Még több érdekes cikk a totalcar.hu-n!
Balra Jobbra

Keresés

Részletes keresés

kukucs33 Creative Commons License 2019.12.03 0 0 2890

Méreteket nem tudok, de 2008-as Doblóba konkrétan többször raktam már be a bringámat (normál MTB) úgy, hogy az egyik szélső ülést előrehajtom, hátuljával betolom a bringát és így az ülés és az ajtó közé beengedem a hátsó kereket. A nyeregcsövet kikötöm a középső ülés fejtámlájának a rúdjához és az oldalt levő ülés rögzítő konzolhoz egy hevederrel, hogy ne mozogjon és kész is. Kb 2-3 perc az egész és simán elfér. Két bringával ugyanez mehet a másik oldalon is, legfeljebb a kormányokat kell úgy igazítani, hogy ne akadjanak össze, szerintem simán lesz annyi hely. Ugyanakkor, az a tuti, ha elviszed a két bringát (mert nem minden a centiméter, ha pont rossz helyen van belőle csak eggyel is kevesebb) és belepróbálod. Normális eladóval ez nem hiszem, hogy probléma lenne, nyilván tiszta bringa és óvatos pakolászás a minimum.

Előzmény: lp3 (2887)
Mikós Gerebenics Creative Commons License 2019.12.02 0 0 2889

Hétvégén utánna nézek ha még nem oldódott meg a probléma . Hidrotőkéket cserélek úgyhogy eléggé meg lesz bontva

Előzmény: sanyiba5 (2877)
Domi-V63-138 Creative Commons License 2019.12.02 0 0 2888

Szia!

 

Nekem oldalra nyílós hátsó ajtajú (rövid)van, annál 118cm-t mértem.

Első üléháttámlától a hátsó ajtó belseje kb 150cm.

 

 

Nekem is van kérdésem.

2019 Doblo kerekeiben van TMPS nyomásszenzor, vagy ABS-ről számol?

Előre is köszi.

Előzmény: lp3 (2887)
lp3 Creative Commons License 2019.11.30 0 0 2887

Használt Doblót szeretnék venni 2 db kerékpár szállítására - hátsó ülés előrehajtásával (5 személyeset). Nem a legújabb típust.

Kérdésem: Milyen magas a hátsó ajtó nyílása. Állítva belefér-e egy 116 cm magas kerékpár? Ledöntött hátsó ülésekkel milyen hosszú a beltér?

Meg tudná nekem valaki mérni? Köszönöm előre is.

Nyuszimoo Creative Commons License 2019.11.18 0 0 2886

Sziasztok! Folyamatban lenne egy doblo multijet 1.3 motorral, De a km számláló folyamatosan villog! A tulaj szerint leromlott a multi kormányon a telefon kihangosító amit próbált szakszervízzel megcsináltatni de addig jutottak hogy a km számláló villog  és a kihangosító sem jó! Ez helytálló lehet vagy más oka lehet?? Diagnosztika szerint semmi gond nincs az autóval.

 

kukucs33 Creative Commons License 2019.11.14 0 0 2885

Szerintem a kérdésben már ott a válasz is. Talán egy szó (és a nevezett alkatrész) hiányzik: szimmering

De leginkább ki kell venni a váltót (vagy legalábbis megemelni az autót) és közelről megnézni.

Előzmény: Balázs0225 (2884)
Balázs0225 Creative Commons License 2019.11.12 0 0 2884

Sziasztok!

Napokban vettem egy doblo cargo 1.9d-t miután megnéztük a váltóolaj szintet kiderült hogy nincs benne semmi 😁 feltöltöttük de a balos féltengelynél jön ki az olaj, gyanítom ott távozott ami benne volt mielőtt ránéztünk, esetleg valakinek valami ötlet hogy merre induljak el ? köszi

Törölt nick Creative Commons License 2019.11.01 0 0 2883

Ha csak 1 izzító esik ki észre sem veszed. Hibakód nem lesz ha az izzótó felizzik ugyan, de nem a végén ahol kellene.

Aztán lehet még porlasztó is. Esetleg szar vizes gázolaj.

Ilyen köhécselésre nekem egy flakon Spuri beöntés szokott segíteni mindegyik autómon.

Előzmény: nobie1 (2882)
nobie1 Creative Commons License 2019.11.01 0 0 2882
Nos igen a hideget én is észre vettem ;). Most komolyra fordítva az izzítóra gondoltam én is de nem kéne füstölnie? Esetleg hiba kódot adnia? Esetleg nem kéne nehezen indulni?
Előzmény: Törölt nick (2881)
Törölt nick Creative Commons License 2019.11.01 0 0 2881

Hideg van. Meg lehet nem megy 1-2 izzítód.

Előzmény: nobie1 (2880)
nobie1 Creative Commons License 2019.11.01 0 0 2880

Szép napot  mindenkinek! 

 

A ami napon hidegen indítottam az autót / 2015. Fiat Doblo 1.3 mjet (263) / és észre vettem elég rendesen ingadozik egy darabig a motor! Szerintetek ez normális? Se füst, se hiba kód semmi nincs csak ingadozó alapjárat míg el nem ér egy bizonyos hőfokot és ennyi. :)))

 

Nyáron cseréltettem benne minden szűrőt és olajat. Egészen idáig talán másik hidegebb reggelen éreztem ilyet de hamar elhagyta ezért nagyon nem is foglalkoztam vele! Lánc csere tavaszra van tervezve halottam szeret tönkre menni de szerintem ez az egyenletlen alapjárat hidegen nem nagyon kéne! Járt márt valaki hasonló képen? 

 

Válaszotokat és segítségeteket előre is köszönöm! 

Törölt nick Creative Commons License 2019.10.29 0 0 2879

Miről beszélsz?

Előzmény: cicus307 (2878)
cicus307 Creative Commons License 2019.10.28 0 0 2878

Köszönöm a sok hozzászólást! Sokat segitett.

sanyiba5 Creative Commons License 2019.10.19 0 0 2877

Sziasztok!

 

Doblo II 2.0 D Multijet (263) (135Le) Doblónál merre találom az olajnyomás kapcsolót?

Előre is köszi a segítséget!

Üdv!

solct Creative Commons License 2019.10.13 0 0 2876

Helyes. :)

Előzmény: nobie1 (2872)
solct Creative Commons License 2019.10.13 0 0 2875

"Ha már ott volt..." Váltóban is illene olajat cserélni, de min. szintet nézni.

Előzmény: nobie1 (2868)
Fan-tom-as Creative Commons License 2019.10.11 0 0 2874

Szép napot!

 

Kilátásban van egy 10 éves Dobló Panorama 1.4 8V vásárlása.

 

A jelölt

FIAT Dobló Panorama 1.4 8V Family (7 sz.) (2005-2010)

https://katalogus.hasznaltauto.hu/fiat/doblo_panorama_1.4_8v_family_7_sz.-9030

Nincs szükségem a 7 ülésre, de most ez lesz majd eladó közelben.

 

És a többi 1.4 8V

https://katalogus.hasznaltauto.hu/fiat/fiat-9031

https://katalogus.hasznaltauto.hu/fiat/fiat-9028#

https://katalogus.hasznaltauto.hu/fiat/fiat-9029

 

 

Olvastam a népítéletek egy részét, de itt nem térnek ki számomra egy-két fontos dologra.

 

Jön az ősz, vagy már itt is van.

 

Mennyire működik jól a fűtés rendszer?

Gondolok itt olyanokra, mint:

- Milyen a párátlanítás a reggeli indulásnál?

- Mennyire párás az autó belülről használat közben?

- Mennyire és milyen gyorsan tudja befűteni a nagy (doboz) kasznit.

 

Ezen kívül jöhet minden infó, hogy mire kell figyelni a vásárlásnál és a használat során.

 

 

https://nepitelet.hu/autok/fiat/doblo_2001/megvan_amire_olyan_sokat_vartam_mar/

https://nepitelet.hu/autok/fiat/doblo_2001/kicsit_buszos_de_sok_az_elonye/

https://nepitelet.hu/autok/fiat/doblo_2001/a_sokknal_tobb_az_eleg/

https://nepitelet.hu/autok/fiat/doblo_2001/5_felnott_4_kerek_3_sor_ules_2_gyerek_1_auto_0_csomag/

 

Köszönöm szépen!

Törölt nick Creative Commons License 2019.09.27 0 0 2873

Szuper.

Előzmény: nobie1 (2872)
nobie1 Creative Commons License 2019.09.27 0 0 2872

Szia!

 

Persze, annak cseréje nélkül nem is engedtem volna sőt még a váltó olajat is leengedtem és teljesen frissel és minőségível fel lett töltve! 

Előzmény: Törölt nick (2869)
Törölt nick Creative Commons License 2019.09.27 0 0 2871

Ha kinyomva tartod a kuplung pedált szinte semmit nem kopik a tárcsa és a szerkezet. A csúsztatástól kopik, pláne ha ez nagy fordulaton sokáig tart, ill. ha nem megfelelő sebességi fokozatban történik mindez. A "falábúak" és a gyorsulgatóak (nagy gázzal indulás) vannak ilyen helyzetben.

A chipesekről ne is beszéljünk.

Előzmény: kukucs33 (2870)
kukucs33 Creative Commons License 2019.09.27 0 0 2870

Köszi az infot. Ezek szerint nem kell átírni a fizikát :-)

Ha pl. pirosnál úgy állsz, vagy dugóban araszoláskor sebességben van a váltó és kinyomva tartod a kuplungot, az simán megeheti a csapágyat úgy, hogy a kuplung többi része jól elvan.

Előzmény: nobie1 (2868)
Törölt nick Creative Commons License 2019.09.26 0 0 2869

Szia!

Köszi a visszajelzést!

Remélem azért a kuplungot is kicseréltétek... ha már úgy is lent volt a váltó.

Előzmény: nobie1 (2868)
nobie1 Creative Commons License 2019.09.26 0 0 2868

Szép estét!

 

Nos a múltkor tettem fel egy kérdést, hogy hátha más is járt úgy mint én vagyis visító vagy vinnyogó hang jön kuplung benyomásakor és ha sebességben van!

 

A hiba oka, kinyomó csapágy volt!!!

 

Az érdekesség, hogy 120 ezer kilométer van a kocsiban és a kuplung még tökéletes volt de a kinyomócsapágy kuka! Az is fura, hogy a megszokott kinyomócsapágy hangot nem adott ezért gondolta másik szerelő, hogy váltó baja van! A lényeg meg van az autó és végre nem adja azt a fura hangot! 

nobie1 Creative Commons License 2019.09.25 0 0 2867

Szia! A héten elméletileg kész az autó és utána elmondom mi volt a hiba de a szerelő akiben teljesen megbízok ő kinyomó csapágyra gondol de amint kész lesz mindent le írok!  Pár nap és leírok mindent! 

Előzmény: solct (2866)
solct Creative Commons License 2019.09.11 0 0 2866

Abban a váltóban 100 ezrenként kell olajat cserélni. Ez megvolt?

Amúgy kinyomó csapágyra és vagy lendkerékre tippelek.

Előzmény: nobie1 (2856)
kukucs33 Creative Commons License 2019.09.09 0 0 2865

Speciel pont a fékfolyadék "útja" elég simán nyomon követhető. Tartály - főfékhenger - csövek - féknyereg / dobfék. Ráadásul ezek jelentős része bontás, de még emelés nélkül is látható. (mondjuk, innen a monitor elől viszont egyáltalán nem)

Előzmény: Dobloka (2862)
csabeszregall Creative Commons License 2019.09.08 0 0 2864

Most vásároltad?vidd vissza javitsa meg az eladó!

Előzmény: Dobloka (2862)
Törölt nick Creative Commons License 2019.09.08 0 0 2863

Valami hiba van a mátrixban. 2006, 1,9 multijet 120Le nincs. Honnan tudod hogy fékolaj? Alá kell mászni, és megnyomni a féket. Vagy csak túl lett töltve. Esetleg most volt fékbetét csere.

Előzmény: Dobloka (2862)
Dobloka Creative Commons License 2019.09.08 0 0 2862

Kedves Mindenki!

 

Olyan problémám lenne, hogy most vásároltam egy 2006-os 1,9 multijet 120 le doblót. Folyik belőle a fékolaj, alul az alváz alján jelenik meg  és onnan csöpög. Máshol nem látni jelét, hogy folyna.

Hol lehet a gond? Honnan csöpöghet?

 

Köszönettel! 

kukucs33 Creative Commons License 2019.09.04 0 0 2861

Kíváncsi vagyok mi lesz.  A kinyomócsapágynak mindegy, hogy fokozatban van-e a váltó, ott elvileg* csak az számít, hogy a kuplung ki van-e nyomva vagy sem. Mindenképpen érdekel, hogy mire juttok vele.

 

*fene tudja már ebben a nagy modernizálásban

Előzmény: nobie1 (2860)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!