Még az jutott eszembe, hogy az én rossz érzéseimet az első szülésemmel kapcsolatosan egyrészt az okozta, hogy iszonyatosan hirtelen döntötték el (csak egy ctg-re mentem, igaz, 10 nappal túlhordtam már), mivel a flowmetria rossz értékeket mutatott (és a ctg is). Amolyan derült égből villámcsapás.
Féltem, hogy a baba rosszul van, ezért is egyeztem bele a császárba, aztán meg féltem, hogy műtét sem egyszerű történet neki, ahogy hipp-hopp kiszedik minden rákészülés nélkül. Akkor még nem az volt a fő bajom, hogy én nem tudtam szülni, hanem hogy vele minden oké-e. Aztán kaptam azért kedves megjegyzéseket (a legkedvesebbet apósomtól, aki egész terhességem alatt huhogott, hogy pihenjek már többet, ne dolgozzak, szaladgáljak, aztán a szülés után megkérdezte, hogy miért lett császár, nem tudtam megszülni? biztos túl keveset mozogtam, sokat pihentem. no komment.), olvasgattam is ezt-azt, és kezdtem úgy érezni, tényleg megbuktam (elismerem, teljesítménykényszeres vagyok, maximalista egyébként is...).
De aztán annyi minden más volt, nőtt a gyerek, örömök, hétköznapok és más aggódnivalók-megoldanivalók, szóval lassan azért túlléptem rajta. A második szülés közeledtével azért rendesen felébredtek az emlékeim, magam is meglepődtem, mennyire bennem maradtak dolgok, de aztán szépen megadtam magam a sorsnak, lesz, ami lesz, az orvosomban bíztam, amit tudtam, megtettem... Mostanra mindkét szülésem szép emlék, az elsőből is a jó dolgok maradtak meg, ahogy odatették a babát a fejemhez, megfoghattam a fél kezemmel, amíg varrtak, hogy nálam lehetett a műtét után rögtön az őrzőben, hogy milyen békésen szuszogott. Ilyenek. Vicces, de rájöttem, hogy már a fájdalomra sem emlékszem, sem a császár utánira, sem a normál szülés közbenire.
A magam részéről bocsánatot kérek, ha a hozzászólásaimban volt bármi is, amit bántónak érezhettél. Már kicsit sajnálom, hogy mégis beleszóltam, amikor kialakult a szülésed kapcsán a beszélgetés. Tényleg örülök, hogy ennyivel jobban sikerült ez a szülésed, mint az előző és hogy elégedett voltál az orvosaiddal. Ha az én második szülésem végül mégis császár lett volna, valószínűleg én is hasonlóan éreznék, mármint, hogy megkaptam az esélyt és minden rendben ment. (Végülis az indítás mindig kockázatosabb, bármilyen módon is teszik, mint a spontán indulás, úgyhogy nálunk is benne volt a pakliban végig a császár lehetősége.)
hűha, lesz harmadik? és viszonylag gyorsan az előző után, igaz?
igazad van, ha előre tudnám, hogy császár lesz, és nincs is választásom, én is pontosan így éreznék, nem a műtéttel foglalkoznék :)
azért előző este be lennék tojva, mint ahogy Blanka indítása előtt is be voltam, 1. mivel nagyon is el voltam készülve arra, hogy esetleg császár lesz 2. mivel nagyon izgultam, hogy mi lesz, ha mégis spontán születik :) vagyis egyszerre féltem az ismerttől és az ismeretlentől... még szerencse, hogy az események vittek magukkal és kész.
Semmi baj, csak rossz érzés - fura - hogy egy "szuper" császáros szülésem élményét megosztom azokkal, akik ezen így-úgy átmentek, és drukkoltak velem az utolsó utáni percig és utána ilyen vihar kavarodik...
előtte való héten voltam bent egy napot - majd miután tudtuk a pontos terminust hazaengedtek, és most csütörtökön mentem be, azaz rögtön aznap volt terhelés (és szülés), hogy hogy van a bébi. tényleg nagyon korrektek voltak, bíztattak, és ha a véleményüket kértem akkor azt mondták, ezt nekem kell eldöntenem, ők csak akkor bírálják felül, ha valamelyikünk veszélyben van.
A befekvéssel egyet értettem, tényleg túlléptük a terminust, én nem akartam kockáztatni, bent is vártak volna ameddig baj nincs, azaz másnap és harmadnap is.
Hihetetlen, de ilyenek voltak, ez az, amit nagyon hiányoltam az Istvánban, ahol zsupsz a fejem fölött eldöntötték mi-hogyan legyen.
Történt ez egy állami kórházban. Tényleg bámulatosan álltak hozzá, hozzám, mindannyiunkhoz.
Hát, én elég negatívan állok ahhoz, hogy valakinek egy életre szóló trauma legyen akár egy felesleges császár is... (Természetesen csak akkor, ha a gyerek egészséges.) A problémák szerintem nem az ilyen szituációk, de nyilván lehet ezt tragédiává fokozni. Bocsánat, ha valaki érzékenységét sértené, amit írok, de szerintem pontosan a hozzáállás az, ami a többi császárosnak megnehezíti a császárral szülés elfogadását. Mikor az első gyerekem született, volt velem egy kórteremben egy nő, aki programozott császáros volt és azon kesergett, hogy ő döntötte el, hogy mikor szülessen a gyereke, szóval a gyerekének még igazi születésnapja sincs... (Ha nekem lehetőségem lett volna születésnapot választani a gyerekemnek, biztosan azt a napot választottam volna, amit legjobban szeretek a lehetségesek közül, és örültem volna neki, hogy ilyen jó napja van... : ))) ) Meg hogy nem érti, miért gratulálnak neki, mikor ő semmit nem tett. Szerintem ezek alapvető szereptévesztések, ugyanis nyilvánvalóan senki nem a szüléshez, hanem a kisbabához gratulál (ami azért neki is lett), és nyilvánvalóan nem a véletlent, hanem a gyerek világrajöttét ünneplik születésnap címén, úgyhogy ez egy nagy álprobléma, de bele lehet beszélni egy csomó nőbe még, aztán ha véletlenül császárra kerül a sor, majd ők is jól szomorkodnak.
Három császárom volt, a második szükségességéről nem vagyok meggyőződve, de soha eszembe nem jut egyiken sem keseregni. A harmadik műtét nem volt kimondottan jó élmény, sőt, de az első kettő nagyon jó hangulatú volt, mi mást kívánhatnék... : )))
Zsejkee, direkt leirtam, hogy ne vedd már magadra!!!!!!! én úgy vettem le, hogy úgy tettek mintha megadták volna neked az esélyt, de a folyamatos bentléttel és duruzsolással még rátettek arra hogy császár legyen a terhelés mellett is. ezek szerint félreértettem, meg ne sértődj! de tényleg!
és itt mindenki egészséges gyereket szeretne, nehogy azt higyjétek már hogy nem!! senki nem mondta, hogy mindenáron hüvelyi úton akar szülni!
hűha, ez nem lehetett egyszerű! örülök, hogy jó vége lett és egészséges nagylány lett az eredménye :)
ez a 46 óra nem kevés, ilyet még nem is hallottam, hogy ennyit várnának, pláne egy ilyen előzményekkel bíró koraszülés esetén (és hab a tortán, hogy ez a klinikán volt...).
olyan ertelemben hogy gyorsan haladt, normalnak latszo szules volt. /hetek ota fenyegetö koraszulessel kezeltek, ki voltam nyilva, ugyhogy ment elöre ahogy kell.)
a szivhanglassulas nem volt termeszetesen normalis, es egyre sulyosabba valt.
7/8 Apgarral, de ennel rosszabbnak mutatkozo vergazertekekkel szuletett.
"Tul sokat vartak" a burokrepedes utan 46 ora mulva szuletett meg, gyanithatoan tudögyulladast kapott, apnoezott, ezert volt PIC-en. 33 es fel hetes korban szuletett egyebkent.
(ajanlom figyelmebe a burokrepedes utan napokig szulesindulast varo otthonszulöknek hogy valoszinuleg tudögyulladast kapott a gyerek odabenn. Nem, nem voltam lazas, höemelkedesem sem volt, pulzusom is rendben volt, nem volt nyilvanvalo fertözesem. Burokrepedes utan egy huvelyi vizsgalat volt csupan a szules megindulasaig, az is pH meres.)
A harmadikkal nem felismert toxemiam es ki tudja mim volt, erdekesen alltak hozza :-) utolag örulök hogy minden rendben ment, bar ha minden ismerettel rendelkeztem volna akkor az allapotunkrol, nem lettem volna olyan nyugodt.
Igen, mind harom gyerek Magyarorszagon szuletett, az elsö rendkivul sportosan egy klinikan, a masodik a schöfiben, a harmadik a Szent Imreben.
Zsejkee, én a magam részéről senkit sem dobálnék, de téged legutoljára. Mint már írtam, mindenkinek a maga helyzetében kell boldogulnia, te megkaptad az esélyt, összességében jó élmény volt a császárod, úgy érzed, mind te, mind az orvosok megtettek mindent, egészséges gyereked van, jól teltek az első napok, mi kell több? (Itt már egy általánosabb szintű beszélgetés megy, a te mostani szülésed csak kiindulópont volt. De különben meg forogjuk ugyanazokat a köröket, mint mindig :)
Láttam Csanád fotóját a másik topikon, nagyon kisimultnak tűnt, szép kis husi baba! :)
Nem gondoltam, hogy ekkora sebeket tépek, vagy vitát generálok azzal, hogy leírom, milyen jól éltem meg másodszorra a császárt.
Többen tudjátok, elsőre milyen volt, így nem látom értelmét magyarázkodni.
Oxy-s indítás.
lehet félreérthető voltam. A Bajcsyban azért csinálják túlhordás utáni 5-6-7- akárhanyadik napon MINDENKINÉL, hogy megnézzék hogyan reagálna a baba a vajúdásra, ha rosszul, semmi értelme megvárni a spontán indulást, ha a gyermek nem tolerálná.
Ilyen terhelést kaptam én is, majd miután AKKOR MÉG jól bírta, lekötötték és szabad kezet kaptam, hogyan tovább.
ÉN kértem, hogy legyen burokrepesztés, nem akartam még egy napot halogatni.
Nem tudom, el lehet-e. Esetleg a második terhességnél egy másik doki azt mondja: nahát, magát megműtötték? de miért? Vagy egyszerűen olyan körülmények között mondatott ki a császáros ítélet, hogy a szülő nő nem érezte, hogy valóban így kell lennie. Ez persze lehet csak érzés (megérzés), alapulhat tényeken és sőt még azt is el tudom képzelni, hogy lehet csupán annak az eredménye, hogy az orvos nem tartotta fontosnak, hogy részletesen indokolja a döntést (vagy saját véleménye szerint megtette, de a nő nem értette meg teljesen és az orvos ezt nem vette észre). Ez az egész kérdés pontosan azért ilyen bonyolult, mert a nő oldaláról ott vannak (pontosabban lehetnek) a felfokozott érzelmek, a sérülékeny lelkiállapot, a bizonytalanság és a félelem, míg az orvost a szakmai felelősség és az óvatosság vezérli (kivéve a tényleg kirívó és felháborító eseteket, amikor valami más, például az ügyeleti beosztása... én remélem, hogy ez ritka és ritkul egyre...).
Összekevertem akkor, bocsánat. De így is indokolt volt, abszolút, ahogy írod. Nem is lehet érte hibáztatni az orvosokat, inkább örülni, hogy megműtöttek. Még azt is teljesen megértettem volna, ha nem hagyják a kitolási szakig elmenni, bár ha hagyták, akkor valószínűleg a koraszülés ellenére jól haladó, normálisnak látszó szülés volt, vagy nem? Azóta mennyi idős a gyerek? remélem, kiheverte a nehéz indulást...
Pont a toxémiás terhességnél sikerült a hüvelyi szülés? Nahát. Az első kettő császár volt? Magyarországon szülted mindet?
"és még egyszer az életmentő műtétről: a nőknek kb. 5 százaléka nem tudja világra hozni a gyerekét."
Azért azt kihagytad, hogy az sem árt, ha egy komplikáltabb szülésnél a ded nem lubickol hosszú órákig a fertőzött magzatvízben, ami igaz, halált egy az egyben nemigen okoz, de egy laza fertőzést, ill. oxigénhiányt simán össze lehet szedni vele. A fertőzés köztudottabb veszélye, de az oxigénhiány nem. A gyerkőc, igaz kicsit nehézkesen, de simán, természetes úton meg tud születni, viszont az ember lánya meg csak néz (ha jó szeme van hozzá), hogy később mitől vannak kisebb-nagyobb gondjai a gyerkőcének, mert a dokik nemigen tájékoztatják a megszült nőket, hogy bocsi, a magzatvíz nem volt teljesen rendben.
teljesen indololt volt, koraszules, kzs haromszora nyakon egyszer a testen, szabad szakasz csak par centi a lepeny es a teste között, idö elötti burokrepedes, romlo szivhangok. (NEM, nem kaptam oxitocint es semmi buzeralas sem volt, abszolut semmi surgetes, az elsö szivhanglassulas utan nem is mertek volna)
Elvittuk a kitolasi szak kezdeteig, de nem ment tovabb (kiderult miert).
De nem ez volt a "toxemias" terhessegem hanem a harmadik, ami VBAC lett.
Te toxémiás voltál, igaz? teljesen indokolt, életmentő császárral. Szerintem a későbbi lelki problémák egyik gyökere, hogy a császárosok egy része nincs meggyőződve róla, hogy indokoltan műtötték, kétségek maradtak benne a műtét szükségességéről és úgy érzi, munkadarabként kezelték, nem pedig megmentették az életét és/vagy a gyerekét.
Sok történet elolvasása után azt látom, hogy aki biztos abban, hogy a császár nála szükséges volt, az nem is bánkódik miatta. Elvégre a császármetszés olyan anyákat és babákat ment meg, akik régen belehalhattak a szülésbe/születésbe (vagy sérülten születtek). Tehát vívmány, jó eszköz, fontos.
Csajok, szerintem ha ülnénk egy asztalnál, biztosan megtudnánk egyezni dolgokban. Nehéz a gép mögött érvelni! Ne haragudjunk egymásra!
Amúgy ha szülés közben hegszétválásom lett volna, a férjem ott helyben elájul az tuti! Na meg persze én is!
Persze hazudnék, ha nem gondolkodtam volna azon, hogy HA egy harmadikunk is lenne, és megszülném?! Tudom egy anyuka írt már itt ilyenről! Most mgé egyelőre egy harmadikat is kizárok:)
AMikor az elsőnél szóba került, a császár, akkor az volt a legnagyobb bajom, hogy ne a testem (műtét), hanem én dönthessek arról, hogy hány gyerekem lehessen? A dokim akkor azt mondta, hogy 4 császár! Így megnyugodtam!
A szoptatás nekem is jól ment/megy mindkettőnél. Sőt a barátnőm most a 3. napon mehetett a babája után a klinikára és szuperül szoptat!
Igen, a nagy túlhordás az én orvosom szerint is veszélyes (függetlenül a császáros vagy nem császáros előzményektől). Én biztonsági játékos vagyok (a gyereke érdekében nyilván mindenki az, ebben a topikban különösen), rábíztam annak megítélését, hogy meddig mehetünk el. Megmondtam, hogy szeretnék normál úton szülni, hogy képesnek érzem magam rá és hogy próbáljuk meg. Ő meg nem hitegetett azzal, hogy tuti a siker, 60%-ot adott a császárnak, 40-et a sima szülésnek, de megígérte, hogy mindent megtesz az érdekünkben, mert szerinte is jobb, ha simán szülök. bízom benne, jó szakembernek tartom, belenyugodtam abba is, hogy ha ő azt mondja, akkor császár és kész. Tudtam, hogy csak indokolt esetben teszi.
Az ő véleménye az volt, hogy lehet oxyval indítani, de az nagyban megnöveli a császár esélyét, mert túlságosan felerősítheti a fájásokat és a hegszakadás esélyét is megnövelheti akár. Nálam betöltött 41. héten (a terminus utáni nyolcadik napon) indítottak méhszájpuhító zselével (elfelejtettem a nevét), két adagban kaptam és reggel héttől éjjel tizenegyig tartott a szülés. Burokrepesztés is csak a végén volt, 9 cm-nél. Közben szinte folyamatosan ellenőrizték a gyerek szívhangját, szülés előtt alapos ultrahangos vizsgálat volt (méhlepény állapota, gyerek fekvése, heg állapota, áramlás). A szülést magát azonban hagyták haladni a saját ritmusában, nem ijesztgettek, végig nagyon bizakodó volt a hozzáállás.
Más szüléséből nem tudok kiindulni, csak a magaméból, hiszen ezt éltem át (a többi történetről legfeljebb véleményem lehet). Szerintem nagyon sok múlott az orvosom és a szülésznők (akik a szülést lényegében végigcsinálták velem) hozzáállásán, beleértve a beavatkozásokkal kapcsolatos álláspontjukat is. Itt alapvetően mindenki a természetesség híve (hívhatjuk háborítatlanságnak is, bár a kórház egyesek szerint eleve kizárja ezt, mindenesetre nem volt zöld csempe a falon, ellenben volt festmény, nem emlékszem, mit ábrázolt), de ha nem bírtuk volna, én vagy a baba, műtőbe kerülünk. Ezt most kifejezetten pozitívumként írom, hisz talán az eddigiekből is világos, hogy noha leghőbb vágyam volt a normál szülés, a gyerek egészsége fontosabb volt számomra (pont úgy, ahogy mindenki más is így gondolkozik, végződött bár császárral vagy történt hüvelyi úton a szülése.).
Ja. Csaszar utan 3 nappal minden ejjel 1 liter tejet fejtem le es vittem reggel a koraszulötteknek (Schöfi) ugy hogy a gyerekem a PIC-en volt, tehat nem is szopott, es az ö allapota miatt nulla perc korai kontaktus volt.
persze sajnalhattam volna magunkat akkor biztos hozom a "haboritatlan szules hianya" papirformat: depi, evekig tarto önmarcangolas, az orvosok fikazasa.
a nyolcas abrat javaslom tanulmanyozasra, a tulhordasrol
43 hetesen hasonlo veszelyben van a baba mint 24 hetesen ( halalozast tekinteve, nyilvan a morbiditas nem ilyen dramai: amelyik baba elve szuletik az nem lesz olyan aranyban beteg mint a kis korababak.)
a veszely naprol napra nö, ezt nem art tudni a "haboritatlansag" elszant hiveinek.
egyebken nem talalom de "A" szintu evidencia van arra hogy a tulhordott babak eseten a szulesindukcio nem növeli a csaszarmetszesek aranyat de csökkenti a perinatalis halalozast.
örülök Zsejkee, hogy nem vetted magadra azt, amit nem az egyedi esetről, hanem a jelenségről írtam.
Könyörgöm, gondolkozzatok egy kicsit mielőtt a NEM császáros szülés és a hasbaszakadás, meg a beteg gyerek közé egyenlőségjelet tesztek.
A hegszakadásnak 1% az esélye.Ha nem ott van a placenta, (75% )ahol a méh szakad, a ygereket meg lehet menteni. Vagyis: annak, hogy a gyereknek bármi baja lesz amiatt, hogy az anyja cssázár után szabadon szül: 0.25 ezrelék.
és még egyszer az életmentő műtétről: a nőknek kb. 5 százaléka nem tudja világra hozni a gyerekét. De számljunk 10-et. Tekintettel arra, hogy nem tudhatjuk ki tartozik ebbe a csoportba, a WHO az indokolt császármetszések arányát 17 %-ban határozza meg. Ehhez képest nálunk a nők több, mint 30 százalékát felnyiszálják. Az is tény, hogy ha a szülés háborítatlanul halad, nagyságrendekkel kevesebb komplikáció lép fel, mitha a kedves doktorok repesztenek, indítanak, órát néznek, lekötöznek, cöccögnek... ez nem fog menni...fenyegetőznek és a kezdődő magánrendelésre gondolnak...
És még valami: minden tekintetben utáloma kettős mércét. Számos alkalommal olvasom itt az Indexen, hogy anyuka örömködika császár felett " a baba egészsége így, a baba egészsége úgy" de mikor szoptatni kéne rögtön k megtudjuk, hogy "niiiiiiincs, tejem, niiiiiincs, mééééér a tápszertől sem lesz semmi baja".
Befejezésül: az első, harmadik és a negyedik császárom indokolt volt. De a második nem.
én is persze, de ahhoz kb csoda kellett volna, főleg burokrepesztés mellett. talán 1-2-3-7-8 stb nap múlva sikerült volna. vagy nem. :)
nagyon sajnálom egyébként a hasüregbe megszületett babát. gondolom ő meg is halt, vagy az anyukája is? azért a háboritatlan szülés sem jelenti azt, hogy nem figyelnek oda az anyukára. ez valahol nagyon borzasztó, akárhogy is, csak nekem ez jön le ebből. éppen mondjuk Angiszegedre gondolva, őt meg a kislányát is meg tudták menteni, hiszen érezte a hegszétválást.
Anine, Szanza, Récica (és én is) NEM az életmentő császárok szükségességét kérdőjelezi meg. hanem az olyanét, ami inditás, oxy miatt következnek be, és másképpen is lehetett volna. jó eséllyel, mert persze senki nem lát a jövőbe, csak pl itt Zsejkee-nél is boritékolni lehetett a műtétet, már akkor, amikor bement a kórházba. inditgatás és társai... én nem szeretnék egy ilyet másodiknak. már, ha lehetőségem lesz választani. :) Zsejkee, még egyszer gratula, és örülök, hogy ilyen jól élted-éled meg! mindez amit irtam nem kritika vagy bántás, csak eszmefuttatás.
Ez a fő, hogy úgy érzed, jól döntöttetek. Csakis ez fontos. Minden más spekuláció, az főleg, amit mi írunk, akik kivetítjük a saját történetünket a tiedre. Te tudod, hogy megkaptad az esélyt, hogy belevontak a döntésbe, ettől nyugodt vagy, a gyermek egészséges: ergo, ez egy sikersztori :)
egyébként meg még egyszer gratulálok a gyermekhez, teljék egymásban sok örömötök!
Írtam az SZT-ben, hogy TŐLEM kérdezték mi legyen, burokrepesztés, vagy várjunk még egy napot, amikor újra reggel oxyteszt és társai. A mi döntésünk volt és sajnos semmiképpen nem tudott volna megszületni természetes úton az összenövések miatt. emiatt nincs is bennem rossz érzés, végül jó döntést hoztunk. Talán ha máshogy alakul máshogy érzek én is.
A két császár és a két élmény ég és föld, a Bajcsy-s összes akkor ügyeletes orvosa addig a kezembe helyezte a döntés lehetőségét, míg a baba és az én szervezetem jól reagált.
Ezúton is hála nekik.
Amikor elkezdett minden fájásnál leesett a szívhangja az sem érdekelt volna, ha a fülemen át veszik ki, csak baja ne legyen. Iszonyú érzés volt :((
most csak két egészséges fiút látok. már amikor ki birok nézni a fejemből :DDD
Nem azért kérdeztem, csak úgy gondolom, hogy ha egészséges, akkor túlzás egy egész életig bánni... : ))) Szerintem ne gyötörd magad ezzel, felesleges. : )))
