Induljunk ki abból, hogy miért ne lenne kamu? Meg minek egyből utazgatni? Azt akkor szokás, ha személyesen meg akarják győzni valami baromságról. Ez megy itt vagy 30 éve.
Nyilván valamit előre kellene fizetni az eljárásért, de írd meg, hogy egyelőre nem biztos, hogy részt tudsz venni, küldjenek egy tájékoztató levelet a részletekről.
Max. elcsendesednek, vagy úgyis van itt a csoportban 1-2 téglájuk, jönnek fröcsögni, hogy ez nem jogszerű meg ilyenek.
Ma a szüleim kaptak egy telefonhivást, melyben Budapest Jászberényi út 24-36. szám alá invitálták őket azzal, hogy visszakapják az üdülési jogukért befizetett összeget.
Sajnos nem emlékeznek rá hogy mit mondott a hölgy hogy kinek a képviseletében kereste őket de a neve KIRÁLY EVELIN.
Van valakinek információja róluk kik lehetnek?
Visszahívni nem tudom őket, rejtett számról érkezett a hívás.
Nekem kamunak tünik a dolog, mivel sajnos a BFCS károsultjai vagyunk mi is, és akkor valóban átvették tőlünk az üdülési jogunkat, erről dokumentaciók is vannak és a korábbi kft-nél is lezárásra került az ügyünk.
Bármilyen információnak örülnék ha tud valaki segíteni!! Köszönöm!
Nem tudom merre kellene elindulni, mivel nálam az volt, hogy önként ajánlották fel a lehetőséget, hogy visszaveszik, ha nem fogadom el a brutális emelést.
Esetleg az Abbáziánál lehet érdeklődni levélben vagy e-mailben, hogy visszaadnák a jogot + részvényeket, milyen lehetőségek vannak és mennyit kellene érte fizetni.
Meg szabad kérdeznem, tett-e az ügyben feljelentést? Keresünk mindenkit, aki szintén Verestói Zoltánnal, Undi Antallal, Szentiváni Péterrel állt kapcsolatban / azaz lett általuk átverve.
A Verestói / Undi /Szentiváni trió megkárosítottjainak sorához csatlakozva várjuk mindazok jelentkezését, akik már tettek, vagy tenni terveznek feljelentést. Ügyvédi segítséget tudunk nyújtani, egyben lehetséges perközösséget szeretnénk, hogy nagyobb eséllyel tegyünk mihamarabb pontot a csalás végére. Bilincset pedig a csalók csuklóira(!).
Jelentkezni lehet a bogo.jozsef.hu@outlook.com címen.
"A jogi érvelés - ami a szerződése pontjaira való hivatkozás értelmében a feltételeket és határozatokat meg lehet támadni - sajnálatosan az UKESZ számára ismeretlen - emiatt kérem, kérjenek jogi tanácsot, illetve forduljanak jogsegély szolgálatokhoz."
Önmagában ez a mondat megalapozza a büntetőeljárást egy szervezettel szemben. Magánszeméllyel szemben kellenének még feltételek egy büntetőeljáráshoz, de jogi személlyel szemben ennyi elég is.
Most már sajnos, van! Nagy csalók, sok pénzt összeszedtek, eltűntek! Nem szabad szóba állni Verestói Zoltánnal, Undi Antallal, Szentiváni Péterrel, valahol más néven újra fogják kezdeni!
GTS a Katona József u. 3-ban szedte áldozatait, aug. végén elköltöztek, felszívódtak, senki nem tudja, hova tűntek. Undi Antal, Verestói Zoltán, az ügyvéd főnök Szentiváni Péter, akinek ghanai telefonszáma van (volt), +233551559169. A cég magyar vodafonos száma (06703678677) se fogadja a hívásokat. Címek, amikre szintén hiába küldözget az ember leveleket: antal.undi@yahoo.com, bestallins@gmail.com, ez volt eredetileg, de megszüntették: gtsexpertltd@gmail.com
Szeretnék csatlakozni, a Berkó Richárd által megkárosítottak csapatához. Kicsaltak tőlünk
100 000 ft-t, hogy az Uniótól kaptak az Üdülési jogukat elvesztők kártalanítására keretet..... Ebbe belefutottunk, pedig már sok mindenen túl vagyunk, annyiszor megtévesztettek már bennünket.
Már régóta nem veszem őket komolyan, azonban most már szeretném olvasni, hogy mely személyeket hány évre csuktak le. Az eljárás nekem már kevés ! Legalább annyi elégtételt kaphassak, hogy valamelyik börtönben valóban pár évig ülni fognak a rohadékok. Legalább addig nem vernek át szemrebennés nélkül embereket. Költsék gyógyszerre a kicsalt pénzeket ! Undorító féreg mindegyik !
Ez tipikus ! Azonnali támadás, fenyegetőzés. Ugyanezt játszották el velünk 2020-ban. Az aljasság netovábbja ! Még van képe hivatkozni egy 2012-es hírre ?! Maguknak egy pöcegödörben lenne a helyük, ehelyett még mindig folyamatosan, szemrebbenés nélkül belehazudnak az emberek arcába, és rendkívül kifinomult módszereikkel átverik a jóhiszemű, minden lehetőségbe kapaszkodó embereket. Még mindig ! Teszik mindezt büntetlenül. Én csak azt kívánom, hogy mindannyian kapják meg a sorstól, amit megérdemelnek !
Berkó Richárdnak sikerült kihúzni pénzt egy olyan emberből akitől nem kellett volna…..
Hála istennek meg vannak azok az emberek is akik azt vissza szerzik, kamatos kamattal persze.… Egy darabig tudta húzkodni az embereket de megnyugtatok mindenkit hogy nem sokáig fogja….
Természetesen a további eseményekkel jelentkezem majd…..
A korábbi hozzászólásaimban írtam, tavaly év vége felé kaptam egy levelet, hogy baromira megemelik az idei költségeket (15e-ről 46e-re) és akarom e tovább fizetni így, vagy lemondok róla ingyen. Lemondtam, tudomásul vették, nincs egymás felé üdülési jog követelésünk.
Felhívták a figyelmemet, hogy a részvényeket ezzel még nem vették vissza, az éves számlafenntartási díjat fizeni kellene továbbra is, de kértem őket, hogy vegyék vissza azokat is. Adtak nyilatkozatot + 2 üdülési hetet + elérhetőséget, hogy hova kell átvezetni. Átvezettettem azt is és a számlámat is megszüntettem azonnal.
Buktam a részvények árát, de úgy voltam vele, hogy inkább vesszen az a pár százezer Ft, csak szabaduljak meg végleg tőle 19 év után. A kapott 2 hetet vagy felhasználom vagy nem, majd meglátom 2023-ban és 2024-ben.