Pl. az emberölés is bevett szokás, mégsem tartom természetesnek, vagy helyesnek. Miként azt sem, hogy azok hivatkoznak legszívesebben a törvényességre, és fenyegetősznek vele, akik legszívesebben szegik meg (lásd kartellek, régiókód, rootkit stb.). Azt pedig végképp nem tartom természetesnek, ha valaki ezt védendőnek és helyesnek tartja, hacsak nem fűződik hozzá valamilyen közvetlen haszna vagy érdeke, ezek ugyanis a szűk egyéni haszon mellett mindannyiunk kárára vannak, amit helyeselni és mentegetni legalábbis cinizmus.
"Köszönjük Hollywood-nak, hogy ők maguk gondoskodnak a francia filmművészet védelméről, elintézték nekünk azt, amit mi nem tudtunk megoldani. Hálánk határtalan."
Amúgy ezek a hülye barmok ezzel maguk alatt vágják a fát és még többen fognak átpártolni linuxra és/vagy nem váltanak Vistára. Hacsak nem hoznak egy olyan törvényt, hogy aki trükközik a firmware-rel az rögtön kap 5 évet vagy 1.000.000 dolláros büntetést, persze dvd-nként:(
Ja, bátyám tavaly előtti karácsonyra kapott egy Star Trek 8 dvd-s sorozatot a párjától, amit az Amazonon rendelt. Aztán jött a pofáraesés, mert amcsi régiókódos volt a cucc és nem tudta lejátszani a pc-jén. A megoldás egy dzsunka asztali dvd játékos beszerzése volt amiben "elfelejtették" a régiókódos szopatást implementálni.
Ez egy tipikus esete annak, amikor az egyik ipari önkény támogatja a másikat. A régiókód ugyanis maga illegális, nincs olyan törvény amely engedne földrajzi hely szerint hozzáférési korlátozást. Ezt a fogyasztói korlátozást tisztán az üzleti logika és gyakorlat hozta létre és tartja életben szégyenszemre (a franciáknál ha minden igaz volt is ezt támadó próbaper).
Félreteccik érteni, amikor azt mondom, hogy katonapolitikai okai vannak, ettől még ezt én magam nem tartom elfogadható indoknak a részemről. Pusztán ok, nem pedig indok. Mert hogy semmilyen háborúra nincs indok természetesen.
> Az iraki háború kimondottan katonapolitikai kérdés,... <irónia || cinizmus on> Mint ahogyan ez igaz az összes eddigi "hadműveletre" USA részéről. <irónia || cinizmus off>
Gyöztes gazdaságának kifizetödő a háboru, főleg hogy a vesztes fél kizsákmányolható utána.
Na, csak összejön ez.
Nem lenne ott olaj, nem lenne a flying církusz sem...
Az iraki háború kimondottan katonapolitikai kérdés, elsődeleges célja pedig a háborús helyszín áthelyezése Manhattanből Ásziába, jó messzire, hogy az amerikai átlagpolgár már csak a tévéből lássa az eseményeket, ne az ablakból.
Nem lehet, hogy kicsit elnéztük a célpontot? A TCPAlladium nem elsősorban a MS (Intel, AMD stb) kedvenc nünükéje, hanem a multimédia iparé (gyk: a film és zenegyártó ipar)... az említett cégek csupán olyan szerepet játszanak ebben, mint mondjuk Darth Vader Palpatine császár mellett
Mellesleg az ilyen óriáscégeknek éppen, hogy nem érdeke a háború. Elég csak a tőzsdére gondolni. Az, hogy a texasi tapló csapkodhat ide oda, az a demokrácia baja, nem a gazdaságé.
"De jelenleg az ms a legarogansabb kepviseloje ennek a mentalitasnak, es a leghirhettebb is, legalabbis a szamitastechnika piacan."
Hat ez bizony nagy tevedes, csak a MS kerul a sajto kereszttuzebe. En latom, hogy mennyire lehetne agressziv, ehez kepest versennyel veszi fel a kesztyut. Gondolok itt a .NET-re, a szerverjeire, a Vistara, a WinFX-re, stb.
Rendben van, de a kapkodast, a (teszteletlen) programok mindel elobbi kiadasat, a hibak ki nem javitasat, nem lehet technologiakovetonek nevezni, bar igyekvonek biztosan.
Nem az a baj szerintem hogy profitot akar, meg csak az sem hogy neha kapkod, meg az sem igazan hogy a sajat elveit tagadja meg, ezeket a dolgokat mindenki megcsinalja nehanyszor.
A baj az hogy mindenen at akar gazolni, barmi aron akar profitot csinalni, es ezert meg az ordoggel is hajlando szovetsegre lepni.
Es valo igaz hogy nem csak az ms tesz igy. De jelenleg az ms a legarogansabb kepviseloje ennek a mentalitasnak, es a leghirhettebb is, legalabbis a szamitastechnika piacan.
"Ami az ms-t illeti, nem azert nem csinal szabvanyos dolgokat, mert nem tudna, vagy mert jobb lenne amit o csinal, (ezt latjuk is a windows minosegen) hanem mert ez illik bele az agressziv es arogans kiszoritos jatekaba."
Amit a te kulturad agresszivnek es arogansnak hiv, az enyem igenykovetonek, technologiakovetonek. Te a te kulturadbol _latni veled_ a windowst, en az enyembol _latom_.
A szabvanyokat azert szokas betartani, hogy lehessen csereszabatos dolgokat gyartani. Ha bemeny 1 boltba, es veszel 1 6-os csavart, akkor biztos lehetsz abban, hogy az jo lessz az otthoni 6-os anyara.
A szabvanyok szuksegszeruen lassan valtoznak, mivel nagyon sokan vannak akik hasznaljak, es a valtoztatashoz sokaknak kell alkalmazkodni.
De ha nem erdekes a szabvany, akkor gyerink gyartson mindenki olyan csavart amilyet akar, vagy amilyet tud. Aztan lessz ami lessz. Ami pedig lessz, az a teljes kaosz.
Ami az ms-t illeti, nem azert nem csinal szabvanyos dolgokat, mert nem tudna, vagy mert jobb lenne amit o csinal, (ezt latjuk is a windows minosegen) hanem mert ez illik bele az agressziv es arogans kiszoritos jatekaba.
Emiatt aztan jocskan veszit is a piaci reszesedesebol. Ez a reszesedes a kozszferaban jocskan csokken, ezert kellet neki uj frontot nyitni a kis haborujaban, ez a front a kisemberek elleni haboru. Meg 5-6 eve is, halgatolagosan szemethunyt afelett, ha valaki a cegenel lemasolta mondjuk a windowst, es otthon hasznalta, addig ma mar fenyegetozik, meglovagolva a kiadovallalatok terveszteset.
A szabvanyok elonyeirol es hatranyairol megintcsak konyveket lehetne megtomni... Egy olyan kulturkozosseg, amely sokkal fontosabbnak tartja sokaig valtozatlan, letisztult, megbizhatobb kornyezeteket, termeszetes, hogy tobbre ertekelik a szabvanyokat, mint az a kultura, amely az uj igenyekhez, uj technologiakhoz valo gyors alkalmazkodast fontosabbnak tartja a megbizhatosagnal. Eltero kulturak, eltero mentalitasok. A MS szamara a szabvanyositasi rendszer tul lassu.
A modern szoftverfejlesztesi paradigmak is azt mondjak, hogy allandoan reenginerignelni, refactoralni kell a projektet, a szabvanyokon is lenne jocskan mit javitani. Ehez kepest toldozgatas-foldozgatas van, szornyu vegignezni peldaul a jelenlegi HTML ajanlasokon.
Nem lenne baj, ha hajlando lenne betartani a szabvanyokat. De 1 vacak tcp/ip-t sem hajlando szabvanyosan megcsinalni. Ugy tunik, hogy az ms maga akar lenni a szabvany, mindent es mindenkit felresoporve. Nem versenyez a piacon, hanem haboruzik, belekenyszeritve mindenkit a kis jatekaiba, es persze ebben vannak partnerei.
A dolog nem fekete meg feher, it ott haboruzik azzal a ceggel, akivel mashol szorosan 1utmukodik.
Es most (szerintem) elerkeztunk a lenyeghez. Nem versenges folyik mar, hanem haboru.
Igen, ezek tenyek, amiket leirsz, de ezek megincsak apro szeletek az egesz kepbol. Megintcsak felmerulhet egy csomo kerdes, pl mennyire baj az, hogy van az egesz vilagon elterjedt, ugyanakkor dinamikusan fejlodo, jol teljesito platform, amire mindenki azt epithet amit akar? Mennyire baj az, hogy nem kell ot operacios rendszerre megirni egy termeket, hanem csak egyre? Annak, hogy a MS kliens oldalon szinte egyeduralkodo vannak megkerdojelezhetetlen elonyei, es persze hatranyai is. Raadasul ezek is valtoznak, jonnek uj jatekosok uj uzletpolitikaval, pl. a Google, amely valodi kihivas a MS szamara.
1 vallalat, aminek az othona a szabadsag fellegvara, a jogok legnagyobb vedelmezoje, a vilag rendore, az usa, kozremukodik a kinai elnyomasban.
Rendben van, tegye. Az o dolga.
Aztan idejon europaba, es torvenyeket akar elfogadtatni, (pl: szabadalmi iranyelv...) a demokracia neveben, beavatkozva tobb orszag belugyeibe.
Hat nem ironikus? Mondhatjatok persze, ez uzlet. De valyon meger-e ennyit a profit? Nyilvan meg ha csinaljak. Csakhogy ha ezt megteszi, mit tesz velunk, ha teheti? Mit tesz, ha mar nem lehet kordaban tartani? Marpedig mar most sem nagyon lehet, az eu napi tobb milios birsaggal fenyegeti, es tesz ra.