Baráti üdvözletem minden kedves érdeklődőnek.
Pszichológusként azt tapasztalom, hogy a mai világ egyik legnagyobb konfliktus-forrása a párkapcsolati frusztráció. „Nincs megfelelő hely az ismerkedésre” mondják a szociológusok, bár ha körülnézek, azt látom, hogy talán ez lehet a legkisebb gond.
Nézzünk csak meg pl. egy metró szerelvényt, amikor üresen beáll a megállóba, és elkezdenek az utasok beszállni…
Az első leül az egyik korlát melletti helyre. A második ettől a helytől lehetőleg a legtávolabbit választja. A harmadik vajon hol foglal helyet…?
Természetesen a két, már foglalt hely között, egyenlő távolságra mind a két utastól…
Az ember, társas lény, de ha beszállsz egy liftbe, mégsem vagy hajlandó beszélgetni az útitársaiddal. Ha már valaki köszön, az csodaszámba megy…
Vagyis nem hiszem, hogy a párkapcsolati problémák kialakulásának és a nem megfelelő működésének a külső körülmények lennének az okai, sokkal inkább vélelmezem, hogy belülről fakadó, tévesen értelmezett „énképek” kisebbrendűségi komplexusok azok, amelyek torzítása miatt kerülnek kapcsolataink sok esetben zsákutcába.
Ezt a fórumot azért hoztam létre, hogy megteremtsek egyfajta „virtuális” önismereti klubot, egy olyan helyet, ahol mindenki őszintén beszélhet párkapcsolati problémájáról.
Őszintén, hiszen a nicknév teljes ismeretlenséget biztosít mindenki számára.
Hiszem azt, hogy az ide bejelentkező „klubtagok” birtokolnak akkora élettapasztalatot, amelyek egy valóságos önismereti csoport működésének megfelelően át tudják segíteni a gondokkal küzdő társaikat a párkapcsolati, önismereti, vagy akár szexuális természetű problémáikon. Olyan „tagok” írásait várom, akik valós gondokkal küzdenek, de – akár idő vagy bátorság hiányában – ezidáig még nem kérték szakember segítségét.
Nos, kedves Barátom, itt az alkalom, élj vele…
Érdekes dolog, amit kérdezel. Nem fogsz örülni a válaszomnak,de nem szeretnélek ámítani: az önismeret olyan, mint egy ház építése. Sose érhetsz a végére... Mindíg lesz új és újabb dolog, amivel még nem készültél el, ami még számodra ismeretlen, és felfedezésre vár.
Vagyis az önismeret egy olyan folyamat, ami valójában az egész életedet kitöltheti, és mégse érsz a végére.
De ne csüggedj, mert menet közben mindíg találhatsz magadban felettébb értékes dolgokat.
Sziasztok!
Szeretnék a párkapcsolatokkal kapcsolatban feltenni néhány kérdés.
1. Kapcsolat elején (az első 1-2 hónapban), milyen sűrűn találkoztatok? Hetente hányszor? Vagy esetleg ritkábban, csak 2 hetente?
2. Hányadik randin történt meg az első csók?
3. Hányadik randin szeretkeztek először?
4. Mikor mutattad be a lányt a szüleidnek és mikor ismerted meg az ő szüleit?
Előre is nagyon köszönök minden választ.
Delacroix
Szerintem itt nem a szülőket kell hibáztatni.Itt egy felnőtt emberről beszélünk,aki saját maga vállalta fel ezt a dolgot.Nem lehet mindent a szülőkre fogni.
A szülők olyankor hiába beszélnek gyermeküknek. Meg sem hallják. Vagy ha mégis, akkor hatalmas merényletnek veszik, és lázadnak, esküdöznek, és azonnal elfelejtik az egész intelmet, amint megjelent a szerelme a látótérben...
Érdekes, én sose azokat hibáztatom, akik ilyen vagy olyan problémák közt vergődnek. Hanem a szüleiket. Nemrég volt a Dunán egy francia film, ahol az apa nagy keservesen, de elismerte, hogy a lányának annak idején sok mindent nem mondott el, amit el kellett volna. Az iskolákban kéne tanítani, hogy a párválasztás az élet legfontosabb döntése. Nem azt mondom, hogy a szülők válasszanak párt a csemetéjüknek, de valamiféle konszenzus nem árt, mert kívülről annyira látni azt, hogy összeillenek vagy sem.
Szerintem vannak olyan dolgok,amikor az embernek nehéz döntést kell hoznia.Szerintem te is tudod mit kell tenned,de nem mered meg tenni,mert félsz a magánytól,hisz manapság sokkal nehezebb az ismerkedés mint régebben.Te tudod,hogy megéri-e.Csak azt tudom mondani,hogy az életét mindenki írányithatja,hogy jobb legyen vagy rosszabb.
Dehogy sértődöm meg azért irtam,hogy valaki véleményt mondjon!!!!:)
Fiatalabb a férjem egy pár évvel nálam,tehát nem ez a baj.
Azért választottam,mert nagyon szeretem, magam sem értem ,tudom hogy a kettőnek összangban kell lennie,ezért nem értem magam,mert nem tudnék nélküle élni,mert mint társ ő az ideálom stb.
Szerintem elég nehéz dolog amiről írtál.Remélem nem sértődsz meg,hogy leírom a véleményemet.Szóval első kérdés az,hogy hány évvel idősebb a férjed?Szerintem ez sok mindent eldönt.Ha nem vonz szexuálisan,akkor miért mentél hozzá?Szerintem a sex és az érzelem igen fontos egy párkapcsolatban.Ha nincs meg az összhang mind a két téren,akkor szerintem nincs értelme egy kapcsolatnak.Ha egy ember megismerkedik a másikkal,akkor valamilyen szinten vonzódik hozzá,te nálad nem tudom,hogy ez miként működik.Mint mondtad,én most nem fogom ecsetelgetni,hogy válj el.Természetesen ahogy idősődik az ember úgy csökken a szexuális vágya,viszont neked van vagy 20 éved mire csökkeni fog a te vágyad.Ha belegondolsz azért léptél félre,mert nem kaptad meg amire vágytál,egy normális szexuális kapcsolatra.Mivel nem kapod meg amire vágysz,ezért elkezdtél enni,ez eléggé nagy próbléma,mert nincs jó hatással az egészségedre az elhízás.Sajnos jó tanácsot nem lehet adni,mivel tudod mi a próbléma,de te nem akarsz változtatni rajta.Ezért nem értem akkor miért panaszkodsz?A másik meg az,hogy tudtad milyen és te választottad.Szerintem inkább gondolkozz el az életeden,kibírod-e még 20 évig?
7éve vagyok a férjemmel ,akit nagyon szeretek,de az elejétől nem vonz szexuálisan.
Ő nem egy ilyen beállitottságú ember,én pedig imádtam habzsolni az életet.
Mióta vele vagyok egyszer csaltam meg,még a házasságunk előtt,mert utána már gyötörne a lelkiismeretfurdalás.Most 35éves vagyok.Valaki nyugtasson meg,hogy idővel a szex nem lesz olyan fontos!!!!!Mert soha nem hagynám el,és minden dolgát imádom,minden jó vele ezen kívűl.
Már gondolkoztam,hogy hogyan tudnánk változtatni ezen,de mivel nem vonzodok hozzá szexuálisan ezért bármit tehet,vagy csinálhat ettől még nem lesz jobb.Igy maxium szerelmeskedünk 1hónapban egyszer kb5percet,ehez meg már nincs kedvem,viszont a vágyai az embernek sajnos megvannak,és időről időre előtörnek.
Volt olyan eset,hogy egy kollégám megsimogatta az arcomat,és ettől olyan vágy öntött el,hogy elszégyeltem magam,és elrohantam.
Amikor megcsaltam nagyon jól éreztem magam az aktus közben,de utána annyira nagy lelkiismeretfurdalásom volt a párommal szemben,hogy szinte felemésztett.Azóta rettenetesen meghiztam,mert az evésben probálom megtaláni az örömöt,de ettől az önbizalmam sajnos összedőlt.
Abban bízom,hogy ahogy öregszem ez majd vaahogy lejjebb hagy....
Elolvastam ezt a fórumot,amit nagyon jónak tartok,és azt hiszem reagálnék is egy-két dologra.Először is reagálnék Szollár topic nyitó soraira.Nekem is az a véleményem,hogy tényleg nincs hely ismerkedésre,pedig én is nem is vagyok szociológus.Sőt mondok még valamit,még idő sincsen ebben mai felgyorsult világban ismerkedni.Tehát itt nem az "énképpel" van a baj.Nem hiszem,hogy te elkezdenél beszélgetni az úttársaddal,vagy ha beszálsz a liftbe,akkor elkezdesz beszélgetni az éppen lftbe beszálló emberrel.Szerintem ezt te magad sem hiszed el!!!Úgy gondolom,hogy inkább az ember szeretne minél hamarabb hazaérni,ebből a mai munkakörnyezetből ahol csak kihasználják munkavállalót,és nem hiszem,hogy ilyenkor neki fog az ismerkedésnek.A másik dolog az,hogy nem biztos,hogy az ember egy bizonyos kor után fog új ismeretségeket,barátságokat kötni.Miért írom ezt?Vegyünk egy 30 éves férfit/nőt,ezeknek már kialakult kapcsolati rendszerük van,barátaik stb....és nem nagyon fognak ismerkedni,sajnos mi magyarok ilyenek vagyunk.Természetesen vannak kivételek is.Ha belegondolsz közre játszik a mai helyzett,ami kialaklut itt Magyarországon.Próbálj meg oda menni mondjuk egy idegen emberhez,és próbálj meg beszélgetni vele,elég kevés lesz az esélyed.Vajon miért?Mert bizalmatlanok lettek az emberek.És miért?Mert nem tudod ki akar kihasználni,vagy esetleg ki az aki barátként akar közeledni.Szerintem te is tudod,hogy miért alakult ki,és mi a helyzet ebben az országban.Szerintem a párkapcsolati próblémákról beszélgetni nagyon jó dolog,sőt kell is.Te azt írtad,hogy sokkal inkább "kisebbrendűségi komplexusok miatt kerülnek a zsákutcába a kapcsolatok".Szerintem ezt így megint csak nem állíthatód,mivel minden ember más,és más próblémákkal küzdenek,így nem lehet a kisebbrendűségi komplexusra ráfogni a dolgot.Inkább manapság egy kapcsolatban pénz ami meghatározó,nézd meg a statisztikákat,szerinted miért születik egyre kevesebb gyerek?Mert nem tudnak egy gyereket felnevelni,mert olyan sokba kerül.Aztán itt még lehetne napokig ecsetelni a dolgokat.Ja és az ember miért nem beszéli meg párjával a próblémáit?Azért mert mások vagyunk,mindenkinek más a személyisége,és ezért szép ez a világ,mert ha mindenki egyforma lenne,azért az nem lenne jó.Az meg,hogy ki hogyan oldja meg a párkapcsolatában felmerülő próblémát tapsztalatfüggő.Akinek kevesebb tapasztalata van az máshogy reagálja le a dolgokat mint aki már "rutinosabb"
Altazor próblémáját meg ott is érdemes lenne megnézni,hogy miért van ez?Szerintem tapasztalatlan,ez a baj,de ezt már ő is írta.Nem férfifalónak kellett volna lennie,hanem tapasztalatokat,csalodásokat szereznie.Mert az ember így tudja majd legkezelni a dolgokat,és tudja mit akar valójában,vagyis milyen párt szeretne magának.Természetesen jöhet a mindent elsöprő szerelem és akkor borul minden. Egyenlőre ennyi.
Hm, 3 év az nagyon sok. Rég meg kellett volna szabadulni tőle, de könnyű ezt mondani...
Talán nem vagy elég önző. Azt olvastam, kell egy kis egészséges önzés, igenis olyat
kell választani, aki neked kell. Magadat is jobban kéne szeretni, ill. elfogadni. Sőt megbecsülni. Lehet, hogy röhejes, de pl állj a tükör elé levetkőzve, nézd meg magad, milyen szép vagy, és kezdj el kibékülni magaddal.
Én általában nem vagyok megelégedve magammal, de mindig biztatom magam, hogy
Köszi hogy volt türelmed végig olvasni és átgondolni a kínom. Nem elvált szülők gyereke a "kedves" de a szeretettel az elfogadással és a családi légkörrel biztos hibádzott valami, nem is tartja a kapcsolatot velük.
Nem minden p.patás sérült csalág sarja ettől ez sokkal bonyolultabb és össztettebb eredet. Nem ragasztanék én dg.-t rá de annyira hozza a tüneteket, hogy félelmetes.
Mivel tényleg és igazán őszintén megszerettem, elhitettem magammal, hogy nekik is jár a szeretet és egy olyan társ aki elfogadja mindezt. Azt nem kalkuláltam be, hogy ők ebből nem kérnek és mindig egy újabb kapcsolatban és helyzetben hiszik azt, hogy mássá válnak.
Szerintem ő is szenved tőle, mert magányos farkas életét, (bárkihez csapódik) hol szabadságnak, hol áldozattá vált bátorságnak élheti meg. Na de ez a ő problémája ha annak veszi. Az enyémen nem sokat segít.
Mióta ide írtam, nem válaszolok a bántó üzenetekre (most ez a hullám van) nem tudom megállom e, ha majd a szebbek jönnek vagy ő is elhallgat. Kitartó, makacs, nem túl hülye szőke vagyok (vagy mégis?) és az érzelmeim kifogtak az eszemen. Másnak osztanám az észt ez ügyben, -persze konkrét tanács nélkül- én meg itt dagonyázok a semmi közepén.
Már csak abban bízom, hogy mint egy gyászreakció -nálam is X idővel-, majd csak elmúlik és egy reggel úgy ébredek fel, hogy túl vagyok rajta,
De ha nem vesztettem vele és magamat gyászolom, nem látom a végét, mert magamat csak szeretni kellene végig. Depi szagot érzek de az legalább kezelhető!!
Látom a fényt az alagút végén, de miért dudál??:))))
Engem egyszer egy doktornő világosított fel ilyen "pszichopata" ügyben.
Volt egy ismerősöm, akit szintén nem értettem. Úgy gondolta, hogy neki minden "jár", de ezért soha semmit nem kell tennie. Ez lehet a gyerekkori szeretethiánytól is, pl elváltak a szülők, s ráadásul a viszony is rossz velük.
Ha az ember egy ilyet megszeret, az elég keserves dolog, mert nemigen kap viszonzást, és nehéz megszabadulni tőle.
Megfogott ezt a topik. Tudom nem véletlen. Jó nagy mattot adtam magamnak azzal, hogy egy pszichopata tüneteit és életfilozófiáját mutató (de nem gyengén) férfit szerettem több mint 3 évig. (sajnos még most is) Fél éve ő szakított velem, minden átlagost meghaladó alkalmazkodás és szeretet, hűség ellenére. Soha nem hitte az igaz szavaim, a hűségem. A valóságot úgy torzította, látta, hogy illeszkedjen a tévhiteihez és sose volt szükésge a bizonyító erejű tényekre. Tovább állt ismeretlen helyre és nőhöz, ahol immár harmadik alkalommal előadja az állandóan megcsalt "öszinte"vad rocker stílusú kamionos meséjét. Sms. kapcsolatot tartunk szélsőséges tartalmakkal (kíván, találkozzunk,majd törölve stb.) Ő miért teszi rejtély (vagy levállási folyamat?), én még mindíg szeretem és tudom nem fog olyan partnert találni, aki tünetnek nézve elfogadja és nem haragszik az érthetetlen viselkedéséért. Nem sok pszichés kultúrája van, ő nem tudja értékelni amit kap és kapott. Megint egy új kapcsolatban várja a csodát, úgy hogy ő nem változik. Szeretem és becsülöm magam, nem ezt érdemeltem és mégsem tudom elengedni. Eltünhetnék egy új telószám mögé de az jobban kínozna (ez a helyzet is persze). Ha ebből az ambivalenciából valaki kisegítene jó lenne. Szakma közeli vagyok és mégsem megy!! Vagy talán azért nőtt ilyen méretűre a tolarenciám? Lehet. Irjatok valami kivezetőt, okoskodni, hogy hogy lenne helyes én is tudom, csak megtenni nem tudom. Hülyére vesz -ahogy írták már nekem (jogosan) egy másik topikon- és én nem vagyok hülye mégis hagyom.
Először is azt szeretném megkérdezni Tőled/tőletek, hogy hogyan ismerheti meg az ember önmagát, meg lehet -e ismerni egyáltalán önmagunkat?(Vagy másokat?)
Persze, igazad van, hogy nagy visszatartó erő az ember saját erkölcsössége. Csak van egy pont, ami után ez csak fokozza a szenvedéseket. Én pl. azért nem nagyon látom a kiutat, mert össze vagyunk zárva, a munkánk is összeköt és az elutasítást se látom rajta, ami megkönnyítené a dolgomat. Így nem könnyű felejteni... :o(
Önzetlenség. Ez azt hiszem nagyon működik nálunk. Úgy érzem, néha túlzásba is visszük, ezért tűnik fel a többieknek.
Viszont a jó barátok mindent elmondanak egymásnak, nem? Mi szeretünk egymás közelében lenni, ezt abból látom, amikor este fáradtan is bejön hozzám egy kicsit, mielőtt hazamenne. De sokszor azt se tudjuk, hogy miről is beszéljünk, mert az életünkről nem nagyon szoktunk. Tegnap pl. csak annyit említettem neki, hogy megyek anyáknapjára az iskolába és egészen elromlott a kedve. Ilyenkor nem tudok eligazodni rajta...
Érdekes fölvetés: barátság. A legmélyebb és legértékesebb emberi kapcsolatok egyike. Önzetlen, és adakozó. Nem törődik a saját érdekével, csak a másik előnyét tartja szemelőtt. De gondolj csak bele: egy JÓ párkapcsolat nem ugyanerről szól? Lehet-e együtt egy férfi és egy nő, ha nincs köztük meg a barátság IS? Mert ha nincs, akkor az számomra nem is valódi párkapcsolat, hanem csak egy érdekközösség. (hol a szex, hol a vagyoni érdek az alapja)
A toopic kimondott célja egy olyan hely, önismereti csoport létrehozása, ahol a résztvevők saját problémáikra a többiek által már megtapasztalt megoldási javaslatokat kaphatnak. Azokban az esetekben, amikor ez a folyamat megakad, vagy mondjuk úgy, hogy kisiklik, akkor tanult szakmámnál fogva beavatkozok, és korrigálok. Valóban pszichológus vagyok, ami azt jelenti, hogy a lelki folyamatokkal foglalkozok (és nem pszichiáter, mert hiszen mint azt nyilván Te is tudod, a pszichiáter már kóros esetekkel, betegekkel foglalkozik).
Azonban sokan vannak olyanok is, akik nem akarják fölvállalni a nyilvánosságot, és inkább privátban kérnek tanácsot, segítséget.
CSak jelzem, hogy a válaszadás 3-4 napba beletelik, mivel sokan kerestek meg, de szeretnék minden hozzámfordulónak valós és érezhető segítséget adni, és ez időigényes.
Igen, nekem van egy kedvenc idézetem Máraitól a barátságról: "Nincs emberi kapcsolat, mely megrendítőbb, mélyebb lenne, mint a barátság... Nincs titkosabb és nemesebb ajándék az életben, mint a szűkszavú, megértő, türelmes és áldozatkész barátság. S nincs ritkább. A barátság szolgálat, erős és komoly szolgálat, a legnagyobb emberi próba és szerep."
huhh, így már értem a vitákat...az én olvasatomban a vallásos ember szelíd, türelmes és megbocsátó, erőszakosnak éppen nem mondható. De ezek nyilván elavult nézetek.
Megkérdeztem egy kolléganőm: szerinte nincs férfi-nő barátság. Aki ilyet állít, az hazudik - mondja. Én inkább valamiféle laza kapcsolatot mondanék, amíg szükségük van egymásra valamilyen okból, és hasonló a világlátásuk.
Igazi, hosszan tartó barátságot csak férfiak között lehet elképzelni, de erről
