Megvan a 7. könyv címe!
Az is biztos, hogy 2007-ben megjelenik!
Csupa jó hír így Karácsony előtt :-).
Kezdődjön hát a visszaszámlálás, legyen ez a "hivatalos" HP7 topic!
Oké, nem tudott róla, de azért szerintem JKR ezt pont hogy Piton kiakadásával szemléltette. Vagyis DD olyan durva dolgot mondott (tett), amin még Piton is képes volt totálisan kiakadni. Ennek másik vetülete: Harry, aki szembeszállt a Minisztériummal, és magával a Mágiaügyi Miniszterrel, meg egy csomó mindenkivel (nem hiszem, hogy 16-17 évesen megtettem volna hasonlót, még most se. Lásd: a szinte sztálininak mondható minisztériumi propaganda leplet Caramelről. Nagyon találó a Főnix filmben) DD mellett, még ő is kételkedni kezd az öregben. Szerintem ezt nagyon érzékletesen írta le. Nagyon jól vezette az olvasót a felé, hogy úgy mint Harry leromboljuk magunkban a róla emelt isteni szobrot.
Bizonyos szempontból ez is történt a "King's Cross"-on, Harry lét és nemlét közti állapotában. Ő várta a feloldozást és a vígasztalást. Mindvégig tudta, hogy a gyereken olyan teher van, ami még egy felnőttnek is sok lenne - innen is indult sok galiba, mert ezért nem tudatott Harryvel időben olyan dolgokat, amitől féltette őt.
Ha arra gondolsz, milyen hideg profizmussal, szinte közönnyel adta elő Pitonnak, hogy végülis az ő feladata lesz megértetni Harryvel, hogy végül neki is meg kell halnia ... ("a pig to slaughter" - ahogy kifejezte JKR, angolul még érzékletesebb, mint a magyarra fordított "áldozati bárány") Még Piton is felháborodik. Ugyanakkor a horcruxok ismeretében (Piton NEM tudta, miben utaznak Dd-ék!!!) érthető, hogy miről van szó - és szintén egy olyan pont, amiről nem Dd tehet, hanem ismét "ártatlan tudója" a szituációnak.
Én a magam részéről egyetlen morális kérdést látok az egészben: van-e joga Dumbinak olyanokat mondani Harrynek, hogy 'hű de szeretlek' meg 'ó mennyire sajnállak'... ez olyan, mintha még ő várna Harrytől feloldozást, vagy vigasztalást...
Az az érdekes az egészben, hogy tulajdonképpen abban a szeretetlen környezetben, ahol felnőtt válhatott volna belőle simán egy Kisvoldi is, egy bosszúálló, haragvó, megkeseredett ember. Ezért is tetszett az a párhuzam, amit JKR Harry gondolatai közé csempészett, miszerint Harry (sarkítsuk a fogalmakat: jó), Piton (köztes, jó is meg rossz is), és Voldemort (rossz), az árva fiúk, akiknek egy otthonuk volt, a Roxfort.
Ja, azt pedig elfelejtettem, hogy ugyanaz a Dd bement egyszál egyedül a feldühödött kentaúrok közé, hogy azt az embert kihozza a Tiltott rengetegből, aki egy éve pokollá tette a diákjai és az ő életét is. (Ne legyenek illúzióink, egy ilyen hiú ember, mint Dd, egész évben nyilván nagyon megszenvedte, hogy van egy ember, aki mindenben megkerüli és sok év alatt kialakított jól működő, szeretett iskoláját téglánként akarja lerombolni.)
Lehet, hogy a korábbi hozzászólásaimból nem ez jött le, de tényleg nem én vagyok Dd első számű rajongója, mégis, amit írtál eléggé egyoldalú.
Dd-ról senki nem állította, hogy Ő a Jóisten, az Arkangyalai, valamint Buddha egy személyben.
A vértintás penna eltűrésében igazat adok, az valóban olyan mértékben lépte túl a megengedhető büntetést, hogy ez ellen sikeresen tiltakozhatott volna a Miniszternél. (Nyilván ezért reagált olyan élesen az előtte történő legkisebb "bántalmazásra" is. )
De hogy mindent tudjon ... végülis a Tekergők tekergéseiről sem, az orra előtt járkáló bejegyzetlen animágusokról tudott.
Siriussal kapcsolatban teljesen igazat adok, valahol lentebb össze is szedtem, hogy mi mindent lehetne a szemére hányni.
egészségesebb, hogy 11 éves koráig a lépcső alatti gardróbban élt?
Egészségesebb, mint a varázsvilágban körülrajongott kis köcsög, aki hároméves korában felismeri és megszokja, hogy belőle fúj a passzátszél. És esély volt rá, hogy egy olyan gyerek, akinek az egész varázsvilág ismeri a nevét, de nem is emlékszik rá, hogy miért olyan híres, ilyenné válik.
hogy kialakult a morális érzéke az oké, bár ez nem Dursley-éken múlt.
Én úgy fogalmaznék, hogy közvetetten múlt rajtuk. Persze nyilván a génjeiben hordozta, hogy jó természetű fiú volt, de az első két rész kivételével igenis megcsillan Harryben a rosszabbik énje, a hisztis, makacs jellem.
Az, hogy Ronnal barátkozott össze és nem Dracoval - szerintem - nem kis részben "köszönhető" annak, hogy lelki társnak érezte a szegénysége és a domináns testvérei melletti elnyomottsága miatt komplexusokkal küszködő fiút.
Hát, ha így nézzük, akkor bizony kicsit eltúlzott az a sok erőfeszítés, amit abba fektettünk, hogy a rejtett értelmet keressük ott, ahol nincs;) Szép munka mindenesetre,látszik, hogy míg mit itt veszekedtünk, te inkább rendesen belegondoltál.
(Note: ha szabad saját korábbi hsz-emet reklámoznom, talán az is releváns a kérdésben: 13918)
Egy csomó mindennel egyetértek, amit itt elmondtatok, néha egymásnak ellentmondó dolgokkal is egyszerre.-)
Ennek, szerintem, az az oka, hogy sem Dd, sem a legtöbb figura a regényben nem valami kidolgozott. Én úgy látom, hogy mi sokkal többet látunk / képzelünk mögéjük, mint ami "beléjük van írva" (és most természetesen nem csak az explicit leírt dolgokra gondolok).
Dd elvileg egy magányos öregember, akinek a magánya elsősorban az extra intelligenciájának köszönhető, illetve annak, hogy ettől nem csak a külvilág, hanem ő maga is el volt ragadtatva (sőt, lássuk be, most is el van).
Olyan "hadvezér", aki egyszerre akar egyszemélyben hadat vezetni, és majdnem mindenki jóságos nagypapája lenni. De vagy átcsúszik néha Lockhartba, vagy Rowlingnak nem sikerült folyton ugyanazt gondolnia róla.
Pl. hogy felháborodik, amikor a rusnya béka Umbridge megrázza az éppen vallomást (nem) tevő Edgecomb-kisasszonyt, közben meg ennél sokkal durvább testi sértéseket meg elnéz HP családjától (lásd csak éheztetés), nem zavarja a vérpenna-büntetés, simán elküld elsősöket büntetőfeladatra éjjel a Tiltott Rengetegbe, ahol éppen egy unikornis-gyilkos mászkál ("szakadjunk két csapatra" - szuper ötlet az egyszem felügyelő tanártól!). Csak a kentaurok tudják, miért szokás unikornist ölni?
Milyen félelmetes Dd, amikor a minisztériumban küzd Voldemorttal! De az ég szerelmére, miért nem öli meg? Mégiscsak könnyebb lenne lélekdarabokat vadászni (amikről már tud), ha közben csak egy testnélküli Voldit kéne kerülgetni? (Mármint azELŐTT miért nem öli meg, amíg meg nem szállja Pottert).
Ez a fickó (Dd) csupa póz, rettentően hiteltelen.
A legelső kötetben, amikor takaróba csavarva teszi le Pottert a nagynénjéék KÜSZÖBÉRE (olyan nagy ügy lett volna bekopogni?), és Potterék halálát citrompor-nyalogatás közben emlegeti, az olvasóban mint humoros-gegszerű díszlet jelenik meg. Ahogy egy bizonyos műfajba ez bele is fér, teljesen rendben van, nekem igazából tetszett.
Az, hogy meg kellett volna próbálni kinöveszteni belőle egy hús-vér figurát: na szerintem ez felesleges volt. DD irodáját torz kőszörnyek védik, és a legnagyobb bajban is édességneveket kell sorolniuk a diákjainak, hogy bejussanak hozzá (nem is sikerül Kupor seniort megmenteni): ez végül is valahol rendben van. Ha utána nem kezdünk el azon filózni, hogy milyen lehetett DD lelkiismerete, meg mennyire szerethette ezt vagy azt.
Mihelyt ezen kezdek gondolkozni, csikorog a fogam. Bocs, de tényleg :-)
Jobb, ha nem kezdek, hanem továbbra is igyekszem éppen olyan díszletnek látni, mint magát a Roxfortot: se nem jó, se nem rossz. Akár egy éjszakát is eltölthetsz, komoly fájdalmak között, a lépcsőbe beszorult lábbal, aztán, ha megnősz, és kiismersz egy halom titkos folyosót, könnyen elkerülheted a diáktársaid hülye vicceit... Se nem segít, se nem árt. Csak jelen van, és vess magadra, ha nem vigyáztál eléggé.
Hát Dumbledore nekem ilyen. Szívesebben gondolok rá így, minthogy megpróbáljam megérteni, miért nem következetes a viselkedése, miért nem valódi mélységűek sem az érzései, sem a dilemmái.
A százfűléfőzet korában a Grimmault térre bezárt Sirius! Édes Istenem! Hol vagyunk? A középkorban?
Ne haragudjatok, hogy már megint túl hosszan írtam...
Én meg úgy értettem, hogy bármit is tett vagy nem tett, annak volt célja és szerepe a nagy tervben... arra pedig végképp nem hivatkozhat, hogy nem tudott semmiről: ott volt a szomszédban kihelyezett ügynöke, Arabella Figg.
egészségesebb, hogy 11 éves koráig a lépcső alatti gardróbban élt?
"mentálisan és morálisan ép"
hogy kialakult a morális érzéke az oké, bár ez nem Dursley-éken múlt. Ez akár Sirius vagy Lupin mellett is kialakulhatott volna. De akár Dumbledore is magához vehette volna a kissrácot (bár nyilván nem volt sok kedve ahhoz, hogy vénségére dadust játszon, és pelenkázzon)
a mentális épségéről már nem tudnék ennyi jót se mondani. a családja lelki nyomorékká tette. az első tanévben majdnem belehalt a Voldival való találkozásba, mégis szívesebben maradt volna az iskolában, mint hogy visszamenjen a nagybátyjáékhoz.
Teve: azt, hogy Dumbledore nem tett semmit, úgy értettem, hogy nem tett semmit azért, hogy Harry jobb bánásmódban részesüljön. Felismerte, hogy még jól jöhet neki valamikor ez a helyzet. Tény, hogy ez volt az egyetlen hely, ahol Voldi nem találhatott rá, de szerintem Dumbi elég sok varázslatot és bűbájt ismert. Nehogymár ne tudott volna egy helyet alkotni számára, és a titokgazdája lenni (pl)
Nem tudok amellett érvelni, amit nem én mondtam, hanem te beleérted a szavaimba... én azt mondtam, hogy:
ha meg kellett halljon az a három férfi, aki HP mellett állt (James, Sirius, Remus), akkor méltányos, hogy az a három is meghalljon, aki nyomorulttá tette az életét (Albus, Perselus, Tom), és így végre Harry felnőhessen, és a saját életét élhesse...
Te mégis rossznak állítottad be Dd-t amikor úgy aposztrofáltad, mint "Harry életének a megrontóját". Ez nem semleges megállapítás volt, hanem negatív kritika - én legalábbis így értelmeztem.
Dumbledore a háborúban az egyik oldal parancsnoka, naponta küld halálba embereket, nem szórakozásból, hanem mert muszáj -- ha a sors kezébe ad egy eszközt, amivel győzhet, nincs sem joga sem lehetősége lemondani róla...
Most akkor taktikus hadvezér, vagy életeket megrontó, sorsokat összekutyuló bábjátékos ???
Mert ezzel szerintem ellentmondtál önmagadnak.
A hadvezér teszi a dolgát, de nem azért, mert neki így jó, hanem azért, mert tudja, hogy mit kell tennie.
Itt nem a morálról, vagy a 'kinek a hibájá'-ról van szó, csak a tények rögzítéséről (lásd a 15152-ben). Egyébként, ha igazi Dumbledore-bashingra vágysz, azt pl. itt olvashatsz)
Pont ezen kérdések miatt él bennem a remény, hogy egyszer majd egy legalább három részes kiegészítés megjelenik az ominózus 19 évről.
Dursley-ék gondolom boldogan éltek a maguk kis korlátoltságában tovább, Malfoy-ék pedig bírják a varázsvilág osztatlan megvetését, ebből jó pár évet Azkabanban.
Tudom, hogy Draco feltűnik a King's Cross-on a kis Scorpius-szal, de több szó nem esik róla, nem tudni, hogy egyébként hova megy haza, mi van a szüleivel, stb.
Ezt Dd szerintem logikusan indokolta: a varázsvilágban nem tudott volna egészségesen felnőni. Dursley-éknél mentálisan és morálisan ép fiú lett belőle, míg egy varázscsaládban kisherceg lett volna.
Igazából tök jó, hogy behoztad ezt a témát - még nem találkoztam olyan felfogással, hogy a HP-ban Dd mint negatív figura jött volna elő.
De oké, te így látod.
Akkor beszéljünk erről.
Szóval, a dologban ott nem értek egyet, hogy Dd-nek semmilyen Harry nem kellett.
Továbbra is azt hiszem, hogy amit belelátsz, vagy vele kapcsolatban látsz, az abból ered, hogy Dd mindezek ismerője volt. (Mint a futár, akinek a fejét vették, ha rossz hírt hozott.)
"ebbe a képbe nem fér bele egy szerető család vagy gyám... "
A Félvér hercegben van egy nagyon érdekes fejtegetése Dd-nak, amikor arról beszél, hogy vajon miből táplálkozik Harry küldetéstudata. Ha nem haltak volna meg a szülei, akkor is Voldemort halálát akarná. Vajon a prófécia tette Harryt Voldemort ellenségévé?
A gyámmal kapcsolatban viszont (már írtam) valóban jogosak az észrevételeid.
Mi az hogy! Dumbi nem tett semmit, amit a Nagyobb Jó ne igazolt volna... JKR nem az a párásszemű tinilány, aki a fanfiction-jében AD-t úgy állítja be, mint Harry pót-nagyapukáját... Dumbledore a háborúban az egyik oldal parancsnoka, naponta küld halálba embereket, nem szórakozásból, hanem mert muszáj -- ha a sors kezébe ad egy eszközt, amivel győzhet, nincs sem joga sem lehetősége lemondani róla... rosszul hangzik, de ennek nincs köze jóhoz és rosszhoz, ez csak szükségszerűség...
Engem ebben a részben (Lupin, Tonks) inkább az zavart, hogy szó szerint egy tollvonással intézte el.
(Ha előszedem a mesehívő lényem, akkor az is zavarhatna, hogy elmaradt a jók-elnyerik-jutalmukat-a-rosszak-meg-a-büntetésüket. Oké, hogy Harry győz, de pl. Dursleyék büntetése mi? El kellett költözniük? Vagy Malfoyék?)
lehet, hogy túl naívnak fogsz tartani, de én még mindig azt hiszem, hogy Dumbi jót akart a kis Harrynek, amikor a nagynénjére bízta.
(Akkor még választhatta volna éppen Siriust is, hiszen még szabadlábon volt, és csak tervezte a nagy leszámolást.)
Az már más kérdés, hogy miután Harry a Roxfortban landolt, és Dumbi megtudta, hogy nem is volt olyan rózsás élete a fiúnak, ahogy várták, nem tett ellene semmit. Kapóra jött neki, és talán beépítette a tervei közé.
szerintem azért volt hajlandó az áldozatra, mert hitt Dumbledore-ban, és a szeretteiért (barátai, szerelme, Weasley-család stb.) feláldozta magát. én nem éreztem, hogy azért vállalta be, mert nem volt vesztenivalója, mert ne lett volna, aki szereti, vagy akit ő szeret. persze rég olvastam már a hetest.
Nem vagy hülye, csak nem egészen érted a kérdést. Nem azt kérdezték Harrytől, hogy 'Nézd már, itt van ez a Denem, van kedved megölni?' hanem azt, hogy 'Ha most szabad akaratodból odamész, és hagyod, hogy megöljön, akkor majd valaki más talán legyőzheti őt. Vállalod?'
