Az igaz, hogy magyar foci nem létezik, legfeljebb annak paródiája. És az is tény, hogy Kannaváró, Gátúszó és társaik jobbvágásúak a hazaiaknál. De az, hogy a magyarok tömegével drukkolnak az ellenfélnek, saját nemzeti válogatottjuk ellenében, jellemzően a fogyatékos identitású Magyarországon fordulhat elő.
Csak azért, mert valami magyar, ne kelljen már szeretni és szurkolni neki, ha még a fosnál is szarabb! Amikor 3 éve a magyar-brazilon nyíltan a braziloknak szurkoltam, sokan az ismerőseim közül lehazaárulóztak! Erre én azt mondom, hogy ameddig egy olimpián BÁRMELYIK MAGYAR SPORTOLÓÉRT képes vagyok éjszakát átvirrasztani és velük együtt örülni a lelkemben a sikereiknek és meghalni egy kicsit, ha esetleg vesztenek, addig nincs baj az identitásommal! Az athéni vízilabda döntőt a mai napig nem tudom megnézni úgy, hogy a végén ne sírjam el magam!
De ezeknek a szemétláda, ingyenélő mocskoknak SOHA, DE SOHA nem fogok szurkolni ebben az életben. Kevés nálam boldogabb ember volt, amikor sikerült Máltától vereséget szenvedniük az "ARANYLÁBÚ FASZKALAPOKNAK", vagy mikor az FC Vaduz nevű liechtensteini "világválogatott" rúgott egy ötöst az Újpestnek!
"Még a leglúzerebb csapatnak is szurkolnak" ja, hagyjuk meg az olaszoknak is ezt a jogot. Egyébként baráttságos meccsen képesek vagyunk a meglepetésre, a némketeket is 2-0 ra csaptuk, pedig az idegenben volt. Ez is sima lesz. 3-1
azért arra is furcsán nézek, aki ezeknek az olaszoknak drukkol :-)
(visszatérva: nincsenek annyira rossz focistáink, a környékbeli országok focistáitól sincsenek lemaradva, klubban nagyon jól is tudnak teljesíteni. Csak amikor hazajönnek ebbe a fetrőbe... akkor van gond. Jobb lenne, ha az idegenlégiósaink kinn találkoznának mondjuk Frankfurtban-földrajzilag, közlekedésilag legideálisabb- ott edzőtábozoznána stb. biztos jobb eredményt érnének el, perszer külföldi edzővel)
Inkább ne menjen ki meccsre, vagy magában élvezkedjen. Még a leglúzerebb csapatnak is szurkolnak, mert az ilyesmi nem porcióra kimért dolog, hanem tartás kérdése. Akinek hajlékony a gerince, az meg hajoljon hátra alaposan és...
Ha a ringben nyomul az uncsitesód, akit szénné ver az albán bokszbajnok, te - természetesen - az albán bokszbajnoknak fox szurkolni, hiszen 1értelmű a felállás. Ugye így van? Kérlek, erősítsd meg, hogy a család előtt is felvállalod ezt. :)
szerintem ne várja el senki sem, hogy ezeknek a 2ballábas focistának nevezett labdakergetőknek drukkoljon az ember.... szegény magyarjainknak akkora arca van(tisztelet a kivételnek), hogy az már nevetséges....
tehát szerintem senki ne kérje számon senkin sem, hogy az olaszoknak drukkol,szurkol
én már leírtam, amit akartam. Az, hogy például egy német-magyar meccsen csak a nméeteket figyelném, nem szurkolás kérdése. Életem egy java részét ezekkel a srácokkal való foglalkozás teszi ki. Ha például Torghellét és nem Klosét keresném a pályán, akkor az nem lennék én... Ennyi. Ez nem szurkolás kérdése, csupán érdeklődésé...
te, ebben az országban, nincs még egy olyan ember, aki jobban utálja az olaszokat nálam... Még életemben nem drukkoltam olasz csapatnak. Jah, semmilyen sportban... Nem is nézem a meccset. szóval ezt buktad pubikám... :-)
Ugyanmár, az olaszoknak csak a kisfiúk drukkolnak, akik delpiero! sikítással bikázzák a labdát, meg a kamaszlányok, akik a hajra felpakolt zselé súlyától izgulnak be. Gera a fűvel törölteti le a zselét a hajukról.
Magyar-Olasz meccs lesz. Megcsodáljuk a világbajnok válogatottat, milyen jól focizik és szurkolunk ennek az elcseszett csapatnak, ami a miénk, vagy épp nem szurkolunk, csak nézzük. Az olaszoknak szurkolni ettől függetlenül taplóság. Ha nem érted miért, kérdezz meg egy olaszt, az majd elmagyarázza.
pontosan, kiváncsi vagyok, hányan néznek és érdeklődnek olyan válogatottunk iránt, akik a magyar foci szintjén vannak, csak épp nem annyira besztárolt a magyar foci. Például ki drukkol minden meccsen a helyszínen a magyar softball válogatottnak? Na, senki sem szerintem. Akkor meg, mi a vita tárgya. Kb. az a szint. Kábé annyi van as kubai, amerikai softballosok között, mint az olasz és a magyar foci között...
Na de ha azt látnád, hogy a pólósaink szemmel láthatóan csak a vízbefúlás elleni küzdelemmel képesek esetleg megbírkózni, akkor nem legyintenél rájuk egy íveset?