"Nagyobb átmérőnél nagyobb az erőkar elég kisebb tömeg ugyanakkora a forgatónyomatékhoz, azonos tömeg esetén meg nagyobb forgatónyomaték érhető el." Így van.Ez szó szerint igaz. Ez a forgató nyomaték alapja.
Utólag már gondoltam, hogy meg kell magyaráznom, mert félreérthető! A forgácsolással nincs semmi baj, csak kisüzemben nemigen találsz olyan esztergát, amin 1,5 méter átmérőjű munkadarabot meg lehet munkálni, meg gazdaságtalan is lenne! Nem véletlen, hogy a bemutatott régi gép kereke is öntött, nincs több tonna forgács, amit meg kellett volna venni anyagárban a nyers tárcsában! :)
Semmi baj nincs a forgácsolással. Csak azt akartam írni hogy ne a tömeget növeljék a lendkerék készítéskor hanem az átmérőt növeljék. Régi szecskavágókon is volt ilyen lendítőkerék 1,5 -1,8 métert is elért a külső átmérő és súly csak a külső részen volt.
A lendkerék a forgató nyomaték elvén működik.Nem átmárő függvénye.
A forgatónyomaték az erő és az erőkar szorzata. Nagyobb átmérőnél nagyobb az erőkar elég kisebb tömeg ugyanakkora a forgatónyomatékhoz, azonos tömeg esetén meg nagyobb forgatónyomaték érhető el.
Igazad van, de azt ne feledd a régi gépek öntészeti úton készültek, akkor minden városban volt vasöntőde, még Budán is a Margit híd lábánál :) manapság ilyen lehetőség nincs, ezért készülnek az alkatrészek forgácsolással a kis műhelyekben.
Rossz a lendkerék! A jó lendkerék nem ilyen amiket látunk itt egy két gépen. Inkább kétszeres átmérőjű kereket kellene készíteni aminek csak a külső részén lenne a vastömeg. Olyanokat kellene készíteni mint amilyeneket a régi gőzgépeken voltak.
Ezt csak azért írom mert az én első aprítógépemen tömör kis átmérőjű lendkerék volt ami semmit nem ért csak a gép súlyát növelte nem a hatékonyságát.
Jó lehet. Sokat ér a súlyos lendkerék. Az enyém ugyan elektromos, 45 cm átmérőjű 50 mm vastag vaskorong + a motor forgórésze, de ha elfogy a lendület, csattannak a 16 A-es kismegszakítók. :-(
Vasárnap délelőtt feltettem a Jófogásra új 3 tengelyes alapgépemet. "Kívülállóknak" csak 2 napig szól a kedvezmény (alapgép 155 ezer Ft), fórumozóknak év végéig garantált. Üdvözlettel: GV.
1) ha kiveszel 2-2 kést, nem valószínű, hogy be fogja húzni az ágakat
2) ezek a gépek általában 5-10 cm hosszúra aprítják az ágakat: a vastagabbat rövidebbre, a vékonyabbakat hosszabbra. Kazánba a legjobb méret. A 15-20 cm apríték szerintem kezelhetetlen, zsákolni nem lehet, ha meg szálanként összerakosgatod, az felér egy (börtön)büntetéssel.
Tag azt mondja olyan 5 cm-esre vágja az ágakat ami kicsit kevés, gondolom ha ki van véve belőle tengelyenként 2 kés akkor meglenne a 15cm amivel már lehet tüzelni. Idővel vennék rá benzin motort.
Ha megnézed a Jófogáson, csak a vágóegységekért elkérnek 200-220 ezer Ft-ot. Az előbb említett győri hirdető gépe is, valamint az üllési hirdető (zöldre festett) gépe is úgy van kialakítva, hogy csak a traktor hidraulikáján lóg. A te gépednek komoly vázszerkezete is van, aminek mind az anyagára, mind pedig a ráfordított munkaideje is értéknövelő tényező.
Tekintettel arra, hogy még aránylag "uborkaszezon" van az ágaprító piacon, azt javaslom, hagyd az árat így, ahogy van, ha beindul a szezon, biztosan találsz rá vevőt.
Esetleg ha van időd, fessed le alapozóval a vázat illetve a lemezelést, szemre is egyből tetszetősebb lesz. Ha lefested, szemrebbenés nélkül kérhetsz érte 260 ezret is.