Napjaink "Einstein"-je. 1942. jan 8-án született Oxfordban. 21 éves korában diagnosztizálták nála az ALS-t (amyotrophic lateral sclerosis). Csodával határos módon azonban ma is él, betegsége hosszú időn keresztül stagnált, ennek köszönhetjük, hogy ma is tevékenyen részt vesz a tudományos munkákban. Szakterülete a kvantumgravitáció, de egyéb területeken, pl. matematikában, kozmológiában is verhetetlen.
Az utóbbi években kifejlesztette az Isten nélküli Világegyetem modelljét (melyben mint egyértelmű, nem szükséges Isten). Felesége, aki egyébként keresztény, nem nézte jó szemmel, hogy férje folyton Isten feleslegessé tételében játszott szerepet. Nézzünk egy idézetet:
What I have done is to show that it is possible for the way the universe began to be determined by the laws of science. In that case, it would not be necessary to appeal to God to decide how the universe began. This doesn't prove that there is no God, only that God is not necessary. [Stephen W. Hawking, Der Spiegel, 1989]
Szóval a dolgok magyarázatához nem szükségszerű Istennel felhozakodnunk, elég a fizikai törvények körében maradnunk. Azonban ne felejtsünk el egy fontos dolgot, ez nem bizonyítja Isten nemlétezését, csupán feleslegességét.
Ha nem mint a világ teremtőjéről, akkor hogyan vélekedjünk Istenről, istenekről.
Hawking nem hisz a személyes Istenben, akár Einstein. Hawking sokszor mondja: lehet, hogy Isten adta meg a kezdeti paramétereket az Univerzumhoz, azonban felesleges.
Nincs egyetlen mérés se, ami a legcsekélyebb mértékben is alátámasztaná a fánkodat. Így aztán mérés nélkül valóban sikerült tökéletesen elkerülnöd minden mérési hibát. De egy efféle fantáziarajz nem több egy vallásos kinyilatkoztatásnál. Ami ráadásul még ellent is mond a létező méréseknek, nem pedig pontosabb lesz a mérésekre alapozott modelleknél.
"Éppen az entrópiatörvényre alapozva mutatták ki SZÁMSZERŰLEG, hogy egy ciklikus univerzum-modell esetén minden újabb ciklus egyre hosszabb időtartamú kell legyen,"
Éppen az entrópiatörvényre alapozva mutatták ki SZÁMSZERŰLEG, hogy egy ciklikus univerzum-modell esetén minden újabb ciklus egyre hosszabb időtartamú kell legyen, és ha az egész rendszer végtelen ideje indult útjára, akkor mára már végtelenre kellett növekednie az egy ciklus időtartamának.
De gondolom, most is újat mondtam neked, annyira nem vagy képbe ebben a témakörben. Meg úgy általában a fizikában. Meg minden egyéb természettudományban.
Tényleg! Van bármi is, amihez valóban értesz? A "memetika" áltudományán kívül persze...
Pusztán csak a termodinamika második főtételének mond ellent. De sebaj, kicsire nem adunk. Igaz, hogy az entrópiának az univerzumban feszt növekednie kell (máskülönben nem történhetnének dolgok), de majd a ciklus végén valaki rendet rak, minden játékot visszapakol a ládába, és ismét elkezdődhet az univerzum alacsony entrópiával...
Csak azok a fránya megfigyelések és azok a még frányább egzaktsági elvárások ne lennének! Mert ezek ketten zseniális modelljeid legördögibb ellenségei.
"Ezért ma úgy gondoljuk, hogy vagy tökéletesen görbületlen, azaz nem záródik önmagába,"
Ez két különböző dolog topológiailag! Gondolj a hengerfelületre, ami az egyik irányban önmagába záródó, de ettől még síkgeometriájú, azaz "görbületlen".
Attól, hogy az univerzum tere a mérések szerint síkgeometriájú, még nyugodtan lehet legalább féltucat különféle topológiával önmagába záródó. Ezek közül a T3 hipertórusz a legkönnyebben elképzelhető: olyan mint az Asteroids játék képernyője, csak háromdimenzióban. A domén egyik falának pontjai identikusan azonosak a szemközti doménfal pontjaival. Ahogy 3D-ben a síklap hengerré göngyölíthető, úgy 4D-ben megoldható a maradék két él összeragasztása is a felület síkgeometriájának a sérülése nélkül. Ez a sík hipertórusz nevű kétdimenziós felület. Nagyon sok dimenzióban ugyanígy egymáshoz hajtható egy síkgeometriájú kocka szemközti oldalai páronként, és így előáll a T3 hipertórusz, aminek görbületlen a tere, de mégis véges a térfogata.
A mikrohullámú háttérsugárzás mintázatában már próbálták kimutatni a legegyszerűbb zárt sík-topológiák nyomait, de persze semmi nyoma. Ha ilyen topológiájú lenne az univerzum tere, akkor a domén mérete nagyobb, mint a belátható térfogat, és így nincsen nyoma még a "legtávolabbinak" tekinthető háttérsugárzásban sem a doménünk ismétlődésének.
Röviden: az a mérési tény, hogy az univerzum tere nagyléptékben görbületlen, azt jelenti, hogy a legtriviálisabb esetben nyílt végtelen térfogatú.De ettől még lehet zárt véges térfogatú is, csak azok a topológiák sokkal mesterkéltebbek. (Ha eltekintünk attól, hogy valami ilyen bűvészkedésekre alapul maga a húrelmélet is a bránjaival, úgyhogy a végén kiderülhet, hogy van fizikai oka a mesterkélt zárt topológiának.)
Az egyszerűségnél fontosabb érv, hogy a kozmológiai mérések jelenleg igen alacsony felső határt adnak a tér nagy léptékű görbületére. Ezért ma úgy gondoljuk, hogy vagy tökéletesen görbületlen, azaz nem záródik önmagába, más szóval egy kölcsönhatások nélküli tehetetlenségi pályán egyenesen előrehaladó megfigyelő sohasem érne vissza a saját kiindulási pontjára, vagy elvileg visszaérhetne ugyan, de ahhoz a jelenlegi kozmológiai horizontunknál sokkal hosszabb utat kellene megtennie. Azaz akkora utat, amit még egy fénysugár se tehetett volna meg 13.8 milliárd év alatt. Így az Univerzum a pillanatnyi horizontunkon belül praktikusan görbületlennek, azaz nyíltnak tekinthető.
Egy nem önmagába záródó nyílt tér pedig csak úgy lehetne véges, ha volnának valamiféle külső határai. Ha tehetetlenségi trajektóriákon haladva nagy távolságban mindig valami fizikai akadályba ütköznénk. De erre se utal jelenleg semmi.
Létezik aperiodikus ciklikus modell elképzelés/ábránd is. mely szerint korábban egyre nagyobbra táguló - majd picire összehúzódó univerzumok keletkeztek, és a mostani az utolsó, mely már egy végtelenségig táguló típus.
