Keresés

Részletes keresés

Törlésre váró renikk Creative Commons License 2010.07.19 0 0 7341
Az érzelmi kitörések sosem az igazságot adják elő. Az ügy folyamatban van, nem hallani hogy vége lenne (azonnal Index címlap lenne), tehát bármely sérelem esetén én megvárnám a hatóságok állásfoglalását.

A "gondolkozzunk egyformán" stílus nekem nem szimpatikus. Nem tetszik, hogy kvázi egy sün csoportot alkottok, amelyik a kívülállókat ellenségnek tartja. Nem, nem ppo-bérenc az ember (micsoda kifejezés), hanem érdeklődő. És az a hülye, aki megadja a bankkártya adatait, majd csodálkozik, hogy tagsági díjat szednek tőle, az meg is érdemli.

Írtam, hogy ez nyugaton teljesen normális dolog, én is fizetek így, nem szóltak, nem volt ászf, anyámkínja, csak levonták és kész. Rendszeresen. Nem csaló cég, az egyik legnagyobb játékgyártó.

Ha véletlen azt mondja a bíróság, hogy a PPO-nak van igaza, ki fogja kártalanítani az ügyfeleket? Persze, kártalanítsa a PPO, csakhogy nem vagyok benne biztos, hogy lesz annyi pénze, vagy ha lesz, akkor kötelezik-e erre. Akkor fogják kötelezni, ha elveszti a pert.

Ezért írtam, hogy a hiszti csak kárt csinál. Nézzétek meg, mi történik a forint árfolyamával, mi van akkor, ha valaki hülyeségeket beszél nyilvánosan. Én nem látom, hogy a PPO elment volna külföldre, hogy lelépett volna, lám, most is levelet ír. Nekem gyanús ez az egész, gyanús hogy az Index folyamatosan nyomatja a sztorit. Az indexnek egy szavát nem hiszem el. Miért megy állandóan a címlapon? A PPO az ezredik senki (volt) az online piacon.
Előzmény: CharlieBrown (7340)
CharlieBrown Creative Commons License 2010.07.19 0 0 7340
"Én annyiért se tennék ilyet, amikor már 7 évet öltem bele a cég építésébe az életemből. És főként nem, ha az általad elgondolt összeg tízszeresére tartják a hét éves cégem értékét."

HÁHÁHÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Tehát akkor innen fúj a szél. Már megbocsáss, de leszarom te hogy gondolod, meg mit és mennyit öltél bele. Elég csak a januári nagy ÁSZF változtatgatási hullámot felidézni.
Ez tudatosan, előre eltervezett lehúzás volt, ne csinálj magadból mártírt.

"az derült ki a különböző módszertanú kutatások során, hogy a jelentős többség nem azt és nem úgy gondolja, ahogy pl. te is."

mutass már legalább 1 ilyen HITELES kutatást, mint amiket fentebb említesz.

Mindegy, részemről örülök, hogy beszopta a lehúzós cég, amelyik kibaszott visszadátumozott prívát üzenetben értesít 1 hónappal visszamenőleg, hogy meg fog szopatni.

A nagy vizen túl ilyenért olyan lazán rád rohadna a cellán a műanyag lakat, hogy öröm lenne nézni. Te meg itt előadod a mártírt...

VAN POFÁD B.ZMEG!
Előzmény: Analitikus Marslakócska (7339)
Analitikus Marslakócska Creative Commons License 2010.07.19 0 0 7339
Bizonyára alkati kérdés. Én annyiért se tennék ilyet, amikor már 7 évet öltem bele a cég építésébe az életemből. És főként nem, ha az általad elgondolt összeg tízszeresére tartják a hét éves cégem értékét.
De, ahogy korábban is írtam, az derült ki a különböző módszertanú kutatások során, hogy a jelentős többség nem azt és nem úgy gondolja, ahogy pl. te is. És ezt azért érdekes volt látni számomra.
Előzmény: CharlieBrown (7335)
m.adri1 Creative Commons License 2010.07.18 0 0 7337
Bocsánat nem olvastam vissza, látom már nem uj hír :/
Előzmény: m.adri1 (7336)
m.adri1 Creative Commons License 2010.07.18 0 0 7336
Én ezt kaptam tegnap:

Tisztelt PPO Vásárló!

Sajnálattal tájékoztatjuk, hogy a CENTILLION AG és az Investech Kft. 2010. július 31. napjától megszünteti a www.ppo.hu domain alatt elérhető kereskedelmi szolgáltatását.

A megszűnésről valamint a szolgáltatásokkal kapcsolatos további információról a PPO nyitóoldalán található közleményben tájékozódhat, melyet az alábbi link útján érhet el: http://ppo.hu/kozlemeny.php

Megértését és eddigi bizalmát köszönjük, az esetleges kellemetlenségért elnézését kérjük.

PPO csapat
(CENTILLION AG, Investech Kft.)
CharlieBrown Creative Commons License 2010.07.18 0 0 7335
"Azért nekem gyanús, hogy egy ekkora cég kétezer forintért kockáztat."

bazmeg te tényleg ennyire hülye vagy???

szorozd már be a károsultak számát 2.490 forinttal.

~250.000.000 forint.

na ezért már érdemes kockáztatni? agysebész.
2490 pont a "hagyom a picsába, úgyse kapom vissza" kategória, de erre erősen rábasztak.
Előzmény: Törlésre váró renikk (7325)
CharlieBrown Creative Commons License 2010.07.18 0 0 7334
még a végén kiderül, hogy mi vagyunk a hibásak. szerintem te is nyugodtan beállhatsz a 2 hozzászólásoddal a trollok közé. ppo bérenc.
Előzmény: Analitikus Marslakócska (7324)
kivi000 Creative Commons License 2010.07.18 0 0 7333
Légyszi olvas vissza! Bőven ki lett tárgyalva a dolog. (Egyébként a rendőrség még nyomoz, úgyhogy nincs vége a dalnak.)
Előzmény: Törlésre váró renikk (7330)
Kappansörte Creative Commons License 2010.07.18 0 0 7332
Nono.

Ez a PPO-ügy úgy kezdődött, hogy kezdetben minden tök ingyen volt (illetve nyilván megelégedtek a jutalékaikkal). Jó is volt a szolgáltatás, érdemes volt használni.

Aztán évek múlva kitalálták ezt a regisztrációsdit, díjcsomagokkal, de erősen hangsúlyozva azt, hogy a Light kategória nem kerül semmibe, csupán csak merő kényelem a felhasználóknak, hogy nem kell mindig újra megadniuk az adataikat, hanem ez így majd automatikus lesz.

A fizetős kategóriába olyasmik tartoztak, mint pl. rendszeres tömeges fax, ami keveseket érdekelt. Azokat egyáltalán nem, akik csak 1-2 havonta telefont töltöttek vagy pályamatricát vettek, úgyhogy ők nyugodtan maradtak a Light kategóriában, sosem akartak mást..

Aztán tök váratlanul, _visszadátumozott_, a_belső_postafiókba_utólag_beletett_ levélben tájékoztatták a júzereket arról, hogy innen kezdve a Light verzióért is díjat szednek.

Miközben a külső mailboxába mindenkinek folyton tudtak mindenféle hírlevelet küldeni, amikben ez a tervük még csak véletlenül sem szerepelt soha. Ezt a díjlenyúlást kizárólag a belső postafiókban kommunikálták, a díjlenyúlás pillanatában, ámbár kb. 2 hónappal korábbra visszadátumozva. Éppen így módosították a felhasználási feltételeket (többszörösen).

Szóval, itt marhára nem arról volt szó, hogy egy tudottan fizetős szolgáltatást vettek volna igénybe a felhasználók, aztán csak álmélkodtak, hogy jééé, ez pénzbe kerül, hanem INGYEN, KÉNYELMI regisztrációt hajtottak végre, sokan valamikor sok évvel az események előtt.

Na ezért akadtunk ki sokan.


Előzmény: Törlésre váró renikk (7329)
K. Slater Creative Commons License 2010.07.18 0 0 7331
Jaj, ne kezdjétek már újra.
Az előző 7000 hozzászólásban már bőven ki lett vesézve, hogy miért volt csalás a 2490 Ft levonása.

Egy korrekt cég kiírta volna, hogy: X szolgáltatás - X Ft / év. Nem pedig utólag trükközik az ÁSZF módosítgatásával. Ennyi.
Előzmény: Törlésre váró renikk (7329)
Törlésre váró renikk Creative Commons License 2010.07.18 0 0 7330
Juteszembe, azt meg lehetett nézni ezen az oldalon, hogy él-e a bankkártyád?
Előzmény: Törlésre váró renikk (7329)
Törlésre váró renikk Creative Commons License 2010.07.18 0 0 7329
Meggyőződtél róla, hogy törölték a bankkártya adataidat? Kaptál erről valami visszaigazolást?

Szóval beregisztráltál valahová, a bankkártya adataidat is megadtad, fizettél is egy szolgáltatásért, aztán csodálkoztál, hogy levonnak tőled valami éves díjat (ha jól emléxem, ez éves szolgáltatási díj, amin kiakadtatok).

Ha az a 800 Ft kedvezményes, tehát a ppo.hu-n keresztül olcsóbban faxolhattál volna (a kutyát nem érdekli, használtad-e, ha megveszed a mobiltelefonodat, attól még nem kell telefonálnod is vele), cserébe havi 200 forintért, akkor nem a semmiért kellett fizetned.

De ez csak spekuláció, utána tudsz nézni a valóságnak vagy csak bejelentést teszel anélkül, hogy tudnád, mi ez az egész?

Amúgy igen, én előfizettem egy online játékra. A következő hónapban már nem kérdeztek meg (semmiféle kérdésük nem volt), levonták automatikusan a havi díjat. A cég korrekt, semmi bajom nem volt ezzel, csak annyi hogy nem játszottam abban a hónapban. De ez már az én egyéni szocproblémám.

No, szóval arra lennék kíváncsi, kaptál-e ezért a pénzért valamit vagy nem? Ha nem, akkor megáll az egész ügy, de ha igen, akkor már gyengébb a felháborodás íze.
Előzmény: Livcsi65 (7326)
Kappansörte Creative Commons License 2010.07.18 0 0 7328
OK, hasonlóan voltam én is. Évekkel ezelőtt használtam a PPO-t arra, hogy a szüleim telefonjait feltöltögessem. Aztán, amikor bevezették a bankkártya-regisztrációt (még ingyenes szolgáltatásként, szó sem volt semmi jövőben díjról), akkor egyszer még sikerült használnom, de másodszor már valahogy nem fogadta el a rendszer a valamelyik jelszavamat (pedig biztos, hogy jó volt, lévén annó felírtam magamnak).

Úgyhogy hagytam a fenébe az egészet, találtam más megoldást. Ezért eléggé megdöbbentem, amikor mintegy 2,5 év múlva lenyúlták rólam is a 2490-et, miközben azóta feléjük sem néztem.

De engem váltig nem az összeg izgat, évi 2490, az napi 7 forint, hát azért ennél többet elszórok fölösleges dolgokra :)
Viszont az, hogy csak úgy ukkmukkfukk lekapkodnak a bankkártyámról bárkik bármennyit, ezen nagyon felbőszültem, és igenis a vérüket kívánom, holott azon - sajnos - kevesek közé tartozom, akiknek a bank visszaadta a pénzét.

Előzmény: Livcsi65 (7326)
-Bazsi- Creative Commons License 2010.07.18 0 0 7327
Sztm téged sem a 2490 Ft zavart, hanem az elv. Mint ahogy szinte mindenkit.
Ezt írod:
"Szóval, bocsánat nehogy már a törvénytelen, jó esetben tisztességtelen gyakorlatot csak némán lenyeljük, mert ..."

Más:
"A többi céggel szemben is megnövekedett bizalmatlanságnak nem az ügyfelek felhábosodása az oka, hanem egyes cégek tisztességtelen gyakorlata, náluk tessék reklamálni."
Itt nyilván a bankokra gondolsz. De még ez sem lenne elég ahhoz hogy megrendüljön a bizalom. Ehhez kellett a hatóságok tehetetlensége. Egyik sem mert még ítéletet mondani fél év alatt???
Nem kaptam számlát, sem nyugtát. Hol az apeh?
A PSZÁF miért nem lépett? Még januárban jelentettem a ppo-t, most kb 1 hónapja meg a bankomat.
Esetleg még be lehene vonni az ügybe az egyenlő jogok hatóságát, vagy hogy hívják? Szerintetetek van értelme? Mármint mi alapján döntik el, hogy ki az aki visszakapja a pénzt, ki az aki nem?

Ja persze, a hatóságok nem érnek rá, mert biciklist kell büntetni, aki nem szállt le a bicórol a Margit hídon...
Előzmény: Livcsi65 (7326)
Livcsi65 Creative Commons License 2010.07.18 0 0 7326
Engem speciel zavart a 2400 Ft is. Miért?
Csak azért akarok fizetni, amiért kapok is valamit.
Én 2009-ben egyetlen egyszer jártam a PPO oldalon, mert gyorsan el kellett valamit faxolnom az interneten, és erre kerestem lehetőséget. Fizetnem kellett kb. 800 Ft-ot. OK, kifizettem.
Végül nem náluk faxoltam, mert amit kínáltak nem felelt meg nekem. Most is máshol van erre fiókom.
Azóta egyetlen egyszer sem jártam náluk. (Illetve egyszer igen, az OTP-s adataimat törölni, hogy többet ne nyúlkáljanak a zsebemben.)
Ezek után vontak le tőlem is 2400Ft-t. Reklamáltam, 2 hónap múlva válaszoltak, hogy nem adnak vissza semmit, használjam tovább. (Tovább, ez jó :))

Szóval, bocsánat nehogy már a törvénytelen, jó esetben tisztességtelen gyakorlatot csak némán lenyeljük, mert ...

Miért is?
Nehogy megrendítsük a bizalmat? Ki is rendítette meg a bizalmat?

A többi céggel szemben is megnövekedett bizalmatlanságnak nem az ügyfelek felhábosodása az oka, hanem egyes cégek tisztességtelen gyakorlata, náluk tessék reklamálni.

Előzmény: Kappansörte (7315)
Analitikus Marslakócska Creative Commons License 2010.07.18 0 0 7324
Többször kellett kutatnom a témában az elmúlt fél évben, és az emberek több mint 99%-ának az a véleménye, amit renikk írt. Szerették a ppot, kényelmes volt nekik, nem zavarta őket, hogy fizetni kell érte, stb. Ők sokkal inkább az ÁAK-ra meg a feljelentőkre mérgesek, mert "elrontották a játékukat", amit ők szerettek használni.

Egyébként meg pusztán azért, mert valaki máshogy gondolkodik, mint te, nem illendő leszarházizni meg trollozni. Nem is ismered az illetőt, így lejáratod magadat is meg az ügyedet is.
Előzmény: atvertek.info (7317)
Analitikus Marslakócska Creative Commons License 2010.07.18 0 0 7322
Az egy évek óta működő oldal, amit a Voxinfó működtet. Ott van a lap alján.
Előzmény: atvertek.info (7316)
arnyekxxx Creative Commons License 2010.07.18 0 0 7321
A kérdés jogos, én is töröltettem magam anno és "természetesen" kaptam most emilt
Előzmény: CharlieBrown (7318)
nyman Creative Commons License 2010.07.18 0 0 7320
Igy van, ez inkabb elvi kerdes volt, mint penzkerdes...
Előzmény: Kappansörte (7315)
nyman Creative Commons License 2010.07.18 0 0 7319
"Dögöljön meg a szomszéd tehene. 2500 forint miatt ekkora hisztit csapni, mikor a bankom havonta levon ennyit ilyen meg olyan idióta költség néven."

Hat ha olyan hulye vagy, hogy ilyen idiota banknal vagy, akkor megerdemled.

A bankom egy fillert nem von le semmilyen koltseg cimen. Se utalas, se kp felvet, se csoportos beszedesi megbizas, stb. stb.

Olyan kartyat viszont amit nem tudtam hasznalni, leven nem Mo-n kerult kibocsajtasra, is sikerult megterhelniuk. Meg mindig nem ertem hogyan, hiszen az un. uzletszabalyzat szerint nem lett volna hasznalhato az oldalon.
Előzmény: Törlésre váró renikk (7310)
CharlieBrown Creative Commons License 2010.07.18 0 0 7318
Azt magyarázza el nekem valaki, hogyan kaphattam 43 perce egy levelet, miszerint vége a ppo kereskedelmi szolgáltatásának, amikor ÉN MÁRCIUSBAN TÖRÖLTETTEM A REGISZTRÁCIÓMAT???

ADATVÉDELMI BIZTOS??? ILYENKOR HOL VAN???

küldő: onenews.hu


mégsem töröltek annyira?
Előzmény: atvertek.info (7317)
atvertek.info Creative Commons License 2010.07.17 0 0 7317

"Itt a sok ppo tagot fingattátok meg, akik fizettek a szolgáltatásért. Biztos van pár ezer. Meg a magyar online piacot tettétek még szarabbá."

 

Mondd te troll: tényleg ennyire hülye vagy, avagy fested magad? Sok ppo tagot, akik fizettek??? Itt MINDEN károsult fizetett te észlény!

 

A magyar online piacot mi tettük szarabbá? Bakker te nem vagy magadnál. Véletlen nem Báthory Attilának hívnak?

 

 

Szarházi vagy.

Előzmény: Törlésre váró renikk (7310)
atvertek.info Creative Commons License 2010.07.17 0 0 7316

Na biztos ami biztos feltettem a weboldalra: http://atvertek.info/2010/07/17/nem-vehetunk-tobbe-matricat-a-ppo-hu-n/

 

Érdekes, hogy most egy .ws végződtetésű (samoai) domain címen lehet megtalálni az új szolgáltatót. Miért nem hu? ;)

 

Biztos, ami biztos, csináltam pár screenshotot, illetve lementettem az új cég ÁSZF-jét is ;)

Megtalálhatóak a képek a bejegyzésben.

Kappansörte Creative Commons License 2010.07.17 0 0 7315
Szerintem gyakorlatilag senkit nem a 2490 Ft hiánya zavart.

Hanem az ELV.

Ugyanis ugyanezen az alapon (visszamenőleg meghamisított belső mailek és összevissza egyoldalúan módosítgatott szerződések) BÁRMENNYIT lenyúlhattak volna a szerencsétlen júzerekről. Akár az ezerszeresét is (már akinek találtak volna a számláján annyit). Bármennyit.

És ha a PPO módszerét benyelik a júzerek, akkor holnapután vérszemet kap a többi online bolt is, és követik a módszerét, azaz máris sokszor 2500 Ft lett volna veszélyben, gyakorlatilag minden neten vásárló összes pénze.

A PPO meg éppen arra apellált, hogy ilyen kicsi összeg miatt csak nem fog senki pampogni. Hát, tévedtek, szegénykék :)


Előzmény: Törlésre váró renikk (7310)
luciferk Creative Commons License 2010.07.17 0 0 7314
" 2500 forint miatt ekkora hisztit csapni, mikor a bankom havonta levon ennyit ilyen meg olyan idióta költség néven. "


Jó neked, hogy nálad nem számít 2500.-Ft, ezt jelzi az is, hogy olyan bankot választottál ahol a havi bankköltséged 2500Ft. ;)
Előzmény: Törlésre váró renikk (7310)
festéktüsszentő hapcibenő Creative Commons License 2010.07.17 0 0 7313
2010. július 31. napján megszünteti a www.ppo.hu domain alatt elérhető kereskedelmi szolgáltatását.

Tehát, akkor nem elég, hogy lehúztak egy éves díjjal egy évre előre, de akkor még ennek fejében sem hajlandóak szolgáltatni?

Ez megint egy tetten érhető szerződésszegés.

Érdekes módon a kártalanításról, vagy az éves díj felének visszautalásáról nem lehet olvasni...

____________

Korábban írtam, hogy az otípi egyedi elbírálás alapján visszautálta a zsémet - 2010.06.08-al keltezett levelük szerint.
Mivel nem jött egy kanyi sem, így tegnap ismét panaszt tettem:)))
Előzmény: BaSand (7308)
arnyekxxx Creative Commons License 2010.07.17 0 0 7312
Te most komolyan mosdatod ezt a rablóbandát? Itt a sok fizetni nem szándékozót fingatták meg első körben, ha ezt a szemétséget nem játszák el, nem lett volna a hirük a pestissel egy szinten és nem dobták volna őket a szolgáltatók. Szóval az önént fizetö ppo ügyfelek is szépen menjenek felgyujtani a ppo irodát a lenyult fél év namtagdijért.
Előzmény: Törlésre váró renikk (7310)
BalladaB Creative Commons License 2010.07.17 0 0 7311
"... a szolgáltatások további igénybevételének lehetőségeiről a PPO oldalán keresztül fogjuk Önöket tájékoztatni - az eddigi gyakorlatnak megfelelően."

Az eddigi gyakorlatnak megfelelően. :PPP

Ezek direkt cukkolnak minket? :D
Tyűha Creative Commons License 2010.07.17 0 0 7309

A cég weboldalán nincs "kapcsolat" link sem, nem vállalják üzenetek fogadását ügyfeleiktől.    Csúfos bukás azt gondolom. 

 

A piac ítélt és a hüvelykujj lefelé mutat. Jobb ez így, mintha bürokratikus adminisztratív eljárások eredményeként buknának ki az ilyen cégek.

 

Jobb lett volna tisztességtelen sunyi üzletpolitika helyett a tisztességes és egyenes utat járniuk.

 

 

 

Hát így jártak.

 

Tisztul a piac. A többi netes szolgáltató valszeg tanul az esetből. Helyes.

 

A dolgok a normális medrükben haladnak előre.   

Előzmény: BaSand (7308)
BaSand Creative Commons License 2010.07.17 0 0 7308
Abban a bizonyos közleményben meg ez van:

KÖZLEMÉNY

Tisztelt PPO Vásárlók!

Sajnálattal tájékoztatjuk Önöket, hogy a CENTILLION AG és az Investech Kft. (továbbiakban: PPO Üzemeltető) 2010. július 31. napján megszünteti a www.ppo.hu domain alatt elérhető kereskedelmi szolgáltatását. Tájékoztatjuk Önöket, hogy a közelmúlt botrányainak eredményeként a PPO Üzemeltetőjével szerződéses jogviszonyban álló partnerek jelentős része felmondta a fennálló szerződéseket, melynek következtében a szolgáltatás ellehetetlenült.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a PPO Üzemeltető mindent megtesz annak érdekében, hogy a PPO Vásárlók a jövőben is igénybe vehessék az eddigi szolgáltatásokat más szolgáltatók révén. Az egyes megszűnt, illetve megszűnő szolgáltatásokról, a szolgáltatások további igénybevételének lehetőségeiről a PPO oldalán keresztül fogjuk Önöket tájékoztatni - az eddigi gyakorlatnak megfelelően.

Megértésüket és eddigi bizalmukat köszönjük, az esetleges kellemetlenségért elnézésüket kérjük.

PPO Üzemeltető
(CENTILLION AG és Investech Kft.)
Előzmény: BaSand (7307)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!