Különben érzek némi nosztalgiát azok után az idők után, amikor a szülőfalum még egy világtól relatíve elzárt kis sváb falu volt, ahol az emberek egymás között olyan dialektusban beszéltek, amiből a hatóságok és a szomszédos falvak lakói egy kukkot sem értettek és amikor vasárnap délelőttönként az emberek ünnepi viseletükben a templomba vonultak:-)
Szinte nálunk is teljesen ugyanez volt a férfiviselet:
fekete posztókalap (vagy filckalap), hímzett fehér ing, fekete posztómellény, hidegebb időben fekete posztókabát is, szűk, fekete posztónadrág, szlovák eredetű szóval nohavica, fekete színű, ún. lagos (lakkos) csizma.
Szüreti mulatságokon ez még annyival egészült ki, hogy a legények piros kendőt kötöttek a derekukra.
Nálatok a női viselet milyen volt?
Nálunk a régi népi kultúrára leginkább a környező galga-menti magyar és szlovák falvak kultúrája hatott.
Különben nekem is elég gyanús a vörösvári férfi népviselet. A XIX.század végén-XX.század elején a fekete férfi nadrág, kabát, fehér ing, csizma és fekete filckalap volt az ünnepi viselet. Szerintem ez már nem az eredeti viselet lehetett.
Ez nálunk is így volt, én 1979-1987-ben jártam általánosba. A harmadik és negyedik osztályban jártam hittanra, az iskolában tartották. Szerintem a helyi kommunista vezetéstől függhetett engedélyezte vagy sem. A másik kérdésben valószínűleg szintén a helyi kommunistáktól függött békén hagyták az embereket vagy nem.
"Ma már nem létezik állami erőszakos asszimiláció ez 1956-al véget ért"
Lényegében igen, de szüleim mesélték, hogy még az 1970-es években is propagálták egyes pártfunkcináriusok, hogy a svábok magyarosítsák a családnevüket. Arról nem is beszélve, hogy a helyi sváb dialektusban megszólalni a magyarok előtt egyenesen szégyenletesnek számított. A helyi általános iskolában sem tanítottak egy kanyi betűt sem a falu lakóinak német származásáról, a téma teljesen el lett hallgatva, gyakorlatilag azt tanították, hogy ugyanúgy magyarok vagyunk, mint egy "echte" magyar alföldi vagy őrségi falu lakói.
Az iskolai evangélikus hitoktatást is megpróbálták egy időben korlátozni, de érdekes módon ez nem vezetett sikerre.
Amikor én általános iskolás voltam (1975-1983), már az állami általános iskolában voltak megtartva a hittanórák, a helyi lelkész és az iskolaigazgató megegyeztek egymással a tanterem-használatot illetően.
Nincs semmi kifogásom sem a népviseletek, sem a katonai hagyományőrzés ellen.
Sőt...
Régebben a szüreti felvonulásokon én magam is népviseletbe öltöztem:-))))
Nálunk afaluban pl. egyenesen kétfajta népviselet is van, legalábbis ami a női viseletet illeti.
Ennek a kettősségnek az az oka, hogy még valamikor a XIX. században - pontosabban források híján nem igazán lehet behatárolni - a helybeli svábok átvették a környező falvak galga-menti népviseletét.
Ez pedig nem sváb viselet, hanem a palóc viseletekhez közel álló magyar népviselet.
A rendszerváltás után azonban a faluban a nemzetiségi egyesület vezetői kitalálták, hogy a tánccsoport és a hagyományőrzők sváb népviseletben lépjenek fel.
Ungarndeutsch falvakból vett minta alapján terveztek és varrattak maguknak ún. "dirndli" típusú ruhákat.
Így aztán van a falunkban jónéhány hölgy, akinek két különböző népviselete is van: egy galga-menti és egy sváb.:-)
Ez tényleg fantasztikusan hangzik, szívesen részt vennék egy ilyen csatában. :)) Nem csoda, hogy nem féltek a vikingek a haláltól, ki nem akart volna hősként ilyen jó helyre kerülni :))
Valamilyen szinten azért az óskandináv mitológiát is magaménak érzem, vannak olyan teóriák, hogy a kontinentális germánok hitregéi is hasonlóak lehettek.
Régebben néha én is elképzeltem, ahogy a harcostársakkal habzó mézsört iszunk és ropogósra sült vaddisznósültet eszünk Wodan társaságában a Valhallában, na ez állítólag azt jelenti, hogy az Elesettek Csarnoka, Hochdeutsch nyelven Halle der Gefallene.
Szóval ott iszogatunk és falatozunk, amikor a Világkőris, az Yggdrasil csúcsán ülő kakas elkukorékolja magát, a derék Heimdall pedig megfújja irtózatos kürtjét.
Ilyenkor a csarnokban ülők már tudják, hogy eljött az, amitől mindig is tartottak, de amit mindig is vártak.
Befejezzük az ivást-evést, magunkra öltjük sisakjainkat és nehéz láncingeinket, kezünkbe veszik hosszú, kétélű kardjaimkat vagy harci bárdjaimkat és elindulunk.
Remélem, tudod, hogy mi következik:-)
....
A szörnyek, a tűzdémonok és a déróriások irdatlan serege támadásba lendül az istenek otthona, Ansgard ellen.
A Bifröst-híd leszakad a támadók iszonyatos súlya alatt.
A következő pillanatban valamennyien Virgidr iszonyatos mezején találjuk magunkat, egy száz mérföld széles és száz mérföld hosszú mezőn, ahol felsorakoznak egymással szemben a Rend és a Káosz erői.
Tízezer és tízezer láncingbe és sisakba öltözött hős a szörnyek, tűzdémonok és jégóriások ellen.
Az utolsó ütközet megkezdődik.
Eljött a Ragnarök, az istenek Tanácsának Végzete...
Nem, én sem szoktam farkasbőrben vagy népviseletben járkálni az utcán :) Ez nem szükséges a származástudat megőrzéséhez, szerintem elég ha az ember tudja kiktől származik. Amúgy szerintem egyikkel sincs gond, ha vannak akik római katonának szeretnek öltözni, az sem gond ha valaki népe ősidejéig megy vissza és germán harcosnak vagy honfoglaló lovasnak öltözik be. A népviselettel sincs gond, ez őrzi a régi mára az iparosítás miatt nem használt hagyományokat. Ma már nem létezik állami erőszakos asszimiláció ez 1956-al véget ért, a többséget nem érdekli mások származása, csak jól akar élni.
Nem a kereszténységre áttérés a gond, hanem hogy elveszett emiatt sok európai nép múltjának jelentős része. A németek, magyarok és a szlávok is így jártak. Más szerencsés népeknek szinte minden megmaradt. A görögöknek, rómaiaknak,íreknek, skandinávoknak. Valószínűleg már eredetileg sem voltak nekik olyan fantasztikus hagyományaik, mint mondjuk a görög mitológia és Homérosz művei.
Különben meg az a véleményem, hogy nekünk Ungarndeutschoknak nem kell sem láncingbe és farkasprémekbe öltözve, orrvédős acélsisakban flangálni az utcán, sem XVIII. századi dunai sváb viseletekbe öltözni ahhoz, hogy bizonyítsuk és megőrizzük németségünket/germánságunkat.
Ami egyébként minden áron őriznünk és ápolnunk illene, keményen ellenszegülve a mindenkori magyar kormányok elmagyarosító törekvéseinek. Soha nem szabad elfelednünk, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és hová megyünk. Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy az ősök bölcsője a Rajna-melléken, a Neckar-medencében, Hessenben vagy akár az Enns völgyében ringott.
Ezért kell ragaszkodni a német eredetű családneveinkhez is és nem szabad bedőlni ilyen-olyan hangzatos elképzeléseknek, hogy szépen szóló magyar vezetéknevekre magyarosítsunk.
Azt sem szabad azonban elfelednünk, hogy a magyarság befogadott minket és ilyen értelemben mi már a Kárpát-medencéhez és Magyarországhoz kötődünk, nem Németföldhöz vagy Ausztriához.
Ezért ismernünk és tisztelnünk kell a befogadó nemzet nyelvét és kultúráját is.
Szerintem az Ungarndeutsch hagyományok és azonosságtudat ápolásához azért elengedhetetlen a német nyelv és kultúra alapszintű ismerete.
Persze mindez szerintem, más biztos másképp látja:-)))
Az az igazság, hogy a régi ógermán pogányság a Kr. u. I. évezred közepére betöltötte funkcióját és már nem igazán volt pozitív mondanivalója.
Pl. jórészt hiányzott belőle a kereszténység szigorú valláserkölcsi tanítása, amely végső soron a feudális társadalmak ideológiai alapját képezte.
Részben ezzel is magyarázható, hogy a kereszténység – a keményfejű pogány szászokat kivéve – viszonylag gyorsan kiszorította a politeista pogányságot a kontinentális germán területekről.
Az északi germánok kései megtérítése véleményem szerint alapvetően a periférikus földrajzi helyzetüknek volt köszönhető.
Igen :) Olyan jó lenne ha létezne olyan német mitológia, mint Skandináviában vagy Írországban. Fantasztikusak a skandináv sagák. Szerencsések, hogy náluk nem mesékből, néphagyományokból, naptárnevekből, szórványos utalásokból kell rekonstruálni a múltat. Szomorú hogy az Attila idején történő Nibelung monda a legkorábbi délgermán monda, a korábbi hősökről nem maradt meg semmi.
Lényegében igaz, de azt azért ne felejtsük el, hogy a német, osztrák, holland, flamand, angol stb. népek kultúrájában, hiedelemvilágában, szokásaiban, népmeséiben és mondáiban sok pogány elem maradt fenn még hosszú-hosszú évszázadokon át - gyakorlatilag egészen az ipari civilizáció megjelenéséig.
Igen tényleg ez volt a véres vége a déli germán ősvallásnak. Persze itt voltak más tényezők is, Nagy Károly így akart véget vetni a Frank birodalom elleni szász rablóhadjáratoknak, ez végül sikerült is neki. A vikingeknél is a kereszténység felvétele vetett véget a rablóhadjáratoknak. Mondjuk azt érdekes lenne megtudni mi lehetett az oka, hogy a kereszténység ilyen eltérően viszonyult a régi valláshoz és történelmi múlthoz egyes országokban.
A keresztény térítés -pogányság harcának egyik iskolapéldája volt Nagy Károly és a szász Widukind (vagy Wittekind) háborúja. Kb az ő veresége és átkeresztelkedése jelentette a déli germánok pogányságának a végét.
A kereszténységre áttérés azért nagy veszteséggel járt Németországban. Szinte semmi tudás nem maradt meg a régi vallásról, a történeti mondák és eposzok sem maradtak meg. Az írek és északi germánok sokkal jobban jártak.
Érdekes kettősség volt Iklad újratelepítés utáni 2-3 évtizedében a Badenből és Württembergből érkezett svábok, ill. az osztrák örökös tartományokból (Stájerország, Karintia, Felső-Ausztria) kitelepített ún. „transzmigránsok” közötti vagyoni és társadalmi különbség.
Badenből és Württembergből jellemzően a parasztság szegényebb rétegei vándoroltak ki. Elviekben pénzzé tehették csekélyke vagyonukat és magukkal hozhatták új hazájukba, de pl. a württembergi hatóságok maximálták az egy család által kivihető pénzösszeget.
A badeniek és a württembergiek a fenti okok miatt viszonylag csekélyke vagyonnal érkeztek Ikladra, ami nem volt elegendő ahhoz, hogy egy egész vagy akár egy fél jobbágytelek művelését vállalják.
Ehhez ugyanis igásállatok, eke, felszerelés kellettek. Ezért a svábok jelentős része zsellér lett.
Ezzel szemben érdekes módon az osztrákok, főleg a stájerek a parasztság módosabb rétegei közül kerültek ki, némelyikük kifejezetten jómódúnak volt mondható a korabeli viszonyok között.
Az osztrák hatóságok nagylelkűen megengedték a kitelepítésre kerülő protestánsoknak, hogy vagyonukat pénzzé tegyék és magukkal vigyék.
Így ezek a telepesek viszonylag módosak voltak, többen közülük egész jobbágytelket tudtak vállalni és a falu legmódosabb családjai közé kerültek.
A kezdeti különbségek azonban néhány évtizeden belül elmosódtak, főleg, hogy a sváb és az osztrák származásúak között megkezdődtek az összeházasodások.
A közös sors, a közös nyelv és a közös vallás elősegítette a két népcsoport összeolvadását.
A svábokhoz és a stájerekhez egyéb németek, szlovákok, sőt néhány cseh-morva származású telepes is csatlakozott.
A XIX. sz. elejére ezek a népcsoportok virágzó faluközösséget hoztak létre, Fényes Elek 1837-ben megjelent demográfiai munkájában ki is emeli a falu lakóinak szorgalmát.
Ikladon kitelepítés nem volt ugyan, de "málenykij robot" igen.
Részlet a község honlapjáról:
"A község XX. századi történetének egyik legtragikusabb eseménye volt, amikor a potsdami szerződés értelmében a faluból 1945. január 2-án 42 német családnevű állampolgárt deportáltak a Szovjetunióba a "málenykij robotnak" nevezett kényszermunkára. A menetoszlopot 18 és 42 év közötti munkaképes nőkből és férfiakból kellett összeállítani. 1945. január 3-án indultak el gyalog Ikladról. Hatvanon át Kálba mentek, ahol bevagonírozták és Ukrajnába vitték őket. A célállomás Sztalinó volt, ahol egy hatalmas barakktáborban laktak. A környékbeli szénbányákban, fűrésztelepeken dolgoztatták az ikladiakat. A borzalmas körülményeket, az embertelen munkát sokan nem bírták, megbetegedtek, legyengültek és meghaltak. Voltak, akik szökéssel próbálkoztak, de ezek a kísérletek mind kudarcba fulladtak. 30 hónapos szenvedés után 1947. augusztus 25-én végre hazaérkeztek Ikladra az ukrajnai kényszermunkások. 7-en életüket vesztették a megpróbáltatások során, a többiek azonban hazatérhettek szeretteikhez..."
Adalék még a történethez:
A "málenykij robotra" kizárólagosan német családnevű embereket jelöltek ki, szlovák vagy magyar családnevű véletlenül sem volt közöttük.
Később elterjedt az a mendemonda, hogy azokat válogatták ki, akik az előző népszámláláson német nemzetiségűnek vallották magukat.
Sajnos a negatív élmények rögzültek a helyi svábság emlékezetében.
Részben ezzel magyarázható, hogy a 2001-es népszámláláson jóval kevesebben vallották magukat német nemzetiségűnek, mint az elvárható lett volna.
Ha a családneveket vesszük alapul, becslésem szerinta2100főslakosságbőfelemégmaisnémetnemzetiségűnektekinthető...
