Hi, ehez képest Orbán főnököd már egyre jobban összemelegszik a Gyurcsánnyal, ha megnézem a Garancia Törvényt és annak a szoci fogadtatását, akkor azt is modhatom hogy már javában nagykoaláznak:-)))
Hát persze, mostanában annyira keveset írnak, biztos ezt készítették elő. Sok cikket írhattak valami rejtekhelyen, jól megszervezték a hatalomátvételt és most röhögnek a markukba a pancser Indexen. Eléggé el vannak ők foglalva mostanság a Fideszkomcsi pártjuk kampánmyával, de valszeg ők lehettek. Nem az első aljas húzásuk. Jónéhány mocskos kampányt ők indítottak innen, volt olyan is hogy végül ők lettek a közröhely tárgyává, még nemzetközi szinten is.
Kuncze már másodszor jön elő - ezzel a kifestőkönyvespoénnal. Egyszer a Medgyessynek ajánlotta/az meg is bukott ahogy kell - most meg a Gy./koaliciós partnerük békéltetési akcióit alázza a kifestőkönyves cuccal.:)
furcsány ezzel az 5%-os bemondásával vérig sértett jópár szadeszost. azt kihagyta a számításból, hogy a szadeszos (liberál) média 2 hét alatt le tudná nullázni, ha éppen úgy szottyan kedve. ebből kaptunk most egy kis izelitőt.
persze, ezt nem úgy kell elképzelni, hogy kuncze leszól telefonon.
Mert az a valódi intimpistáskodás édesapa, ráadásul mocskos és aljas dolog civilek magánéletében turkálni, asszem hogy normális országokban büntetik is.
Szerinted sem rendelték meg ezt, ugye? Ilyesmit nem tudnék direktben elképzelni UP esetében. Egyszerűen nem volna értelme.
Az SZDSZ vonal nem kizárt, de nem párt specifikusan, hanem mint a véleményformáló elit egy szegmensének válasza a múltkori Gyurcsány akcióra, amikor is virágnyelven közölte velük, nem képesek önerőből a Parlamentbe jutni, de ő beviheti őket ha jó fiuk lesznek.
Mán megint ezzel jössz tanácselnököm? Ehhez képest szép kis listákat állítgattok össze a kommunista vezéreitek megbízásából. Szerintem IP címmel érdekelné az adatvédelmi górét az a cucc amit mondtam:-)))
Nem érted a problémát. A kolléga még mindig nem fogta fel, hogy az index és a pornolize az két külön valami. Valaki korábban berakta a linket, ő meg megismételte, mert azt hitte, hogy az az Index egy korábbi "poénja".
Miutan Gyurcsany Ferenc kulonszamnak nevezik kotve hiszem.
Inkabb egy probalkozas a fuggetlenseguk bizonyitasara (ha mar ugye az Index egy balos ferto egyes jobbosok szerint), hisz Orban kulonszam nem volt toluk anno.
Hi, csak egy elvakult, agyhalott Fideszhívő keres ebben az országban logikát mostanság.:-))) Ebben az országban egy nagyrakás elmezakkant minden további nélkül két nap múlva az ellenkezőjét mondja az eddig mondott szövegének. A sok birkának ez fel se tűnik, sőt imádják ha hülyére veszik őket:-)))