"Így született meg a csaló kommunista, és a vele szövetséges drogfüggő buzi liberális ellenségkép.
"
Ez talán másképpen született.
Persze lehet a történelmet hamisítani, hiszen nem élt a lakosság egyik fele az elmult rendszerben, a történelmet meg tanítják ahogy eddig is tanitották.
Vagyis sehogy.
Te ehhez aszisztálsz, ill. nem is aszisztálsz hanem tevékeny résztvevője vagy.
Ezzel a mondatoddal kibujt a szög a zsákbol.
Te liberális vagy.
Mostmár tudom.
A legrosszabb fajta szadeszes.
Megcsináljátok a mocskot , és beleforgattok mást.
Mondjuk ezzel a médiaháttérrel lehet ezt művelni , egy darabig.
Viszont nem mindenki hülye, éltünk itt páran az elmúlt 50 évben akik emlékeznek a becsületes nem csaló vezetőkre is.
Cakhogy ilyen nem nagyon volt.
Létrehozta a polgári köröket és szépen hagyta hagymázos rohamaikat felszínre törni.
Békésen, mondhatni kacsintólag asszisztált az újraszámolásos, csalásos, kommunistázós kirohanásaikhoz.
Ezek után Orbán kiállt a mikrofonok elé és csalafintaságról, meg éberségről beszélt és hasonló áthallásosan álnok kijelentéseket tett, amelyek megerősítették a betegekben, hogy igazságuk vagyon, csak hát szegény Orbán onnan, abból a pozícióból nem mondhatja el, nem adhat nekik nyíltan igazat.
Így született meg a csaló kommunista, és a vele szövetséges drogfüggő buzi liberális ellenségkép.
Elnézést, hogy tőled idézek, de itt rólad és a könyvedről van szó.
Nézd meg a FIDESZT. Csinált egy ellenséggyártó szárnyat, ami nem a FIDESZ, aztán kiállt a pulpitusra és odamutatott, hogy lám, nem zörög a haraszt! Ezt konkretizálnád? Csak úgy nagy vonalakban.
Hát, ha van egyáltalán valaki, aki hajlandó a témával foglalkozni, akkor igen.
De általában a kedves hozzászólók inkább a saját lelki életük kivetítésével törődnek, mint a témával. Mint itt is egyesek.
Sebaj. Attól még jómunkásemberek.
Sajtószemle 2002. 10. 15.
A Blikk (2. o.) Orbán Viktor Újbeszél címmel számol be arról, hogy Újbeszél címmel könyv jelent meg, amely Orbán Viktor volt kormányfő nyilvános beszédeinek és nyilatkozatainak elemzésére vállalkozik. A szerző, Király Gábor könyvkiadó nem vallja magát írónak, mint mondja, csak válogatott Orbán Viktor beszédeiből, és ironikus megjegyzéseket fűzött mindegyikhez. „Ha a televízió előtt ülök, a látottakat abszolút nem visszafogottan kommentálom. Itt finomabban kellett fogalmaznom” – mondta Király, aki szerint művének korántsem lesz akkora visszhangja, mint Kende Péter könyvének, mégis úgy érzi, meg kellett írnia."
Nem vagyok ugyan már 8 éves, bár nekem 8 évesen is több eszem volt annál, mint amivel az "Egy őrült naplója" című könyv szerzője rendelkezik, az biztos.
"Ha ezzel sok pénzt fogtok keresni; azt se ellenzem.
Nem valószínú, hogy egy könyv kritizálása vezet a meggazdagodáshoz, azonban abban igazad van, hogy a logikus, érvelő gondolkozást általában díjazzák a munkarerőpiacon.
..."ez a kiski fog téged a KATARZISHOZ hozzásegíteni; én nem ellenzem"
A katarzis és az önismereret között van némi különbség...
"Ha neked 1 OVI gyalázáshoz éppen a Mein Kampf idézetek hiányoztak; azt se ellenzem"
Olvastad a Mein Kampf-ot? Én nem. Tervezem, hogy elolvasom. A tömény alkohol legalitását ellenzem, ugyanakkor az indexre tett könyvek és így a szellemi kábítószerek tiltását ökörségnek tartom. Majd pont a Mein Kampftól válnék antiszemitává! :)
"Vitatkozzon vele [kiskivel] a halál. Molaf kedves!:-D"
Elbeszélések szerint nagyon rossz vitapartner (lásd Hetedik pecsét), a végén pedig mindig neki lesz igaza! ;)
Azt a szerencsétlent már úton útfélen; boldog boldogtalannak ingyen osztogatták a kampányban.
(persze elötte kifizették jól; de azért azt kommunikálja hogy "fogyott" a könyv.):-DDDD
Molaf kedves!
(ha neked Mein Kampf idézetek kellenek ahhoz; "hogy politikai nézeted minél koherensebb legyen" & ez a kiski fog téged a KATARZISHOZ hozzásegíteni; én nem ellenzem)
Ha neked 1 OVI gyalázáshoz éppen a Mein Kampf idézetek hiányoztak; azt se ellenzem.
Ha ezzel sok pénzt fogtok keresni; azt se ellenzem.
Vitatkozzon vele [kiskivel] a halál. Molaf kedves!:-D
Én ezzel nem "akarok" pénzt keresni. Én ezzel pénzt fogok keresni. Sokat. Vele jár a dologgal. És szó, ami szó, nincs szerző, aki ne irigyelne egy 200.000 példányos fogyást. De én nem vagyok szociológus, ergo nem tudok úgy és olyat írni, mint Kende. És lusta vagyok magánéletben vájkálni, meg nem is igen érdekel.
200.000 példány, hát persze. :))))))) Áruld el, csak Magyarországban gondolkodsz? Szerintem ezzel be lehet törni a wilágpiacra. Az új Harry Potter-sorozat... :]]
Nem hiszem, hogy bide kellene keverni a választási időszakot. Olyankor minden politikus szájában hazánk a bokréta Isten kalapján, és az ő, de csakis az ő vezetésével leszen itt tejjel, mézzel folyó Kánaán.
De ha megfigyelted a jelenlegi kormány kommunikációját, kifejezetten elhatározott döntésnek tűnik, ahogy távol tartják magukat a színes-nyálas alapozástól. Gondolom, többek között azért, mert a FIDESZ kormány épp az ellenkezőjét tette.
Kb. 12 órát órát töltöttem azzal, hogy megírjam az Újszövetséget. Az Újbeszél kb. 3x ennyi ideig tartott. Eszerint idén 1,7%-nyi munkaidőmet fordítottam erre a tevékenységre. Ez még hobbinak sem elég, nemhogy monomániának.
"Továbbá nem érdekel, mit hisznek a liberálisok magukról, mitöbb, az sem, hogy a szocialisták mit gondolnak magukról. És ez igaz lesz mindaddig, amíg meg nem próbálják erőnek erejével rámlőcsölni, hogy a magukról alkotott elképzelésüket nekem vallanom kell."
Remélem, hogy emlékezel majd az itt leírtakra a 2006-os kampányban is.
Annak, hogy most nem találod erőltetettnek az "ige hirdetését" a "baloldalon" az is oka lehet, hogy általában el vagy foglalva Orbán Viktor kommunikációjával.
Kedves Árgyélus királyfi, szerintem nem azon múlik, hogy lesz -e az IRL kiski "valaki" hogy mi észrevesszük vagy sem. Ettől függetlenül azért érdemes vitatkozni vele, mert ő képes arra, hogy "a kákán is csomót keresve" rábírjon arra, hogy politikai nézeted minél koherensebb legyen.
Ezért azt ajánlom - bár azt csinálsz, amit jónak látsz - hogy Te is mutass rá kiski hibáira, érvelj álláspontod mellett úgy, hogy egy képzeletbeli "elfogulatlan döntőbíró" a te álláspontodat tartsa elfogadhatóbbnak.
Én csak azt mondtam, hogy ezzel a szósszal nem öntik le azt a mondatukat is, hogy "nem találom a sörnyitót".
Az idézett mondaból kifelejtettem a kommunikáció elől a "napi" szót.
Továbbá nem érdekel, mit hisznek a liberálisok magukról, mitöbb, az sem, hogy a szocialisták mit gondolnak magukról. És ez igaz lesz mindaddig, amíg meg nem próbálják erőnek erejével rámlőcsölni, hogy a magukról alkotott elképzelésüket nekem vallanom kell.
...mint szociáldemokrata párt a magyarság történelme során felhalmozódott nemzeti és baloldali értékek, társadalmi célok örököse és letéteményese."
Leírtam már, hogy miért nem hiszek a liberalizmus hitelességében:
"A liberálisok azért követelik a hatalmat, hogy utána megvonják maguktól. Ez az, amit senki nem fog "bevenni." A kalsszikus szabadságjogokat ugyanakkor már törvény védi."
A szocialisták úgy állítják be ideológiájukat, hogy ők képviselhetik egyedül hitelesen a szociálisan rászorulókat, és közben egy gazdasági liberalizációt terveznek. Ez következne a hitvallásukból? NEM. Ennek ellenére a képünkbe hazudnak.