Keresés

Részletes keresés

miafranc*** Creative Commons License 2010.10.22 0 0 848

Köszönöm a szép verseket :)

 

Csík Zenekar - Kállai kettős dallamai

miafranc*** Creative Commons License 2010.10.22 0 0 847

miafranc*** Creative Commons License 2010.10.22 0 0 846

Nagy László

Dióverés

Elsuhogott az a füttyös
sárgarigó délre.
Sárgul az árva diófa
zöld terebélye.

Levelek lengnek, akár a
színarany rigó-szárnyak,
elszállnak ők is a szélben
puszta határnak.

Áll a diófa, és érett
kincsei válnak tőle:
szellő ha bántja az ágat,
buknak a földre.

Szaporább kopogás, csörgés
támad, ha jön az ember,
s bottal az ágak bogára
boldogan ráver.

Földre, fejekre, kosárba
kopog a dió-zápor,
burkos dióra a gyermek
kővel kopácsol.

Már, mintha álmodnék, hallom
zaját a jó örömnek,
darálók forognak, diós
mozsarak döngnek.

Fagyban és nagy havazásban
meg kell maradnunk jónak
s tisztának is, hogy örüljünk
csörgő diónak.

Majd csorgó hó levén ring a
picike dió-csónak,
s lomb zöldül újra a füttyös
sárgarigónak.

 

miafranc*** Creative Commons License 2010.10.22 0 0 845

Weöres Sándor

BUDAI GYÜMÖLCSÖS  

 

Északra Rózsadombtól, nyugatra Óbudától,

a ferenchegyi kertben a fű ősszel se sárga,

fakó sziklák tövében galagonya-bozóton

sok bogyó pirul, mintha most szökkenne virágba.

A kert felső szögéből lelátni a Dunára

hol hidak emelkednek szónoki lendülettel,

s a túlsó, pesti parton a háztömbök sorára

hová ködöt borít vagy sziporkát szór a reggel[.]

 

Óriáskígyót vonszol, öntöz a feleségem,

nézem melyik kerül ki győztesen a csatából:

szárnyas bogár az asszony, és hét-öles a sárkány,

de hol a nő parancsol, a szörnyeteg cikákol.

 

miafranc*** Creative Commons License 2010.10.22 0 0 844

Weöres Sándor

`Valse triste`

 

Hűvös és öreg az este.

Remeg a venyige teste.

Elhull a szüreti ének.

Kuckóba bújnak a vének.

   Ködben a templom dombja,

   villog a torony gombja,

   gyors záporok sötéten

   szaladnak át a réten.

   Elhull a nyári ének,

   elbújnak már a vének,

   hüvös az árny, az este,

   csörög a cserje teste.

Az ember szíve kivásik.

Egyik nyár, akár a másik.

Mindegy, hogy rég volt vagy nem-rég.

Lyukas és fagyos az emlék.

   A fákon piros láz van.

   Lányok sírnak a házban.

   Hol a szádról a festék?

   kékre csípik az esték.

   Mindegy, hogy rég vagy nem-rég,

   nem marad semmi emlék,

   az ember szíve vásik,

   egyik nyár, mint a másik.

Megcsörren a cserje kontya.

Kolompol az ősz kolompja.

A dér a kökényt megeste.

Hűvös és öreg az este.

 

miafranc*** Creative Commons License 2010.10.22 0 0 843
József Attila

Ősz


Tar ágak-bogak rácsai között
kaparásznak az őszi ködök,
a vaskorláton hunyorog a dér.

Fáradtság üli a teherkocsit,
de szuszogó mozdonyról álmodik
a vakvágányon, amint hazatér.

Itt-ott kedvetlen, lompos, sárga lomb
tollászkodik és hosszan elborong.
A kövön nyirkos tapadás pezseg.

Batyuba szedte rongyait a nyár,
a pirosító kedvű oda már,
oly váratlanul, ahogy érkezett.

Ki figyelte meg, hogy, míg dolgozik,
a gyár körül az ősz ólálkodik,
hogy nyála már a téglákra csorog?

Tudtam, hogy ősz lesz s majd fűteni kell,
de nem hittem, hogy itt van, ily közel,
hogy szemembe néz s fülembe morog.

 

miafranc*** Creative Commons License 2010.10.22 0 0 842

Birtalan Ferenc

Őszi vers, Bogárnak


Az ablakon a madarak belesnek:
Október mindent bronzba önt.
A jegenye, zörgő levelet peregtet.
Riadt szívünkig ér a csönd.

Valahol avar ég. Kósza füstje
tömjénez. Válunk templomosra.
Aranyba öltözünk, ezüstbe.
Készülünk a végső nem-tudomba.

Majd jön a szél, hogy elröpítsen:
találjunk boldogabb hazát.
Valahol él talán egy isten,
ki a menthetetlent menti át.

 

miafranc*** Creative Commons License 2010.10.22 0 0 841

Radnóti Miklós

Október

 

Hűvös arany szél lobog,
leülnek a vándorok.
Kamra mélyén egér rág,
aranylik fenn a faág.
Minden aranysárga itt,
csapzott sárga zászlait
eldobni még nem meri,
hát lengeti a tengeri.

 

miafranc*** Creative Commons License 2010.10.22 0 0 840

Stignor István
Ősz

Minden arany már, a Napsugár is,
mely ontotta kincsét egész Nyáron át
nézd, sok falomb, levél fáradtan hintázik
az őszi széltől, lehullni, pihenni vágy...

Piros bogyók csüngnek csontváz-ágon,
társuk a lomb alig takarja őket
várják a sorsuk, s egy szeles nappalon
lehullva földre, adnak új életet...

Arany tutajként sodródik a vízen
hajtva a széltől egy árva falevél,
táplálta anyját rövid kis életében,
most letette sorsát... tovább már nem remél...

Szép most az Ősz. Akárha köddel
érkezik egy hűvös hajnalon,
s míg fázósan bújunk össze a csípős esőben,
a Föld készül. Mereng új Tavaszon....

 

miafranc*** Creative Commons License 2010.10.22 0 0 839
Gyulai Pál

Szüreti lakomán

 


Hegyen a köd fehér-kéken
Napsugár csókjába vész,
Diófán, a hegy tövében,
Víg madárka fütyörész.
Csak visszhang a víg madárdal,
Nincs virág, a lomb lehull;
De bár minden hervad, elhal,
Szüret zajlik, kedv virul.

 

Vajha őszén napjainknak,
Midőn talló, száraz ág,
Mit legtöbbször hátra hagynak,
Szerelem és ifjuság:
Hangzanék egy-egy víg ének,
Sütne nyájas napsugár,
S termésén a kedv tövének
Megcsendűlne a pohár!

 

miafranc*** Creative Commons License 2010.10.22 0 0 838
Juhász Gyula

Október


Szüret tüzei égnek,
Szólnak szüreti nóták
S a szőlőhegyek hátán
Venyige lombja pirkad
És megszépül csöndesen
Az egész mulandóság.

 

Szüret tüzei mellett
Próbáljunk melegedni,
Szüret nótái mellett,
Míg venyigelomb pirkad,
Próbáljuk meg csöndesen
A tavaszt elfeledni!

 

Enyém e dalos ősz most,
Enyém az őszi pompa,
Enyém e bús mosolygás.
Venyige lombja pirkad
És megszépülsz csöndesen
Bánat, nagy őszirózsa!

 

gamidka Creative Commons License 2010.10.18 0 0 837

 

 

Garai Gábor: Dáliák

 

Dáliák, tépett fürtű szép,

szilaj medúzafők,

szín-tárcsák, sárgát nyugtalan

vörösbe sűrítők,

 

dáliák, fanyar illatú

lángnyelv-centrifúgák,

forgassátok ifjúkorom

aranyát, bíborát:

 

míg egyszer kertem, dzsungelem

ölébe szédülök...

Dáliák, hosszan égjetek

emlékeim fölött.

 

 

Emma_ Creative Commons License 2010.10.18 0 0 836

Áprily Lajos

Fellegek játéka

Esendő voltam és beteg,
és szálltak fenn a fellegek.

Vándoroltak a kék uton,
gondolkoztam játékukon,

s szóltam: Ha én itt elveszek,
felhők között felleg leszek.

Gyöngyház- és rózsaszín hajó,
magas szelekben suhanó.

Megszólítasz: Ne szállj - maradj -
súlyos voltál, most könnyü vagy...

De én nem szállok már alább,
csak lebegek némán tovább.

Oszladozom, foszladozom,
haloványabbra változom.

Árnyékolom a kék eget
és te csak nézel engemet,

s én meg foglak tanítani,
hogyan kell szertefoszlani.


sorriso. Creative Commons License 2010.10.17 0 0 835
Rónay György: Verebek


Tizennyolc-húsz fokos hideg
volt idefönt a hegyvidéken.
Már azt hittem, ezen a télen
kipusztulnak a verebek.
Napok óta egyet se láttam.
S mi történt tegnapelőtt? Ebéd
után egy kevés maradék
volt még a tálban,
csak pár falat, de mégis étek:
eltenni kevés, kidobni vétek.
A cica kényes, nem eszi meg.
"No, majd megeszik a verebek!"
Azzal egy kis tálkára véve
kitettük a balkon közepére
a hóba.
nem történt semmi perceken át.
Aztán megrebbent egy bokorág,
s gyanakodva
kidugta fejét,
és szétnézett egy kis veréb.
Szemügyre vette a terepet -
(de akkor már új s új verebek,
tíz-tizenöt is lehetett,
tolakodtak a háta megett) -
tollát borzolta, mintha fázna,
majd hirtelen
rászállt egyenesen
a balkon alatt a barackfára.
Onnét, kis kémlelés után,
mint csöppnyi gombolyag, oly puhán
huppant le a hóba a balkonon.
A többi veréb az ágakon
leste, mi lesz.
Nem történt semmi. A kis begyes
ugrott egyet-kettőt, utána
lecsapott a tálra,
kikapott belőle egy rizsszemet,
s eszeveszett
iramban visszamenekedett
a fára;
onnét lesett
a balkonunkra. A többi veréb
elébb s elébb
óvakodott, majd egyik a másik
után röppent a barackfáig,
barackfáról balkon peremére,
s onnét orvul, gyanakodva, félve
a tálig,
s egy rizzsel vissza az ágra.
Ellepték már egészen a fát.
és most kezdődött a haditanács!
Micsoda lárma!
Husz? ötven? száz? - a Rózsadomb
valahány verebe ott zsibong
azon az egy fán, ott csivitol,
s amikor
elérkezik a pillanat,
zúgva megindul a csapat:
surrog-burrog a sok kicsi fürge
szárny, s a szürke
hadsereg elfoglalja a tálat.
Nekilátnak,
nyelik szaporán a rizsszemeket.
S a tálon csak úgy kopog és pereg
a sok kicsi csőr: tíz, száz, ezer
békés kis géppuska kelepel,
s mire a nagy csata véget ér,
a tálka alja olyan fehér,
hogy annál szebb a leghevesebb
mosogatás után se lehet.
A balkonon a hó
tele van millió
pirinyó
szarkalábbal:
a verebek lábnyomával.
Azóta minden ebéd után
nagy veréblakoma van Budán
a balkonunkon: itt zsibong
a Rózsadomb
minden verebe, s zengi veréb-
nyelven, hogy jólesett az ebéd,
s jöhet bátran a többi veréb
vendégségbe mert van elég,
s lehet
minusz tíz, húsz, harminc: a telet
majd csak kibírjuk, verebek,
verebek, rigók, emberek,
ha van bennünk egy kis szeretet.

Eisa1111 Creative Commons License 2010.10.17 0 0 834

Jajj, ne!!

Inkább gyere ide :O) 

Mindenkit szeretettel fogadnak, hátha megszereted ezt a helyet! :O)

 

Előzmény: grouchiy (833)
grouchiy Creative Commons License 2010.10.16 0 0 833

Amiképpen eltávozik a szép napos idő

azonképpen mén el innét

Grouchiy Benő.

Hósszúú éles (virtuális) tőr ifjú

szivében.

Íme bizonyság Isten előtt:

gyilkos erőszak ölte meg őt.

Aaaaa

 

Előzmény: Eisa1111 (832)
Eisa1111 Creative Commons License 2010.10.16 0 0 832

 
Rá kellene kattintani! :O)
 
Nehogy elmenjél már, Te! :O)
Előzmény: grouchiy (831)
grouchiy Creative Commons License 2010.10.15 0 0 831

Miafranc! Hozzád szól dalom, bősz topiknyitó.

Ki szebb vagy, mint a friss rózsabimbó,a nyíló.

S midőn elbúcsúzom topikodtól,és

megyek a virtusra,

megkérek én minden,errejáró rajkót

egy összesített

tusra.

Eisa1111 Creative Commons License 2010.10.14 0 0 830

:O))

Előzmény: grouchiy (829)
grouchiy Creative Commons License 2010.10.14 0 0 829

Sokféle madár szálldos e fórumon,

s egyik ezt, másik azt kedveli.

Ezt ékes szólása, amazt pedig tarka

tolla kedvelteti.

Kit én választottam,a dal-mesterséghez

nem ért az a madár.

Félig feketében,félig fehérben

most is éppen erre jár.

Édes szülőföldem, a drága szép Alföld

hűséges lakója.

A Sárrét Aranyának igaz

szószólója.

Grouchiy az,ki híresebb leszend majd,

mint Szőr Frannsziszkó Gólya.

gamidka Creative Commons License 2010.10.14 0 0 828

 

Petőfi Sándor

A GÓLYA    

   (részlet)

 

Sokféle a madár, s egyik ezt, másik azt

Leginkább kedveli,

Ezt ékes szólása, amazt pedig tarka

Tolla kedvelteti.

Kit én választottam, a dal-mesterséghez

Nem ért az a madár.

S egyszerű, mint magam... félig feketében,

Félig fejérben jár.

 

Nekem valamennyi között legkedvesebb

Madaram a gólya,

Édes szülőföldem, a drága szép alföld

Hűséges lakója.

Tán ezért szeretem annyira, mert vele

Együtt növekedtem;

Még mikor bölcsőmben sírtam, ő már akkor

Kerepölt fölöttem.

----------------------------------------------------------------

 

Mostan is kedvelem és úgy tekintem én

A gólyamadarat,

Mint egyetlen valót, mely egy átálmodott

Szebb korból fönnmaradt.

Megérkezésedet még mostan is minden

Esztendőben várom,

S kivánok szerencsés útat, ha távozol,

Legrégibb barátom!

 

 

grouchiy Creative Commons License 2010.10.13 0 0 827
Majd jól kikapok valami vaskalapostól megint. :D:))
Előzmény: Eisa1111 (826)
Eisa1111 Creative Commons License 2010.10.13 0 0 826

 

Ez jobban tetszik, mint amit én beraktam! :O)

Előzmény: grouchiy (825)
grouchiy Creative Commons License 2010.10.12 0 0 825

Ma éjszaka majd felsóhajt a tenger lágyan,

a lámpafényes partszegélyre hullva.
S az Ész fagyába dermedt messzi hangot
megismétli újra,mellettem szólal,

akár a hangod:akarom, hogy

pendüljön a régesrégi emlék.

Valakinek én is kellenék.

Előzmény: Eisa1111 (824)
Eisa1111 Creative Commons License 2010.10.11 0 0 824

Salvatore Quasimodo:  Éjszakánként



Éjszakánként még felsóhajt a tenger
lágyan, a fényes partszegélyre hullva.
S az ész fagyába dermedt, messzi hangot
ismétli újra, ahogy a sirályok
örökös zokogása s áprilisban
a tornyok hűvöséből langy mezőkre
húzó madárcsapat lármája. Már
mellettem szólalt meg, akár a hangod:
s én azt akarom, hogy engem idézzen,
ha pendül benned régesrégi emlék,
miként a tenger bársony mormolása.

( Takács Zsuzsa fordítása)

Előzmény: grouchiy (823)
grouchiy Creative Commons License 2010.10.11 0 0 823
Dsida Jenő: Meredtszemű Ősz  

Kiszivattyúzták az üvegburát,
a lelkemet.
Nincs benne hang, csak meredtszemű ősz.
Csend és homály.
A hullt levelek ágya mély, puha,
selymes halom,
de nem zörög turkáló láb nyomán,
nem is zizeg.
A varjú se csárog a jegenyén,
csak tátogat.
Halálos-némán teljesedik el
a rendelés:
Aki elfáradt, nincs kinek köszönjön,
aludni megy.
Az álmos űrben úgy úszik-lebeg
sok furcsa vers,
mint az ökörnyál udvarunkon, otthon,
ősz elején.

gamidka Creative Commons License 2010.10.11 0 0 822
Reichard Piroska

Vihar előtt

 

A hegyek mögött felébredt a szél,

a nap ijedten néz vissza az égen,

és viharvárón remeg a levél

a mezőt őrző komoly jegenyéken.

 

Fekete felhő füstje gomolyog,

árnya lehull a virágos mezőre,

fekete szélvész vad szárnya forog

és felkúszik az ezüst fatetőre.

 

A nap lebukik véresen, halón,

és meghajlik a jegenyék sudárja,

s az ágak között égig szárnyalón

fölzúg és zeng a vihar orgonája.

   (Vincent van Gogh)
gamidka Creative Commons License 2010.10.11 0 0 821

 

A verselgetés, ha bizonyos határon belül marad, és nem terjedelmes (mondjuk egy-egy alkalom csak) háááát, mondjuk "elmegy". Egyébként vannak erre is külön topikok, talán ott kéne ezt művelni. 

gamidka Creative Commons License 2010.10.11 0 0 820
Eisa1111 Creative Commons License 2010.10.10 0 0 819

Ady Endre: Milyen az ősz?...

 

A felhő sem olyan, mint nálunk
És milyen más az őszi fény!
Nem csókol oly megejtő csókkal,
Mint ifjuságom szép helyén.
- Milyen az ősz? Olyan bűbájos
Álomba ringat most is ott?...
Megkérdeném, de messze vagytok
Százszor irigyelt boldogok.

Megkérdezem magától, édes:
Milyen az ősz? Oly szép talán,
Mint mikor egymásról álmodtunk
Sok fényes tündér-éjszakán?
- Milyen az ősz? Az őszi rózsa
Nem hervadt, szép, mint egykoron,
Amikor együtt nézegettük
Elábrándozva boldogon.

Az őszi rózsa olyan szép volt
Akkor; most is emlékezem,
Hogy féltünk a korai dértől,
Ha nézegettük kettesen.
Az őszi rózsa s mi szerelmünk
Milyen hamar elhervadott...
- Milyen az ősz maguknál, édes?
A nap még most is úgy ragyog?

Hogy ragyogott! Hogy szórta fényét
Magára, édes és reám,
Az az ősz volt a legszebb s maga
A legszeretettebb leány.
Ha eszembe jut, oly fájdalom
Égeti most is lelkemet...
- Milyen az ősz maguknál, édes?
Annál szebb - érzem - nem lehet!

Itt hűvös ősz van. Lehullott már
Az első, hideg őszi dér,
Lemondani tanít a hulló,
Búcsúzó, sárgult falevél...
Az én szívem is rideg, fásult,
Csak néha sóvárg és beteg...
- Milyen az ősz maguknál, édes?
Óh írja meg! Óh írja meg!...

 

(óh, természetesen, én nem tévesztem magam össze a nagy költőkkel, csupán egy játékról van szó, de annak, aki esetleg még sosem írt verset, ezt hiába is magyaráznád:O))

Előzmény: grouchiy (818)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!