Hawkeye olvtárs úgy véli, hogy a magyar rovásírást cak a 20. században találták ki, az ókorban és a középkorban az ún. "nomád" népek nem tudtak írni-olvasni. Bizonyítékait itt vezeti elő.
Továbbra is vitatom, hogy a valószínűségszámítás írásjelek, és jelrendszerek esetében hatékony módja lenne a genetikus kapcsolatnak.
A valószínűségszámítás ugyanis nagyjából a következő módon építi fel a genetikus kapcsolatot:
Adva van sok ezer jel, melyet a világon írásjelként használtak. Ebből az írás készítője választja ki tetszőlegesen, hogy milyen jelet használ adott fogalomra, vagy hangra. Mivel annak az esélye nagyon kicsi, hogy véletlenszerűen válasszon hasonló jelet két írás készítője, ezért feltételezhetjük, hogy az adott jelek között genetikus kapcsolat áll fent.
Ezzel több probléma van:
-az egyik, amit általában közel-keleti nevű nicktársunk hívja fel a figyelmet rendszeresen, vagyis, hogy az írások kronológiája gyakran lehetetlenné teszi azt, hogy genetikus leszármazást feltételezzünk.
-a másik, hogy ha jól értem, az elméletedben egy ősírásból indul ki valamennyi írás
-van egy olyan további probléma is, ami magát a valószínűségszámítást kérdőjelezi meg, ti. hogy a jel készítője az egyszerűségre törekszik. Vagyis, igen nagy az esélye annak, hogy egy két vonalból álló X, vagy kereszt jel minden írásban előfordul, lévén, hogy annak a jelnek az elkészítése sokkal egyszerűbb, mint teszem azt, egy szabályos nyolcszögé. Vagyis a jelkészítő általában a legegyszerűbb jelek mellé társít jelentést, így a valószínűség számítás bukik, hiszen eleve kevesebb jel jön szóba, és megnő az azonos jelek használatának a valószínűsége. Ha rápillantasz a billentyűzetre, akkor láthatod, hogy az azon szereplő jelek zöme egy-két, max. három vonalból, és görbéből áll.
Kicsit ide kapcsolódik az a kérdés is, hogy mi volt a sorrendje egy jel-jelentés párhuzamnak? Vagyis adott volt a jel, amelyhez jelentést társítottak, vagy adott volt a jelentés, amihez a jel tartozott. Ha jól sejtem te az utóbbi vonalat képviseled, azzal a kitétellel, hogy a jelentés később elkopott, de a jel megőrződött. De mi indokolja, hogy egy jelalkotó jelentéshez társítson jelet, és nem jelhez jelentést?
Egyetlen jel esetében lehet szinte bizonyosra venni, hogy kb. 50 000 éves előzményekre megy vissza (tulajdonképpen lehetne jóval több is a kora, de arra még kevesebb adat utalna).
Van a Mas d' azil-i (Pireneusok) kavicsok jelei között egy, amelyik a székely rovásírás "f" (Föld) jelével egyezik, s ez a körbe zárt kereszt, vagy körbe zárt X (a kavics forgatásától függően kereszt, vagy X). E jeles kavicsok korát a különféle szerzők különböző időpontokra teszik, kb. 10-20 ezer évesnek becsülik, talán van olyan is, aki többre.
Ugyanezt a jelet ismerik a prekolumbián indiánok is, azaz az indián bevándorlás időpontjától függően kb. 12 000 - 30 000 éves jel lehet Amerikában is.
Mivel ezek a valószínűségszámítás eredménye szerint a genetikusan összefüggő jelek közé tartoznak, felmerül a kérdés, hogy mikor találkoztak egymással utoljára a Pireneusok lakói (akik talán a baszk bevándorlókkal 40 000 évvel ezelőtt érkeztek a Pireneusokba) és az indiánok elődei. Mivel a későbbi kulturális hatást kizárhatjuk, ezért találkozásra (közös őshazára) kell gondolnunk. Nos, erre csak egyetlen alkalom kínálkozott. Az az időszak, amikor az őseik mintegy 100 000 éve Kelet-Afrikából érkezvén kb. 50 000 évet töltöttek el a Közel-keleten (az Ararát tágabb környezetében).
Ezért fel sem merülhetett, hogy barlangfalra, vagy mi másra írták ezeket a jeleket, hiszen csak kevéssé megalapozott következtetéseink lehetnek róla. Rajzolhatták akár színes homokkal a földre is, mint a tibetiek, vagy az indiánok, akik a mandaláikat máig így rajzolják (a szokás nyilván kőkori eredetű mindkét népnél).
A körbe zárt kereszt, vagy X alakú "f" (Föld) rovásjel ugyanis egy mandala (világmodell). S éppen az Ararát körüli mítikus térség térképe.
Az Árpád-kori magyar vaskohászatnak jelentős avar kori előzményei voltak a Kárpát-medencében. Egyelőre csak a nyugat-dunántúli és somogyi lelőhelyek szolgáltattak kézzelfogható bizonyítékokat ennek igazolására. Az avar kori vaskohászati emlékek jobbára a második avar kaganátus gazdasági átszervezésének időszakából származnak. Feltételezhetően azzal az onogur kolonizációs folyamattal kapcsolhatók össze, amelynek következtében az Avar Birodalom önellátásra rendezkedhetett be. Avariában a VIII. századra már megteremtődtek a korai feudális átalakuláshoz szükséges feltételek. A még nomadizálókkal szemben ekkor már a nagyállattartással is foglalkozó földművelő népesség aránya lehetett nagyobb és meghatározó.
A bodrog-alsóbűi rovásírásos lelet, amely egy X. század elején használt vasolvasztó műhelyben került elő, azt látszik bizonyítani, hogy a letelepült, vasművességgel is foglalkozó "őslakosság", a honfoglaláskor itt talált népesség egy része magyarul beszélt. Feltételezhetjük, hogy az Árpáddal bejött honfoglaló magyarok, helyismeret hiányában nem kezdtek azonnal vasat olvasztani, hanem ezt a munkát kezdetben a helyiek végezték, főleg Somogyban, ahol a kutatások szerint nagyobb arányban élt tovább az őslakosság, föléjük helyezett Árpád-házi herceg, dux (kapkan Koppány), illetve a harka felügylete alatt. A bodrogi székely-magyar rovásírásos szöveg jelentése még vitatott, olvasatától függetlenül alátámasztja azt a feltételezést, hogy még a késő avar kori onogur kolonizációs hullámok egyikével beköltözött, magyarul beszélő vasasok leszármazottait is itt találhatták a X. századi honfoglalók.
A kohászati munkaszervezésben és technológiában a X. század második felében következett be jelentős változás. A korai Árpád-korra vonatkozó újabb ásatási eredményeink alátámasztják és kibővítik a magyarországi vaskohászatról alkotott eddigi ismereteinket. Ez elsősorban azt jelenti, hogy a korábban ismert két kohótípus mellé négy újabb kohótípust, illetve típusvariánst sorolhatunk fel. Tisztáztuk a Sopron megyei kohászati lelőhelyek időrendi viszonyát, és megkezdtük ugyanezt a munkát kohászat-régészeti szempontból korábban fehér foltnak tekintett Somogy megyében. Az 1968-ban nyitva hagyott kérdések jó részét megválaszoltuk. Ugyanakkor újabb kérdések is felmerültek. Közöttük az egyik leglényegesebb, hogy az avar kori vaskohászat emlékanyaga kimutatható-e a Balatontól K-re eső területen, illetve, hogy a már ismert analógiákon túlmenően fellelhetők-e az avar és magyar vaskohászat Kárpátokon kívüli keleti kapcsolatai? Ugyanilyen fontos feladat a megismert kohászati centrumok mikro-régiójának alapos dokumentálása, a településtörténeti összefüggések feltárása, vagyis a korabeli lakóhelyek és temetők leletanyagának, valamint a kohászati emlékanyagnak az együttes vizsgálata.
Vallási épület falfirkái közül származó tamga a szkíta Neapoliszból (ma: Szimferopol). Lóábrázolások vették körül.
Rjabcsikov magyarázata szerint a jel három „tabera” jelentésű tagból áll, ami Tabiti szkíta napistennőre utalna. (Vö. az arámi eredetűnek mondott, ’őz, gazella’ jelentésű Tabita névvel is, valamint csodaszarvas-mondáinkkal és azokkal az ókori szarvasábrázolásokkal, melyeken az állat agancsai közt napkorong vagy valamely más világító tárgy látható – Harbasihu.)
Óind tap ’hevíteni, melegíteni’, tapas ’hőség, forróság’
Óegyházi szláv teploszty, taplota ’hőség, forróság’, toplo ’melegen’ (vö. a hevítőeszközt jelentő magyar „tapló” szóval!)
Orosz топить ’fűteni, tüzelni, izzítani, hevíteni’, тёплый ’meleg’
On the other hand, in the Indo-Arian mythology the horse is equal to the god Agni 'Fire' (Propp 1998: 264). Másfelől az indoárja mitológiában a ló Agninak, a tűzistennek felel meg (Vlagyimir Propp: Morfologija – Isztoricseszkije korni volsebnoj szkazki; Labirint, Moszkva, 1998).
Forrás:http://public.kubsu.ru/~usr02898/sl27.htm
Bizonyos Antheszteriosz sírkamrájából származó ábrázolás Pantikapaionból, a Boszporuszi Királyság fővárosából (ma: Kercs, Ukrajna), a Kr. e. I.–Kr. u. II. századból
One can try to interpret this picture. It is anticipated that a woman sitting on the throne is a Sarmatian goddess (Fedorov-Davydov 1975: 15). This plot has been investigated by S.A. Yatsenko (1995), too. I offer my own interpretation of this plot. The goddess on the throne is Ma (Tabiti, Aga/Yaga, Rada). The goddess who is standing near the throne on the left is the goddess Argimpasa (her drawing is severely damaged); the goddess Ditagoia and the god Goitosir (he is holding a hydria) are standing on the right. The pot (hydria) and the rhyton (vessel) represented in the different plots compare with two united bowls mentioned in the Rig-Veda (III.55.20). The god Tara (Targitai) riding a horse is near this group. He is holding a club. According to the Rig-Veda (II.11.4), Indra is holding the vajra club (the splendid thunder). I suppose that Targitai's club is a similar symbol. Two "petals" presented on the horse's body are solar symbols (Rjabchikov 2002e: 32, 60, 118).
Idézet Vásáry István A régi Belső-Ázsia c. könyvéből (Balassi, Bp., 2003):
Akárcsak Kínában a nomád eredetű dinasztiák, úgy Iránban a szeldzsukok is mindenben a letelepedett civilizációhoz akartak hasonulni. Buzgó muszlimok voltak és a perzsa kultúra bajnokai. Hivatalos nyelvük természetesen a perzsa lett, még a kis-ázsiai szeldzsukoknak is. Mi az a pár dolog, amelyet mégis őriztek nomád hagyományaikból? Elsősorban nyelvüket, melyet csak fokozatosan veszítettek el, a török–perzsa kétnyelvűség még sokáig fennmaradt. Öltözködésükben és hajviseletükben is hosszabb ideig éltek a török hagyományok. Bizonyos ősi nomád szokások is érvényben maradtak, így például az, hogy az íj és a nyíl a hitelesség, a hitelesítés jele maradt. Ezt fedezhetjük fel a szeldzsuk pecséteken, az ún. tugrákon, melyeket az oklevelekre tettek. A tugra szó eredete ismeretlen a szeldzsukoknál, de megfelel a többi török népnél közismert tamgának. A tamga eredetileg tulajdonjegy volt, mely felismerhetően utalt annak tulajdonosára. Később ezeket a tulajdonjegyeket, tamgákat az okiratokra írták vagy rajzolták rá, s ez szolgált a kibocsátó hitelességének megállapítására, függetlenül az aláírástól. A szeldzsuk tugrákon világosan felismerhető a nyíl és az íj. Ezekből a szeldzsuk tugrákból alakultak ki később az oszmán szultánok díszes, lepke alakú tugrái, melyek minden szultáni oklevelet ékesítettek. (A díván határozatait az oszmánoknál a nisándzsi – a főpecsétőr – látta el a Padisah tugrájával – Harbasihu.)
Forrás: http://www.hik.hu/tankonyvtar/site/books/b145/ch04s02.htmlBoszporuszi királyok tamgái:
1. Tiberius Iulius Eupatoros (Kr. u. 153/4–173?)
2. II. Szauromatosz/Szauromatész (Kr. u. 173/4–210/11)
3. III. Rheszkopuridész/Rescuporis (Kr. u. 233/4)
4. Ininphimeusz/Ininthimaeus (Kr. u. 236)
Forrás:Tamgák_Provónak_karácsonyra_szeretettel_(oroszul)
Ezek a hellenizált nevű uralkodók jobbára a lovas népek soraiból kerülhettek ki, erre Szauromatésznek a neve közvetlenül is utal.
A pleisztocén és a holocén korszak során – 1,8 millió évvel ezelőtt – a bölény a Beringia nevet viselő területen barangolt, mely jégmentes menedékként terült el Kelet-Szibéria és Északnyugat-Kanada között. 37 ezer évvel ezelőttig óriás populáció élt ezen a területen. Azonban ezen dátumot követően a bölénypopuláció genetikai diverzitása drámaian zuhanni kezdett.
A számokban bekövetkező zuhanás egybeesik egy melegedési periódussal, melynek során a sztyeppés tundra, melyet a bölények annyira szeretnek, erdőséggé változott. Ezek az erdők egyfajta korlátként akadályozták a bölények szétszóródását, és igen kevés élelmet adtak az állatoknak.
...Körülbelül 20 ezer évvel ezelőttig Észak-Amerika hatalmas emlősök változatos fajainak adott otthont, melyek vetekedtek a mai afrikai emlősökkel. A kontinensen élt a gyapjas mammut és masztodon, lovak, tevék, óriás földi lajhárok és medve méretű hódok, valamint kardfogúak. 10 ezer évvel ezelőtt körülbelül 70 észak-amerikai állatfaj – háromnegyedük nagytestű emlős – tűnt el nyomtalanul.
(A BBC nyomán: http://www.mtv.hu/nyomtatas.php?id=9659)
Igazad lehet, akkor mégsem a magyarok vadászták le őket...
Részlet Csontos Péter Csőke Sándort méltató írásából (50 000 éves magyar írásbeliség, 2361. hsz.):
„Már Vámbéry is rámutatott arra, hogy egyes német írók, különösen Zeuss, Büdinger, Roessler alig leplezték, hogy a magyarságot mennyire utálták …»Az igazi nyelvzavar nem a bábeli torony árnyékában kezdődött, hanem az indogermán nyelvészet téves történetírásával! – írja egyik kis művének bevezetőjében Csőke – …A finnugor nyelvészet és történetírás egy mellékága az indogermanisztikának ugyanúgy, mint pl. a germanisztika, a romanisztika és a szlavisztika. Nem Magyarországon született, de még csak Finnországban sem, hanem Németországban, a göttingeni egyetemen. Erről az egyetemről indult el az indogermánnak, de a finnugornak mondott nyelvek eredettörténetének meghamisítása …Ezek szerint a finnugor nyelvészet nem más, mint az indogermanisztika fiókintézménye…«”
Idézet Bíró Ferenc A finnugorisztika titkai c. cikkéből (Heves Megyei Nap c. napilap, 1997. szept. 15.):
„Érdemes itt kissé elidőznünk pl. a finnugorista Hajdú Péter elméleténél, amely a szibériai tundrába akarta helyezni a magyar »őshazát«. Nos, hogy honnan ered a törekvés, amely a magyarság eleit mindenképp a civilizáció legkietlenebb peremterületeire igyekszik száműzni, ahhoz a német Hunsdorfer Pál ténykedéséhez kell visszakanyarodnunk. Ő a Hunfalvy nevet vette fel, s meglovagolván a magyar–finn–lapp–manysi nyelvi egyezéseket, népünk urali származását kezdte hirdetni a múlt század derekán. Erre azért volt szüksége, hogy a német Herrenvolknak, úrnépnek jusson elég hely Európa térképén. Ő és társai voltak azok, akik a magyar gesták (így Anonymus és Kézai művei) elégetését követelték. Hunfalvy szívós kitartással derékba törte Horvát Istvánék munkásságát, amely a korabeli kutatásokat illetően nemzetközileg is messze az élen járt, még ha sokszor kétségtelenül el is vetette a sulykot. Majd Hunfalvy hívására egyenesen Göttingából, a német nagyságtudat fellegvárából Magyarországra érkezett Budenz József. Utóbbi, aki eleinte még magyarul se tudott, vitte diadalra Hunfalvy teóriáját, sokszorosan módszertelenül, tudománytalan érveléssel.”
Kordos László a Beringián való átvándorlásról a História 2004/4. számában:
Hogyan lehetséges, hogy szinte egy időben, 12-11 ezer évvel ezelőtti leletek kerülnek elő Alaszkában és Dél-Amerikában? ...Az immár klasszikus nézet szerint az Ázsiát és Észak-Amerikát elválasztó, napjainkban vízzel borított sekély tengerszoros a földtörténet során igen gyakran szárazföldi híddá változott, és ekkor bizonyítottan átvándoroltak az ott élő állatok az egyik kontinensről a másikra. Az anatómiailag modern, értelmes ember, a Homo sapiens sapiens 200 ezer évvel ezelőtti afrikai kialakulása óta ilyen átvándorlásra akkor nyílott lehetőség, amikor a pleisztocén jégkorszak idején globális méretű eljegesedések alakultak ki, és emiatt a világtenger vízszintje 50-80 métert süllyedt ...Beringia – mint a kontinenseket összekapcsoló földterület – létét először Eric Hultén botanikus ismerte fel 1937-ben. A későbbi kutatások kiderítették, hogy a Bering-szorosnál a jégkorszakok idején nemcsak egy keskeny „híd”, hanem egy több mint kétezer kilométer széles szárazföldi kapcsolat jött létre, ami alaposan kiterjesztette Szibéria és Alaszka jelenlegi területeit is. A szibériai Léna folyótól a kanadai Mackenzie folyóig terjedő hatalmas Beringia igen változatos térszínén az utolsó eljegesedés idején ugyan alapvetően a füves mamutsztyepp-tundra uralkodott, de a hegyvidékek, a hatalmas zárt medencék, a folyóvölgyek, a gleccserek vidéke és a partszegélyek növény- és állatvilága jelentősen különbözött egymástól ...
Tudjuk, hogy már 50 méteres vízszintcsökkenés mellett is létrejön a Beringia szárazföld. A Kr. e. 60 és 25 ezer évek között a szárazföldi híd ugyan már létezett, de annak jelentős kiterjedése csak 20 és 18 ezer évekkel ezelőtt következett be, a tengerszint 121 méteres lesüllyedésével. A Bering-híd mint keskeny, kontinenseket összekötő földnyelv, 15 ezer évvel ezelőttre alakult ki, a Bering-szoros, vagyis a teljes vízelöntés, a mai állapot, csak kb. 10 ezer évvel ezelőtt jött létre. Mintegy 15 ezer évvel ezelőtt, tehát kb. 5 ezer év időtartamra, megnyílt az állatok és az emberek továbbvándorlását biztosító, jégmentes észak-déli irányú folyosó.
Beringia területén a klimatikus viszonyoknak megfelelően különböző növénytársulások váltották egymást. A 14 és 12 ezer évek között a nyírfákkal tarkított erdős tájak jelentek meg, majd 10 és 7 ezer évekkel ezelőtt gyorsan előretört az éger és a lúc. Az állati maradványokból ismert, hogy ebben az időben a magasfüves növényzeti környezetben, amit általában mamutsztyeppének neveznek, egy sajátos, napjainkra már kihalt állatvilág alakult ki. Jellegzetes állatai a mamut, a gyapjas orrszarvú, a bölény, a ló, a rénszarvas, a teve és a saiga-antilop. Ez az állattársaság egészen 12 ezer évvel ezelőttig megmaradt. A füvespusztai és az erdei vegetáció váltása kb. 12 ezer évvel ezelőtt következett be.
Szibériát már legalább 40 ezer évvel ezelőtt elfoglalták az első emberek. Mintegy 28-25 ezer évvel ezelőtt már minden éghajlati övben és ökológiai típusban éltek, majd 24-20 ezer éve, az utolsó eljegesedés csúcsidőszakában, a sarkkörön belüli területekhez alkalmazkodott csoportjaik is megtelepedtek.
Az utolsó eljegesedési csúcs előtti melegebb időszakból több olyan lelőhelyet ismerünk (Sungir, Malta), amelyeket az ember 25-23 ezer évvel ezelőtt foglalt el ...A 29-30 ezer évvel ezelőtti lelőhelyen megtalálhatók mindazon állatok csontjai, amelyek az utolsó eljegesedés hidegcsúcsa előtt ezen a vidéken éltek. A gyakori mamut mellett ló, rénszarvas, bölény, gyapjas orrszarvú, mosuszökör, farkas, barnamedve, barlangi oroszlán, rozsomák, sarki róka és nyúl csontjai jelzik az egykori sarkkörön belüli jégkori állatvilágot. Mindezek különösen hasonlítanak az észak-amerikai ún. Clovis népességnél megtalált fegyverekre, amelyek azonban kizárólag mamutagyarból készültek.
A 24 ezer évvel ezelőtt megkezdődött lehűlés idején egyes népcsoportok behatoltak a Jenyiszej és a Léna folyók északra tartó völgyeibe, és testfelépítésükkel is alkalmazkodtak a szélsőségesen hideg, füvespusztai környezethez. Ennek legszembetűnőbb jele a testméret csökkenése és a végtagok rövidülése. Az alkalmazkodás az eszközhasználatban is változást hozott, mert a korábbi, szinte tömegesen használt kisméretű kőpenge helyett egyre nagyobb szerepet kaptak a csontból készült vadászfegyverek.
Beringiában az ember rendszeres jelenléte csak 15 ezer évvel ezelőttől valószínűsíthető, amikor a csapadékosabb időjárással a korábbi tundrát – mint említettük, Kr. e. 14–12 000 – a nyír- és nyárfaligetek váltották fel. A nagy kiterjedésű füves puszták felszabdalódása egyúttal a nagy termetű és sok növényi tápanyagot igénylő állatfajok megritkulását és kihalását is okozta. Beringia „első benépesítői” azok a kb. 17 ezer évvel ezelőtt élt emberek, akik a Kamcsatka-félsziget közepén (Ushki lelőhely) telepedtek le. Az Indigarka-folyó torkolatában, a 71. szélességi fok környékén 15-16 ezer éves települések ismertek csakúgy, mint az amerikai kontinensen, az alaszkai Seward-félszigeten.A Beringiát 15–12 ezer évvel ezelőtt benépesítő emberek kulturális maradványaik és kőeszközeik alapján az Északkelet-Ázsiában (Észak-Kína, Japán, Léna-medence) ekkor elterjedt Nenana népességbe tartoztak. A kisméretű kőpengékkel, nyílhegyekkel és kaparókkal jellemzett kultúra jelentősen különbözött az ott korábban honos pengekultúrájú társaságtól.
Érdekes módon, miközben Beringia létrejöttét egy glaciális lehűlés következtében létrejött tengerszintcsökkenés okozta, az első emberek mégsem a hidegcsúcs idejében vándorolták át Ázsiából Amerikába, hanem egy 12-11 ezer évekkel ezelőtti kisebb felmelegedés alkalmával, amikor Beringia területe a kismértékben megemelkedő tengerszint miatt ugyan csökkent, viszont a klimatikus és vegetációs viszonyok az emberek számára kedvezőbbekké váltak. A korábbi hideg, füves tundrát elsősorban a tengerpartokon és a folyók völgyeiben felváltotta az erdő, ami a korábbi állapotoktól eltérően egyúttal fűtőanyagul is szolgált az ott élő embereknek. 12 ezer évvel ezelőttől kezdve a Beringiát elfoglaló emberek hamar eljutottak az azonos környezeti adottságokkal rendelkező alaszkai Újvilágba. Ekkorra a korábbi hatalmas jégtakarók között már megnyílt az a jégmentes folyosó, ami lehetővé tette az állatok és az őket követő emberek délre vándorlását. A kontinenseket összekötő szárazföldet 12-11 ezer évekkel ezelőtt elfoglaló emberek valószínűleg a már korábban ott megtelepedett Nenana népességből származnak, akiket a Clovis-kultúrába tartozókhoz sorolnak.A 11 ezer és 10 500 évek közötti kisebb lehűlés (fiatalabb driász időszak) hatására a korai beringiai kőeszköz-technológiát felváltotta egy mikropengéket előállító ipar. Valószínű, hogy nem a korábbi népesség alakította át életét, hanem egy új társaság vándorolt be Beringia megváltozott környezetű területére. Ugyanakkor ezek az emberek, akik a Clovis-okhoz hasonlóan már Amerikában is éltek, sohasem vándoroltak délebbi területekre.
Amerika Ázsia felőli benépesülése az elmúlt tízezer évben több vándorlási hullámmal folytatódott. A navajo és az apacs indiánok ősei Északkelet-Ázsiából az elmúlt ötezer évben érkeztek Kanada földjére. Nyelvük leginkább észak-kínai és tibeti rokonságot mutat. Az alaszkai, észak-kanadai és grönlandi aleutok és az inuitok (korábban őket eszkimóknak nevezték) leginkább az észak-szibériai csukcsokhoz és más ott élő őslakosokhoz hasonlítanak. Genetikai vizsgálatok szerint a két csoport szétválása még Ázsiában, kb. 9 ezer évvel ezelőtt megtörtént. Az Újvilág sarkvidéki területeiről a mai inuitok ősei kb. 4000 és 1000 évekkel ezelőtti időszakban vándoroltak jelenlegi szálláshelyükre.
A legújabb antropológiai és genetikai vizsgálatok ...arra az eredményre vezettek, hogy az amerikai kontinenst sokszor és igen külöböző népek hódították meg.
Forrás:http://www.historia.hu/archivum/2004/0404kordos.htm
„Szabó István Mihály akadémikus a Magyar Tudományos Akadémián 2002 végén tartott előadásában az 1995 és 2002 között publikált európai és amerikai szakirodalmi adatok alapján 11 500 évvel ezelőttre tette egyes ugor törzsek amerikai bevándorlásának időpontját. Leszármazottaik a penut indiánok, közéjük tartoznak többek között a totonákok és a maják is.
A www.mult-kor.hu honlap a Science-re hivatkozva számol be orosz kutatók felfedezéséről (2004. január 2.), akik minden eddiginél régebbi, harmincezer éves emberi település nyomaira bukkantak Szibériában, jóval a Sarkkörön túl, a világ egyik legkegyetlenebb éghajlatú vidékén. Az utolsó jégkorszak idején keletkezett telep nyomai a Jana folyó környékén találhatók, az északi sarkkörtől még csaknem 500 kilométerre északra, közel ahhoz a helyhez, ahol több tízezer évvel ezelőtt a Bering földhídnak nevezett szárazföldi átjáró vezetett Ázsiából Amerikába. Ez az átjáró körülbelül 11 ezer évvel ezelőtt, a jég olvadása, és a tengerek szintjének emelkedése következtében megszűnt, és kialakult a mai Bering-tengerszoros. A régészek korábban hangoztatott nézetei szerint az amerikai földrészt ezen az egykori földhídon keresztül körülbelül 11 ezer éve (azaz nem sokkal az átjáró megszűnése előtt) népesítették be az ázsiai földrészről érkező törzsek. A kőből és csontból készült szerszámok, a mamut- bölény- medve- oroszlán- és vadnyúlmaradványok azért hozták izgalomba a kutatókat, mert ezek az első jelei annak, hogy 30 000 éve (tehát 5 000 évvel az utolsó jégkorszak eljegesedési csúcspontja előtt) is éltek emberek ezeken az északi területeken, a mai Bering-szoroshoz közel. A felfedezés azt is valószínűvé teszi, hogy a mamutcsordákat követő vadásztörzsek már ekkor átjutottak az amerikai kontinensre.”
Provó feltételezésével ellentétben azonban semmi nem utal arra, hogy akár az indiánok, akár az Ararát környéki ősemberek fonetikus írást használtak volna. Mint a mellékelt képből is látható, egyebek közt a japánok ősei is piktográfiát használtak először.
Egyébként ami az Ararát tágabb környezetét illeti, azt el kell ismerni, hogy Ala-Tau – Ararát c. könyvében Gábori Miklós nem győzött áradozni Grúzia mezolitikumának páratlan fejlettségéről. Ez pedig erősíti Ryan és Pitman legújabb felfedezéseit a Földközi-tenger keletkezéséről, és az itteni civilizáció pusztulásáról. (A vízözön-mítoszok eredete.)
"A legújabb ismeretek szerint a mai ember, a homo sapiens sapiens mintegy 100 000 évvel ezelőtt alakult ki Kelet-Afrikában. Innen az Ararát tágabb környékére vándorolt s ott töltötte a következő, kb. 50 000 évet. Ez a világ lehetett Jó mágus országa, ez a kor volt az aranykor, vagy ha úgy tetszik, a körbe zárt kereszttel jelképezett Éden. A boldog korszak kezdete egybeesik a Riss-Würm jégmentes időszak közepével. Volt tehát hely és idő a bajt nem ismerő civilizáció, meg egy ősírás kialakítására. Az aranykornak a Würm jégkor vetett véget, amelynek leghidegebb szakasza mintegy 50 ezer évvel ezelőtt kezdődött s körülbelül 40 ezer évig tartott."
Ez egy állítás.
Hol vannak a bizonyítékok?
Arra, hogy:
(1) Kr. e. 100 000-től 50 000-ig az Ararát vidékén létezett egy "Jó mágus országa",
(2) itt írás létezett (azaz hol vannak a konkrét leletek, a feliratok, az íráshordozók),
(3) hogy ennek a "Jó mágus országá"-nak a lakói Kr. e. 100 000 és 50 000 között az őskőkorban magyarul írtak?
Szerintem az kevés, hogy néhány magyar hímes tojást meg egy észak-amerikai indián edényt szemléltetsz ehhez a Szt. Korona felülnézeti képével...
Farbasihu: "50 000 éve milyen írásbeliség létezett. Mert krikszkrakszokon kívül én mást eddig a barlangfalakon, csontdarabkákon nem láttam, egyéb íráshordozóról pedig ebből a korszakból nincsen tudomásunk. Vagy neked igen?"
"Sem én nem állítottam olyasmit, mint amit számon kérsz rajtam, sem Varga Géza."
Nem kértem rajtad számon semmit, és nem is adtam a szádba semmiféle barlangrajzos teóriát. Csak annyit kérdeztem (amire még nem válaszoltál), hogy 50 000 éve milyen írásbeliség létezett. Mert krikszkrakszokon kívül én mást eddig a barlangfalakon, csontdarabkákon nem láttam, egyéb íráshordozóról pedig ebből a korszakból nincsen tudomásunk. Vagy neked igen?
És honnan vetted, hogy ha volt írás az őskőkorban, akkor az a magyarokhoz köthető?
"Varga Csaba beszélt barlangrajzokról, Varga Géza azonban nem beszélt barlangrajzokról ...Mi lenne, ha előbb elovasnád miről van szó?"
Nem kevertem össze a két említett személyt, bár elismerem, az általuk mondott zagyvaságokban nagyon sok a hasonlóság.
Értik, de nem biztos, hogy mindannyian el is fogadják.
"Az anaszazi felirat pl. fonetikus és magyar szavakat rögzít (azon túl, hogy csak a székely írásban található meg mindhárom képjel, s hogy a magyar ősvallás legfontosabb témáira ismerni bennük), amelyekből következtetni lehet az írás alkotóira."
Hogy kerültek magyarok a prekolumbián indiánok közé?
Azt pedig szintén nem értem, hogy vallási-kulturális párhuzamokból, vándormotívumokból hogyan tudod a népeket identifikálni...
Vallási épület falfirkái közül származó tamga a szkíta Neapoliszból (ma: Szimferopol). Lóábrázolások vették körül.
Rjabcsikov magyarázata szerint a jel három „tabera” jelentésű tagból áll, ami Tabiti szkíta napistennőre utalna. (Vö. az arámi eredetűnek mondott, ’őz, gazella’ jelentésű Tabita névvel is, valamint csodaszarvas-mondáinkkal és azokkal az ókori szarvasábrázolásokkal, melyeken az állat agancsai közt napkorong vagy valamely más világító tárgy látható – Harbasihu.)
Óind tap ’hevíteni, melegíteni’, tapas ’hőség, forróság’
Óegyházi szláv teploszty, taplota ’hőség, forróság’, toplo ’melegen’ (vö. a hevítőeszközt jelentő magyar „tapló” szóval!)
Orosz топить ’fűteni, tüzelni, izzítani, hevíteni’, тёплый ’meleg’
On the other hand, in the Indo-Arian mythology the horse is equal to the god Agni 'Fire' (Propp 1998: 264). Másfelől az indoárja mitológiában a ló Agninak, a tűzistennek felel meg (Vlagyimir Propp: Morfologija – Isztoricseszkije korni volsebnoj szkazki; Labirint, Moszkva, 1998).
Forrás: 
Bizonyos Antheszteriosz sírkamrájából származó ábrázolás Pantikapaionból, a Boszporuszi Királyság fővárosából (ma: Kercs, Ukrajna), a Kr. e. I.–Kr. u. II. századból
II. Szauromatész két érméje
Boszporuszi királyok tamgái:
1. Tiberius Iulius Eupatoros (Kr. u. 153/4–173?)
2. II. Szauromatosz/Szauromatész (Kr. u. 173/4–210/11)
3. III. Rheszkopuridész/Rescuporis (Kr. u. 233/4)
4. Ininphimeusz/Ininthimaeus (Kr. u. 236)
Forrás: 
Magyar tamgák
Akhaimenida (óperzsa) tamgák
Szarmata tamgák az észak-pontuszi régióból
Szarmata tamgák ugyaninnen
Abház tamgák
Kabard tamgák
Oszét tamgák
Ótürk tamgák
Kordos László a Beringián való átvándorlásról a História 2004/4. számában:
Provó feltételezésével ellentétben azonban semmi nem utal arra, hogy akár az indiánok, akár az Ararát környéki ősemberek fonetikus írást használtak volna. Mint a mellékelt képből is látható, egyebek közt a japánok ősei is piktográfiát használtak először.
