Azok érzik így, akik a büntetô, félelmetes Istenben hisznek, én egy olyan Istenben hiszek, aki az örök szeretet , a legnagyobb jóság, egyeltalán nem félelmetes.Nekem tehát mást jelent az istenfélelem.
A nem hívő ember számára az istenfélelem az Isten ítéletétől és az örök haláltól, azaz az Istentől való örök elszakadástól való félelmet jelenti (Lukács 12:5; Zsidók 10:31). A hívő ember számára azistenfélelem egészen mást jelent. A hívő ember istenfélelme Isten tisztelete. A Zsidók 12:28–29 jól bemutatja ezt: „Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak és azzal szolgáljunk Istennek tetsző módon: tisztelettel és félelemmel. Mert a mi Istenünk emésztő tűz.” A keresztyén ember számára ez a tisztelet és félelem az istenfélelem. Ez a mozgatórugója annak, hogy megadjuk magunkat a világmindenség Teremtőjének.
Sajnos egy tekintetből sok esetben nem azt olvassuk le, ami valójában lenne!
Így vagyunk az írásokkal is, mindenki másképpen értelmezheti, sok esetben találó, ám ha uniformizáljáűk egyféle eszmeire, ideálra, hittételekre, vagyis vallási tantételekre...., már messze nem az, aminek lehetne, avagy igazából az! :)
Szerintem nem jó a kérdés. Egy ilyen "jelenség" nem normalitás kérdése hanem megtörténik mint bármilyen természeti jelenség. Az, hogy mi normális emberi kategoria.
De szerintem ez a győlölet nem kollektív volt, hanem a szerzetes számára személyre szabot, legalábbis ez volt a benyomásom.
Igen, nagyon nem mindegy, hogy értelmezi az ember az ilyen jelenségeket!
Azért a gyűlőletet nem hiszem, hogy félre lehet értelmezni, és minek az istenfélelem ha nincs az istennek egy ilyen oldala, azontúl, hogy ő a szeretet.
Érzéseit meg tudom érteni, mondjam, minden emberben ott van, csak kérdés, milyen gondolatokkal azonosítja, társítja, helyezi el a jelenségeit, mert ez az ami nem mindegy! :)
Olvastam egy középkori remete szerzetesről akinek volt egy látomása. Egy arcot látott az isten arcát és iszonyatos gyűlőletet árasztott az arckifejezése. Ez az élmény alapvetően határozta meg a szerzetes személyiségét a továbbiakban.
Néha nekem is volt ilyen érzésem, inkább amolyan intuició formájában de tudok azonosulni azzal a szerzetessel. Azt hiszem ez is istenfélelem.
Nem tudom mi váltja ki, de ezt érzem időőnként...., olyan erős időnként, mint amikor az ember mögött ott agy hatalmas erő, ami előrre és körbe jár és mintha mindent, ami fenyegetne, félelmetes, ilyesztő, elsöpőrné...
Nos, olyan érzéshez hasonló, mint amikor az ember egy félelmetes helyzetben érzi magát, haja égnek áll, hidegverejtéket érez, légzése hirtelen szaporává válik és többször is leblokkol, remeg, elgyengül....., nem látja nem hallja, érzékeli a jelenlétet...., nem igazán félelem hatja át...., hanem hasonló, de ez egyben erőt sugároz.... körülötte.....
Olyan mély hatás ez, amikor jelenlétében erőtelenné válik az ember, a félelemhez hasonló, de nem félelem, valamilyen különleges érzés.... ez, amit leírni is félreértésre adna okot!
Az istenfélelem Istennel szembeni mélységes tisztelet. Isten nagyságának, igazságosságának tisztelete, a bűntől,Isten megsértésétől való félelem.
Hiszen attól félünk, hogy elveszítjük Istent, hogy elszakadunk Tőle. Isten tisztelete a szerető, lélekemelő szent félelem, a csodálatos és egyúttal hatalmas Isten előtti remegés.
Ilyen állapotban esett Péter térdre Krisztus előtt, miközben arra kérte Őt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös vagyok.” (Luk 5,8)
A nem hívő ember számára az istenfélelem az Isten ítéletétől és az örök haláltól, azaz az Istentől való örök elszakadástól való félelmet jelenti (Lukács 12:5; Zsidók 10:31). A hívő ember számára azistenfélelem egészen mást jelent. A hívő ember istenfélelme Isten tisztelete. A Zsidók 12:28–29 jól bemutatja ezt: „Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak és azzal szolgáljunk Istennek tetsző módon: tisztelettel és félelemmel. Mert a mi Istenünk emésztő tűz.” A keresztyén ember számára ez a tisztelet és félelem az istenfélelem. Ez a mozgatórugója annak, hogy megadjuk magunkat a világmindenség Teremtőjének.
Nézd, nem igazán lényeges a jelenlegi vitában az, hogy ki mit tart, fontosabb az, hogy te és én mit gondolunk erről.
A lényeges pedig az, hogy Jézus ezzel összefüggésben mit mondott és mit tanított.
A Bibliában egyedül Jézus mondta azt, hogy aki látja Őt, az látja az Atyát. Tudomásom szerint sehol senki ilyen értelmű kijelentést nem tett. Jézus cselekedeteivel pedig ezt hitelesen igazolta is.
Az Ószövetségen nem változtatott Jézus, de helyére rakta, hogy mit hogyan kell értelmezni benne. Többek között az „istenképet” is, megadva azt, hogy az Istent milyennek kell helyesen látnunk, hogy pl. büntető avagy megbocsátó Istennek.
Ezért szerintem továbbra is tévedés az a falyta gondolkodásmódod, amely szerint az Isten gonosz lenne, és ki akarna bárkit is írtani.
