem bűn, gyermekeknek pedig különösképp nem szabad rácsok mögött lennie.
Ezek a javaslatok erkölcsi és humanitárius szempontból egyaránt aggályosak, és nem állnak összhangban az ország nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeivel sem.
Magyarország joggal lehet büszke arra, hogy ajtaja mindig nyitva állt a történelem legsúlyosabb viharai elől menekülők előtt. Ma a helyzet sajnos ismét drámai és a nemzetközi közösség számít Magyarország szolidaritására és együttérzésére. A menedékkérők több mint háromnegyede Szíriából, Irakból és Afganisztánból érkezik ide, olyan országokból, ahol brutális háború dúl. Az onnan menekülők zömét eddig a szomszédos országok fogadták be: Törökország jelenleg 1,7 millió, Libanon 1,1 millió, Pakisztán és Irán pedig 2,5 millió menekültről gondoskodik.
---
Teljes levél a link mögött
Nem venném a szívemre, ha kardélre hánynának téged.