A javításon mindenképpen érdemes elgondolkozni. Esetleg egy bevizsgálást kérni, hogy megtudd a hiba pontos okát. A zár-mechanika a neten 4-5 eFt-tól kapható, tehát ha a szervíz nem javasolja a javítást, mert nem gazdaságos, akkor úgyis minden mindegy alapon egy hozzáértő ismerős, fotóstárs, műszerész, stb aki be meri vállalni, ki tudja cserélni. Egyébként, ha nem a szakszervízbe viszed, akkor lehet próbálkozni, az egyedi beszerzésen és velük beépíttetni. Amíg ez be nem következik, illetve nem sűrűn jelentkezik, addig használni így. Én legalábbis ezeket venném sorba.
Azt is el kell döntenie akar e egy döcögős nem támogatott symbiant ami ha jól nézem szolgáltatóknál már nem kapható, vagy inkább választja az iOS-t amihez nem kell kommentár...ha már telefont vesz, na de ez már hitbeli vita még jó hogy írtam nem vagyok alma fan :D
Vissza a D40-hez... Évek óta használom az enyémet, megelégedéssel. Az utóbbi hónapokban viszont betegeskedni kezdett, tanácsot szeretnék kérni, hogy érdemes-e javíttatnom, vagy fájó szívvel és zsebbel új gépet kell vennem.
A hiba: Valami tükörfelcsapó mechanikai hiba lehet, 30-50 exponálás után random módon megakad a mechanika, kiír egy hibaüzenetet. Ha lazán a tenyeremhez koccantom a vázat, akkor újra nyomva az exponálógombot elcsattan, lesz egy tök fekete kép és fényképezhetek tovább.
Találkozott már valaki ezzel a hibával? Érdemes és ha igen hol érdemes javíttatni?
Ár/fényképező tudásban viszont az N8 a király új mobilokat nézve ;) Viszont az N8 és I4/I4S-hez képest az összes most kapható új mobil kamerája elég bóvli. Már csak azt kell eldöntened,hogy akarsz-e 2x-3x többet adni iphone-ért. És azt is hozzátenném,hogy az N8-ban van használható (xenon) vaku. :) Minőségben a sime Iphone 4el van kb egy szinten,eltérő feldolgozással(az iphone agyonkontrasztolt,míg az n8 tán túl kontrasztszegény)
Értem, itt van egy átlagos juzer bemutatója a 4S kamerájáról, a képek garantáltan azzal készültek: http://logout.hu/bejegyzes/julwczar/iphone_4s_kamera/hsz_1-200.html
Ezt is javaslom átolvasásra sok képet, tesztet találsz itt: http://blog.volgyiattila.hu/2011/10/29/az-iphone-4s-kameraja-meg-jobb/
Nem értek egyet azzal hogy vegyünk a dslr mellé egy kis kompaktot nekem is volt már pár köztük ixus is, egyik sem ért fel a 4S-hez főleg ha úgy is telefont akarsz venni akkor ez a legideálisabb választás. Samu wawe, nokia n8 és hasonló képződmények csak egy újabb kacat a belső zsebedben. Nem vagyok alma fan én is kétkedve fogadtam ezt az új optikát a 4S-ben de abszolút meggyőzött. A képzajjal ami kompaktoknál természetes nem tudok megbarátkozni ,de a többi elott meg kell hogy hajoljak erre tényleg nagyon rágyúrtak, megkockáztatom ebben van ma a legjobb optika a telefonok de talán a kompaktok közt is.
Ezt én máshogyan oldottam meg. Először én is telefonban gondolkodtam, utána vettem egy kisméretű gépet, ami viszonylag jó képet készít, Canon IXUS 130. Mindig velem van, bármikor előkaphatom, igaz nem olyan képet készít mint a D40, de egy telefonnál sokkal jobbat.
Wave?? Jó kis képeket lő,de a korábban említett típusok minősége már megkérdőjelezi az olcsó kompaktok hurcolását.Egy wave közel sincs ilyen szinten.Szimplán jó mobilok között. Mobilaréna tesztből: "A Samsung Wave fotóinak minősége nem kiemelkedő, de a célnak tökéletesen megfelel a telefon: jó minőségben lehet vele fényképezni"
A legjobb kamerás mobilok: Samsung Innov8 (elég koros,és csak használtan beszerezhető) Nokia N8 (ha tetszik a design,és nem zavar,hogy Symbian akkor nagyon jó teló is) Iphone 4/4S (meglepő,de nagyon nagyon jó kamerát raktak bele. Sok tesztben N8-nál is jobbnak hozzák ki.)
Androidos(főleg a HTC-kre) telókra kollektívan rá lehet mondani,hogy kaka képet csinálnak sajnos :(. Az én X10-em még egész a mezőny elején van,de 8mp ide vagy oda továbbra is csak kényszemegoldásnak jó.
Természetesen tisztába vagyok,hogy ezek a telefonos fotómasinák szinte lószart se érnek.Ettől függetlenül szeretnék venni egy telefont aminek a körülményekhez képest jó a fotós része (persze nem holnapra kell,ezért is gyüjtöm az infókat :o) )Mert ugye nem jár az ember mindenfelé NIKONnal a nyakában csőre töltött fotómasinával :) esetleg 2obival felkészülve bármilyen eseményre.
Nokia N8-nak van eddig a legelfogadhatóbb képminősége az én tapasztalataim és látottak alapján.
A lányomnak van Amerikában hasonló telefonja, nagyon jó, tulajdonképpen többet tud mint egy átlagos komputer, vagy laptop, de a képminősége nem veszi fel a versenyt egy normál kompattal sem, mondjuk olyannal mint egy Canon IXUS 130.
Nem akartam a magán szférádban turkálni :) csak tudod vannak a neten olyan képek amiket felraknak,hogy avval készült,közbe meg köze nincs hozzá.És mivel (közeli) ismeretségi körömbe nincs 4S-es ezért lettem volna kíváncsi rá.Azért köszi majd keresgélek.
Nekem is pont ilyen konfigurációm van. A 35-ös van fent leginkább a gépen. Én azt akkor vettem, amikor megjelent (2-3 éve). Viszont ha a helyedben lennék elgondolkodnék a nemrég kijött AF-S 50 1.8-on. Árban ugyanannyi. Persze ez attól függ mire szeretnéd használni. Én leginkább a két kisgyerekemet fényképezem vele és néha azt gondolom jobb lenne a 35-ös fókusztáv helyett az 50-es. Gondolkodom is rajta, hogy veszek egy olyat is.
A lényeg szerintem, hogy mindenképpen megéri akármelyik is. A kitobikhoz képest sokkal jobban fog tetszeni.
Egyszerűbb ha belinkelem a flickr-t ott tudsz nézelődni. Az enyémek a telefonon vannak és magánjellegűek nagyrészt.
http://www.flickr.com/cameras/apple/iphone_4s/
Hogy a konkrét fókusztávot mennyire fogod tudni használni, azt csak te tudod. Én annyit tapasztaltam egy 50-es fixszel, hogy kinyíltak a lehetőségek. A fényerő, a játék a mélységélességgel, az 50-es obi rajza rengeteg pluszt adott, a zoom hiánya mozgásra és gondolkodásra kényszerített. A 35-ös objektív cropos vázon kb. a klasszikus 50-es obinak felel meg, így elvileg azzal sem lesz problémád. Hajrá!
Nekem is meg van én is szeretem bár mostanában kevesebbet használom többet van a kezemben az iphone 4S-sem persze képminőségben nem ér fel hozzá, azért használható. A fontos képeket persze a D40-nel lövöm.