Aki rendelkezik barkácsolási hajlammal és némi szerszámmal az átalakíthatja a gyári kapcsolót is.
Nekem ez a fajta kapcsoló volt benne.
A kis pöcköket egy laposfogóval letörtem, majd a helyüknek a közepét megcélozva átfúrtam egy 4mm-es fúróval (méretre figyelni ne 3.8-as vagy 4.2-es legyen hanem pontosan 4-es). Ezután hegesztőboltban kapható 4mm vastag réz hegesztőpálcából vágtam 1.5-2cm hosszú darabokat, bekentem őket pillanatragasztóval és betoltam a lyukakba. Miután megkötött, a váltó felőli oldalon egy reszelővel síkba hoztam a felületet, majd 400-as és 800-as papírral még finomítottam rajta. Ráforrasztottam a vezetékeket és mehetett is a helyére.
Akinek ez a másik fajta kapcsoló van benne annak a kis karikák közepét kell megcélozni a fúróval.
Akinek benne van a 2-es és 3-as érintkezője annak kicsit nehezebb a dolga ugyanis azoknak gyantával ki van öntve a kábel felőli oldal. Ennél is megoldható csak kicsit problémásabb. A kapcsoló váltó oldali oldalán látszik egy vékony csík amit a váltó érintkezője okozott. A gyári érintkezők távolságait rá kell mérni erre a vonalra és már meg is van hogy hol kell fúrni.
Kapcsolásból ugyanazt építettem meg amit ROW924.
A kijelző elhelyezését úgy oldottam meg hogy egy kis alu lemezbe vágtam egy pontosan akkora lyukat mint a kijelző (szépen bele is szorul) majd kartonból készítettem egy szögletes keretet és ragasztópisztollyal beöntöttem az egészet. Miután kihűlt leszedtem róla a kartont, igazítottam a formáján és lefújtam matt fekete spray festékkel.
Hogy kontrasztosabb legyen a kijelző raktam rá két réteg ebay-es lámpa sötétítő fóliát.
Az összköltsége az egésznek kb. 1700Ft volt és 4-5 óra alatt készült el.
Ha valakinek esetleg kellene (neten is fent van ugyanez az elektronika). Egy nagyon egyszerű kapcsolás, nem igényel nagy szakértelmet a megépítése.
a kijelzőt meg nem beforrasztottam, hanem IC foglalatba tettem be, így bármilyen színűt tudok bele tenni (már ami kapható) már csak igényesen be kell tokoznom a kijelzőt, ha lesz rá időm, a másik már megvan.
A szabályozatlan katalizátoros GS-be építették ezt a három szegmenses kapcsolót, környezetvédelmi okokból. A motort kettesben és hármasban nem lehet teljesen kipörgetni, mert vissza veszi az előgyújtást. Városi használatban így kevesebb károsanyagot termel. Ha kikötöd (simán széthúzod a két pólusú csatlakozóját), akkor "fickósabban" lehet vele gyorsulgatni. Én tavaly széthúztam, azóta is úgy használom. Városban alig járok, akkor sem nyélgázon, így nem sokat ártok vele, viszont előzéskor jól jön a kiforgatható kettes-hármas.
Ma a fokozatérzékelőt cseréltem ki 7 szegmensesre. (fokozatkijelzőt teszek éppen be) és egy érdekességre lettem figyelmes. 2004-es a motor az eredeti kapcsolóból 3 szál vezeték jön fel , ellentétben a régi fekete blokkoséval amelyiknél 1, vagy más esetben 2 szál. Enyémnél, az egyik (kék) értelem szerűen az üres - a picike rész szegmens - majd a 2-es és 3-as fokozat vezetéke is be van kötve az elektronikába, egyenlőre nem jöttem rá hogy miért,
ha ötlete vagy tudomása van valakinek valamiről ezzel kapcsolatban szívesen meghallgatom!
a képen én pöttyöztem be a fokozatok szegmenseit, a fölső volt benne. vajon mire használja a motor a 2, és 3 fokozat jelét? nem találok olyan rajzot amin kivehető a dolog, néztem későbbi F-esekét, de csak rossz felbontásban találtam.
Van régebbi típus aminél pl az üresen kívül az 5. fokozat van bekötve. na ezt még annyira sem értem...
És van ugye az egy vezetékes aminél csak az üres.
Ha esetleg tud valaki valami fix megbízható infót a fent említett dologgal, örülnék ha megosztaná velem! Köszönöm!
Én öntöm bele mind a 3 litert,nem méricskélem.Szerencsémre nem eszi az olajat a gépem, csak picit. Az olaj csere után a felső nívón a szint,6000-km után sem esik közép állás alá.
Esetleg valakinek nincs egy jó minőségű képe róla, hogy gyárilag milyen foglalatban van a park izzó? Mert most délután szétszedtem a lámpát és sajnos azt tapasztaltam, hogy a foglalat is hiányzik. Így most ideiglenesen betettem az izzót kis fantáziával, de jobb lenne valami gyárias megoldás.
Egy 1989-es GS500E tulaja lettem. A fényszóróból hiányzik a park lámpa / helyzetjelző izzója és nem tudom milyen típus való bele. Esetleg valaki tudna segíteni, hogy milyen foglalatú izzót vegyek bele (a motor nincs a közelemben ezért lenne fontos).