"Az még nem mentség arra, hogy ezt más is megteheti."
Hol írtam én ilyet? Én pusztán azt vetettem fel, hogy Tóta témaválasztása enyhén szólva tendenciózus, és felvillantottam még néhány témát, amelyet lehetne boncolgatni hasonló "objektivitással".
A tendenciózus témaválasztás még önmagában nem baj, ha nem lenne az egyébként helyenként valós problémafelvetés (miszerint az egyházak egyre inkább az állami csecsre kezdik magukat rászopni) egy nagy adag antiklerikális mázzal bevonva.
Az egyházak hitéleti támogatásának kérdését ennél sokkal racionálisabban, a történelmi gyökereket és az egyházak múltban elszenvedett sérelmeit figyelembevéve kellene boncolgatni. Na ez nem sikerült. Ehelyett sikerült az 50-es évek antiklerikarizmusát (ál)liberális körítéssel tálalni (ezt nevezhetjük a kereszténységgel szembeni intoleranciának is), amitől egy jobb érzésű embernek okádhatnékja lesz. Ha ez itt sokoknak tetszik, akkor ez a sokakat minősíti.
Így a cikk enyhén szólva destruktív hatású. Mert az egyházak ellehetetlenítése irányában hat (ez a ki nem mondott valós cél) nem pedig az egyházak hitéletének valós mederbe terelésére.
A cikk iszonyúan felszínes, helyenként primitív. Süt belőle az antiklerikarizmus. A legnagyobb hibája, miként általában a hasonló (ál)liberális irományoknak az, hogy egybemossa a vallásosság kérdéskörét az egyházak "hataloméhségével".
Fel kell ismerni, hogy minden nagyobb közösség valamilyen módon a saját elgondolását el akarja fogadtatni a környezetével. Ez bizonyos szemszögből hataloméhségnek tűnhet, főleg ha ezekkel az elgondolásokkal valaki nem ért egyet.
Nem kivétel ezalól a katolikus EGYHÁZ sem, mintahogy hasonló módszerekkel nyomulnak a zsidók, protestánsok, mohamedánok, etc... is. Sőt minden tömegmozgalom a MABÉOSZtól a Nőszövetségig.
A katolikus egyházhoz rengeteg ember kötődik szorosabban vagy lazábban, emiatt valóban súlya van annak, amit a katolikus egyház mond, és a véleményét figyelembe kell venni.
Tóta figyelmébe ajánlahtom még a következő érdekesebb témákat, amelyről hasonló színvonalú epés glosszákat lehet írni
-az SZDSZ-es minisztériumok korrupciós ügyeiről
-az SZDSZ-ről, mint a liberalizmus megcsúfolójáról
-az SZDSZ-ről, mint "demokratikus" pártról
-a Hitgyülekezet visszás dolgairól
-a MAZSIHISZ bizniszeriről
-a "holokauszt-ipar"-ról és a véralgebráról
Valahogy Tóta W. Á. ezeket a témákat nem találta meg, nem is értem... (az SZDSZ-ről irogatott valamit, de azért a stílus nem sikerült túl vitriolosra...)
Wouldnotsayso
P.S. az egyházak hitéleti támogatását, mint korábban e topikban leírtam nem támogatom, de ahhoz, hogy a híveik adományaiból megélhessenek, a hívek adóterhelését kellene drasztikusan megfaragni, vagy az egyházaknak kellene visszaadni a gazdálkodásukhoz szükséges vagyont (csak a hitélethez szükséges ingatlanokat kapták vissza, az meg csak a pénzt viszi...). Ha majd arányában annyi adót fizetnek a magyarok is, mint az Amcsik, akkor Mo-n is lesz pénz az egyházakra. Azt is leírtam,hogy a hitéleti támogatásnál rengeteg puhább tétel van a költségvetésben, talán ott kellene a rendcsinálást kezdeni.
Mellesleg HJM, az előző vitánkban van még egy-két szál amit nem varrtál el,de veled kapcsolatban az a véleményem, hogy tipikus esete vagy a fafejűségnek. Ami nem illik bele a gondolatvilágodba, arról egyszerűen nem veszel tudomást.
ELMÉLETI TANSZÉK Tóta W. Árpád 2004. március 31., szerda
A hetedik angyal is trombitála, és nagy szózatok lőnek a mennyben, a melyek ezt mondják vala: E világnak országai a mi Urunkéi és az ő Krisztusáéi lettek, a ki örökkön örökké uralkodik. Jel 11:15
Kósáné Kovács Magda téved. A katolikusok nem Európát akarják lenyúlni, hanem az egész világot. Sőt a vallások legtöbbje le akarja nyúlni a világot, amennyiben a lenyúlást úgy értjük, hogy kiterjesztenék rá minél totálisabb hatalmukat, bekukkantanának az ágyba, az ágy alá, az ágy és a fal közötti résbe is, ahol a pornólapok vannak esetleg, aztán nemulass. De ez nem valami friss, lávakövön kisütött hír, hanem a kereszténység egyik alaptétele, már az alapítója is megmondta, hogy övé meg az apjáé az egész, a világ az ő családi vállalkozásuk.
Ez világháború, amiben a demokratikus értékrend csap össze a vallásokban konzervált feudális mércével.
....
Ez világháború, amiben a modern, demokratikus, liberális értékrend csap össze a vallásokban konzervált feudális mércével. De egyáltalán nem biztos, hogy az utóbbi veszít, vagy hogy az a legyőzendő gonosz. És nem azért, mert Isten nem tud veszíteni, illetve olyankor agresszív lesz, és felborítja a táblát. Hanem mert ezek az imént nagyvonalúan feudálisnak nevezett értékek nem csak azért uralkodtak ezredévekig, mert nem volt jobb, és mert ügyes kódként meg is akadályozták az újabbak kifejlődését egy darabig. Irracionalitásuk az ember irracionalitás-szükségletét elégíti ki, nem azért keletkeztek, mert van isten, hanem mert van ember, és annak kell valami nagy és magasztos, amit nem ért, amit senki sem érthet, és amivel betakarhat minden egyebet, amit még nem ért.
....
Az még nem a keresztények üldözése, ha nem tartjuk őket többre, mint másokat.
Az utóbbi időben, emlékezzünk csak, az SZDSZ dobta fel a spanyolcsizmát az asztalra, mondván, ugyan hozzuk már fedésbe az aktív hívők - a szolgáltatás igénybevevői - számát, és az adott egyházba, egyházikóba, gyülevészetbe pumpált állami pénzecskét.Fel is hangzott menten a nemzeti hörgmetál, hogy keresztényellenezve van itten basszáj, kiirtaniakarás, kiéheztetés, istengyilkosság, zsidók. Aztán nem történt semmi azon kívül, hogy a szabaddemokraták megmelengették a szívét annak a célközönségnek, amely mindennapjaiban simán csak szekuláris, ha viszont kimasszírozzák belőle az állásfoglalást, akkor valahova oda lyukad ki, hogy túl van finanszírozva ez a hobbi.
Azt persze nehéz megmondani, hogy ez hány embert jelent, sokkal nehezebb, mint felmérni, hogy a magyar népesség legfeljebb húsz százaléka aktív vallásgyakorló. A többé-kevésbé aktív antiklerikálisok száma nyilván akkor éri el a csúcsot, amikor általánossá válik a hittérítők jelenléte a fürdőszobákban, magyarul: a klerikáliskodó jobbos kormányok alatt.Vagyis nem most, semmi esetre, de bizonyára most is értékes szavazatokat jelentenek azok, akik szerint rendezni kéne végre közös dolgainkat. Mondjuk felbontani a vatikáni szerződést, nem csak szájaskodni, csókolom. Nem elég a jót akarni.
Bizisten meglehet, hogy nem jelent több szavazatot Mária volt országában - ő már rég cukrászdát nyitott Bécsben - a szenteskedő, egyházakat privilegizáló politika, mint az, amely szembe mer velük helyezkedni, ha kell. Még az is megeshet, hogy többet hoz a bátor hitetlenség. Az ugyanis még nem a keresztények üldözése, ha semmivel sem tartjuk őket többre, mint másokat. Az csak igazság.
"Soha nem akarnék egy olyen csoport tagja lenni, akinek jelképük egy homokos, akit egy fára szegeztek.
Ha az egyház a politikában akar játszani, akkor fizessenek belépőt, mint mindenki más.
Teljesen az állam és az egyház szétválasztása mellett vagyok. Úgy gondolom, hogy mindkét intézmény magától is becsavarodik, együtt biztos halált jelentenek."
Leírás:
Mindannyiunk adójából, megkérdezésünk nélkül támogatják az egyházakat. Szerintem ezen összegeket sokkal értelmesebb célokra is el lehetne költeni. Az aláírók számából kiderül, hogy VALÓJÁBAN mekkora az igény ezekre az intézményekre illetve inkább, hogy hányan ellenzik a jelenlegi gyakorlatot.
Felháborít amikor egyes egyházi vezetők azt állítják, hogy 9.5 millió a kersztény Magyarországon, az izraelita, muzulmán, hindu, stb. hívők gondolom kiteszik Magyarország többi lakosát. Ezek szerint mindenki hívő!
Ez tévedés sem én, sem a környezetem nem hívő, illetve nem a hagyományos módon: A tudományban hiszünk, amire talán a legkevesebbet áldozza a magyar állam.
Azoknak viszont érdekében áll ekkora csúsztatás, akik úljabb, meg nem érdemelt pénzösszegeket szeretnének elszipkázni a költségvetésből. Már százmillárdokat fizettük vissza az államosítás során elkobzott egyházi ingatlanokra, pedig nem mi vettük el, semmi közünk nem volt hozzá. Ennyi pénz legyen elég!
Az régóta elmaradt alapkutatások finanszírozását javaslom a megmaradt pénzből. Ne feledjük, nem 1004-et, hanem 2004-et írunk. Az űrkutatás, biorobotika, anyagtervezés, stb. évszázada ez nem a tizedé!
Ezért kérek minden tudományban hívő polgártársamat, aláírásával adjon súlyt a dogma lobby elleni fellépésnek!
Hivatalos jegyzéket vár el Vil-Arnis Merras a Vatikántól, melyben a Szentszék megmagyarázná, hogy mégis, milyen alapon vár el egyetlenegy fillér támogatást is az Egyház egy tőle teljes mértékben függetlenül működő államtól.
Vil-Arnis Merras megdöbbenésének és aggodalmának adott hangot az ekkora mérvű pofátlanság láttán.
Hír:"A "történelmi" egyházak az Alkotmánybírósághoz fordulnak, mert álláspontjuk szerint a hatályba lépő esélyegyenlőségi törvény sérti autonómiájukat."
Az egyházaknak az államtól való teljes függetlensége a modern polgári társadalom egészének érdeke, de egyúttal elemi érdeke a hívők közösségeinek is. Az egyházakról történelmileg kialakult, feudális maradványokkal súlyosan terhelt nézetek és elvek megváltoztatására van szükség, amely a polgári egyenlőség talaján teremt valódi függetlenséget és autonómiát a hívő honpolgárok szabad szerveződéseinek.
.....
A "történelminek" nevezett egyházak felelőssége történelmi méretű: foglyai maradnak-e a múltnak, vagy képesek lesznek segíteni Magyarország polgári átalakulását...
Lukács Gábor matematikus, Humboldt-ösztöndíjas kutató
Hivatalos jegyzéket vár a Szentszék Prágától, amelyben a cseh kormány megmagyarázná, hogyan képzeli el a cseh–vatikáni szerződés jövőjét azt követően, hogy a parlament elutasította a dokumentum jóváhagyását – jelentette be Daniel Herman, a cseh püspöki konferencia szóvivője vasárnap a testület ülése után. Csehország és a Vatikán 2002 nyarán írták alá a cseh állam és a katolikus egyház viszonyát rendező szerződést, de a dokumentumot júniusban a cseh parlament nem hagyta jóvá.
„A Szentszék megdöbbenésének és aggodalmának adott hangot a cseh parlament elutasító döntése miatt” – jelentette ki Herman. „A legfontosabb kérdés, amire a Vatikán választ vár, hogy a cseh kormány és az őt támogató pártok akarják-e egyáltalán a Szentszékkel megkötött szerződést” – szögezte le Herman.
A cseh parlament júniusban azzal utasította el a szerződés jóváhagyását, hogy az különleges szerepet és jogokat biztosítana a katolikus egyháznak, ami sérti az országban működő többi egyházat, továbbá ellentétes az alkotmánnyal is. Csehországban a lakosság több mint a fele hivatalosan is ateistának vallja magát.
Nem az a lényeg, hogy volt vagy nem, a valóságban vizözön, hanem az, hogy a bibliai tanmesében Isten vízbefolytotta szinte az egész emberiségek, aki nem felelt meg az ő ideológiai kivánságainak. Ja és sokan ezek után is jónak tartják. Röhejes
Biztosan sokkal több pénzről van szó, hiszen csak az RKAt csak maga többet kapott az elult évben. 2004-re 50 milliárdon felüli összeg volt neki előírányozva.
Az özönvíz az egyetlen sztori a bibliában, aminek van tudományosan bebizonyított alapja. Szerte a világon, rengeteg kultúrában vannak özönvízzel kapcsolatos történetek, pl. az indián törzsek egy részénél is, továbbá geológiai kutatások során találtak rá tudományos bizonyítékot is.
Ellenben még egyetlen nőnek sem sikerült úgy gyereket szülnie, hogy szűz maradt volna, kivéve a Star Wars: Baljós árnyakban, de az meg csak egy film :-)
Kár, hogy ócska és rég elsütött poén volt. De akinek CSAK ennyi jut, ne panaszkodjon. Igaz, hogy meghaladták az érvelés szintjét már századokkal korábban, de vannak, akiknél csak most kezdődött el a felvilágosodás. Egyelőre egy agysejt világosodott meg. A másikra holnap kerül sor. Innentől kezdve izgatottan várom a további szösszeneteket.
Szia!
Ha csak ezt produkálod, miért nem mész inkább kocsmába?
>>A magyar katolikus egyház összbevétele 53 milliárd forint volt 2002-ben, ebből tízmilliárdot költöttek beruházásokra, felújításokra. A katolikus egyház hitéletre 21 milliárd 812 millió forintot használ fel, ebből állami hozzájárulás 8 milliárd 400 millió, önkormányzati támogatás 353 millió forint, a többi saját bevételi forrás (belföldi és külföldi adományok, önkéntes egyházfenntartói hozzájárulások). A hitéleti tevékenységen belül állami támogatás jut a hitoktatásra (2,4 milliárd), az ingatlanfelújításokra (1,1 milliárd), a közgyűjteményre (400 millió), vidéki egyházi személyek támogatására (egymilliárd), vissza nem kapott épületek utáni járadékra (3,2 milliárd).
No, itt van a "hitéleti tevékenységre" kapott állami támogatás bontva.;ĐĐ
Még mielőtt valaki eltévedne a sumákolt szóhasználatnál, az nem azt jelenti, mint amit itt többen sugallni szeretnének, ebben a szóhasználatban az a működési költségeknek felel meg. Érdekes volna megkérdezni, hogy ki volt az aki ráaggatta azt az egyházi közgyűjtemények fenntartására, ingatlanfelújításra, visszakapott épületek utáni járadékra a "hitéleti tevékenységet".
Megy a rosszindulatú simli ezerrel Hit gyülis urak. Sem a "hitoktatás" sem a "vidéki egyházi személyek támogatására " tétel nem a hitélethez tartozó tétel egyébként.
"Attól, hogy a vatikáni szerződés szerint lehetőségük volna a hitéleti tevékenységet is megfinanszíroztatni, nem következik az, hogy ezt meg is teszik, sőt kijelentésük szerint nem finanszíroztatják. Tehát ezt az állításukat kellene bizonyítékkal cáfolni."
Pl:
- a papok fizetése vastagon a hitélet támogatását jelenti.
- az egyházak bevételeinek adómentessége (elszámoltatlansága) a hitélet támogatását jelenti.