"Nincs esélye az apukáknak, mivel mindegyikhez tartozik egy anyuka, aki semlegesíti őt. És így győznek az óvodások."
Jó tegyük fel győznek, de a semlegesítés minden szinten igaz.
A semlegesítés csak az atom méretén kívülre vonatkozik, belül nincs semlegesítés.
Ezért létezik külön az elektron és a proton.
Ahhoz, hogy a gravitáció belső változásokat tudjon létrehozni, annyival erősebben kéne hatnia rájuk, amint már korábban írtam.
A Földön és a neutroncsillag előtti állapotban szintén, azonos elektronok és protonok semlegesítik egymást.
Ha a semlegesítés igaz lenne, akkor mindkét esetbe gravitációsan össze zuhannának az atom magok, de nem így tesznek.
A Föld esetében nincs ilyen, az neutroncsillag előtti állapotban állítólag van, de akkor nem lehet magyarázat a semlegesítés, mert az átlagosan minden atom esetén fent áll.
Maga a gravitáció már egy csillag keletkezés során is kevés.
Hozzá még plusz erők (lökéshullám, mágnesesség) is szükséges, s itt még atomi deformáció szóba se jön.
Két elektron között (vagy proton között) csak taszító erő van.
Nem tudsz elég sok elektron elkülöníteni a protonjaiktól, mivel egyrészt az elektronjaid el akarnak távolodni egymástól, másrészt kapcsolódni akarnak a protonjaikkal. Tehát éppen a köztük levő nagy erő lehetetlenné teszi, hogy globális taszító hatás jöjjön létre. És mihelyst az elektronok közel kerülnek a protonjaikhoz a távolhatásuk semleges lesz. Az elektromos dipólus térerőssége emiatt magasabb rendben (köbösen) csökken a távolsággal, mint a gravitáció térerőssége (négyzetesen).
A különböző előjelű töltések egyenlő számban vannak, és a vonzásuk miatt kiegyenlítik egymást.
Messziről, de közelről negatív töltésűek, ezért nem csúszhatnak egymásba az elektronhéjak. A gravitáció hatását az atomi méretbe kéne figyelembe venni.
Mint írtam, a gyenge kölcsönhatás távolítja el a magtól az elektronokat. Az atom 'saját' elektronjait épp úgy, mint más atomok elektronjait. Az egy teljesen más kérdés, hogy az így eltávolított elektronok egymáshoz képest milyen mozgásokat végeznek, milyen pozíciókat vesznek fel. Nyilván minél távolabb akarnak lenni egymástól, de a számukra vonzó magoktól sem akarnak messze lenni.
A különböző előjelű töltések atomi szintű kiegyenlítődését a gyenge kölcsönhatás megakadályozza, amely csak kis hatótávolságon fejt ki taszító erőt.
Tehát ez is akadályozza a teljes térben a kiegyenlítődést.
Nem ez is. Egyedül ez. Az elektrosztatikus erő ellenében.
Az anyagok emiatt nem esnek össze egy pontba, hanem térfogattartókká válnak.
Ha messzebb van a gravitáció vonzza, ha közelebb van az elektron taszítja.
Nem. Az anyagok a gravitáció mentes szabad űrben is kristályosodnak, és összetapadnak. Az elektromos dipólusok ugyanis nem csak taszítóak, hanem vonzóak is. Vagy szabatosan mondva a dipólusok anyag-összerendezőek.
Az atomok esetében az "óvodások" 1 egység erőt, az "apukák" 1000000000000000000000000000000000000 egység erőt képvisel és párban jelenik meg, hiszen minden atom rendelkezik mind a kettő kölcsönhatással.
Nincs esélye az apukáknak, mivel mindegyikhez tartozik egy anyuka, aki semlegesíti őt. És így győznek az óvodások.
A tömegek csak egy irányban görbítik a teret. Persze a tenzornak egyéb tagjai is vannak, pl. nyomás, torzió, amelyeknek más a hatása, de ez a galaxishalmazok tartományán belül elhanyagolhatók, és csak az univerzummodelleknél érdekesek.
Két elektron között (vagy proton között) csak taszító erő van.
"3. Sok kicsi tömegnek ezért nagy a gravitációja."
S még nagyobb az elektromos taszítása.
"4. Az ellenkező előjelű töltések vonzzák, az azonos előjelű töltések taszítják egymást."
Kívülről megközelítve taszítják egymást az atomok, ezért a nagyságuknál (elektronpálya) jobban nem tudják megközelíteni egymást, bár a belsejük nagy része üres.
"5. A különböző előjelű töltések egyenlő számban vannak, és a vonzásuk miatt kiegyenlítik egymást."
Messziről, de közelről negatív töltésűek, ezért nem csúszhatnak egymásba az elektronhéjak. A gravitáció hatását az atomi méretbe kéne figyelembe venni.
"6. Sok kiegyenlített töltés nem hat egymásra. A tárgyakon kívül távolról kizárólag a kiegyenlítetlen töltések tere észlelhető. A kiegyenlítetlen töltések a tárgyak külső felületére törekszenek vándorolni."
Lásd előzőt!
"7. Sok anyag együttlétét a gravitáció tartja fenn. Az égitestek ezért gömb alakúak."
Így van, de ezekben az esetekben az atomi méretekben nem deformál a gravitáció, mivel az elektronhéjnál már az elektromos töltés ereje sokszorosává válik a gravitációs erőnek.
"8. A különböző előjelű töltések atomi szintű kiegyenlítődését a gyenge kölcsönhatás megakadályozza, amely csak kis hatótávolságon fejt ki taszító erőt."
Tehát ez is akadályozza a teljes térben a kiegyenlítődést.
"9. Az anyagok emiatt nem esnek össze egy pontba, hanem térfogattartókká válnak."
Ha messzebb van a gravitáció vonzza, ha közelebb van az elektron taszítja.
"10. Nagyon sok tömeg ezt a taszító erőt is legyőzheti, és neutroncsillaggá sajtolhatja a tömegeket."
Legalábbis ez az alapfeltételezésetek.
Egy stadionba párba mennek be apukák (50kg erőkifejtésre képes) és óvodások (5kg erőkifejtésre képes).
Hány párnak kell bemenni, hogy legyőzzék az óvodások az apukákat pl. kötélhúzásban?
Itt az erők között csak 10-es a szorzó, de remélem azért érthető.
Az atomok esetében az "óvodások" 1 egység erőt, az "apukák" 1000000000000000000000000000000000000 egység erőt képvisel és párban jelenik meg, hiszen minden atom rendelkezik mind a kettő kölcsönhatással.
Mert ugyan összelehet gyűjteni kellő számú "óvodást", hogy legyőzzenek 1db "apukát", de addig a többi "apuka" mit csinál?
Az atomokban nem elválaszthatóak a kölcsönhatások. Mindegyik egyszerre hat.
Tudom, az egyszerű magyarázat számodra értéktelen, de ha akarod bonyolítsd a következőket.
Sok kicsi sokra megy.
A gravitáció csak vonzóerőt fejt ki.
Sok kicsi tömegnek ezért nagy a gravitációja.
Az ellenkező előjelű töltések vonzzák, az azonos előjelű töltések taszítják egymást.
A különböző előjelű töltések egyenlő számban vannak, és a vonzásuk miatt kiegyenlítik egymást.
Sok kiegyenlített töltés nem hat egymásra. A tárgyakon kívül távolról kizárólag a kiegyenlítetlen töltések tere észlelhető. A kiegyenlítetlen töltések a tárgyak külső felületére törekszenek vándorolni.
Sok anyag együttlétét a gravitáció tartja fenn. Az égitestek ezért gömb alakúak.
A különböző előjelű töltések atomi szintű kiegyenlítődését a gyenge kölcsönhatás megakadályozza, amely csak kis hatótávolságon fejt ki taszító erőt.
Az anyagok emiatt nem esnek össze egy pontba, hanem térfogattartókká válnak.
Nagyon sok tömeg ezt a taszító erőt is legyőzheti, és neutroncsillaggá sajtolhatja a tömegeket.
"mivel a gravitáció nyomóereje NEM ilyen kicsi, hanem 1.2x1044 Newton, ezért aztán megfelelően nagy tömegű csillag esetén ez a nyomóerő mindent elsöprően létrehozza a neutroncsillagot"
Többre haladnánk, ha elárulnád mire alapozod a 1.2x1044 Newton erőt?
Mivel nálad ezt egy külső részecske zápor okozza, ezért ugyan akkora nyomás nehezedik minden égitestre.
Ugyanúgy ahogy a habszivacs golyóra, s az acél golyóra is ugyan akkora légnyomás hat.
Ugyan akkora nyomás hat a Jupiterre mint a Földre.
Szerintem félreérted bignumot, nekem nem úgy tűnik, hogy az elektron + protoncsillagok lététkérdőjelezi, hanem azt a képzelgő őrültséget, hogy az elektromos kölcsönhatás erejének 1/1040 részével össze lehet roppantani egy csillagot.
Nem is lehet, de mivel a gravitáció nyomóereje NEM ilyen kicsi, hanem 1.2x1044 Newton, ezért aztán megfelelően nagy tömegű csillag esetén ez a nyomóerő mindent elsöprően létrehozza a neutroncsillagot. A fekete lyukban is neutroncsillag van, csak tömörebb "kristályban".
Nem értem, hogy mi az értelme annak, ahogy a tények ellen küzdesz.
Az elektroncsillagok és a fekete lyukak léteznek, meg vannak figyelve, be vannak mérve, s nem is kevésszer. Itt korántsem olyan bizonytalan és kétséges mérésekről, gondolatkísérletekről van szó, mint amivel pl. a specrelt igazolni akarják (fényközeli sebességű vonatokkal, ikerpárokkal, müonok rejtélyes életével), hanem konkrét, csillagászatilag, fizikailag bemért objektumokról.
Hiába tartod hihetetlennek, hogy a gyenge gravitációs kölcsönhatás nem képes összeroppantani az atomokat, mikor a tények arra utalnak, hogy mégis képes.
Korábban írtam (egy figyelmen kívül hagyott hozzászólásban), hogy az eseményhorizont elérése nélkül is növekedhet a FL.
Abban az esetben, ha a gravitáció le tudja győzni az elektromos taszító erőt.
Ezen a ponton a hitegylet leszavazott.
Mert bár az elektron és proton töltése kiegyenlíti egymást, ez nem bizonyítja, hogy a gravitáció (ami 1/10^40 erővel rendelkezik) képes lenne egymásba préselni ezeket a részecskéket, mert kívül az elektronok erősen "tiltakoznak".
Erre nem tudtak semmi elfogadható bizonyítékot felhozni.
A minap játszadoztam a Flamm parapoloid metrikájával és láttam egy levezetést, ahól egy z(r) függvényt számolnak ki, úgy hogy a poláris és henger koordínátákkal kifejezett ívelemnégyzetet egyenlévő teszik.
Az origó az egyenlitőn van pont a paraboloid szimetriatengelyén, a z meg a szimetriatengelyben (r dfi kiesik)
Az intefralas után z(r)- re a következő összefüggés adódik:
z= 2 gyök (rs (r-rs))
ahol rs a Schwarzschild sugár.
Amikor r< rs , akkor a z komplex.
Most mi van? Már az eseményhozont elérésenél és értelmetlen a Schwarzschild metrika?
Hogy lehet akkor az eseményhorizonton belűl akkármiről is beszélni?
Talán inkább neked kellene bemutatni, hogy az ellenkező előjelű töltések nem semlegesítik egymást. Ez ugyanis egy hétköznapi tapasztalat. Ha szétválasztod is időlegesen a töltéseket, akkor hatalmas késztetést éreznek, hogy újra kiegyenlítsék, semlegesítsék egymást.
Éppen a köztük levő hatalmas vonzó erő az, ami erre a semlegesítésre készteti őket. Tehát az a tény, hogy az atomokban mégsem egyesülnek egyetlen semleges tömegpontban, az nem következhet a hatalmas vonzóerejükből, sőt éppen hogy olyan erőket kell feltételezni, amelyek képesek megakadályozni, hogy ezen nagy vonzóerő ellenére sem engedik őket egy pontba. Ha külső erőkkel, vagy az atommagokat összetartó erőkkel egyesítünk is időlegesen egy protont, és egy elektront neutronná, az szabaddá válva átlagban 15 perc után spontán visszaalakul protonná és elektronná, miközben szétsugároz egy antineutrínót. Ki tudja miért, ezt az erőt gyenge kölcsönhatásnak nevezik, pedig mint látjuk, széthasítja a semleges töltést pozitív, és negatív töltésre. És persze a gravitáció ezt az 'gyenge' erőt is legyőzi, például a neutroncsillagokban. Ugyancsak legyőzi ezt az erőt a magokat összetartó erős kölcsönhatás.
Igen. Ez azt jelenti, hogy a 10^40-szeres erő, mint amire a gravitáció képes.
Ez az elegendően nagy, s éppen ennek létrejöttében kételkedek.
Ugyanis ez azt jelenti, hogy 10^40 atom gravitációja egyenértékű 2db elektron (vagy proton) taszításával és ezeknek az atomoknak egy pontba kell préselni a részecskéket, de ha (véletlenül) ezek az atomok között is van töltött részecske, akkor már kevesen vannak. :-)
"Tudom, hogy komoly kihívás neked ilyesmit elképzelni, de a tapasztalat mégiscsak azt mutatja, hogy a protonok és az elektronok azonos számban vannak."
Ez elfogadható feltételezés.
"Ezért az anyagok atomjai kifelé semlegesek"
Tehát a feltételezésed szerint az atomok, (mivel semlegesek) semmiféle ellenállást nem fejtenek ki, a gravitációval szemben.
Akkor a Föld gravitációja miért nem préseli össze az atomokat a feltételezett neutroncsillag sűrűségűre?
Ha (esetleg) mégis kifejtenek bizonyos ellenállást, akkor viszont az érvelésed nem elfogadható, mert a Földön, s a neutroncsillag kezdeményben is semlegesek az atomok.
Legalábbis kifelé, de az nem jelenti, hogy az elektron és a proton egy pontban lenne. Kívül meg az elektronok nagyon utálják egymást (belül meg a protonok).
A neutronok is elkezdenek "ugrándozni", ha sokan vannak szűk helyen. :-)
Tehát kijelenteni könnyű, hogy "egyforma számban pont nullára is kijöhet az eredő", de a gyakorlatban ez nehezen elképzelhető.
Tudom, hogy komoly kihívás neked ilyesmit elképzelni, de a tapasztalat mégiscsak azt mutatja, hogy a protonok és az elektronok azonos számban vannak. Ezért az anyagok atomjai kifelé semlegesek, vagy ha ionok vannak jelen, akkor mind a kétféle töltésből azonos számban.Ha valamely testen az elektronok felhalmozódnak, akkor igen komoly erők lének fel amelyek ez ellen hatnak. A gravitációs összeomlás pedig nem ionizálja az anyagot, egyszerűen csak összepréseli.
