Most elmondom őszintén, hogy miután ma hozták ide hozzám Emberem hamvait, amit majd holnap leadok a templomba, szóval úgy éreztem, hogy vígaszra van szükségem és ezért rendeltem magamnak egy szép nagy lapos képernyőt. Ami igaz, az igaz ez elég gyenge vígasz, de most már itt ülök előtte és nagyon élvezem.
Ahogy felmondja
az erzelem szolgalatat
s orrod nem
koveti
a dolgok illatat,
szemed
nem latja
a kiteregetett
szineket:
igy illan el
hullamzo
eleted.
----------------
Pillanatnyilag senkiért nem teszek semmit. Elég vagyok magamnak, pátyolni a lelkem. Most van az az időszak, amikor kényeztetem magam, mert engem mostmár ugyse kényeztet senki :-(
A legtobb esetbven igy jarnak akik kiallnak.
Remelem a nagy egoizmusioddal parhuzamosan azert teszel az emberekert is valamit..
Ha akrsz kerdezel valamit .
Nem tudom, hogy különösebben jó tettnek számit-e, hogy bearanyoztam Emberem utolsó 5 évét. Mostanában nyakra-főre kapom a telefonokat és mindenki azt meséli, hogy Emberem szerint ezek voltak élete legboldogabb évei. Persze ez nekem is kellemes volt, tehát nem volt különösebb önfeláldozás részemről, bár nem egyszer figyelmeztettem magam, hogy túl nagy fájdalom lesz az elvesztése, pedig akkor még nem is tudtam, hogy valamikor beteg lesz.
Nagy önfeláldozó jótetteimre rendszerint ráfáztam. Pl. nagyon kiálltam a külföldi munkaerők igazságtalan munkabeosztása ellen, minek következtében majdnem kirugtak az állásomból, ők meg sunyítottak csendben, mintha nem is ők panaszkodták volna tele a fejemet. Ilyesmik már kicsi koromtól sokszor megestek velem, mint az igazságosság lelkes harcosával. Hálátlan feladat, ma már csak magamra gondolok és nyiltan vallom, hogy szuper egosita vagyok.
Jo akkor a tarsasag amely ide ir hasznalja fel ezt a topicot mas osszinte gondolatra.
Ide csak valobban osszinte hozzaszolasok illenek.Neha az ilyen teljes kibontakozas plane ket masik neha ironikus neha megerto de mindenkepen osszinte asszisztenciajaval sokat segithet .
Tehat nem mertek a hibatokrol irni.
Akkor forditjuk meg:mi volt az a tett amire ugy emlekeztek vissza hogy a legonfelaldozobb,talan sajat erdek ellenes,masnak nagyon hasznos volt?
Lehet, hogy majd egyszer beugrik egy "eset" de pillanatnyilag tényleg nem jut eszembe. Persze az is lehet, hogy jól működik nálam a "Verdrängung" mechanizmus.
Boszi,a valaszodat akkori en-em nem tartotta volna megoldasnak:a baratsag fontos volt szamomra es tudtam mit jelent majd szamara egy ilyen hazasag.O egy nagyon becsuletes ember volt,aki csak a szakmajaval foglalkozott(csak ezzert maradt agglegeny).Sikerult felre vinni az eletet.
Masik oldalon egy olyan barat(not) hagytam cserbe aki a legbelsobb terveit arulta el nekem.Es azzal (fuggetlenuzl hogy en kertem volna tole vagy sem) olyan titokba tett resszeseve ,ami kotelezett volna titoktartasra.
Én inkább azt hiszem, hogy miután magam nem vagyok sértődős, talán nem veszem észre ha megbántok valakit. Természetes, hogy 23 év alatt előfordultak koccanások a férjemmel. Mindketten dolgoztunk és ha pechünk volt ugyanazon a napon volt mindkettőnknek valami extra stresszes napja. Este aztán elég volt egy szikra és robbantunk. Mindketten berohantunk a szobánkba, majd kb. 10 perc mulva megint össze találkoztunk az előszobában féluton. Ez volt a maximum veszekedésileg. Azt biztos sokan nem tartanák természetesnek, hogy késő kamasz koromban ha anyámnak valami nem tetszett rajtam, könnyen odavágtam, hogy nem én akartam megszületni, hanem te akartál mindenáron gyereket, most élvezd. Ez volt a 100% igazság. Apám se akarta csak anyám erőszakoskodott gyerekért.
Alkalmazkodni pedig teljességgel képtelen vagyok, illetve igen erős érdekemnek kell lenni ahhoz, hogy alkalmazkodjak. Pl. extra jól fizetett munka. Én vagyok különben az egoista csúcs és mikor nyugdíjba vonultam elhatároztam, hogy kizárólag azt csinálom amihez kedvem van.
nem fogsz szeretni, de nem hiszek Neked. és most őszinte vagyok.
szerintem hetente követünk el kisebb nagyobb bakikat az életben. néha akarva néha akaratlanul. ha ezeket nem érezted meg magadban, akkor vagy steril világban élsz, vagy nem vagy őszinte magaddal.
nem azok a gonosz kis tetteink, amiket mi annak hiszünk, hanem amit mások annak éltek meg velünk kapcsolatban. és ha olyan emberekkel vagy körül véve, akkor ezt el is mondják Neked. csak figyelj, mert jeleznek. ki csak elfordul Tőled, ki megátkoz, ki meg elsírja magát.
vagy az lehet még, hogy bazira alkalmazkodtál és nincsenek konfliktusaid, nem követsz el bibiket. na ez sem valami jó, mert elvesztetted magad valahol az életetben.
hibákat, randa dolgokat muszáj elkövetnünk, hogy megtanuljunk bocsánatot kérni.
Kezdem azt hinni, hogy nem vagyok normális. Semmi rosszaság nem jut eszembe. Persze lehet, hogy már szenilis vagyok. Az biztos, hogy soha semmit nem loptam. Hazudni utálok. Nem szoktam átkozódni sem, igaz csak azért mert nem hiszem, hogy használna. Mumu által elmesélt esetben én azt mondtam volna: nézd ha rám hallgatsz azt csinálsz amit akarsz.
Azért még gondolkozom, gondolkozom, gondolkozom, hátha eszembe jut valami.
igazad van. már nem lopok sport szeletet. illetve már nem sport szeletet lopok:)
pedig tényleg képes vagyok elkövetni életem nagy bakijait akár évente. néha kicsit változtatok rajta, de az alap mindig egy. az ember legyen ragaszkodó, akár a hibáihoz is:)
Ebben az utobbi allitasba ketelkedek.
Mar ahogy most fogalmazol latszik hogy egy bizonyos kritikus onertekles es ebbol szarmazo konkluziot minden alkalommal levonod.
Az egyik maig is fajo piszoksagom az volt (meg fiatal koromban) hogy ket velem egyutt doktoralo embert akit mint kettot szerettem kiadtam egymasnak.A leany,aki soha sem bocsajtotta meg nekem,egy kicsit szamito ,ferjhez menesre vagyo ,velem pajtasi-intim visszonyba levo (ismeritek ezt a kapcsolatot,mikor rohogve,egymason viccelvve menttek agyba?)szuper okos es cinikus leny,elmondta nekem hogy a masik baratomnak egy jeles jogasza valt mar agglegenykorba levo,kesoi vegzonek o nagyon tetszik . Marpedig miutan nem sikerult egy masik terve hozzafog menni Ivanhoz,nevezzuk igy ot.
En cak csovaltanm a fejemet hitetlenkedve.
Egy honappal kesobb eppen szeretett vezerunk Gheorghiu Dej temetese napjan,megjelent Ivan az ejszakai vonattal erkezett,mert o mar akkor dontobiro volt a kozponti birosagon Bikarestben,hogy megkerdezen engem, vegye -e el Klarat,nevezzuk igy,felesegul.
Mi a velemenyem ?
Egy eleg nehez ora utan azt mondtam hogy ne tegye mert tudtommal o csak masodik valasztas.
Termeszetesen elvette felesegul,mindketten megharagudtak ram...
Kesobb nagyon csunya modon elvaltak, egy kisleanyuk banta ,de ketsegtelen elarultam azt a bizalmat amiben Klara resszesitett.A dillemam az volt hogy lehetek-e partner (meg ha csak hallgatolagos)abba hogy valaki aki nem szereti baratomat,elvetesse magat vele.
Mai napig kisert.
Persze kerultem es kerulok dillemaba ma is, nem csak erzelmi vonalon hanem prioritasok megfogalmazasaban tevekenysegekkel,erdeklodesi korokkel szemben.Csak ma mar miutan a vilagot mar nagyon tavolrol nezzem,csak percekig vagyok jelen a konkret vilagba..
Én azt hiszem kimerítettem a 10 parancsolatot, kivéve a "ne ôlj!"-t.
Az egyetlen mentségem hogy soha nem elôre megfontolt szándékkal cselekedtem.
Hogy ma hogy állok ezekhez a dolgokhoz?
Szégyenlem. Nagyon. És amikor szégyenlem magam, akkor fáj is.
De most utólag tudom hogy ezektôl a történésektôl lettem olyan, amilyen.
Ezek határozták meg a mai értékrendemet, határaimat, tabujaimat, stb.
Ha felmerül a kérdés, valyon másképp csinálnám e másodszorra, biztos vagyok benne hogy újra átesnék rajtuk.
Hiszen amikór megtörténtek, nem is tudtam hogy azok valójában rosszak.
Ez egy olyan dolog, amikor mondják hogy vigyázz nehogy megégessen a gyertya lángja mert az fáj.
Ôk tudják, én nem. Aztán megégetem magam és én is tudom. De nekem mindég kétszer kellett megégetnem magam ahhoz hogy tudjam.
Soha nem tudtam más kárán tanulni, néha még a magamén sem.
A legnagyobb piszkosságomat a legjobb barátnôm ellen követtem el.
Judás voltam . Szerencsére Ô nem halt bele.
nem vagyok rá büszke, de inkább a megbánás a jellemző érzés két dologgal kapcsolatban. piszkosul elátkoztam két embert. biztos nem volt közöm a bekövetkezett szerencsétlenségekhez, mert szeretném azt hinni ehhez túl jelentéktelen vagyok, de azért ha belegondolok haragszom magamra.