Keresés

Részletes keresés

Xil Creative Commons License 2003.12.13 0 0 131
A házőrzésről annyit: nem ugatott feleslegesen. Ha viszont idegen jött hozzánk, azt határozottan. Úgy érzem elég visszatartó erő volt a megjelenése is, én mindig biztonságban éreztem magam, ha tudtam hogy kint van.
Tényleg nagyon sokféle hangon tudnak jelezni, így a hangja alapján nagyjából tudtam, hogy mi történik: Idegen (vehemens ugatás), ismerős (néhány vakkantás), családtag (nyüszögéssel egybekötött vakkantások), másik kutya (mérges, de meg-meg szakított ugatás). Ez persze nem a teljes repertoár, de nagyon jó volt ez, hogy értelmezni tudtam az ugatását. Sohasem találtam zavarónak. Később került hozzánk egy ugatós kis keverék, mondtam is a páromnak, hogy én eddig nem is tudtam, hogy egy kutya ilyen bosszantó is tud lenni.
Néhány nem túl kellemes tulajdonságok tényleg van, de én ezeket valahogy mindig bocsánatosnak találtam: ilyen a büdös dolgokba fekvés (bár a bátyám ezt mindig a vizslák rovására írta, miszerint azok rontották el a kopókat, de most Bükkaljai látva a beírásodat, lehet hogy ez alapadottság.) Egy kis kényszerfürdő jó megoldás lehet.( Zana mondjuk nagyon utálta a kényszerfürdőt, ha magától ment bele a vízbe az más volt, de halálosan meg tudott sértődni, ha erőltettük. Egyszer együtt nyaraltunk Nagymaroson, belefeküdt valamibe, kénytelen voltam becibálni a vízbe és jól megmosni. Na az elkövetkező 1 hétben szigorúan tartotta a min. 50m-es távolságot a víztől, pedig mindennap lementünk a partra. Ő befeküdt a bokrok közé, biztonságos távolságra, képes lett volna akár szomjan is halni, jó szó, jutalom falat semmi nam hatott, szemrehányó pillantások bezzeg voltak. Jót szórakoztam rajta, én épp ilyennek szerettem.)
Ja, és nagyon szeretnek kirándulni, így illik őket a családi kiruccanásokba és esti sétákba betervezni, de nekem ez természetes volt.
Még egy ilyen jut eszembe, hogy résen kell lenni, ha meglátnak valamit, ne kezdjék el kergetni. De ha időben rájuk szólunk, vagy csak megfelelő biztonságos terepen engedjük el, akkor ez sem gond.
És ezzel a pár dologgal szemben annyi jó tulajdonság és annyi öröm áll!! Csupalélek kutyák, és tényleg zajlik az élet velük!!
Előzmény: bükkaljai (130)
bükkaljai Creative Commons License 2003.12.13 0 0 130
Persze ettől szép az élet a kopóval. Egy ismerősöm aki mellesleg labrador párti mondott egyszer egy jót! Labradorja volt és azt is szeretett volna továbbra is de éppen rábeszéltem egy kis Bajor vérebre, aki mint tudjuk a kopók-vérebek fajtacsoportját gazdagítja és mellesleg Bajor hegyi kopó vér csörgedezik ereiben. Nehezen tudtam csak rábeszélni de sikerült. Az egyik ilyen rábeszélési akcióm közepette jegyezte meg, hogy:- neki nem kell kopóféle kutya mert ő élete hátralévő részét nyugodtan szeretné leélni, mindenféle izgalmak nélkül! Hát ez nagyon tetszett! De azóta náluk is zajlanak az események, mindig történik valami izgalmas de nem bánta meg, hogy hagyta magát rábeszélni.
Előzmény: bükkaljai (129)
bükkaljai Creative Commons License 2003.12.13 0 0 129
Pingvinbarát! Szlovákiába mentünk ki legutóbb a kutyákkal az Euro Dog Show-ra. A nevezési felhívásban mindenféle szigorú megkötés volt, hogy milyen oltásoknak kell meglenni stb. ilyen -meg olyan papírok kellenek stb. a határon sem nézték meg sem oda-sem hazafelé. De ha kinntről akartok hozni kutyát akkor a tenyésztőnek kell jelezni, hogy kell ilyen papír és ő csináltat az állatorvosával egy kiviteli engedélyt és kész. Nem olyan macerás ez mint ahogy látszik. Mi is mindig megcsináltatjuk de sohasem kérték még eddig.
Igen a kopóban az a nagyszerű, hogy mellette aztán nem lehet unatkozni. Egyszerre nemes , fennséges és hóbortos, elegáns és szívós. Valaki írta hogy télálló, ez abszolút igaz. Házörzés? Ugyan nem ez a feladata de ha egy egér átszalad az utcánkban ő azt is jelzi. Persze fölöslegesen nem "dumál" de abszolút éber, az ugatásából tudjuk, hogy ismerős jött vagy "brazil" árusok járkálnak. A részegeket utálják,nagyon jól felismerik ,hogy ki a jó és rossz ember.Őket nem lehet megtéveszteni. Nem félős de ő dönti el kivel akar barátkozni és mikor, ha ő barátkozni akar akkor odamegy de ha valaki nem szimpi akkror megtartja a 3 méter távolságot. Nem lehet levenni a lábáról sem finomságokkal sem holmi "untyuli-puntyulizással". Érdekes, hogy elég bélpoklosak meg szeretnek lopkodni meg kórencsálni de idegenektől nem fogadnak el kaját. Pedig nem tanítottam rá őket soha. Persze nem akarom őket az egekig magasztalni mert azért a bűnlajstromuk is elég bő, például ilyenek szerepelnek rajta,hogy:- szelektív hallás, alkalmi "süketség"
- régészkedés a kertben
- szarba és egyéb bűzös dögökben hempergés
- önálló elképzelések megvalósítása a gazda akaratának ellenére (csak azért is).mondjuk ez nem kifejezetten rossz, mert szeretem ha egy kutya gondolkodik magától is és nam csak a gazdi utasításait lesi.
- kerítés mászás és bontás szerelmi időszakban
stb...
Valakinek ismerősen hangzanak a dolgok?
Előzmény: Törölt nick (127)
bükkaljai Creative Commons License 2003.12.13 0 0 128
Persze ismertem a Hobót, meg a Transylvaniai kennelt is. Az én első kopóm pedig ,aki miatt azóta is (16 éve) erdélyi kopóink vannak, BÜKKI LÁRMÁS DOLLY. A Bükki kennel kutyái nagyrészt Transylvaniai szülőkkel rendelkeznek. De szerintem a Bükki kennelt és Varga Sanyi bácsit sem kell bemutatni a kopósoknak. Lonciról nincs képed? A mamája ki volt? De jó hallani a kopóidról, mesélj még Róluk. A Zanának nem lettek utódai?
Előzmény: Xil (126)
Törölt nick Creative Commons License 2003.12.13 0 0 127
Szia Xil!

Éppen az ilyen és hasonló jellemvonások alapján nem lehet nem szeretni és lebecsülni a kopókat, mint amit Zanáról írtál. Kifejezetten egyéniségek tudnak lenni - a maguk kis hóbortosságukkal együtt. Még nem hallottam olyan kopósról, akinek a kutyája ne lett volna egyszerre "nemes és autentikus" és ne tudott volna hihetelen hóbortos is lenni. Remélem egyszer sikerül beszereznem egy szép kis kopót... Apropó - mi a tapasztalatotok házőrzéssel kapcsolatban? Nekünk ugyanis van egy kis kertes házunk - még talán nem is mondtam, hogy Pesten élek - és ahhoz tartozik egy parányi kert kb. 70-80 nm. Napközben elég nagy forgalom van (mind személy, mind jármű), mennyire "ugatós fajta" az erdélyi kopó? Nem szeretném a szomszédokkal összerúgni a port.
Más. Bükkaljai írta, hogy a határon nem foglalkoznak a kutyával, ami engem teljesen meglepett, hiszen ha más okokból nem, azért állategészségügyi szempontból csak meg kellene nézni a papírokat, nem? Nem gondoltam volna, hogy ez a gyakorlatban így megy. Megjegyzem talán jobb is, hogy egyelőre nem tudtunk erről a "sima útról", mert a páromnak, bár tetszik az erdélyi kopó, de a szíve csücskében egy szintén elég ritka, de teljesen más habitusú és temperamentumú fajta rejlik (brie juhászkutya, alias briard), amit szlovák ill. cseh tenyésztőktől lehetne leginkább beszerezni, mert az itthoni állományra nagyjából és egészéből az igaz, amit az erdélyi kopóra is el lehet mondani.
Egyelőre ennyi, örülök, hogy kicsit megélénkült a fórum:) - bükkaljai, ha jól tudom sajószögedi vagy ugye? Vannak ott rokonaim, keresztanyám tiszaújvárosi, lánya és férje ill. gyerekei Sajószögeden laknak:)

Üdv Nektek
P.

Előzmény: Xil (124)
Xil Creative Commons License 2003.12.12 0 0 126
Hát az úgy volt.. A bátyámé volt az első kopó, Transsylvániai Lonci Panka, szerintem elég szeszélyes nőszemély volt, de a tesóm imádta.
A Vighy Miska bácsitól vette (Transsylvániai kennel), aki fejből fel tudta rajzolni a kutyái családfáját nagy mélységekig. Csodálatra méltó volt a lelkesedése a kopók iránt.
Loncinak négy kölyke született nálunk, de a Miska bácsi neve alatt. Amikor lelőtték 2 éves volt. Épp elfogytak már a kiskutyák. A vizslánk haza jött az erdei házunkból, Loncit egy domboldalon találtuk meg. Azóta is ott pihen, mindig rá gondolunk, ha arra járunk.
Aztán pár nap múlva visszahoztak egy kölyköt, hogy ha esetleg visszavennénk, jólenne, mert a kis lakásban a fiú anyukája nehezen viselte.
Persze Örömmel visszavettük. Ő volt Transsylvániai Zabolás "Zana", aki az én tulajdonomba került, és nagy csibész, de fantasztikus kutya volt.
Az apja pedig Transsylvániai Hobó volt, egy szép és akkoriban jól ismert kutya, bár már akkor nem volt fiatal. Lehet, hogy róla már hallottál.
Előzmény: bükkaljai (125)
bükkaljai Creative Commons License 2003.12.12 0 0 125
Kedves Pingvinbarát! Légy üdvözölve a kopósok nevében .nagyon örülök, hogy Te is bekapcsolódtál és annak még jobban örülök, hogy kopó barát vagy.
Eddig még sohasem foglalkoztak a határon a kutyával de mi mindig készültünk és megkértem a tenyésztőt, hogy csináltasson az állatorvossal egy igazolást, hogy a kutyák veszettség ellen oltottak és ahonnan jönnek ott x napon belül veszettség ferőzés nem volt. Van kifejezetten erre a célra az állatorvosoknak egy nyomtatványuk.
De mondon sem kivitelnél sem behozatalnál nem foglalkoztak a kutyával.
Klubkiállításokon elég szép számmal vannak kopók, pl.a legutóbbi kecskeméti klubkiállításon is volt nevezve kb.20 kopó. Szilvásváradra és a pesti CACIB-okra is 20-30 erdélyi kopót alaphangon szoktak nevezni.Örülök, hogy tetszik az oldalam, bár a dícséret a kollégámat illeti mert hát az ő keze munkája. Én csak nyúzom szegényt, hogy így legyen meg úgy legyen.
Xil! Nem is említetted még eddig, hogy a bátyádnak is volt kopója.Kitől volt, hogy hívták, milyen volt stb...???

Örülök, hogy megint életre kapott ez a topik! Csak így tovább!!!!!

Előzmény: Törölt nick (123)
Xil Creative Commons License 2003.12.12 0 0 124
Szerintem nem fogsz csalódni, ha eljön az ideje és beszerezheted a kis kopót.
Igen szerintem is elég kevés kopó van, bár a kiállításokon azért néhány össze szokott gyűlni.
Valahogy kívül esik a legtöbb ember látókörén, mert vadászkutyának van elkönyvelve, keveset hallani arról, hogy milyen remek családi kutya.
A mi családunkban 2 kopó élt, az egyik a bátyámé volt és szegény fiatalon egy vadász puskagolyója által távozott közülünk..
A másik az én kutyám 14 évig élt, soha nem volt beteg az utolsó 1 hónapot leszámítva.
Őrizte a házat, soha nem bántotta a többi háziállatot ( a kiscicám a hátán aludt), amúgy sem volt egy vérmes típus, az idegen macskákat meghajkurászta, hát hiába hajtani azt nagyon szeretett, de ha esetleg utól is érte a továbbiakban nem foglalkozott vele.
Én ezt nagyra értékeltem, úgyhogy ilyen kölcsönös tiszteletben és barátságban éltünk.
Sokféle kutyánk volt előtte, utána, de olyan kifinomultan érzékeny és intelligens egy sem, mint Zana. Ha szomorú voltam jött vigasztalni, halkan nyüszögve odahajtotta a fejét. Nem lehetett nem felvidulni, akkor pedig jöhetett a játék. Hihetetlenül megértette a hangulatokat és az elvárásokat. Ha valamiért nagyon haragudtam, azt többé nem csinálta.
Mondjuk voltak mulatságos dolgai. Például volt némi anyasági komplexusa, mivel fiatalon egyszer elvetélt és később nem lettek kölykei.
Hát amikor a vizslánknak lettek, Zanek rendszeresen lopott magának belőlük, és amíg a mama nem volt ott ő ajnározta a "megszerzett" kicsiket. Aztán persze volt csete-paté, ezért ki kellett őt zárni abból a helyiségből.
Az utánozhatatlan egyéniségen kívűl, én nagyon elegáns és szép kutyáknak is látom őket, és a rövidszőrűek között viszonylag "télálló" fajta is, bár jó meleg helyre azért szükségük van, de nálunk mindig kinti kutyák voltak.
Remélem mások is kedvet kapnak ehhez a fajtához, és ha egyszer belekóstolt valaki abba, hogy milyen egy erdélyi kopót barátként maga mellett tudni, abból később nehéz engedni..

Előzmény: Törölt nick (123)
Törölt nick Creative Commons License 2003.12.12 0 0 123
Sziasztok Kopósok!
Tiszteletem Bükkaljai!

Először is minden elismerésem az Erdélyi kopósoké, hogy ezt az ősi honi fajtát tenyésztitek, tartjátok! Bükkaljai külön dícséret a szép honlapért!!
Szeretek tallózni a kutyafórumos hozzászólások között, ide azért jöttem be, mert bár még sosem éltem erdélyi kopóval, valamilyen oknál fogva elfogult vagyok vele szemben. Egyszer szeretném a családunkat - egyelőre asszonykám és én - megajándékozni egy erdélyi kopóval, de még nem jött el az ideje. Addig is marad az interaktív együttlét a kopósokkal, a történetek és tapasztalatok olvasgatása:)
Egy kérdés az erdélyi állománnyal ill. a hazahozatallal kapcsolatban: nem okozott problémát külföldről élő állatot behozni a határon? Vagy elegendők a tenyésztőtől kapott papírok?
Az számomra kívülállónak is feltűnt, hogy nagyon kevés erdélyi kopós lehet az országban, mert én speciell eddig élőben még nem láttam. Bár hozzá kell tegyem, még nem voltam kiállításon...
Egyelőre ennyi, legyetek jók

Üdv

Gábor

Előzmény: bükkaljai (122)
bükkaljai Creative Commons License 2003.12.11 0 0 122
Sajna nagyon-nagyon kevés az jó kopó itthon de sajnos kinnt sincs túl sok. Az tuti, hogy még fogok én is hozni onnan kutyát mert ha kitartóan kutat az ember akkor kincsekre akadhat.Ezt a felhígult magyar kopóállományt csak erős, kinnti idegen vonalakkal lehet helyrepofozni.
Előzmény: Xil (121)
Xil Creative Commons License 2003.12.11 0 0 121
De jó olvasni, amit írsz. Én is éppen ilyen jóindulatú, de ha kell kőkemény kutyáknak ismerem a kopókat. Ezt imádom bennük. Ahhoz túl arisztokratikusak, hogy ők balhét kezdjenek, de ha nagyon muszáj, akkor azért megmutatják, hogy nem puhányak.

Más: a bátyám járt nyáron Erdélyben, ő mesélte, látott egy udvart, ahol két erdélyi kopó őrizte a házat. Nagyon megkapó látványnak találta. Akkor bennem is felmerült, hogy talán szét kellene nézni ott kopó ügyben. Bár szerencsére itt is van néhány nagyon szép kutyi, csak nem túl sok..

Előzmény: bükkaljai (120)
bükkaljai Creative Commons License 2003.12.11 0 0 120
Ja és Hangit egy jó ismerősöm ajánlotta, akinek a szukáját fedezte már Basa és Ő szolt, hogy ha gondolom vannak kiskutyák akiket eladna kinn. Én úgy gondoltam, hogy amennyit csak lehet Magyarországra kell hozni, mert szükség van az idegen vérvonalakra. Így áthoztam 3 szukát és eladtam neki őket itt. Egyet pedig baráti áron megvettem én.
Előzmény: bükkaljai (117)
bükkaljai Creative Commons License 2003.12.11 0 0 119
Igen, amíg élt a mamájuk Boró addig Ő volt a nagyságos, magasságos "anyakirálynő" és ha Ő rámorgott valamelyikre akkor "vigyázba kellett állni".De nagyon jól megvannak együtt,szeretik egymást. Ilyenkor télen együtt alszanak hárman egy kutyaólban. Oda is figyelnek egymásra és megvédik egymást. Volt rá példa, hogy az egyik kanomnak sétáltatás közben mindenféle ok nélkül nekiesett egy boxer kan. Bogyó mivel nem szeret verekedni (nem azért mert gyáva) behódolt neki de ez nem volt elég a boxosnak és elkezdte tépázni, mire bogyónak is elfogyott atürelme és visszaharapott. Ezt meglátta Basa,aki kb.200 méterre szaglászgatott és mint a rakéta elkapta a boxer nyakát és gerinre vágta. Boró anya is odaszaladt és Ő is csípet a boxerba egyet kettőt.A boxer arcos gazdija köpni-nyelni nem tudott, nem nézte ki egy kopóból, hogy az ő menő boxerét leveri. Hozzáteszem nem verekedősek még kanokkal sem, csak vészhelyzet esetén verekednek de csak VÉDEKEZÉSBŐL. Megmondom az őszintét én is meglepődtem, bár nem szoktam őket félteni mert mindig nagyon talpraesettek. A vicces az volt az egészben, hogy volt még ott két boxer szuka is aki kedvelték az én két kanomat és az eset után tüntetőleg nem akartak tovább a boxer kannal menni (pedig egy csapatba tartoztak), hanem a kopókkal kezdtek el játszani.
Előzmény: Xil (118)
Xil Creative Commons License 2003.12.10 0 0 118
Nem is tudom, de a kopóknál talán jellemző a vagány , talpra esett szuka. Jól emlékszem, hogy a falkavezér gyakran szuka?
Bár az erdélyi kopóval nem falkában vadásztak, de azért nagyon jól tud együtt élni - legalábbis így tapasztaltam- a többi ebbel. Hogy akadtál Hangára?
És mennyi idős?
Előzmény: bükkaljai (117)
bükkaljai Creative Commons License 2003.12.10 0 0 117
Rettentően "lányos" de a bájos kis pofája mögött egy fenevad lakozik. Olyan bunyót levág a 2 kannal egyszerre, hogy csak úgy zeng az udvar.Szívós kis dög, de rettentő fogékony és értelmes. Bár akkor kevésbé gondolom így amikor apró szivacskonfettiket gyárt a matracából és beteríti vele az udvart. A kanokon látom, hogyha valami gázosat csinált Hangi, mert ők már előre szégyenlik magukat a kis szuka miatt. Ő bezzeg rettentő büszke magára!
Előzmény: Xil (116)
Xil Creative Commons License 2003.12.10 0 0 116
Megnéztem, és nagyon szép a leányzó!
Előzmény: bükkaljai (115)
bükkaljai Creative Commons License 2003.12.09 0 0 115
A honlapomon a fotóalbumban van róla pár kép.
Az egyiken a fiútesója is rajta van.De,ha nem sikerül ott megnézni akkor szívesen felteszem ide.
Előzmény: Xil (114)
Xil Creative Commons License 2003.12.09 0 0 114
Nem tudsz róla képet feltenni? Szívesen megnéznénk!
Előzmény: bükkaljai (113)
bükkaljai Creative Commons License 2003.12.09 0 0 113
Nem, Hangust Erdélyből szermányoltam,teljesen idegen vonalú, ő a Basa menyasszonya!
Előzmény: Xil (112)
Xil Creative Commons License 2003.12.08 0 0 112
Ahhoz képest, hogy nem volt nagy kedve, nagyon ügyes volt!
Hangi is saját tenyésztés?
Előzmény: bükkaljai (111)
bükkaljai Creative Commons License 2003.12.08 0 0 111
Nagyon szépen köszönöm! Igen 2 kutyával voltam kinn, Basával és a kis Hangával. Hangi most volt először kiállításon de úgy csinált mint aki világ életében showkutya lett volna.Basa már nem élvezte ennyire.
Előzmény: Xil (110)
Xil Creative Commons License 2003.12.07 0 0 110
Kissé megkésve, őszinte gratulációm Nektek!!!!
Így tovább!!
Két kutyával voltál kinn a kiállításon?
Előzmény: bükkaljai (109)
bükkaljai Creative Commons License 2003.11.14 0 0 109
Távol álljon tőlem a dicsekvés de mivel az "a Kutya"újságból kifelejtették Basámat én azért szeretném Veletek megosztani az örömömet, hogy Európa Győztesek lettünk !!!Fotókat a www.extra.hu/Bukkaljai fotóalbumából láthattok róluk.
Előzmény: bükkaljai (108)
bükkaljai Creative Commons License 2003.09.15 0 0 108
S.O.S. NAGYON KERESÜNK EGY ERDÉLYI KOPÓ KAN KUTYÁT!!!!!!!! HAJDÚSÁMSONBÓL TÜNT EL SZEPTEMBER ELEJÉN,TÜZELŐ SZUKA UTÁN.TETOVÁLÁSI SZÁMA: 2854/H/02 NEVE:VÁNDOR JELLEMZŐI: FEKETE- VILÁGOS CSER SZÍNŰ,MELLKASÁN PICSI FEHÉR PÖTTY.NAGYON MOZGÉKONY ,ENERGIKUS KUTYA.KÉREM AKI BÁRMIT TUD RÓLA VAGY VALAHOL LÁTOTT ILYEN KUTYÁT ,HÍVJA POZSGAI RÉKÁT:06-30-380-85-54,VAGY 06-20-9-163--840.VAGY ÍRJON AZ ALÁBBI E-MAILRE:basika@freemail.hu
HAJDÚ BIHAR MEGYÉBEN TŰNT EL DE GYAKORLATILAG BÁRHOL LEHET.MINDEN INFÓ ÉRDEKEL!
adsonnet Creative Commons License 2003.07.23 0 0 107
Örömmel jelzem, hogy már voltak utódai néhány évvel ezelőtt!
Lányok, gyerünk!
Xil Creative Commons License 2003.07.23 0 0 106
Miksa gyönyörű! Szerintem nagyon jó lenne, ha lennének utódai.
Talán kiállításokon illetve a Kopó klubnál kellene érdeklődni.
Előzmény: adsonnet (104)
bükkaljai Creative Commons License 2003.07.16 0 0 105
Sziasztok!

Adsonnet, gratulálok télleg szép fíú ez a Miksa biztosan akad valami menyasszony neki.

2003.szeptember 14-én Kecskeméten Klubkiállítás lesz. Nevezni asszem augusztus 24.-ig lehet, ha valakit érdekel a nevezési cím: Surján Henrietta
Domaszék, Tanya 65. 6781
Nevezni bármilyen nevezési lapon lehet,13.-án pegig ugyanitt CACIB bírál : Dr.Kelemen Attila Erdélyből.
Jön valaki??? Mi megyünk.
Ez a 8.-ik klubkiállítás, tavaly kb.40-50 kopó volt.Gyertek minél többen!

Előzmény: adsonnet (104)
adsonnet Creative Commons License 2003.07.15 0 0 104
Végre sikerült összeszednünk az eredményeit, tehát:
HPJ, 2xHFGY, 3xRes CAC, 5xCAC, 2xRes CACIB, 1xCACIB
De ami a legfontosabb, hogy kitűnő családtag, nagyon jó házőrző, és szereti a gyerekeket. Fociban egyenesen kiváló!!!!
Hátránya: esténként a kertben kicsit hangos.
adsonnet Creative Commons License 2003.07.15 0 0 103
[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]
adsonnet Creative Commons License 2003.07.15 0 0 102
< i m g s r c = "http://kep.tar.hu/adsonnet/index.phtml?aid=27579188&pid=2756289" >

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!